recenzió

Varga Sza­bolcs és Vér­te­si Lá­zár, szerk. Egy­há­zi tár­sa­da­lom a Ma­gyar Ki­rály­ság­ban a 16. szá­zad­ban. Se­ria His­to­riae Di­o­e­ce­sis Quin­qu­e­ecc­le­sien­sis 17. Pécs: Pé­csi Püs­pö­ki Hit­tu­do­má­nyi Főiskola–Pécsi Egy­ház­tör­té­ne­ti In­té­zet, 2017.

A Pé­csi Egy­ház­tör­té­ne­ti In­té­zet arra vál­lal­ko­zott, hogy – amint ezt a kö­tet címe is mu­tat­ja – Má­lyusz Ele­mér Egy­há­zi tár­sa­da­lom a kö­zép­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gon (1971, 2007) című mo­nog­rá­fi­á­ja út­ján jár­va, il­let­ve azt ki­egé­szít­ve, va­la­mint ered­mé­nye­it és meg­ál­la­pí­tá­sa­it át­ér­té­kel­ve éven­ként kon­fe­ren­ci­át szer­vez a 16–20. szá­zad kö­zöt­ti idő­szak ma­gyar­or­szá­gi egy­ház­tör­té­ne­té­nek be­mu­ta­tá­sá­ra – kü­lö­nös te­kin­tet­tel a klé­rus tag­ja­i­nak társadalmi-kulturális sze­rep­vál­la­lá­sá­ra –, és az el­hang­zott elő­adá­sok anya­gát ta­nul­mány­kö­te­tek­ben meg­je­len­te­ti. A meg­hí­vott elő­adók – mind­annyi­an a kor­szak ki­vá­ló tör­té­né­szei, a ko­ra­be­li iro­da­lom és a mű­vé­szet ku­ta­tói – a ma­guk szak­te­rü­le­tén ke­resz­tül mu­tat­ják be az egy­há­zi hi­e­rar­chia egyes grá­du­sa­in ál­lók és a szer­ze­tes­ren­dek he­lyét és sze­re­pét a tár­sa­da­lom­ban, il­let­ve a re­for­má­ció el­ter­je­dé­sé­nek és a tár­sa­dal­mat át­for­má­ló sze­re­pé­nek művelődés- és tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti vo­nat­ko­zá­sit elem­zik. A kö­tet­ben meg­je­lent ta­nul­má­nyok az alap­ku­ta­tá­sok to­váb­bi bő­ví­té­se és a tár­gyalt szö­veg­tí­pu­sok tu­do­má­nyos ki­adá­sa mel­lett a téma mo­nog­ra­fi­kus fel­dol­go­zá­sá­ra ser­ken­te­nek. Ugyan­ak­kor a 2016. szep­tem­ber 15–16. kö­zött meg­ren­de­zett előadás-sorozat már az Elő­szó ta­nú­sá­ga sze­rint sem tö­re­ked­he­tett a tel­jes­ség­re: meg­írás­ra vár a szer­ze­tes­ren­dek se­ma­ti­kus le­írá­sa, a sza­bad ki­rá­lyi és me­ző­vá­ro­sok egy­há­zi (és ta­ní­tói) ar­chon­to­ló­gi­á­ja, az egyes káp­ta­la­nok pro­zo­pog­rá­fi­ai adat­tá­ra­i­nak el­ké­szí­té­se, va­la­mint a káp­ta­la­ni le­vél­tá­rak szisz­te­ma­ti­kus fel­tá­rá­sa. A ta­nul­mány­kö­tet több ko­ráb­bi – gya­kor­ta fe­le­ke­ze­ti­leg el­fo­gult – tör­té­né­szi pre­kon­cep­ci­ót ár­nyal. „A 16. szá­za­di egy­há­zi vi­szo­nyo­kat leg­alább annyi­ra meg­ha­tá­roz­ta a késő kö­zép­kor­ral való in­téz­mé­nyi, sze­mé­lyi és hit­éle­ti kon­ti­nu­i­tás, mint a né­met te­rü­le­tek­ről be­szi­vár­gó újí­tás és az osz­mán hó­dí­tás nyo­mán be­kö­vet­ke­zett egy­ház­szer­ve­ze­ti pusz­tu­lás” (8). A re­for­má­ció öt­száz éves év­for­du­ló­ja al­kal­mat te­remt an­nak a ha­zai his­to­riog­rá­fi­á­ban mel­lő­zött té­má­nak az át­ér­té­ke­lé­sé­re, mi­sze­rint a ma­gyar­or­szá­gi re­for­má­to­rok mi­lyen késő kö­zép­ko­ri szo­ci­okul­tu­rá­lis kö­zeg­ből szár­maz­tak, és kül­föl­di ta­nul­má­nya­ik be­fe­jez­té­vel, ha­za­ér­ke­zé­sük után a be­fo­ga­dó kö­zeg ho­gyan vi­szo­nyult az új ta­nok­hoz; il­let­ve a fenn­ál­ló vagy rész­ben fenn­ma­radt struk­tú­rák­hoz ez az új ér­tel­mi­sé­gi ré­teg mi­ként tu­dott alkalmazkodni.

C. Tóth Nor­bert Má­lyusz mo­nog­rá­fi­á­já­nak tu­do­mány­tör­té­ne­ti ér­té­ke­lé­sét vé­gez­te el, és to­váb­bi ku­ta­tá­si irá­nyo­kat ha­tá­ro­zott meg. A nap­ja­in­kig alap­mű­ként idé­zett össze­fog­la­lás mód­szer­ta­ná­ban, így meg­ál­la­pí­tá­sa­i­ban is el­avult, ezért az el­múlt kö­zel fél év­szá­zad tör­té­net­írá­sa ered­mé­nye­i­nek fel­hasz­ná­lá­sá­val új szin­té­zis­re van szük­ség. Ugyan­csak át­gon­do­lás­ra ér­de­mes a má­lyu­szi ter­mi­no­ló­gia („egy­há­zi tár­sa­da­lom”, „egy­há­zi kö­zép­ré­teg”) át­ér­té­ke­lé­se, ugyan­is ezek a fo­gal­mak nem ho­mo­gén tár­sa­dal­mi cso­por­to­kat ír­nak le. A mo­nog­rá­fia ma is ak­tu­á­lis pont­ja a „késő kö­zép­ko­ri egy­ház el­vi­lá­gi­a­so­dá­sa mint a ka­to­li­ciz­mus vál­sá­gá­nak fő elő­moz­dí­tó­ja” elv kritikája.

A kö­tet­ben sze­rep­lő to­váb­bi ta­nul­má­nyok te­ma­ti­kus cso­por­tok­ban kö­ve­tik egy­mást. Er­dé­lyi Gab­ri­el­la a ja­va­da­lom­mal nem ren­del­ke­ző, ván­dor­ló al­só­pap­ság hely­ze­té­be nyújt be­te­kin­tést a ró­mai Pe­ni­ten­ci­á­ri­á­hoz fo­lya­mo­dók lajst­ro­ma alap­ján. A „sza­bad egy­há­zi pi­a­con” te­vé­keny­ke­dő kle­ri­ku­sok mű­kö­dé­sét sem az egy­há­zi, sem a vi­lá­gi ha­tó­ság nem néz­te jó szem­mel, így gya­kor­ta kri­mi­na­li­zál­ták őket. Eh­hez tár­sult az 1514-es pa­raszt­fel­ke­lés­ben és ké­sőbb a re­for­má­ció ta­na­i­nak ter­jesz­té­sé­ben be­töl­tött sze­re­pük. A fel­tö­rek­vő, ál­lan­dó ja­va­da­lom­mal nem bíró, de fel­szen­telt al­só­pap­ság tár­sa­dal­mi sze­re­pé­nek ta­nul­má­nyo­zá­sá­hoz to­váb­bi for­rás­cso­por­tok be­vo­ná­sá­ra van szük­ség. A „ván­dor­kle­ri­ku­sok” nagy szá­má­ból fej­lett késő kö­zép­ko­ri is­ko­la­há­ló­zat­ra kö­vet­kez­tet­he­tünk, több ed­dig nem is­mert fa­lu­si is­ko­la sze­re­pel szár­ma­zá­si hely­ként a szen­te­lé­si do­ku­men­tu­mok­ban. Fe­de­les Ta­más a ma­gyar szár­ma­zá­sú kle­ri­ku­sok ró­mai szen­te­lé­sé­vel fog­lal­ko­zik. A pá­pai köz­pont­ban szen­te­lést kér­vé­nye­zők mo­ti­vá­ci­ói kü­lön­bö­zők le­het­tek. Ta­nul­má­nya vé­gén a Lib­ri For­ma­ta­rum 13–14. kö­te­té­ből 88 ma­gyar­or­szá­gi szár­ma­zá­sú kle­ri­kus ada­ta­it közli.

Csep­re­gi Zol­tán száz olyan ma­gyar­or­szá­gi re­for­má­tort mu­tat be, aki­ket még a késő kö­zép­ko­ri ka­to­li­kus egy­ház szen­telt, azon­ban a re­for­má­ció út­tö­rői let­tek. Ta­nul­má­nyá­nak egyik leg­fon­to­sabb ta­nul­sá­ga, hogy több­sé­gük nem a pro­tes­táns moz­gal­mak szü­lő­föld­jén, ha­nem Krak­kó­ban ta­nult, és több kö­zöt­tük a ma­ga­sabb eru­dí­ci­ó­val ren­del­ke­ző ka­no­nok, mint a ki­ug­rott (fe­ren­ces) szer­ze­tes. A leg­fon­to­sabb, egy­ben leg­ne­he­zeb­ben meg­vá­la­szol­ha­tó kér­dés tisz­tá­zá­sa, mi­sze­rint mi volt az át­té­ré­sek mo­ti­vá­ci­ó­ja, to­váb­bi ku­ta­tá­so­kat igé­nyel. H. Né­meth Ist­ván a sza­bad ki­rá­lyi vá­ro­sok re­for­má­ci­ó­já­nak ku­ta­tá­si fo­lya­ma­tá­ról és új ered­mé­nye­i­ről szá­mol be. „Va­ló­já­ban a tel­jes egy­há­zi va­gyon vá­ro­si tu­laj­don­ba vé­te­lét te­kint­het­jük an­nak a pont­nak, ami­kor­tól egy­ér­tel­mű­en meg­tör­tént a fe­le­ke­zet­vál­tás” (172). Az egy­ko­ri sza­bad ki­rá­lyi vá­ro­sok le­vél­tá­ra­i­nak anya­ga a ké­sőb­bi­ek­ben kö­ze­lebb ve­zet­het ben­nün­ket a re­for­má­ció ma­gyar­or­szá­gi tér­hó­dí­tá­sá­nak vizs­gá­la­tá­hoz. Kuz­ma Dóra Besz­ter­ce­bá­nya kon­fesszi­o­na­li­zá­ló­dá­sát mu­tat­ja be. A fo­lya­mat ko­ránt­sem volt zök­ke­nő­men­tes, mi­vel a kez­de­ti idők­ben több fe­le­ke­zet és nem­ze­ti­ség élt egy­más mel­lett. A 16. szá­zad­ban dön­tő­en evan­gé­li­kus né­met pol­gá­rok vol­tak a vá­ros elöl­já­rói, akik mind a vi­lá­gi, mind az egy­há­zi ha­tó­sá­gok rosszal­lá­sa és bün­te­té­se el­le­né­re ki­tar­tot­tak a lu­the­rá­nus hit mellett.

Mol­nár Dá­vid a 16. szá­za­di itá­li­ai ka­to­li­kus kle­ri­kus pe­reg­ri­nu­sok­kal fog­lal­ko­zik. Noha a 16. szá­zad­ban az itá­li­ai egye­te­mek so­kat ve­szí­tet­tek nép­sze­rű­sé­gük­ből a föld­raj­zi­lag jó­val kö­ze­lebb fek­vő és ala­cso­nyabb tan­dí­jak­kal szá­mo­ló bé­csi és krak­kói egye­tem ja­vá­ra, még min­dig a har­ma­dik leg­nép­sze­rűbb kép­zé­si hely­nek szá­mí­tot­tak. A ta­nul­mány vé­gén füg­ge­lék­ben ol­vas­ha­tó az itá­li­ai ka­to­li­kus pe­reg­ri­nu­sok szak­iro­dal­mi is­me­re­tek alap­ján össze­ál­lí­tott lis­tá­ja. Tüs­kés Anna a bé­csi egye­tem kle­ri­kus hall­ga­tó­i­ról ír. A hi­va­ta­li pá­lyá­ra (is) ké­szü­lő ér­tel­mi­sé­gi­ek egyik köz­pon­ti kép­zé­si he­lye volt Bécs, ahol el­ső­sor­ban az ab­szo­lu­tis­ta Habs­burg kor­mány­zat szá­má­ra ké­pez­tek hi­va­tal­no­ko­kat. A kez­de­ti to­le­ran­cia után I. Fer­di­nánd ural­ko­dá­sa­kor el­len­re­for­má­ci­ós lé­pé­se­ket tet­tek az egye­tem igaz­ga­tá­sá­ban. Az egye­tem egy hosszabb tü­rel­mi idő­szak után, a 17. szá­zad má­so­dik fe­lé­től az egész bi­ro­da­lom re­ka­to­li­zá­ci­ós tö­rek­vé­se­i­nek köz­pont­ja lett.

Sip­tár Dá­ni­el a 16. szá­za­di ma­gyar­or­szá­gi szer­ze­tes­ség ha­nyat­lá­sá­nak oka­i­ról ér­te­ke­zik. A kö­zép­ko­ri ide­ál meg­vál­to­zá­sa, a hi­va­tás nép­sze­rűt­len­né vá­lá­sa egy idő­ben zaj­lott a re­for­má­ció tér­hó­dí­tá­sá­val. Ma­gyar­or­szá­gon a még min­dig je­len­tős bir­tok­tes­te­ket ura­ló kö­zös­sé­gek ja­vai hol az elő­re­nyo­mu­ló tö­rök, hol pe­dig – ab­szo­lút transz­kon­fesszi­o­ná­lis mó­don – rab­ló­ban­dák ke­zé­re ke­rül­tek. Az ál­ta­lá­nos pusz­tu­lást több­nyi­re né­hány fo­lya­ma­to­san mű­kö­dő pá­los és fe­ren­ces rend­ház élte túl. Az anya­gi ja­va­kon túl az új­faj­ta, hu­ma­nis­ta mű­velt­ség­ide­ál, il­let­ve a sze­mé­lyes hit­él­mény igé­nyé­nek meg­je­le­né­se is hoz­zá­já­rult a szer­ze­te­si élet­for­ma ha­nyat­lá­sá­hoz: „maga az egyén le­gyen mű­velt és val­lá­sos, ne a szer­ze­tes he­lyet­te” (243). A je­zsu­i­ta rend meg­je­le­né­sé­vel új idő­szak kez­dő­dött a honi ka­to­li­kus meg­új­ho­dás szol­gá­la­tá­ban, új­sze­rű szem­lé­let­mód­juk­kal si­ke­res al­ter­na­tí­vát biz­to­sí­tot­tak a régi szer­ze­te­si ide­ál­lal szem­ben. A ta­nul­mány má­so­dik fele en­nek a sza­bá­lyo­zott papi rend­nek – amely el­ső­sor­ban a kor kí­vá­nal­ma­i­nak meg­fe­le­lő­en ta­ní­tás­sal szer­zett ér­de­me­ket – a ko­rai tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zik. F. Rom­há­nyi Be­at­rix a késő kö­zép­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gon leg­je­len­tő­sebb­nek szá­mí­tó ben­cés és (a szi­go­rúbb, be­ne­de­ki re­gu­lát kö­ve­tő) cisz­ter­ci­ta ko­los­tor­há­ló­zat kora új­ko­ri vál­to­zá­sát mu­tat­ja be. A szer­ző egy elő­re­mu­ta­tó bel­ső re­form­fo­lya­mat kül­ső té­nye­zők ál­tal oko­zott meg­re­ke­dé­sén és a két rend ál­ta­lá­nos ha­nyat­lá­sá­nak fo­lya­ma­tán ka­la­u­zol végig.

Fa­ze­kas Ist­ván a ka­to­li­kus fő­pap­ság köz­pon­ti ál­la­mi hi­va­ta­lok­ban tör­té­nő sze­rep­vál­la­lá­sá­val fog­lal­ko­zik. Az ud­va­ri ad­mi­niszt­rá­ció új­já­szer­ve­zé­sé­vel régi-új kar­ri­er­le­he­tő­ség nyílt a pre­lá­tu­si ré­teg szá­má­ra a ha­ta­lom­gya­kor­lás­ra. A 16. szá­zad­ban a kel­lő szak­ér­te­lem­mel és ér­dek­ér­vé­nye­sí­tő ké­pes­ség­gel bíró klé­rus tag­jai áll­tak a leg­főbb ud­va­ri hi­va­ta­lok élén, ez pe­dig ki­ér­de­mel­te a zö­mé­ben pro­tes­táns köz­ne­mes­ség el­len­szen­vét, amely (töb­bek kö­zött) „a Bocskai-felkelés ki­rob­ba­ná­sá­hoz, majd az 1608. évi or­szág­gyű­lé­sek ka­to­li­kus egy­ház (fő­pap) el­le­nes tör­vény­cik­ke­i­nek meg­ho­za­ta­lá­hoz” (291) ve­ze­tett. Ke­nye­res Ist­ván  a ka­to­li­kus egy­ház­me­gyék ma­gyar ké­zen ma­radt ré­szé­nek Mo­hács utá­ni va­gyo­ni hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zik. Ezek kö­zül az esz­ter­go­mi, egri, győ­ri és nyit­rai egy­ház­me­gyék nagy ré­sze idő­le­ge­sen vagy ál­lan­dó­sult for­má­ban men­tes ma­radt a tö­rök in­vá­zi­ó­tól, a váci, veszp­ré­mi és zág­rá­bi püs­pök­sé­gek job­ban meg­szen­ved­ték az osz­mán hó­dí­tást. A jö­ve­del­mek nagy ré­szét az ud­var le­fog­lal­ta, és az or­szág vé­del­mi ki­adá­sa­i­ra köl­töt­te. Ér­sek­új­vár épí­té­se és fo­lya­ma­tos fej­lesz­té­se az esz­ter­go­mi ér­se­kek (Oláh Mik­lós és Ve­ran­csics An­tal) érdeme.

A 16. szá­za­di ál­ta­lá­nos pusz­tu­lás a fő­pa­pi kincs­tá­ra­kat sem kí­mél­te. Mikó Ár­pád az egyes ötvös- és tex­til­ipa­ri mű­re­me­kek pro­ve­ni­en­ci­á­já­nak re­konst­ruk­ci­ós aka­dá­lya­i­ra hív­ja fel a fi­gyel­met; írá­sos nyo­mok és uta­lá­sok a leg­több eset­ben a 19. szá­za­di mű­gyűj­tők le­írá­sá­ból szár­maz­nak. A to­váb­bi ku­ta­tá­sok el­sőd­le­ges fel­ada­ta az egyes tár­gyak ké­szí­té­si és hasz­ná­la­ti he­lyé­nek, va­la­mint tu­laj­do­no­sa­i­nak meghatározása.

A kö­tet két ki­fe­je­zet­ten iro­da­lom­tör­té­ne­ti ta­nul­mányt fog­lal ma­gá­ba. Kiss Far­kas Gá­bor négy, a 16. szá­zad kö­ze­pén Ma­gyar­or­szá­gon te­vé­keny­ke­dő ka­to­li­kus hu­ma­nis­ta pá­lya­fu­tá­sát kö­ve­ti vé­gig. A szá­zad ele­jén a ka­to­li­ciz­mus anya­gi és szer­ve­ze­ti ke­re­te­i­nek be­szű­kü­lé­se mi­att a fő­úri ud­va­rok je­len­tet­ték a hu­ma­nis­ta ke­resz­tény mű­velt­ség to­vább­örö­kí­té­sé­nek ments­vá­ra­it. Step­ha­nus Tho­mas­si­us a krak­kói egye­tem­ről ha­za­tér­ve a Mu­ra­vi­dé­ken mű­kö­dött, és az eraz­mis­ta bib­lia­fi­lo­ló­gia mód­sze­ré­vel írta meg Miatyánk-kommentárját. Más utat járt be Ná­das­di Bá­lint szal­va­to­ri­á­nus fe­ren­ces szer­ze­tes, aki Bá­tho­ry And­rás sza­bol­csi fő­is­pán és or­szá­gos fő­ka­pi­tány mel­lett volt ud­va­ri lel­kész. Az ő pá­lya­fu­tá­sa ha­tár­kő volt a késő kö­zép­ko­ri és a hu­ma­nis­ta, kora új­ko­ri mű­velt­ség­ide­ál kö­zött: a sko­lasz­ti­kus arisz­to­te­li­a­nis­ta mel­lett fon­tos sze­re­pet ka­pott a ci­ce­ró­ni­á­nus re­to­ri­ka. Fenn­ma­radt for­mu­lá­ri­u­má­nak for­rás­jegy­zé­ke a ta­nul­mány füg­ge­lé­ké­ben ol­vas­ha­tó. Mind­szen­ti And­rás krak­kói pe­reg­ri­nus, vá­ra­di ka­no­nok – több sors­tár­sá­val együtt – Nagy­szom­bat­ba me­ne­kült. Fenn­ma­radt prédikáció-formuláriumából tud­juk, hogy hu­ma­nis­ta kor­tár­sa­i­hoz ha­son­ló­an be­szé­de­i­be il­lesz­tet­te a mo­dern eu­ró­pai iro­dal­mat. Pet­rus Il­li­ci­nus rö­vid ma­gyar­or­szá­gi tar­tóz­ko­dá­sá­nak cél­ja el­ső­sor­ban a ja­va­da­lom­szer­zés volt (ok­ta­tás, ká­non­jo­gi kép­zés). Az 1570-es évek vé­gé­re az egy­sze­rű pap­je­löl­tek­től is el­vár­ták a ci­ce­ró­ni­á­nus lo­gi­kát és a ma­ga­sabb fokú teo­ló­gi­ai is­me­re­te­ket, ezt a pap­je­löl­tek szá­má­ra írt ká­té­sze­rű vizs­ga­anya­ga mu­tat­ja. Ezek az élet­pá­lyák bi­zo­nyít­ják, hogy „nem a ka­to­li­kus alsó- vagy kö­zép­ré­teg kép­zet­len­sé­ge, ha­nem az in­téz­mé­nyi rend­szer hi­á­nya volt a je­zsu­i­tá­kat meg­elő­ző­en ha­té­kony ok­ta­tá­si rend­szer újra fel­épü­lé­sé­nek fő aka­dá­lya” (355). Gá­bor Csil­la a „nagy­szom­ba­ti hit­vi­ta­bo­kor” egy sa­já­tos, a ma­gyar irodalomtörténet-írás ál­tal ke­vés­bé érin­tett rész­le­té­nek, Te­leg­di Mik­lós Egy­né­hány je­les okainak (1580) és Mon­osz­lóy And­rás Apo­ló­giájá­nak (1588) elem­zé­sé­vel fog­lal­ko­zik. A ha­zai katolikus–protestáns nyom­ta­tott hit­vi­ta­iro­da­lom kez­de­tén já­runk. A ka­to­li­kus meg­új­ho­dás anya­nyel­vi prog­ram­já­ba il­lesz­ke­dik a vi­ta­ira­tok meg­je­len­te­té­se, me­lyek már a szel­le­mi­leg ma­gá­ra ta­lá­ló ka­to­li­ciz­mus je­gyé­ben szü­let­tek. Az elem­zett mű­vek for­rá­sa­i­ból ki­vi­lág­lik, hogy nem­csak a Páz­mány Pé­ter ne­vé­vel fém­jel­zett 17. szá­za­di késő hu­ma­nis­ta ba­rokk, ha­nem a késő kö­zép­ko­ri sko­lasz­ti­ka for­ma­kin­csé­vel jel­le­mez­he­tő kont­ro­verz iro­da­lom mű­ve­lői is ma­gas szin­ten is­mer­ték a hit­be­li el­len­fe­lek ta­na­it, a kon­fesszi­o­na­li­zá­ló­dás, a fe­le­ke­ze­tek teo­ló­gi­ai ér­te­lem­ben vett szét­vá­lá­sá­nak tör­té­ne­tét mind ha­zánk­ban, mind Eu­ró­pá­ban. Dá­vid Já­nos pro­tes­táns pré­di­ká­tor Te­leg­di mű­vé­re való vá­la­sza el­ve­szett, így ne­he­zen re­konst­ru­ál­ha­tó az „egy­mű­ves” Dá­vid írói al­ka­ta és pá­lya­ké­pe. A vi­szont­vá­lasz a hit­vi­tá­zó mun­kás­sá­ga ele­jén járó Mon­osz­lóy And­rás mun­ká­ja. A ki­dol­go­zot­tabb, kö­zel négy­szer olyan hosszú mű már a 17. szá­za­di jól is­mert vi­ták előzménye.

A 16. szá­zad a ha­zai tör­té­net­írás fel­len­dü­lé­sét hoz­ta ma­gá­val, azon­ban a re­for­má­ció ma­gyar­or­szá­gi tör­té­ne­te szin­te alig ér­tel­me­ző­dik a for­rás­szö­ve­gek­ben. Ka­sza Pé­ter a fő­pa­pi ran­gú tör­té­net­írók mun­kás­sá­gát fog­lal­ja ke­ret­be és írói at­ti­tűd­jü­ket vizs­gál­ja. Az alap­ve­tő­en ma­gas szín­vo­na­lon kép­zett hu­ma­nis­ta főpap-történetírók el­ső­sor­ban még a Tri­den­ti­num előt­ti nem­ze­dék kép­vi­se­lői, és in­kább csak a püs­pö­ki ja­va­da­lom bir­to­ko­sai, mint gya­kor­ló lel­ki­pász­to­rok vol­tak. Több­sé­gük­ben ne­me­si csa­lád­ból szár­maz­tak, és nem­ze­ti tör­té­net­írást mű­vel­tek, hu­ma­nis­ta esz­me­i­sé­gük mi­att vi­szont ki­fe­je­zet­ten tá­vol ma­rad­tak a kon­fesszi­o­ná­lis ve­tél­ke­dés­től. Ki­adá­suk­ra gyak­ran a 19. szá­zad kö­ze­pé­ig, a ro­man­ti­ka nem­zet­esz­mé­nyé­nek ki­ala­ku­lá­sá­ig kel­lett vár­ni. Tóth Ger­gely a ma­gyar­or­szá­gi re­for­má­ci­ó­nak a ha­zai tör­té­net­írás­ból való mel­lő­zött­sé­gét vizs­gál­ja, és en­nek okát – az osz­mán hó­dí­tás ki­tün­te­tett sze­re­pe mel­lett – a ma­gyar hit­újí­tás bé­kés és las­sú le­fo­lyá­sá­ban lát­ja. A 17. szá­zad­tól kez­dő­dik meg a pro­tes­táns egyháztörténet-írás, en­nek első be­fog­la­ló mű­fa­jai a hit­vi­tá­zó és teo­ló­gi­ai ira­tok vol­tak, a szisz­te­ma­ti­kus anyag­gyűj­tés és fel­tá­rás az 1670-es évek­ben a „gyász­év­ti­zed­del” kez­dő­dött, majd Deb­re­ce­ni Em­ber Pál mun­ká­já­val érte utol ön­ma­gát. A ké­sőb­bi po­zi­ti­vis­ta egyháztörténet-írásnak mind a ka­to­li­kus egy­ház, mind a pro­tes­táns fe­le­ke­ze­tek ré­szé­ről nagy le­ma­ra­dást kel­lett be­hoz­nia a re­for­má­ció ér­tel­me­zé­sé­ben. A to­váb­bi alap­ku­ta­tá­so­kat je­len­tő­sen elő­se­gí­te­né e mű­vek mo­dern kri­ti­kai kiadása.

A ta­nul­mány­kö­tet – amely­nek hasz­ná­la­tát egy sze­mély­név­mu­ta­tó je­len­tő­sen se­gí­te­né – egé­szé­ről el­mond­ha­tó, hogy a kö­zölt ta­nul­má­nyok a le­he­tő leg­tel­je­sebb his­to­riog­rá­fi­ai fel­tá­rás­ra és az idő­köz­ben elő­ke­rült új, il­let­ve ke­vés­bé ku­ta­tott for­rá­sok ér­tel­me­zé­sé­re tö­re­ked­nek. Mind­egyik írás to­váb­bi ku­ta­tá­sok­ra ösz­tö­nöz, és az alap­ku­ta­tá­sok, szö­veg­ki­adá­sok meg­in­dí­tá­sát sür­ge­ti, ugyan­ak­kor az új ered­mé­nyek tük­ré­ben az ed­di­gi kon­cep­ci­ók át­gon­do­lá­sá­ra, el­mé­lyí­té­sé­re tesz kísérletet.

Zusammenfassung

Der vor­li­e­gen­de, von Sza­bolcs Var­ga und Lá­zár Vér­te­si hera­usge­ge­be­ne Sammel­band – erschi­ent als 17. in der Buch­re­i­he des Ins­ti­tuts für Kirc­hen­ge­schich­te in Fünf­kirchen (Se­ria His­to­riae Di­o­e­ce­sis Quin­qu­e­ecc­le­sien­sis) – ist ein ne­u­er Be­weis des Aufsch­wungs der kirc­hen­ge­schicht­li­chen Forschun­gen in Un­garn. Der Band enthält die Sch­rift­fas­sun­gen der Vorträ­ge, die auf der Kon­fer­enz des Ins­ti­tuts in Fünf­kirchen (Pécs) 2016 ge­hal­ten wurd­en. Die Au­toren – sich auf die Mo­no­gra­p­hie von Ele­mér Má­lyusz über den mit­tel­alter­li­chen Kle­rus be­zi­ehend, und di­e­se an meh­re­ren Stel­len über­holend – re­fe­ri­e­ren über die kirch­li­che Ges­ells­chaft des Re­for­mati­onsjahr­hun­derts. Der Fo­kus li­egt da­bei beson­ders auf Fra­gen der (Aus)Bildung, der Macht­po­sit­i­onen und der li­ter­aris­c­hen Tä­tig­ke­it der ers­ten Ge­ne­ra­ti­on der Re­for­matoren, bzw. die der zeit­gen­ös­sis­c­hen ka­tho­lis­c­hen Or­densp­ri­es­ter, so­wie des un­te­ren, mitt­le­ren und obe­ren Kle­rus. Der Band ist ein An­sporn für die Fort­set­zung der Qu­el­len­forschun­gen, und ein wich­ti­ger Beit­rag zur früh­ne­u­ze­it­li­chen Ge­schich­te Un­garns. Durch den Ein­be­zug bis­lang we­nig er­forschter Qu­el­len kön­nen di­e­se Aufsät­ze auch für Ne­u­be­wer­tung frü­he­rer The­ori­en dur­cha­us beitragen.

Tagged 16. század, egyháztörténet, katolikus megújhodás, reformáció