recenzió

Krup­pa Ta­más. A ke­reszt, a sas és a sár­kány­fog: Kelet-közép-európai tö­rö­k­el­le­nes li­ga­ter­vek és küz­del­mek a Báthory-korszakban (1578–1597). Bib­li­ot­he­ca His­to­riae Ecc­le­sia­s­ti­cae Uni­ver­si­ta­tis Catho­li­cae de Pet­ro Páz­mány nun­cu­pa­tae, Se­ri­es I. Coll­ec­ta­nea Va­ti­ca­na Hun­ga­riae Clas­sis II., Tom. 5. Budapest–Róma: Gon­do­lat, 2014.

A szent­szé­ki le­vél­tá­rak­ban lévő ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú anya­gok fel­tá­rá­sa, s ez­zel együtt a szentszéki–magyar kap­cso­la­tok ku­ta­tá­sa az utób­bi évek­ben, év­ti­ze­dek­ben ör­ven­de­te­sen so­kat ha­ladt elő­re, kö­szön­he­tő­en – má­sok mel­lett – Mol­nár An­tal, Tusor Pé­ter és az aláb­bi­ak­ban tár­gyalt kö­tet szer­ző­je, Krup­pa Ta­más mun­kás­sá­gá­nak. Szük­ség is van az új vizs­gá­ló­dá­sok­ra, hi­szen e té­má­ban Frak­nói Vil­mos és Ve­ress End­re for­rás­ki­ad­vá­nyai és mo­nog­rá­fi­ái már meg­ér­tek arra, hogy friss szin­té­zi­sek lép­je­nek a he­lyük­be, ame­lyek na­gyobb for­rás­bá­zi­son ala­pul­nak, il­let­ve tar­tal­maz­zák a honi és nem­zet­kö­zi szak­iro­da­lom újabb ered­mé­nye­it is. Krup­pa Ta­más je­len kö­te­té­ben arra kon­cent­rál, hogy be­mu­tas­sa, mi­lyen erő­fe­szí­té­se­ket tett a Szent­szék a kelet-közép-európai tér­ség­ben egy tö­rö­k­el­le­nes liga össze­ko­vá­cso­lá­sá­ra a tár­gyalt idő­szak­ban, il­let­ve hogy e tö­rö­k­el­le­nes ter­vek mi­lyen fo­gad­ta­tás­ra ta­lál­tak a ré­gió or­szá­ga­i­ban és a Bá­tho­ry csa­lád egyes tag­ja­i­nál, el­ső­sor­ban Bá­tho­ry Ist­ván len­gyel ki­rály­nál és Bá­tho­ry Zsig­mond er­dé­lyi fe­je­de­lem­nél. Emel­lett ki­emel­ten tár­gyal­ja Er­dély és a Por­ta vi­szo­nyát a kor­szak­ban, va­la­mint a fe­je­de­lem­ség rész­vé­te­lét a ti­zen­öt éves há­bo­rú­ban (1597-ig). Szer­zőnk ter­mé­sze­te­sen nem csak a szent­szé­ki for­rás­anyag­ból dol­go­zott: vizs­gá­ló­dá­sa­i­nak fon­tos ki­in­du­ló­pont­ját je­len­tik a Kons­tan­ti­ná­poly­ban mű­kö­dő Habs­burg és ve­len­cei kö­ve­tek je­len­té­sei vagy ép­pen az Esz­ter­go­mi Fő­szé­kes­egy­há­zi Könyv­tár­ban lévő Báthory-protokollum is – hogy csak a fon­to­sab­ba­kat em­lít­sük. Fel­hasz­nál­ta emel­lett a té­má­val kap­cso­la­tos nagy­szá­mú ki­adott for­rás­anya­got is, mi­vel azt ta­pasz­tal­ta, hogy e kút­fők kö­zül igen sok máig nem épült be a ma­gyar tör­té­ne­ti irodalomba.

A szer­ző az első fe­je­zet­ben (Prel­u­di­um) be­pil­lan­tást en­ged a tér­ség igen bo­nyo­lult ha­tal­mi vi­szo­nya­i­ba, még­pe­dig egy ve­len­cei szár­ma­zá­sú ka­to­na, Gi­o­va­nand­rea Gro­mo 1564. évi er­dé­lyi út­ján, il­let­ve 1566–1567-ben ke­let­ke­zett Com­pen­dio című be­szá­mo­ló­ján ke­resz­tül. A má­so­dik fe­je­zet­ben újabb ala­kok­kal bő­vül a te­át­rum: a két fő­sze­rep­lő Bá­tho­ry Ist­ván er­dé­lyi fe­je­de­lem, il­let­ve vá­lasz­tott len­gyel ki­rály (1578–1588), va­la­mint An­to­nio Pos­se­vi­no je­zsu­i­ta atya, aki­nek a fel­ada­ta az volt, hogy a ki­rályt be­von­ja a tö­rö­k­el­le­nes li­gá­ba. Bá­tho­ry ugyan el­vi­leg kész volt részt ven­ni egy ilyen szö­vet­ség­ben, de erre – amint azt Krup­pa meg­győ­ző­en bi­zo­nyít­ja – re­á­lis le­he­tő­ség nem mu­tat­ko­zott. A Szent­szék fi­gyel­me ki­ter­jedt Orosz­or­szág­ra is mint le­het­sé­ges szö­vet­sé­ges­re, s az ér­de­kek egy rö­vid ide­ig ta­lál­koz­tak, mert IV. Iván kö­vet­ség út­ján fel­vet­te Ró­má­val a kap­cso­la­tot, s a Szent­szék köz­ve­tí­té­sét kér­te a Len­gyel­or­szág­gal való konf­lik­tus­ban, és egy­ben tö­rö­k­el­le­nes szö­vet­sé­get aján­lott. A pá­pát azon­ban, ahogy arra a szer­ző fi­gyel­mez­tet, ek­kor in­kább az unió ér­de­kel­te, s en­nek ér­de­ké­ben küld­te Pos­se­vin­ót Orosz­or­szág­ba. A béke ugyan meg­köt­te­tett, és Pos­se­vin­ó­nak si­ke­rült le­be­szél­nie Bá­tho­ryt a své­dek el­le­ni há­bo­rú­ról is, de a liga meg­va­ló­su­lá­sa to­vább­ra is esély­te­len volt: egyik fél­nek sem ál­lott ér­de­ké­ben a tö­rök el­len for­dul­ni, to­váb­bá a Por­ta is min­dent meg­tett, hogy ez így is ma­rad­jon. Pos­se­vi­no to­váb­bi pró­bál­ko­zá­sai (kap­cso­lat­fel­vé­tel a per­zsák­kal, újabb orosz tár­gya­lá­sok, rész­vé­tel a bi­ro­dal­mi gyű­lé­sen) szin­tén ered­mény­te­le­nek maradtak.

Az ügy­ben az el­kö­vet­ke­ző évek ese­mé­nyei sem hoz­tak elő­re­lé­pést. Az orosz kö­vet­ség 1582. évi ró­mai tár­gya­lá­sai lé­nye­gé­ben ku­darc­ba ful­lad­tak; raj­tuk kí­vül Ve­len­ce sem lel­ke­se­dett az újra meg újra fel­me­rü­lő li­ga­ter­vért, csu­pán a Fi­ren­zei Köz­tár­sa­ság mu­ta­tott némi haj­lan­dó­sá­got. Bá­tho­ry idő­köz­ben is­mét kész­nek mu­tat­ko­zott a li­gá­ban való rész­vé­tel­re – Krup­pa sze­rint a fe­je­de­lem va­ló­ban ki akar­ta űzni a tö­rö­köt, s mind­vé­gig volt ben­ne egy­faj­ta kül­de­tés­vágy –, és 1583-ban uno­ka­öccsét, Bá­tho­ry And­rást küld­te Ró­má­ba a to­váb­bi tár­gya­lá­sok vé­gett, aki ek­kor nyer­te el a bí­bo­ro­si ka­la­pot. A ki­rály és a csá­szá­ri ud­var el­len­té­tei azon­ban ele­ve ki­lá­tás­ta­lan­ná tet­ték a to­vább­lé­pést. Új hely­ze­tet te­rem­tett IV. Iván ha­lá­la, de míg Bá­tho­ry meg akar­ta sze­rez­ni az orosz trónt, a szent­szé­ki dip­lo­má­cia ezt túl ve­szé­lyes lé­pés­nek ta­lál­ta: a cél­hoz ek­kor sem ke­rül­tek kö­ze­lebb. Bá­tho­ry ter­ve vé­gül ku­dar­cot val­lott, s a túl­sá­go­san ön­ál­ló­so­dó Pos­se­vin­ót is kény­szer­pi­he­nő­re ítél­te rend­fő­nö­ke – a pápa utasítására.

Krup­pa Ta­más a kö­vet­ke­ző fe­je­zet­ben azt mu­tat­ja be rend­kí­vül ér­zék­le­te­sen, ho­gyan ala­kult a nem­zet­kö­zi po­li­ti­ka, il­let­ve mi lett a sor­sa a li­ga­ter­vek­nek Bá­tho­ry Ist­ván ha­lá­la után. A len­gyel tró­nért való tü­le­ke­dés­ben a svéd és a Habs­burg as­pi­rán­sok mel­lett fel­tűnt Bá­tho­ry Zsig­mond is, de ke­vés eséllyel. A pápa, aki Bá­tho­ry Ist­ván­nal elő­ző­leg már konk­ré­tu­mo­kig is el­ju­tott a tö­rök el­le­ni had­já­rat ter­vez­ge­té­sé­ben, most el­bi­zony­ta­la­no­dott, de az­tán Habs­burg Mik­sa mel­lé állt, míg a Por­ta szá­má­ra csak a svéd je­lölt vagy egy Bá­tho­ry volt el­fo­gad­ha­tó. A győz­tes, a svéd Vasa Zsig­mond konf­lik­tus­ba ke­rült a tö­rö­kök­kel a ta­tá­rok és a ko­zá­kok mi­att, de né­hány évi fe­szült­ség és ha­tár­vil­lon­gá­sok után 1592-ben bé­két kö­töt­tek – ame­lyet az an­go­lok is elő­se­gí­tet­tek, mi­vel ők egy török–spanyol ten­ge­ri há­bo­rú­ban let­tek vol­na ér­de­kel­tek. Krup­pa el­be­szé­lé­sé­ből ki­tű­nő­en ki­raj­zo­ló­dik a ti­zen­öt éves há­bo­rú elő­es­té­je, az erő­vi­szo­nyok, ér­dek­szö­vet­sé­gek és ér­dek­el­len­té­tek bo­nyo­lult há­ló­za­ta. A tö­rök 1590-ben be­fe­jez­te a per­zsa há­bo­rút, így le­he­tő­sé­ge volt új fron­tot nyit­ni. A csá­szár  ma­gá­ra ma­radt a tö­rök el­len, mert a len­gye­lek in­ga­doz­tak, Ve­len­ce nem akart nyíl­tan mel­lé áll­ni, a pro­tes­táns bi­ro­dal­mi ren­dek pe­dig a fran­cia ki­rályt tá­mo­gat­ták a spa­nyo­lok el­len. Egyet­len szi­lárd szö­vet­sé­ges ma­radt: a Szent­szék, amely is­mét tö­rö­k­el­le­nes szö­vet­ség össze­ko­vá­cso­lá­sán mun­kál­ko­dott, ko­mo­lyabb ered­mény nélkül.

Ek­kor tér rá Krup­pa – a „Sár­kány­fo­gak” fe­je­zet­ben – Er­dély hely­ze­té­re, amely­nek a há­bo­rú­ba való be­vo­ná­sán mind a Habs­bur­gok, mind a Szent­szék ál­tal ki­kül­dött kö­ve­tek nagy erők­kel mun­kál­kod­tak. A szer­ző ap­ró­lé­ko­san mu­tat­ja be Bá­tho­ry Zsig­mond ural­má­nak kez­de­te­it, a bé­ke­pár­tot és a há­bo­rús pár­tot, va­la­mint a Báthory-rokonság el­ke­se­re­dett har­cát a ha­ta­lo­mért. Kü­lö­nö­sen iz­gal­mas a „Vi­har­fel­hők Gyu­la­fe­hér­vár fe­lett” című al­fe­je­zet, amely­ben Krup­pa rá­mu­tat, hogy Er­dély hely­ze­te a Por­tá­val szem­ben las­san­ként tart­ha­tat­lan­ná vált a 16. szá­zad utol­só év­ti­ze­de­i­ben. A tö­rök ka­to­na­ság az er­dé­lyi fe­je­de­lem­ség­hez tar­to­zó fal­vak tö­me­gét hó­dol­tat­ta, il­let­ve fosz­tot­ta ki. A szer­ző a már em­lí­tett Báthory-protokollum le­ve­le­zé­se alap­ján ki­mu­tat­ja, hogy a királysági–török ha­tár­sáv­hoz ha­son­ló­an lét­re­jött egy erdélyi–oszmán kondo­mí­ni­um, amit csak sú­lyos­bí­tott a tö­rö­kök­nek fi­ze­tett éves adó meg­nö­ve­lé­se a Por­ta ré­szé­ről. Mind­ezek mö­gött Krup­pa jel­zi az oko­kat is: a bi­ro­da­lom ki­me­rü­lé­sét, a tí­már­bir­to­kok hász bir­tok­ká (szul­tá­ni bir­tok­ká) való egy­re gya­ko­ribb át­mi­nő­sí­té­sét, ami újabb hó­dí­tás­ra, por­tyák­ra kény­sze­rí­tet­te a tö­rök ka­to­na­sá­got. Emel­lett a szer­ző ki­mu­tat­ja, hogy Zsig­mond­nak a tö­rök va­zal­lu­sa­ként a kül­po­li­ti­kai moz­gás­te­re is na­gyon cse­kély volt – há­zas­sá­gi ter­ve­it a nagy­ve­zír rend­re ke­resz­tül­húz­ta az­zal, hogy a neki nem tet­sző je­löl­te­ket til­tó­lis­tá­ra tet­te. Vé­gül Krup­pa rá­tér Er­dély be­kap­cso­ló­dá­sá­ra a Habs­burg ol­da­lon a há­bo­rú­ba, s ez­út­tal is ki­vá­ló rész­le­tes­ség­gel kö­ve­ti vé­gig a két fél kö­zöt­ti tár­gya­lá­so­kat, Zsig­mond kö­ve­té­nek, a je­zsu­i­ta Ca­ril­lo atyá­nak, il­let­ve a szent­szé­ki dip­lo­má­ci­á­nak a sze­re­pét, va­la­mint a bé­ke­párt­tal való vé­res le­szá­mo­lást s en­nek kül­föl­di visszhangját.

A kö­vet­ke­ző nagy fe­je­zet en­nek a té­má­nak a foly­ta­tá­sa: a szer­ző vé­gig­kö­ve­ti a szent­szé­ki dip­lo­má­cia erő­fe­szí­té­se­it – im­már a há­bo­rú alatt – Er­dély re­ka­to­li­zá­lá­sá­ra és a tö­rö­k­el­le­nes szö­vet­ség­ben való meg­tar­tá­sá­ra. A Szent­szék ál­tal kül­dött pá­pai nun­ci­u­sok, kö­ve­tek, ügy­nö­kök, il­let­ve apos­to­li vi­zi­tá­to­rok és nun­ci­u­sok (At­ti­lio Amal­t­heo, Ales­sand­ro Co­mu­leo, Al­fon­so Vis­con­ti, Lu­dovi­co An­gu­is­cio­la stb.) fel­ada­ta sok­ré­tű volt, s a pil­la­nat­nyi hely­zet­hez iga­zo­dott. Egy­részt a ka­to­li­kus egy­ház er­dé­lyi po­zí­ci­ó­i­nak meg­erő­sí­té­sét kel­lett el­ér­ni­ük (je­zsu­i­ták vissza­en­ge­dé­se, ka­to­li­kus hi­e­rar­chia vissza­ál­lí­tá­sa stb.), más­részt mun­kál­kod­ni­uk kel­lett a Bá­tho­ry csa­lád tag­jai közt dúló vi­szá­lyok el­csen­de­sí­té­sé­ben, el kel­lett jut­tat­ni­uk a pá­pai pénz­se­gé­lye­ket a fe­je­de­lem­ség­be, tá­vol kel­lett tar­ta­ni a fe­je­del­met a tö­rö­kök­től, il­let­ve fe­le­sé­get ke­rí­te­ni­ük neki, to­váb­bá ter­ve­ket kel­lett ké­szí­te­ni­ük a tö­rö­k­el­le­nes szö­vet­ség ki­bő­ví­té­sé­re, a tö­rök el­le­ni há­bo­rú si­ke­res le­foly­ta­tá­sá­ra. Mint is­me­re­tes, a pá­pai tö­rek­vé­sek csak rész­le­ge­sen ér­tek célt, s a me­ző­ke­resz­te­si csa­ta vég­leg ki­áb­rán­dí­tot­ta az in­ga­tag fe­je­del­met, aki ezek után már el­kezd­te az elő­ké­szü­le­te­ket a trón­ról való lemondásra.

Az utol­só nagy fe­je­zet­ben Krup­pa azt mu­tat­ja be, ho­gyan pró­bál­ták a Habs­bur­gok és a Szent­szék be­von­ni Len­gyel­or­szá­got a tö­rök el­le­ni küz­de­lem­be a ti­zen­öt éves há­bo­rú ki­tö­ré­se után. Noha en­nek a fe­je­zet­nek nincs szá­mot­te­vő er­dé­lyi vo­nat­ko­zá­sa, ab­ból a szem­pont­ból még­is fon­tos, hogy ál­ta­la job­ban vi­lá­gos­sá vá­lik, mi­ért nem si­ke­rült a Len­gyel Ki­rály­sá­got a tö­rök el­le­ni szö­vet­ség tag­já­vá ten­ni – ez kü­lö­nö­sen a nyolc­van év­vel ké­sőb­bi ese­mé­nyek, így a Szent Liga si­ke­rei mi­att le­het ér­de­kes kér­dés. Krup­pa e fe­je­zet vé­gé­re csa­tol­ja még a Kons­tan­ti­ná­poly­ba kül­dött ve­len­cei kö­ve­tek be­szá­mo­ló­i­nak is­mer­te­té­sét az osz­mán birodalomról.

A szer­ző a kö­tet utó­sza­vá­ban rá­mu­tat: a tö­rö­k­el­le­nes li­ga­ter­vek nem csu­pán il­lú­zi­ók vol­tak, hi­szen volt egy re­ményt kel­tő elő­ké­pük, az 1570. évi szö­vet­ke­zés, amely a le­pan­tói győ­ze­lem­mel vég­ző­dött. Az egy­más után kö­vet­ke­ző pá­pák, to­váb­bá Bá­tho­ry Ist­ván és Bá­tho­ry Zsig­mond ko­mo­lyan vet­ték a tö­rök vissza­szo­rí­tá­sá­nak fel­ada­tát; mo­ti­vá­ci­ó­ik egy ré­sze az ál­lam­ér­dek­re, más ré­sze a ke­resz­tény szo­li­da­ri­tás­ra ve­zet­he­tő vissza. A szer­ző ki­eme­li azt is: a ma­gyar­ság szá­má­ra a li­ga­ter­vek azt je­len­tet­ték, hogy nem tö­rőd­nek bele az or­szág szét­da­ra­bo­lá­sá­ba és a tö­rök függésbe.

Krup­pa Ta­más köny­ve leg­in­kább azért ér­de­mel ki­tün­te­tett fi­gyel­met, mert a kö­vet­je­len­té­sek­ből és egyéb dip­lo­má­ci­ai ira­tok­ból ki­in­dul­va re­me­kül il­luszt­rál­ja azo­kat a rend­kí­vül össze­tett nem­zet­kö­zi sakk­játsz­má­kat, ame­lyek a tö­rö­k­el­le­nes szö­vet­ség­re tett szent­szé­ki és csá­szá­ri erő­fe­szí­té­se­ket, li­ga­ter­ve­ket kí­sér­ték a tár­gyalt kor­szak­ban: be­mu­tat­ja az egyes ál­la­mok szét­tar­tó ér­de­ke­it, tö­rek­vé­se­it, a kö­zöt­tük lévő mély konf­lik­tu­so­kat. A nem­zet­kö­zi hely­zet ap­ró­lé­kos is­mer­te­té­se egy­ben arra is ma­gya­rá­za­tul szol­gál­hat, hogy mi­ért nem si­ke­rült tető alá hoz­ni egy szé­le­sebb ala­po­kon nyug­vó szö­vet­sé­get, s ez­zel ki­űz­ni a tö­rö­köt Ma­gyar­or­szág­ról. A könyv­ből ugyan­is ki­de­rül, hogy a tér­ség egyéb ha­tal­mai, így Ve­len­ce, a Len­gyel Ki­rály­ság vagy ép­pen az orosz bi­ro­da­lom nem vol­tak elég­gé ér­de­kel­tek a tö­rök el­le­ni há­bo­rú­ban, így hi­á­ba­va­ló volt min­den olyan kí­sér­let, amely a li­gá­ba való be­vo­ná­su­kat cé­loz­ta. Emel­lett a kö­tet igen fon­tos ada­to­kat, il­let­ve meg­ál­la­pí­tá­so­kat tar­tal­maz a Bá­tho­ryak ál­tal kor­mány­zott Er­dé­lyi Fe­je­de­lem­ség kül­po­li­ti­kai hely­ze­té­re, a tér­ség más or­szá­ga­i­val – el­ső­sor­ban a Szent­szék­kel, a Por­tá­val és a Habs­burg Bi­ro­da­lom­mal – való vi­szo­nyá­ra vo­nat­ko­zó­an is, ami to­vább nö­ve­li az ér­té­két. Biz­tos va­gyok ben­ne, hogy Krup­pa Ta­más köny­ve a jö­vő­ben meg­ke­rül­he­tet­len mun­ka lesz azok­nak, akik a fe­je­de­lem­ség 16. szá­zad végi tör­té­ne­tét – vagy­is a Báthory-korszakot –, il­let­ve a ko­ra­be­li tö­rö­k­el­le­nes ter­ve­ket kutatják.

A szerző az MTA BTK Történettudományi Intézete
kora újkori témacsoportjának tudományos munkatársa

Summary

In his pre­sent vo­lu­me, Ta­más Krup­pa fo­cus­es on pre­sent­ing the eff­orts of the Holy See to form an anti-Turk le­ague in the Cent­ral and Ea­s­tern Euro­pe­an re­gi­on at the end of the 16^th cent­ury (bet­ween 1578 and 1597). He also dis­cus­ses the re­cept­ion of the­se anti-Turk plans by the count­ri­es of the re­gi­on and by cert­ain mem­bers of the Bá­tho­ry fa­mily, ma­inly Step­hen Bá­tho­ry, King of Po­land (1576–1586), and Sig­is­mund Bá­tho­ry, Prin­ce of Transyl­va­nia (1588–1598). Bes­ide the­se to­pics, the aut­hor emp­has­i­zes the re­la­ti­onship bet­ween Transyl­va­nia and the Ot­tom­an Por­te du­ring this era, and the par­ti­ci­pa­ti­on of the Prin­ci­pa­lity in the Long Tur­kish War (till 1597). The book conc­lu­des that ot­her sove­reign­ti­es such as Ve­ni­ce, the Po­lish King­dom, and the Rus­si­an Prin­ci­pa­lity were not in­ter­es­ted eno­ugh in tak­ing part in a war aga­inst the Turks; and the­re­fo­re, every at­tempt to inc­lu­de them in such a le­ague was in vain. Fi­n­ally, the vo­lu­me inc­lu­des im­por­tant data and conc­lu­sions re­gard­ing the sta­tus of the Transyl­va­ni­an Prin­ci­pa­lity gover­ned by the Bá­tho­rys in terms of its fo­rei­gn po­li­cy and its re­la­ti­onship with ot­her count­ri­es of the re­gi­on – ma­inly the Holy See, the Ot­tom­an Por­te, and the Habs­burg Empire.

Tagged Báthory István, Báthory Zsigmond, diplomácia, Erdélyi Fejedelemség, Oszmán Birodalom, Szentszék