recenzió

Szé­ná­si Zol­tán. Néma vár­ost­rom: Nép­nem­ze­ti tra­di­ci­o­na­liz­mus és kon­zer­va­tív kri­ti­ka a ma­gyar iro­dal­mi mo­dern­ség kon­tex­tu­sá­ban 1920 előtt. Iro­da­lom­tu­do­mány és kri­ti­ka. Bu­da­pest: Uni­ver­si­tas Ki­adó, 2018.

Rit­kán ta­lál­koz­ni olyan va­ló­ban ér­té­kes szak­mun­ká­val, amely a Nyu­gat – akár lá­tens­nek vélt – je­len­tő­sé­gét ne a fo­lyó­irat­ra irá­nyí­tott fó­kusz­ból pró­bál­ná meg­erő­sí­te­ni, re­le­váns rá­kér­de­zés­sel pró­bá­ra ten­ni, vagy akár meg­kér­dő­je­lez­ni. A mo­dern ma­gyar iro­da­lom intézményesülés-történetének el­me­sé­lé­se el­kép­zel­he­tet­len a Nyu­gat em­lí­té­se nél­kül, de ez nem je­len­ti azt, hogy ne len­ne szük­ség a kor­szak (tá­gabb ér­te­lem­ben a szá­zad­for­du­ló, szű­kebb ér­te­lem­ben az 1908 és 1920 kö­zöt­ti idő­szak) komp­lett dis­kur­zus­rend­sze­ré­nek fel­tér­ké­pe­zé­sé­re, akár olyan áron, hogy a fo­lyó­irat az adott meg­fi­gye­lői po­zí­ci­ó­nak csak a pe­ri­fé­ri­á­ján fog­lal­jon he­lyet. Túl­zás len­ne azt ál­lí­ta­ni, hogy Szé­ná­si Zol­tán Néma vár­ost­rom című ta­nul­mány­gyűj­te­mé­nyé­ben a Nyu­gat pe­ri­fé­ri­kus po­zí­ci­ót töl­te­ne be, de az jól lát­ha­tó, hogy a szer­ző ál­tal vá­lasz­tott nar­ra­tí­vá­ban a fo­lyó­irat el­ső­sor­ban be­ágya­zott­sá­gá­ban vá­lik dis­kur­zus­te­rem­tő instanciává.

Az iro­da­lom­tör­té­net vo­nat­ko­zó „nagy­el­be­szé­lé­se­i­ben” gya­kor­ta az 1890-ben el­in­du­ló A Hét, az 1908 előtt ala­pí­tott rö­vid éle­tű, a Nyu­gat elő­fu­tá­ra­i­nak is te­kint­he­tő la­pok (a Ma­gyar Gé­ni­usz­tól a Jö­ven­dőn át a Szer­dá­ig), il­let­ve az ezek­ben je­lent­ke­ző újabb író­ge­ne­rá­ció szö­ve­gei jel­ké­pe­zik a mo­dern­ség sa­rok­kö­ve­it, mi­köz­ben az 1908 utá­ni idő­szak tár­gya­lá­sá­ban ál­ta­lá­ban az a modern–konzervatív op­po­zí­ció szol­gál sor­ve­ze­tő­ként a ko­ra­be­li iro­dal­mi erő­tér le­írá­sá­hoz, amely­re a kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek ha­son­ló fo­ga­lom­pár­jai is ké­nyel­me­sen rá­épít­he­tők. A Néma vár­ost­rom szö­ve­gei ez­zel szem­ben az első lá­tás­ra mo­dern­ség­gel nem gya­nú­sít­ha­tó kon­tex­tus „mo­dern­sé­gé­re”, a már a Nyu­gat előtt meg­szü­le­tő „Nyugat-ellenes” argumentációs- és fo­ga­lom­kész­let­re, az ese­mé­nyek és sze­mé­lyek ket­tős ter­mé­sze­té­re, a kle­ri­ká­lis ol­dal oly­kor ra­di­ká­li­san el­té­rő ár­nya­la­ta­i­ra, egy­szó­val az iro­dal­mi mező „ere­den­dő” meg­osz­tott­sá­gá­ra, il­let­ve az 1908 utá­ni súlypont-áthelyeződések iz­gal­mas rész­le­te­i­re hív­ják fel a fi­gyel­met. Noha Szé­ná­si nem szen­tel kü­lön fi­gyel­met a tra­di­ci­o­na­lis­ták és a kon­zer­va­tí­vok idő­sza­ki ki­ad­vá­nya­i­nak, leg­alább­is a Ma­gyar Fi­gye­lő­ről szó­ló hi­ány­pót­ló írást le­szá­mít­va, az Al­kot­mány című na­pi­lap, il­let­ve az Élet és Ma­gyar Szem­le című fo­lyó­ira­tok, to­váb­bá az ezek­ben meg­je­le­nő, jó szem­mel ki­vá­lasz­tott írá­sok megemlítése-elemzése jó­vol­tá­ból tu­laj­don­kép­pen a Néma vár­ost­rom is be­so­rol­ha­tó a szá­zad­for­du­lós idő­sza­ki saj­tó je­len­tő­sé­gé­re ref­lek­tá­ló, az ezek­kel való fog­la­la­tos­ko­dás felé imp­li­cit fel­hí­vást in­té­ző ez­red­for­du­lós szak­mun­kák sorába.

A könyv ti­zen­négy „fe­je­zet­ből” áll. A be­ve­ze­tő fe­je­zet Mann­heim Ká­roly nyo­mán kü­lön­böz­te­ti meg a – ma­ra­dibb­nak tűnő, de pl. az asszi­mi­lá­ció te­kin­te­té­ben meg­en­ge­dőbb jel­le­gű – tra­di­ci­o­na­liz­must (Gyu­lai, Be­ö­thy, Rá­ko­si Jenő) a kon­zer­va­ti­viz­mus­tól (Hor­váth Já­nos, Szek­fű). Szé­ná­si el­gon­do­lá­sá­ban a mo­dern kon­zer­va­ti­viz­mus a ko­ráb­bi­ak­nál dif­fe­ren­ci­ál­tabb for­má­ban, a „mo­dern­ség­hez ké­pest utó­la­gos”, „vá­lasz­jel­le­gű” dis­kur­zus­ként tart­hat szá­mot fo­ko­zot­tabb ér­dek­lő­dés­re (14). Ezt kö­ve­tő­en a tra­di­ci­o­na­lis­ta iro­da­lom­kri­ti­ka 1906 (Ady Új ver­sek című kö­te­té­nek meg­je­le­né­se) előt­ti „szem­lé­let­mód­já­hoz” töb­bek kö­zött Rá­ko­si 1889-es Mo­dern esz­té­ti­ka című írá­sa se­gít­sé­gé­vel ke­rül­he­tünk kö­ze­lebb. Míg A ma­gyar iro­da­lom kis-tükréről (Be­ö­thy) szó­ló rész fel­fog­ha­tó a kö­tet nar­ra­tí­vá­ja foly­ta­tá­sa­ként is, ad­dig A vén ci­gány 19. szá­za­di re­cep­ci­ó­ját és Nyu­gat ál­ta­li új­ra­ka­no­ni­zá­ci­ó­ját elem­ző írás lát­szó­lag meg­akaszt­ja a tör­té­ne­tet, de té­tel­mon­da­ta („A Nyu­gat mo­dern­sé­ge […] nem a tra­dí­ció ra­di­ká­lis ta­ga­dá­sá­ra, ha­nem in­kább an­nak át­ren­dez­he­tő­sé­gé­re, új­ra­ír­ha­tó­sá­gá­ra épült”, 56.) a ké­sőb­bi ar­gu­men­tá­ci­ó­ban nyer ko­moly je­len­tő­sé­get. Az iro­dal­mi mo­dern­ség val­lás­fe­le­ke­ze­ti re­cep­ci­ó­ja Ma­gyar­or­szá­gon 1920 előtt cí­met vi­se­lő, szé­le­sebb kon­tex­tust érin­tő, egy jól kö­rül­ír­ha­tó ese­mény he­lyett in­kább egy jelenség-komplexum meg­ér­té­sé­re tö­re­ke­dő má­so­dik „fel­ve­ze­tő” ta­nul­mány pe­dig a pro­tes­táns és ka­to­li­kus egy­ház mo­dern­ség­re adott re­ak­ci­ó­it ve­szi sor­ra. Szé­ná­si külön-külön elem­zést szen­tel Ady 1908 előt­ti re­cep­ci­ó­já­nak, a Nyu­gat, il­let­ve a két Hol­nap-an­to­ló­gia fo­gad­ta­tá­sá­nak, ön­ál­ló fe­je­zet szól Hor­váth Já­nos­ról, majd a ko­ráb­ban „mo­der­ni­zá­ci­ós kí­sér­let­nek” (17) ne­ve­zett Ma­gyar Fi­gye­lő című fo­lyó­irat vi­lág­há­bo­rú előt­ti első négy év­fo­lya­má­ról, il­let­ve az Ady és Rá­ko­si Jenő kö­zöt­ti csör­té­ről. A kö­tet két utol­só szö­ve­ge, a Ba­bits kon­zer­va­ti­viz­mu­sá­val, il­let­ve Szek­fű Há­rom nem­ze­dékével fog­lal­ko­zó ta­nul­má­nyok szin­tén a ko­ráb­bi­ak­ban már fel-felvillantott, de itt rész­le­te­seb­ben tár­gyalt té­mák­kal (avant­gárd, an­ti­sze­mi­tiz­mus, asszi­mi­lá­ció) gaz­da­gít­ják a nar­ra­tí­vát. Szé­ná­si el­be­szé­lé­sé­ben így ju­tunk el a pa­ra­dig­ma­ti­kus, az iro­dal­mi in­téz­mény­rend­szert „új­ra­hu­za­lo­zó” 1920-as eseményekig.

Noha ezt a nar­ra­tí­vát egy ta­nul­mány­kö­tet írá­sai so­rán is­mer­het­jük meg, a Néma vár­ost­romot szer­ző­je egy gaz­da­gabb és kö­vet­ke­ze­te­sebb keresztutalás-rendszer be­épí­té­sé­vel könnye­dén mo­nog­rá­fi­á­vá ala­kít­hat­ta vol­na. A kö­tet erős ko­he­ren­ci­á­ját en­nek se­gít­sé­gé­vel for­dít­hat­ta vol­na át egy sú­lyo­sabb ar­gu­men­tá­ci­ó­val bíró, egy­sé­ge­sebb kon­cep­ci­ót tük­rö­ző mun­ká­vá anél­kül, hogy írá­sa­i­nak ta­gad­ha­tat­lan össz­ér­té­ke akár kis­sé is csor­bult volna.

Szé­ná­si elem­zé­sei kri­ti­ka­tör­té­ne­ti ala­pok­ra he­lye­ződ­nek, már csak azért is, mert igen­csak ne­he­zen tűn­nek össze­egyez­tet­he­tő­nek Be­ö­thyék alap­ve­tő­en politikai-ideológiai elő­fel­te­vé­se­ken nyug­vó ka­no­ni­zá­ci­ós stra­té­gi­ái az „új iro­da­lom” kép­vi­se­lői ál­tal al­kal­ma­zott po­é­ti­kai ala­pú sé­mák­kal. A szo­ros szö­veg­ol­va­sás mód­sze­rét hát­tér­be szo­rí­tó, de tel­jes­ség­gel nem mel­lő­ző ta­nul­má­nyok rész­le­te­sen fel­tár­ják Gyu­lai vagy Be­ö­thy szi­go­rú­an al­kal­ma­zott pre­kon­cep­ci­ó­i­nak ere­de­tét, a közösség- és nem­zet­szem­pon­tú iro­da­lom­fel­fo­gás 19. szá­za­di ki­ala­ku­lá­sá­nak fon­to­sabb for­du­ló­pont­ja­it, mi­köz­ben az ér­tel­me­zé­sek so­rán azok a for­mai je­gyek vagy köz­he­lyek ke­rül­nek a kö­zép­pont­ba, ame­lye­ket el­len­ke­ző elő­jel­lel mind­két, vagy – a tra­di­ci­o­na­liz­must éle­sen el­kü­lö­nít­ve – mind­há­rom ra­di­ká­li­san el­té­rő ér­tel­me­zői kö­zös­ség zász­ló­já­ra tű­zött.  Em­lít­he­tő itt pél­dá­ul a falu–város el­len­tét, amely egy 1897-es Lam­perth Géza-verseskötet egy­ide­jű re­cep­ci­ó­já­nak ta­nul­sá­gai alap­ján nem csu­pán a Be­ö­thy és Ig­no­tus kö­zöt­ti (to­váb­bi ma­gya­rá­za­tot nem igény­lő) el­len­tét­re, ha­nem a nép­nem­ze­ti is­ko­lán be­lü­li tö­rés­re is ér­de­kes bi­zo­nyí­té­ko­kat szol­gál­tat (24–25).

A név­mu­ta­tó­ban hi­bá­san Ig­no­tus Pál­ként jel­zett Ig­no­tus mel­lett a kö­tet leg­gyak­rab­ban hi­vat­ko­zott szer­ző­je Ady End­re. Mi­köz­ben Szé­ná­si kon­zek­ven­sen a „nép­nem­ze­ti­ek” szem­szö­gé­ből pró­bál­ja re­konst­ru­ál­ni a – sze­rin­tük – transzg­resszív Ady-jelenséget, ki­tér az Új ver­sekkel az évek­kel ké­sőb­bi csa­tá­ro­zá­so­kat meg­ala­po­zó szer­ző tu­da­tos brand­épí­té­si sa­já­tos­sá­ga­i­ra, va­la­mint azok­ra a ref­le­xi­ók­ra is, ame­lyek a „sa­ját sze­kér­tá­bor­ból” ere­dez­tet­he­tők, de az „el­len­tá­bor” szó­la­ma­i­ban is fel­buk­kan­tak. Mind­er­re tö­ké­le­te­sen rí­mel az Ady-epigonként ke­zelt Gyó­ni Gé­zá­val kap­cso­la­tos, Rá­ko­si Jenő irá­nyí­tot­ta pro­vo­ka­tív „mar­ke­ting” ter­mé­szet­raj­za, rá­adá­sul, mint meg­tud­juk, maga Gyó­ni is az Ady-jelenséghez szo­ro­san kap­cso­ló­dó, alap­ve­tő­en ne­ga­tív ref­le­xi­ók­hoz nyúlt, ami­kor mes­te­rét di­cső­í­tő frá­zi­so­kat ke­re­sett (158). És egy to­váb­bi pél­da: Ba­bits­nak A Tett el­le­né­ben író­dott szö­ve­gé­ben Szé­ná­si sze­rint a nép­nem­ze­ti tra­di­ci­o­na­liz­mus pa­nel­jei kö­szön­nek vissza (172).

Min­den­faj­ta mér­le­ge­lés he­lyett (hi­szen – bár nagy tét­tel bíró ak­tus­ról van szó – el­len­té­tes ideo­ló­gi­ai ala­pok­ra he­lyez­ke­dő, ki­en­gesz­tel­he­tet­le­nül am­bi­va­lens szó­la­mok mo­raj­la­nak a Néma vár­ost­rom vizs­gá­la­ti tár­gyá­ban, szö­veg­kor­pu­szá­ban) Szé­ná­si fi­gyel­me az át­lé­pé­sek­re, il­let­ve a fi­nom át­haj­lá­sok­ra irá­nyul: „Ép­pen az 1908–1909-es évek vi­tái mu­tat­ják: az itt em­lí­tett ér­tel­mi­sé­gi sze­rep­fel­fo­gá­sok­tól sem füg­get­len kö­zös­sé­gi po­zí­ci­ók kö­zel sem vég­le­ge­sen rög­zí­tet­tek, a két cso­port kö­zöt­ti ha­tá­rok ek­kor, s még ké­sőbb is át­jár­ha­tó­ak vol­tak” (113). En­nek kap­csán ép­pen úgy fel­em­le­get­he­tő a Holnap-antológiát a Nyu­gat­ból kri­ti­zá­ló Ke­mény Si­mon, mint az an­to­ló­gi­ák­ból a „rá­ját­szás” so­rán ki­ke­rü­lő Oláh Gá­bor, il­let­ve (új­ból) Ady End­re sze­mé­lye, akit a kon­zer­va­tí­vok­tól a Milotay-féle szél­ső­jobb­ol­da­li­a­kon át több vé­le­mény­for­má­ló cso­port is ki akart sa­já­tí­ta­ni ma­gá­nak, le­vá­laszt­va őt az „egy­ér­tel­mű­en el­ítél­he­tő” holnapos-nyugatos kö­zeg­től. A kö­tet egyik ko­moly ér­de­me, hogy meg­pró­bál­ja fel­mér­ni, és amennyi­re tőle te­lik, kor­dá­ba szo­rít­va rep­re­zen­tál­ni a di­ver­gens szó­la­mo­kat, mind­un­ta­lan (néha ta­lán túl­zot­tan sok­szor) is­mé­tel­ve a kö­ze­gek kö­zöt­ti át­já­rá­sok ko­ra­be­li lehetőségét.

Hor­váth Já­nos 1913-ban adta vol­na köz­re kö­tet­ben az el­múlt öt év­ben szü­le­tett írá­sa­it, amely terv vé­gül azért hi­ú­sult meg, mert Hor­váth a szer­kesz­tők aka­ra­ta el­le­né­re nem volt haj­lan­dó ka­to­li­kus szer­zők­ről szó­ló írá­sa­i­val ki­egé­szí­te­ni (ki­egyen­sú­lyoz­ni) a több­nyi­re az új nem­ze­dék­kel fog­lal­ko­zó ta­nul­má­nyo­kat tar­tal­ma­zó kö­te­tet. Amel­lett, hogy mind­ez szint­úgy bi­zo­nyí­té­kot szol­gál­tat az iro­da­lom­tör­té­nész – or­to­dox ma­ra­di­sá­got meg­ha­la­dó – mo­dern kon­zer­va­ti­viz­mu­sá­ra, fon­tos em­lé­kez­tet­ni a kö­tet ter­ve­zett elő­sza­vá­ban sze­rep­lő, Szé­ná­si kö­te­té­ben a cím rang­já­ra emel­ke­dett jel­zős szer­ke­zet­re, amely Hor­váth sze­rint arra utal, hogy „kon­zer­va­t­ívek és mo­der­nek” kö­zött a „har­ci ké­szü­lő­dé­se­ket” kö­ve­tő­en már évek óta ál­ló­há­bo­rú zaj­lik, eb­ben pe­dig a kon­zer­va­tí­vok fe­le­lős­sé­ge is fel­vet­he­tő. A Néma vár­ost­rom az ál­ló­há­bo­rú ana­tó­mi­á­ját tár­ja fel, igaz, a tra­di­ci­o­na­lis­ta fél erő­tel­jes be­vo­ná­sá­val Hor­váth hely­zet­ér­té­ke­lé­sé­nek új­ra­gon­do­lá­sá­ra is késztet.

Bár a kö­tet cí­mé­ben fog­lalt jel­zős szer­ke­zet hal­la­tán te­hát nem fel­tét­le­nül a di­na­miz­mus­ra asszo­ci­ál­nánk, Szé­ná­si mér­ték­tar­tó és öko­no­mi­kus hely­zet­raj­za­it ol­vas­va könnyen túl­lép­he­tünk a szá­zad­for­du­ló iro­dal­mi vi­szo­nya­it nép­me­sei kön­tös­be bur­ko­ló, sta­bi­lan egy­ol­da­lú nar­ra­tí­vá­kon, mi­sze­rint a Nyu­gat­tal kap­cso­la­tos dis­pu­ták pusz­tán a „ma­ra­di öre­gek” és a „ha­gyo­mányt fel­for­ga­tó fi­a­ta­lok” nyílt küz­del­mé­vel, jók és rosszak össze­csa­pá­sá­val len­né­nek le­ír­ha­tó­ak. A Néma vár­ost­rom írá­sai mind­un­ta­lan si­ke­re­sen von­ják kér­dő­re a modern–konzervatív el­len­tét re­le­van­ci­á­ját, már csak azért is, mert vizs­gá­la­ti te­re­pük túl­mu­tat a szo­ros ér­te­lem­ben vett iro­dal­mi dis­kur­zu­so­kon: a Ma­gyar Fi­gye­lő­ben gya­kor­ta fel­szó­la­ló ex‑, il­let­ve le­en­dő (1903–1905, 1913–1917) mi­nisz­ter­el­nök, Ti­sza Ist­ván a po­li­ti­kai au­to­ri­tás vé­le­mény­for­má­ló ere­jé­ről, a Szekfű-féle ha­nyat­lás­tör­té­net pél­dá­ja iro­da­lom és tör­té­ne­lem vélt vagy va­lós szo­ros vi­szo­nyá­ról ad tanúbizonyságot.

Is­me­re­tes, hogy az MTA BTK Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­ben új iro­da­lom­tör­té­ne­ti szin­té­zis ké­szül. Szé­ná­si már ta­nul­mány­nak be­il­lő elő­sza­va első be­kez­dé­sé­ben pár­be­széd­be hoz­za a Hi­tes Sán­dor­tól szár­ma­zó 19. szá­za­di kö­tet­kon­cep­ci­ót, va­la­mint a 20. szá­za­di kö­tet­kon­cep­ci­ót meg­ha­tá­ro­zó „több­ar­cú mo­dern­ség” Ma­tei Ca­li­nes­cu­tól szár­ma­zó kép­le­tét, mi­köz­ben a leg­több írá­sá­ban hi­vat­ko­zik mun­ka­tár­sai (pl. Rá­kai Or­so­lya, An­gya­lo­si Ger­gely, Kap­pa­nyos And­rás, Tver­do­ta György) vo­nat­ko­zó ta­nul­má­nya­i­ra és mo­nog­rá­fi­á­i­ra, le­gyen szó avant­gárd­ról vagy ép­pen ha­gyo­mány­őr­zés és mo­dern­ség vi­szo­nyá­ról. Eb­ből kö­vet­ke­ző­en a Néma vár­ost­rom tu­laj­don­kép­pen az aka­dé­mi­ai iro­da­lom­tör­té­net egyes rész­mun­ká­la­tai ki­dol­go­zott fog­la­la­tá­nak, mik­ron­ar­ra­tí­vá­já­nak is te­kint­he­tő. Né­hány he­lyen maga a szer­ző utal az is­mer­te­tett je­len­sé­gek „má­so­dik fel­vo­ná­sá­ra”, ne­ve­ze­te­sen a kon­zer­va­tív iro­da­lom­szem­lé­let két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti tér­hó­dí­tá­sá­ra, amely ta­lán a kö­tet­ben fog­lalt­nál is ké­nye­sebb­nek te­kint­he­tő. Je­len kö­tet is­me­re­té­ben az 1920 utá­ni tör­té­net egyes epi­zód­ja­i­nak fel­dol­go­zá­sá­ra bi­zo­nyo­san egy jól hasz­nál­ha­tó esz­köz­tár bir­to­ká­ban le­het majd rákanyarodni.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
posztdoktori ösztöndíjas tudományos munkatársa

Summary

Zol­tán Szénási’s vo­lu­me Si­lent sie­ge. Na­ti­o­nal tra­di­ti­o­nal­ism and con­ser­va­tive cri­tic­ism in the con­text of Hun­ga­ri­an Mo­der­nism be­fo­re 1920 con­ta­ins papers abo­ut the sys­tem of Hun­ga­ri­an li­ter­ary ins­ti­tu­ti­on of the fin de sièc­le. Szé­ná­si ar­gues that well-known con­ser­va­tive the­ori­es and in­terp­re­ta­tive sche­mes partly came from the her­i­tage of tra­di­ti­o­nal­ism, whi­le con­ser­va­ti­vism can be un­ders­to­od as a de­fi­ni­tely mo­dern coun­ter­re­ac­ti­on aga­inst the mo­der­nism of the jour­nal Nyu­gat (’West’) and the Hol­nap (‘Tomorrow’)-anthologies. The aut­hor fo­cus­es on the dif­fe­rent le­vels of con­tem­por­ary dis­co­ur­ses and the­mes such as catho­lic­ism, as­si­mi­la­ti­on or avant­gar­de, de­con­struc­ting the ri­gid op­po­sit­i­on of mo­der­nism and con­ser­va­ti­vism. The main cha­rac­ters of the vo­lu­me are End­re Ady, the ideo­log­ic le­ader of the gro­up of Nyu­gat-po­ets as well as con­ser­va­tive thin­kers and cha­rac­ters sup­port­ed by the con­ser­va­tive and/or tra­di­ti­o­na­list si­des (for examp­le po­ets Mi­hály Sza­bolcs­ka or Géza Gyó­ni). Si­lent sie­ge is a coll­ec­ti­on of papers ela­bo­ra­ted whi­le wor­king on the new aca­de­mic li­ter­ary his­to­ry writ­ten by the Ins­ti­tu­te for Li­ter­ary Stu­di­es, Re­se­arch Cent­re for the Hu­ma­ni­ti­es part of the Hun­ga­ri­an Aca­demy of Sciences.

Tagged Ady Endre, konzervativizmus, modernség, Nyugat, tradicionalizmus, XX. század