recenzió

Tö­rök Zsu­zsa és Zeke Zsu­zsan­na, össze­áll. Az Arany csa­lád tár­gyai. Bu­da­pest: Pe­tő­fi Iro­dal­mi Mú­ze­um, 2018.

Arany Já­nos szü­le­té­sé­nek 200. év­for­du­ló­ja új len­dü­le­tet adott az Arany-kutatásnak. En­nek kö­szön­he­tő­en szá­mos tu­do­má­nyos pub­li­ká­ció (kri­ti­kai ki­adá­sok, ta­nul­mány­kö­te­tek stb.) lá­tott nap­vi­lá­got, több kon­fe­ren­ci­án is tár­gyal­ták a köl­tő élet­mű­vét, ezt a fel­len­dü­lést pe­dig a mú­ze­u­mi rep­re­zen­tá­ció is tük­röz­te. A Pe­tő­fi Iro­dal­mi Mú­ze­um nagy­sza­bá­sú em­lék­ki­ál­lí­tást ren­de­zett Ön­arc­kép ál­ar­cok­ban cím­mel (2017. má­jus 15.–2019. má­jus 29.), mely­nek ka­ta­ló­gu­sát is ki­ad­ta.[1] 2018-ban több ki­sebb, Arany­hoz kap­cso­ló­dó ki­ál­lí­tást is meg­nyi­tot­tak ugyan­itt, kö­zü­lük most csu­pán az Ország(h), vá­ros, hí­res em­ber. Arany Já­nos és a fény­ké­pe­zés cí­műt eme­lem ki. Itt volt lát­ha­tó a mú­ze­um új szer­ze­mé­nye, Or­szágh An­tal 1863-as fel­vé­te­le az Arany csa­lád­ról (a fény­kép egyéb­ként a tárgy­ka­ta­ló­gus­ban is lát­ha­tó, Arany ka­lap­ja mel­lett, il­let­ve Az Arany csa­lád csa­lád­fá­ja egy­ség be­ve­ze­tő­je­ként), és ugyan­csak a PIM ki­adá­sá­ban je­lent meg az Arany éle­té­ben ké­szült kép­má­sa­it tar­tal­ma­zó kö­tet.[2] E ki­ad­vá­nyok so­rát gaz­da­gít­ja a Tö­rök Zsu­zsa és Zeke Zsu­zsan­na ál­tal össze­ál­lí­tott Az Arany csa­lád tár­gyai című ka­ta­ló­gus, for­má­tu­má­ban és gra­fi­kai ki­vi­te­le­zé­sé­ben is je­lez­ve az össze­tar­to­zást. A mú­ze­u­mi ki­ál­lí­tá­sok kö­ré­ből ez utób­bi kö­tet­hez szo­ro­san kap­cso­lód­va fon­tos ki­emel­ni a nagy­sza­lon­tai Arany Já­nos Em­lék­mú­ze­u­mot és az en­nek he­lyet adó Cson­ka tor­nyot is, ahol az Arany csa­lád leg­több tár­gyát őr­zik. Kö­zü­lük so­kat Arany Lász­ló vagy fe­le­sé­ge, Sza­lay Gi­zel­la ado­má­nyo­zott, de a vá­ros la­kói is igye­kez­tek mi­nél tel­je­seb­bé és gaz­da­gab­bá ten­ni a gyűj­te­ményt az 1917-es cen­te­ná­ri­um al­kal­má­ból. Ké­rést in­téz­tek a nagy­kö­zön­ség­hez: aki­nek van a bir­to­ká­ban Arany­hoz kap­cso­ló­dó re­lik­via, aján­dé­koz­za vagy le­tét­ként en­ged­je át a mú­ze­um­nak (29). A bi­cen­te­ná­ri­um is fon­tos ered­mé­nye­ket ho­zott a sza­lon­tai mú­ze­um szá­má­ra, ki­emelt fel­adat volt ugyan­is a Cson­ka to­rony fel­újí­tá­sa és az ott lévő tár­gyak res­ta­u­rá­lá­sa, 2018 már­ci­u­sá­tól pe­dig a leg­fris­sebb iro­da­lom­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok alap­ján új­ra­gon­dolt ál­lan­dó ki­ál­lí­tás vár­ja a látogatókat.

Ahogy azt Tö­rök Zsu­zsa is jel­zi a kö­tet elő­sza­vá­ban, a tárgy­ka­ta­ló­gus nem előz­mény nél­kü­li, a tár­gyak jegy­zé­ké­nek ki­in­du­ló­pont­ja­ként a Ratz­ky Rita és Thu­róczy Ger­gely össze­ál­lí­tá­sá­ban 2009-ben meg­je­lent Arany Já­nos és csa­lád­ja re­lik­vi­ái ka­ta­ló­gus szol­gált. Egyik kö­tet­ben sem kap­tak he­lyet az Arany éle­té­ben ké­szült áb­rá­zo­lá­sok, va­la­mint a pa­pír­ala­pú, il­let­ve az Arany-kultusz ré­szét ké­pe­ző tár­gyak (6). Az új ka­ta­ló­gus meg­je­le­né­sét több szem­pont is in­do­kol­ta. Az Arany-emlékévhez kap­cso­ló­dó ku­ta­tá­sok szá­mos új ered­ményt hoz­tak, de nem­csak új ada­tok ke­rül­tek elő, ha­nem több olyan tárgy is, amely a 2009-es ka­ta­ló­gus­ban nem sze­re­pelt. A Ratzky–Thuróczy-féle ka­ta­ló­gus ren­de­ző­el­ve „a tárgy tu­laj­don­ba ke­rü­lé­sé­nek idő­pont­ja”. En­nek prob­le­ma­ti­kus vol­tá­ra azon­nal ref­lek­tál­nak össze­ál­lí­tói: „Szá­mos eset­ben azon­ban nem le­het meg­ál­la­pí­ta­ni, mi­kor és hol ke­rült a tárgy a köl­tő bir­to­ká­ba. […] Ha sem­mi tám­pont nincs a da­tá­lást il­le­tő­en, a tár­gyak a ka­ta­ló­gus vé­gé­re ke­rül­nek.”[3] Tö­rök Zsu­zsa és Zeke Zsu­zsan­na ez­zel szem­ben tel­je­sen más kon­cep­ció alap­ján dol­go­zott, nem kro­no­ló­gi­át kö­vet­tek, ha­nem tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti né­ző­pon­to­kat ér­vé­nye­sí­tet­tek. Hat té­ma­kör sze­rint cso­por­to­sí­tot­ták a tár­gya­kat, „az Arany csa­lád tag­ja­i­nak élet­pá­lyá­ján és a 19. szá­zad társadalmi-kulturális kör­nye­ze­té­ben” (6) he­lyez­ve el azo­kat az egyes té­má­kat be­ve­ze­tő ma­gya­rá­zó fe­je­ze­tek­ben. Arany és csa­lád­ja éle­té­nek ki­emelt as­pek­tu­sa­i­ba en­ged­ve be­te­kin­tést, a ka­ta­ló­gus a kö­vet­ke­ző mó­don szer­ve­ző­dik: Író, köl­tő, hi­va­tal­nok; For­ra­da­lom és nem­ze­ti szim­bó­lu­mok; Nők a csa­lád­ban; Csa­lá­di és szo­ci­á­lis kap­cso­la­tok; Fér­fi­ak egy­más kö­zött, vé­gül pe­dig Hét­köz­na­pok Arany­ék­nál. Ezek­ben a fe­je­zet­cí­mek­ben nem­csak az irodalom- és tár­sa­da­lom­tör­té­nész, il­let­ve mu­zeo­ló­gus te­kin­te­te, ha­nem egy­faj­ta ku­rá­to­ri né­ző­pont is ér­vé­nye­sül. A ka­ta­ló­gus egy olyan, meg­fon­tolt szak­mai kon­cep­ci­ók men­tén fel­épí­tett vir­tu­á­lis ki­ál­lí­tás­ként is ér­tel­mez­he­tő, amely a ha­gya­ték kü­lön­bö­ző köz­gyűj­te­mé­nyek­ben szét­szórt ele­me­it egy tér­be ren­de­zi. En­nek a vir­tu­á­lis ki­ál­lí­tás­nak a te­ré­ben az em­lí­tett hat te­ma­ti­kus ter­men ha­lad­hat át az ol­va­só. Az ala­pos kon­tex­tu­a­li­zá­lás után kö­vet­kez­nek a tár­gyak ké­pei szak­sze­rű le­írás­sal ki­egé­szít­ve, amely tar­tal­maz­za a le­lő­he­lyet, lel­tá­ri szá­mot, a tárgy anya­gát, mé­re­tét, ál­la­po­tát, le­írá­sát, a gyűj­te­mény­be ke­rü­lés ada­ta­it, va­la­mint a tárgy tör­té­ne­tét és a vo­nat­ko­zó szakirodalmat.

„Na­gyon ké­rem ne fe­led­je el igé­re­tét és küld­je el ne­kem az Arany em­lék­bi­zott­ság lel­tá­rai ki­vo­na­tát az ujo­nan kül­dött na­gyon ér­té­kes em­lék­tár­gyak­ról” – írta 1899-ben, nem sok­kal a sza­lon­tai Cson­ka to­rony­be­li Arany-múzeum meg­nyi­tá­sa előtt az ek­kor már öz­vegy Arany Lász­ló­né Sza­lay Gi­zel­la Széll Kál­mán­nak (209). Ado­má­nyo­zás­sal kap­cso­la­tos le­ve­le­i­ben több­ször hasz­nál­ja az „igen ér­té­kes re­li­qu­e­va [!]” (206) vagy „ér­de­kes erek­lye” (207) szó­kap­cso­la­to­kat, a fen­tebb idé­zett le­vél­ben azon­ban zá­ró­je­les, de an­nál fon­to­sabb meg­jegy­zést tesz: „(Per­sze csak mint em­lé­kek ér­té­ke­sek.)” (209). Sza­lay Gi­zel­la mon­da­ta összeg­zi és meg­erő­sí­ti a kö­tet mód­szer­ta­ni ki­in­du­ló­pont­ját, a biogra­fi­kus tár­gyak el­mé­le­tét. Tö­rök Zsu­zsa be­ve­ze­tő­jé­ben (Biogra­fi­kus tár­gyak) hang­sú­lyoz­za a tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyok 1960-as évek vé­gé­től da­tál­ha­tó for­du­la­tát, ami­kor­tól meg­élén­kült az anya­gi kul­tú­ra irán­ti ér­dek­lő­dés, va­la­mint fel­is­mer­ték, hogy a tár­gyak és em­be­rek ál­lan­dó köl­csön­ha­tás­ban él­nek egy­más­sal. Ez­zel a fó­kusz a „tár­gyak és a ve­lük való in­ter­ak­ci­ók kultúra‑, társadalom- és iden­ti­tás­for­má­ló ké­pes­sé­ge­i­re” he­lye­ző­dött (9).

A biogra­fi­kus tár­gyak te­hát – ahogy azt Tö­rök a be­ve­ze­tő­ben, Fó­nagy Zol­tán pe­dig az ezt kö­ve­tő tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti át­te­kin­té­sé­ben hang­sú­lyoz­za (Az Arany csa­lád tár­gyai tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti né­ző­pont­ból) – olyan, több­sé­gük­ben so­ro­zat­gyár­tás­ban elő­ál­lí­tott tö­meg­tár­gyak, áru­cik­kek, ame­lyek az­ál­tal, hogy Arany Já­nos­hoz és csa­lád­já­hoz kap­cso­lód­tak, szin­gu­la­ri­zá­lód­tak és iro­dal­mi re­lik­vi­ák­ká vál­tak. Azaz eze­ket a tár­gya­kat „nem fizikai-anyagi jel­leg­ze­tes­sé­ge­ik te­szik biogra­fi­kus­sá, te­hát élet­raj­zi­vá, ha­nem azok a je­len­té­sek, ame­lye­ket e tár­gyak­hoz mint je­len­tős sze­mé­lyes tu­laj­do­nok­hoz tár­sí­tunk” (9). A szin­gu­la­ri­zá­ló­dá­son túl ezek a tár­gyak sok eset­ben mu­ze­ali­zá­lód­nak, ki­ál­lí­tá­si tárggyá vál­nak – egé­szí­ti ki a fen­ti­e­ket Zeke Zsu­zsan­na ala­pos át­te­kin­tő­je a köz­gyűj­te­mé­nyek­ben lévő Arany-tárgyakról és az egyes gyűj­te­mé­nyek­be ke­rü­lé­sük tör­té­ne­té­ről. A mú­ze­u­mi tárggyá vá­lás­sal egy idő­ben az iro­dal­mi re­lik­via sa­já­tos tér­be és idő­be ke­rül, „hasz­ná­la­ti tárgy­ként is­mert funk­ci­ó­já­tól el­té­rő­en ke­ze­lik, ér­tel­me­zé­se és egy­ben ér­tel­me is meg­vál­to­zik. En­nek fo­lya­mán a tárgy ki­vo­nó­dik az »evi­lá­gi« élet­ből, ahol a dol­gok el­hasz­ná­lód­nak. Olyan kö­zeg­be ke­rül, ahol a dol­gok az örök­ké­va­ló­ság szá­má­ra lé­tez­nek, […] funk­ci­ó­ju­kat veszt­ve pe­dig szim­bo­li­kus tár­gyak­ká ala­kul­nak át.” (25)

Arany tár­gya­i­nak em­lék­tár­gyak­ká vá­lá­sa ha­lá­lát kö­ve­tő­en szin­te azon­nal el­in­dult. Arany Lász­ló, aki ki­adás cél­já­ból el­kezd­te össze­gyűj­te­ni apja le­ve­le­zé­sét, több cím­zett­nek kül­dött kis tár­gyi em­lé­ket, ami tö­re­dé­kes­sé tet­te a ha­gya­té­kot. E tényt Tö­rök és Fó­nagy is hang­sú­lyoz­za: a kö­tet „egy szét­szó­ró­dott tárgy­együt­tes vé­let­len­sze­rű­en meg­ma­radt da­rab­ja­i­nak” gyűj­te­mé­nye (13). Mo­za­ik­sze­rű­sé­ge el­le­né­re az Arany csa­lád tár­gyi kör­nye­ze­te igen iz­gal­mas le­nyo­ma­ta le­het egy – amint az a tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti né­ző­pon­tú ér­tel­me­zés­ből ki­de­rül, ko­ránt­sem ti­pi­kus – 19. szá­za­di ér­tel­mi­sé­gi, kö­zép­osz­tály­be­li csa­lád élet­mód­já­nak. Arany élet­út­ját ugyan­is nem pél­dát­lan, de nem is szok­vá­nyos tér­be­li és tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás jel­lem­zi, mi­köz­ben a tár­sa­dal­mi struk­tú­ra szin­tén meg­vál­to­zik, át­ala­kul a ren­di­ből a pol­gá­ri­ba. Bár fél­be­ma­radt kol­lé­gi­u­mi ta­nul­má­nyai mi­att Arany Já­nos for­má­li­san nem te­kint­he­tő ér­tel­mi­sé­gi­nek, de írói si­ke­re­i­nek kö­szön­he­tő­en me­ző­vá­ro­si ho­no­rá­ci­or­ból gim­ná­zi­u­mi ta­nár­rá és ez­zel egy­ér­tel­mű­en az ér­tel­mi­ség ré­szé­vé vál­ha­tott. Ugyan­csak írói el­is­mert­sé­gé­nek kö­szön­he­tők azok a sze­re­pek, ame­lye­ket a fő­vá­ros­ban töl­tött be: a Kis­fa­lu­dy Tár­sa­ság igaz­ga­tói, az Aka­dé­mia tit­ká­ri, majd fő­tit­ká­ri po­zí­ci­ó­ja. Bár a stá­tusz­emel­ke­dés az anya­gi hát­tér­ének meg­erő­sö­dé­sét is ered­mé­nyez­te, és a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­nek ma­gyar­or­szá­gi vá­ro­si kö­zép­osz­tá­lyát tár­sa­dal­mi szin­ten a fo­gyasz­tás, túl­hal­mo­zás, erőn fe­lü­li köl­te­ke­zés jel­le­mez­te, Aranyt – a le­ve­le­zé­se alap­ján – nem-fogyasztónak lát­juk. Ter­mé­sze­te­sen nem le­het fi­gyel­men kí­vül hagy­ni sem az anya­gi kor­lá­to­kat, sem pe­dig a már em­lí­tett mo­bi­li­tást és a Pest­ről Sza­lon­tá­ra való vissza­té­rés re­mé­nyé­ben fenn­ál­ló ún. „tar­tós ide­ig­le­nes­sé­get” (17), de a köl­tő a presz­tízs he­lyett a funk­ci­o­na­li­tást he­lyez­te elő­tér­be, mind a bé­relt la­ká­sok ki­vá­lasz­tá­sá­nak, mind pe­dig a tár­gyak bir­tok­lá­sá­nak te­kin­te­té­ben. Erre ki­vá­ló pél­da a Ráth Mór­tól aján­dék­ba ka­pott tin­ta­tar­tó tör­té­ne­te, ame­lyet már csak azért is ér­de­mes rész­le­te­seb­ben fel­idéz­ni, mert a ka­ta­ló­gus ál­tal ki­je­lölt té­mák kö­zül egy­szer­re töb­bet is össze­fog. Csi­ky Kál­mán így írt róla Széll Kál­mán­nak 1899-ben: „Arany­né el­be­szél­te, hogy Ráth Mór, a könyv­ki­adó járt azt meg­elő­ző­leg a köl­tő­nél […]. Mi­dőn Arany asz­ta­lán ezt az író­kész­le­tet meg­lát­ta, azt a meg­jegy­zést tet­te, hogy »az az egy­sze­rű jó­szág bi­zony nem il­lik Arany Já­nos asz­ta­lá­ra«, – a mire vi­szont a sze­rény nagy em­ber azt vá­la­szol­ta, hogy az egé­szen jó ka­la­má­ris, mely őt már 20 év óta szol­gál­ja. Mind­amel­lett Ráth más­nap egy di­szes iró­kész­le­tet kül­dött a nagy köl­tő­nek, s a gon­dos fe­le­ség – fér­jé­nek nem min­den el­len­ke­zé­se nél­kül – az új tar­tót ál­lí­tot­ta a régi he­lyé­re, me­lyet fél­re­tett és ez al­ka­lom­mal – bi­zo­nyá­ra fér­jé­nek elő­ze­tes tu­do­má­sá­val ne­kem aján­dé­ko­zott” (210). A ka­ta­ló­gus­ban sze­re­pel két má­sik, egy­sze­rűbb, má­zas cse­rép tin­ta­tar­tó is (a má­so­dik­ról a gesz­ti ha­gyo­mány tart­ja úgy, hogy Ara­nyé volt, en­nél meg­bíz­ha­tóbb bi­zo­nyí­ték nincs az alá­tá­masz­tá­sá­ra), ha eze­ket össze­ha­son­lít­juk a Ráth­tól ka­pott, fek­vő sár­ká­nyok­kal de­ko­rált tál­cá­val és a hoz­zá tar­to­zó két dísz­ur­na ala­kú önt­vény tin­ta­tar­tó­val, egy­ér­tel­mű­nek tű­nik, hogy utób­bi a rep­re­zen­tá­ci­ós tár­gyak közé so­rol­ha­tó, amely il­lik a köl­tő asz­ta­lá­ra, el­len­tét­ben az „egy­sze­rű jó­szág­gal”. Míg az első két tin­ta­tar­tó az írói sze­rep­kö­rö­ket, az írás he­lyét és tár­gyi fel­té­te­le­it te­ma­ti­zá­ló Író, köl­tő, hi­va­tal­nok című fe­je­zet­ben ka­pott he­lyet, a har­ma­dik ese­té­ben az aján­dé­ko­zás gesz­tu­sát emel­ték ki az össze­ál­lí­tók, és az en­nek mo­tí­vu­má­ra fel­épü­lő Csa­lá­di és szo­ci­á­lis kap­cso­la­tok egy­ség­hez sorolták.

Ugyan­ak­kor iz­gal­ma­san vissza­tér a tár­gyak ván­dor­lá­sá­nak té­má­ja a Csi­ky Kál­mán­nak to­vább­adott régi tin­ta­tar­tó ál­tal. Fó­nagy Zol­tán rész­le­te­sen ír a tár­gyak mo­bi­li­tá­sá­ról, presz­tízs­vesz­té­sük vagy el­hasz­ná­ló­dá­suk kö­vet­kez­té­ben az ur­bá­nus kö­zeg­ből ru­rá­lis­ba, vagy gaz­da­gok­tól sze­gé­nyek­hez való ván­dor­lá­sá­ról. Arany­ék köl­tö­zé­se­ik so­rán „ki­bo­csá­tó­ként” be­kap­cso­lód­tak ebbe a kör­for­gás­ba, és az sem ki­zárt, hogy hasz­nál­tan vá­sá­rol­tak bú­tort (21). Eh­hez szo­ro­san hoz­zá­tar­to­zik a tár­gyak meg­úju­lá­sa, meg­ja­ví­tá­sa, új­ra­hasz­no­sí­tá­sa – Arany­ék is fon­tos­nak tar­tot­ták, hogy Arany Ju­li­an­na meg­ta­nul­jon varr­ni (21) –, va­la­mint a tár­gyak be­szer­zé­se is. A le­ve­le­zés­ből ki­de­rül, hogy nem­csak a bú­to­rok be­szer­zé­se – vagy leg­alább­is a csa­lád íz­lé­sé­nek meg­fe­le­lő da­ra­bok vá­sá­rok ide­jén kí­vü­li vá­sár­lá­sa – je­len­tett gon­dot Nagy­kő­rö­sön (22), ha­nem a di­á­kok dol­go­za­ta­i­nak ja­ví­tá­sá­hoz szük­sé­ges pi­ros tin­táé is. Így Arany kény­te­len volt Pes­ten élő ba­rá­ta­i­hoz for­dul­ni, majd ami­kor a fő­vá­ros­ba köl­tö­zött, ha­son­ló mó­don hoz­zá for­dul­tak nagy­kő­rö­si ba­rá­tai (50).

A ka­ta­ló­gus te­ma­ti­kus fel­épí­té­sé­nek kö­szön­he­tő­en Arany és csa­lád­ja éle­té­nek egy-egy ki­emelt as­pek­tu­sát jár­ja kö­rül: a köl­tő – rész­ben Pe­tő­fi és az ál­ta­la aján­dé­ko­zott tár­gya­kon ke­resz­tül el­be­szélt – sze­rep­vál­la­lá­sát a for­ra­da­lom­ban és sza­bad­ság­harc­ban (ami­hez ér­de­kes vi­zu­á­lis ada­lék az em­lí­tett Arany-ikonográfiában meg­je­lent, ke­vés­sé is­mert olaj­fest­mény, ame­lyen nem­zet­őr­ként lát­ha­tó a köl­tő[4]); a be­teg­ség­gel, gyó­gyu­lás­sal, karls­ba­di für­dők­kel tar­kí­tott hét­köz­na­po­kat; azo­kat a kü­lön­bö­ző sze­rep­kö­rö­ket, ame­lye­ket az írás ak­tu­sa kö­tött össze; a (sok­szor köl­csö­nös) aján­dé­ko­zás ál­tal meg­konst­ru­ált és fenn­tar­tott szo­ci­á­lis há­lót; a kü­lön fe­je­zet­ben tár­gyalt pi­pá­zást, amit el le­het be­szél­ni az aján­dé­ko­zás és írás össze­füg­gé­se­i­ben is. A pi­pá­zás egy­részt szer­tar­tá­sos, ma­gá­nyos te­vé­keny­ség­ként, csen­des kon­temp­lá­ci­ó­ként ér­tel­mez­he­tő, más­részt pe­dig a fér­fi­tár­sa­sá­got, vé­le­mény­cse­rét, be­szél­ge­tést meg­idé­ző te­vé­keny­ség fo­lya­ma­to­san téma volt Arany le­ve­le­zé­sé­ben. Oly­annyi­ra fon­tos volt, hogy nar­ra­tív ön­rep­re­zen­tá­ci­ó­já­nak is ré­szé­vé vált, a pi­pá­zás­hoz szo­ro­san hoz­zá­tar­to­zó esz­kö­zök, az acél és a kova pe­dig a Tom­pa Mi­hállyal való ba­rát­sá­ga me­ta­fo­ri­kus ki­fe­je­ző­je, sőt, az eposz­írás me­ta­fo­rá­ja lett. Tö­rök Zsu­zsa be­ve­ze­tő ta­nul­má­nyai ér­zé­ke­nyen kö­ve­tik vé­gig mind a mik­ro­tör­té­ne­ti moz­za­na­to­kat, mind pe­dig a tá­gabb tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti as­pek­tu­so­kat, így pél­dá­ul nem­csak az írás ko­ra­be­li fel­té­te­le­i­ről – a lúd­tol­lal való írás ne­héz­sé­ge­i­ről, a tin­ta ott­ho­ni el­ké­szí­té­sé­ről vagy a mi­nő­sé­gi pa­pír be­szer­zé­sé­ről – ka­punk ár­nyalt ké­pet, ha­nem iz­gal­mas dohány(zás)történeti be­te­kin­tőt is ol­vas­ha­tunk Arany és kor­tár­sai pi­pá­zá­si szo­ká­sa­i­nak jobb meg­ér­té­se ér­de­ké­ben. Ugyan­ak­kor a csa­lád női tag­jai is ki­emelt sze­re­pet kap­tak a nemi ala­pon el­kü­lö­nü­lő élet­te­re­ket rep­re­zen­tá­ló tár­gyak (ék­sze­rek, ét­kész­let, ké­zi­mun­kák) ál­tal, il­let­ve a ta­nu­lás kü­lön­bö­ző for­má­in (míg Arany Lász­ló is­ko­lá­ba járt, Arany Ju­li­an­na ott­hon ta­nult, de a kö­vet­ke­ző ge­ne­rá­ci­ó­hoz tar­to­zó Széll Pi­ros­ka már in­téz­mé­nyes ke­re­tek kö­zött foly­tat­ta ta­nul­má­nya­it), vagy az ol­va­sás­hoz és írás­hoz való vi­szo­nyon ke­resz­tül. Mind­ezek túl­mu­tat­nak a csa­lád ke­re­te­in, és a nők­nek a ko­ra­be­li tár­sa­da­lom­ban el­fog­lalt he­lyé­re is reflektálnak.

Vé­gül ér­de­mes ki­tér­ni rész­le­te­seb­ben a tár­gyak gyűj­te­mény­be ke­rü­lé­sé­nek tör­té­ne­té­re. Zeke Zsu­zsan­na ko­ráb­ban em­lí­tett össze­fog­la­ló­ját a kö­tet vé­gén ol­vas­ha­tó, ed­dig nagy­részt ki­adat­lan, ado­má­nyo­zás­sal kap­cso­la­tos le­vél, va­la­mint az egyes tár­gyak alatt lát­ha­tó le­írá­sok ár­nyal­ják. Sok eset­ben egy­sze­rű volt az út: a csa­lád va­la­mely tag­ja (Arany Lász­ló, Sza­lay Gi­zel­la, Széll Pi­ros­ka vagy Széll Kál­mán) ado­má­nyoz­ta va­la­mely gyűj­te­mény­nek. Más­kor vi­szont a tár­gyak sok­kal di­na­mi­ku­sabb moz­gá­sát lát­hat­juk. A Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Mű­vé­sze­ti Gyűj­te­mé­nyé­ben őr­zött ka­ros­szék apá­ról fi­ú­ra szállt, azaz báró Dó­czy La­jos apja ha­gya­té­ká­ban ta­lál­ta meg, majd a Kis­fa­lu­dy Tár­sa­ság­nak adta (68). Má­sok ár­ve­rés út­ján ke­rül­tek köz­gyűj­te­mény­be – töb­bek közt egy leveses‑, pecsenyés- és kö­re­tes­tál (95–97) vagy egy hím­zett könyv­jel­ző (101) 1978-ban a Széll csa­lád­dal ro­kon­ság­ban álló Pe­recz csa­lád­tól, Arany Ju­lis­ka ezüst- és arany­pén­zes kar­pe­re­ce (103)  és egy zseb­óra­tar­tó (117) Szász Ká­roly le­szár­ma­zot­ta­i­tól. Arany Ju­li­an­na fa­li­ó­rá­ját és két da­rab két­aj­tós szek­ré­nyét Tor­jay Val­ter mű­vé­szet­tör­té­nész ta­lál­ta meg a Ga­le­ria Sa­va­ria on­line pi­ac­tér mű­tárgy­kí­ná­la­tá­ban, eze­ket a PIM 2013-ban vá­sá­rol­ta meg (114–116). A Ju­lis­ka ál­tal hor­golt úr­asz­ta­li te­rí­tőt pe­dig a nagy­kő­rö­si re­for­má­tus egy­ház min­den nagy ün­ne­pen hasz­nál­ta ad­dig, ami 1978 tá­ján a he­lyi Arany Já­nos Mú­ze­um­ba ke­rült (99). A leg­hosszabb utat az a pipa jár­ta be, amit je­len­leg a nagy­kő­rö­si Arany Já­nos Köz­ér­de­kű Mu­ze­á­lis Gyűj­te­mény­ben őriz­nek. Ezt ugyan­is Er­csey Ju­li­an­na aján­dé­koz­ta uno­ka­hú­ga fér­jé­nek, dr. Ba­logh Elek­nek, aki Arany há­zi­or­vo­sa volt Sza­lon­tán. Ba­logh az erek­lyé­vé vált tár­gyat ve­jé­nek adta to­vább, aki az első vi­lág­há­bo­rú után sú­lyos be­teg­ség­gel egy bu­da­pes­ti kór­ház­ba ke­rült, a pi­pát pe­dig fel­gyó­gyu­lá­sa után az őt ope­rá­ló fő­or­vos­nak aján­dé­koz­ta, aki vé­gül 1959-ben Nagy­kő­rös vá­ro­sá­nak ado­má­nyoz­ta (140).

A kö­tet vé­gé­re érve más­ként né­zünk a bo­rí­tón lévő tár­gyak­ra is. Nem­csak sok­fé­le­sé­gü­ket lát­juk, ha­nem bir­to­ko­sa­i­kat, tör­té­ne­tü­ket is – Arany pi­pá­ja, col­stok­ja, vo­nal­zó­ja, ru­ha­ke­fé­je, Arany Ju­li­an­na órá­ja és kar­pe­re­ce, a Pe­tő­fi­től ka­pott ká­vé­fő­ző és ko­kár­da, ’48-as húsz­kraj­cá­ros­ból ké­szí­tett ezüst­ka­nál, karls­ba­di te­ás­kan­na –, va­la­mint azt, hogy mi­lyen tár­sa­dal­mi sze­re­pek ak­ti­vá­lá­sa so­rán, mi­lyen te­rek­ben hasz­nál­ták őket. Az Arany csa­lád tár­gya­it ka­ta­lo­gi­zá­ló kö­tet ér­zék­le­te­sen mu­tat­ja be ezen tár­gyak he­lyét és sze­re­pét a köl­tő és csa­lád­ja éle­té­ben és élet­te­ré­ben, mi­köz­ben tá­gabb tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis kon­tex­tus­ba is he­lye­zi őket, és vé­gig­kö­ve­ti funk­ció­vál­tá­su­kat, iro­dal­mi erek­lyé­vé vá­lá­su­kat és muzealizálódásukat.

A szerző a Bölcsészettudományi Kutatóközpont
fiatal kutatói ösztöndíjas tudományos segédmunkatársa

Summary

The bi­cen­ten­ary of the birth of Já­nos Arany promp­ted in­ten­se re­se­arch on the life and works of the nineteenth-century Hun­ga­ri­an poet, re­sult­ing in a lar­ge num­ber of sci­en­ti­fic pub­li­ca­tions, con­fe­ren­ces, but also a new wave of mus­e­o­log­i­cal rep­re­s­en­ta­ti­on. The Arany csa­lád tár­gyai, the ca­ta­lo­gue of the be­long­ings of the Arany fa­mily also came to life thanks to the me­mo­ri­al year, as new ob­jects emer­ged due to res­ta­u­ra­ti­on works in the Arany Já­nos Me­mo­ri­al Mus­e­um in Nagy­sza­lon­ta and a re­con­cep­tu­a­li­za­ti­on of the pre­vi­o­us ca­ta­lo­gue was ne­e­ded along the li­nes of fresh sci­en­ti­fic re­sults. The two edi­tors, Zsu­zsa Tö­rök and Zsu­zsan­na Zeke do not fol­low a ch­ro­no­log­i­cal or­der, ins­tead they app­ro­ach the­se ob­jects from the view­point of so­ci­al his­to­ry and the the­ory of bio­gra­phi­cal ob­jects. The be­long­ings of the poet and his fa­mily are di­vi­ded into six ca­teg­ori­es, each of them fo­cus­ing on one spe­ci­fic as­pect of the­ir life, whi­le creat­ing the so­ci­o­cul­t­u­ral con­text in which the­ir re­le­vance can be understood.

[1]Vad­er­na Gá­bor, fő­szerk., Ön­arc­kép ál­ar­cok­ban: A Pe­tő­fi Iro­dal­mi Mú­ze­um Arany János–kiállításának ka­ta­ló­gu­sa (Bu­da­pest: Pe­tő­fi Iro­dal­mi Mú­ze­um, 2018).

[2]Kaszap-Asztalos Eme­se és Sidó Anna, szerk., „Me­lyik ta­lál?” Arany Já­nos éle­té­ben ké­szült kép­má­sai (Bu­da­pest: Pe­tő­fi Iro­dal­mi Mú­ze­um, 2018).

[3]Arany Já­nos és csa­lád­ja re­lik­vi­ái: Ka­ta­ló­gus, össze­áll. Ratz­ky Rita, Thu­róczy Ger­gely (Bu­da­pest: Pe­tő­fi Iro­dal­mi Mú­ze­um, 2009), 21. o.

[4]Kaszap-Asztalos és Sidó, „Me­lyik ta­lál?”, 14.

Tagged 19.század, Arany János, biografikus tárgyak, múzeum, tárgykatalógus