Doromb: Közköltészeti tanulmányok, 8.

december 20th, 2020 § 0 comments

reciti könyv

Csörsz Rumen István, szerk. Doromb: Közköltészeti tanulmányok, 8. Budapest: reciti, 2020.

A Doromb 8. kötete nem háríthatja el e furcsa 2020. év hangulatváltozásait, önfeladásait és önmegtalálásait. Minden elismerésünk és köszönetünk a szerzőké, akik a kutatásra alig alkalmas esztendőben jobbnál jobb tanulmányokat küldtek. Állandó szerzőink mellett új kollégákat is üdvözölhetünk, akik saját szakterületük eredményeivel kapcsolódnak be a popularitás-történeti párbeszédbe. A kötetben összesen huszonöt tanulmány és három recenzió olvasható, két fő fejezetre osztva a nemzetközi és a magyarországi populáris kultúra gyűjtőkörei szerint, ám ez is csak formális határt jelent. Valójában minden témakör sajátos módon összefügg a kötet távoli pontján olvashatókkal.Mottóként Arthur Golding sorait választottuk 1567-ből, Matus-Kassai Gyöngyi fordításában:

…amint egy láncban minden egyes szem egy másikba csavarodik,
és mind az előtte lévővel, mind az utána következővel kapcsolódik,
ugyanígy minden történet ebben a könyvben szemmel láthatóan
az előtte lévő dolgokon, a korábban elmondottakon alapszik, és annak
                                        a kötelmébe lép, amely utána következik;
és mindegyik megvilágítja valamelyik másikat…

letöltés

impresszum

Doromb: Közköltészeti tanulmányok, 8.

Szerkesztő:
Csörsz Rumen István

A kötet megjelenését a
Lendület Irodalmi nyilvánosság a polgárosuló
Nyugat-Magyarországon 1770–1820 Kutatócsoport,
valamint a
Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete
támogatta

A borítón:
Mitológiai jelenet
Festett, aranyozott fa, XVIII. század, m: 34 cm
Eger, Dobó István Vármúzeum,
Képzőművészeti Gyűjtemény, ltsz. 55.686.
Fotó: Szinok Gábor

by-nc-saKönyvünk a Creative Commons
Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább!
2.5 Magyarország Licenc

feltételei szerint szabadon másolható, idézhető, sokszorosítható.
Köteteink a r e c i t i honlapjáról letölthetők.
Éljen jogaival!

HU ISSN 2063-8175

Kiadja a  r e c i t i,
az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének
tartalomszolgáltató portálja ▶ http://www.reciti.hu
Borítóterv: Szilágyi N. Zsuzsa
Tördelés, korrektúra: Csörsz Rumen István
Nyomda és kötészet: Kódex Könyvgyártó Kft.

Budapest
2020

Tartalom

Vélemény, hozzászólás?