recenzió

Lé­nárt, Or­so­lya. Der Un­ga­ris­che Kriegs-Roman: Me­di­en, Wis­sen und Fremd­wahr­neh­mung bei Eber­hard Wer­ner Hap­pel. Mit­te­le­uro­päis­che Ge­schich­te und Kul­tur, Stu­di­en­re­i­he Band 1. Wien: New Aca­de­mic Press, 2016.

Lé­nárt Or­so­lya a bu­da­pes­ti And­rássy Egye­te­men 2013-ban meg­vé­dett disszer­tá­ci­ó­já­nak át­dol­go­zott, ki­bő­ví­tett vál­to­za­ta az oszt­rák New Aca­de­mic Press közép-európai tör­té­nel­met és kul­tú­rát fel­dol­go­zó so­ro­za­tá­nak első kö­te­te­ként je­lent meg. A szer­ző té­ma­vá­lasz­tá­sa hi­ány­pót­ló új­don­ság a ba­rokk kor ger­ma­nisz­ti­ká­já­ban, a né­met és a ma­gyar mű­ve­lő­dés­tör­té­net­ben egyaránt.

A 17. szá­za­di ba­rokk iro­da­lom szak­ér­tői gyak­ran em­le­get­ték, em­le­ge­tik Eber­hard Wer­ner Hap­pel (1647–1690) ne­vét, azon­ban át­te­kint­ve az utób­bi száz­öt­ven év iro­dal­mát, meg­le­he­tő­sen két­sé­ges, hogy Hap­pel mo­nu­men­tá­lis re­gé­nyét, a 4000 ol­dal­nyi szö­ve­get va­la­ki is vé­gig­ol­vas­ta. A Hap­pel­lel fog­lal­ko­zó köny­vek, ta­nul­má­nyok csak nagy vo­na­lak­ban is­mer­te­tik a sze­rel­mi tör­té­net cse­lek­mé­nyét, a szö­ve­vé­nyes fik­tív el­be­szé­lés ne­he­zen len­ne össze­fog­lal­ha­tó a „száz hí­res re­gény” ké­nyel­mes ol­va­sói szá­má­ra. Lé­nárt Or­so­lya is sok­kal ér­de­ke­sebb és a mai mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti meg­kö­ze­lí­té­sek ten­den­ci­á­it tük­rö­ző ku­ta­tá­si me­tó­dust vá­lasz­tott, ami­kor a ko­ra­be­li mé­dia, az is­me­ret­köz­lés és az ima­go­ló­gia meg­nyil­vá­nu­lá­sa­it vizs­gál­ta Eber­hard Wer­ner Hap­pel regényfolyamában.

A 17. szá­zad egyik leg­ter­mé­ke­nyebb hi­va­tá­sos re­gény­író­já­nak élet­raj­za is ke­vés ér­dek­lő­dőt von­zott, a szak­iro­da­lom leg­in­kább Ham­burg­hoz kö­tő­dő kap­cso­la­ta­i­val, re­gény­írói pá­lyá­ja és a mo­dern mé­dia­köz­pont össze­füg­gé­se­i­vel fog­lal­ko­zott. Lé­nárt Or­so­lya a vi­szony­lag gaz­dag né­met és a na­gyon cse­kély ma­gyar nyel­vű szak­iro­da­lom tel­jes is­me­re­té­ben, il­let­ve le­vél­tá­ri ku­ta­tá­sok se­gít­sé­gé­vel össze­gyűj­tött min­den fon­tos in­for­má­ci­ót a szer­ző­ről, ugyan­ak­kor na­gyon he­lye­sen mo­nog­rá­fi­á­já­nak túl­nyo­mó ré­szé­ben a Kri­egs­ro­man kü­lön­bö­ző szem­pon­tú vizs­gá­la­tát va­ló­sí­tot­ta meg. Té­zi­sei sze­rint a szer­ző el­ső­sor­ban a re­gény tör­té­ne­ti hát­te­ré­nek meg­je­le­ní­té­sét, a fik­tív cse­lek­mény és a tény­sze­rű is­me­re­tek össze­ol­vasz­tá­sát, a for­rá­sok fel­hasz­ná­lá­sát, a szö­veg­kom­pi­lá­ci­ós tech­ni­ka meg­va­ló­sí­tá­sát, a nép­is­me­ret kér­dé­se­i­nek meg­vi­lá­gí­tá­sát he­lyez­te elem­zé­se középpontjába.

A Der Un­ga­ris­che Kriegs-Roman című re­gény tör­té­ne­ti cse­lek­mé­nye 1663 és 1689 kö­zött ját­szó­dik, te­hát a ma tör­té­ne­ti re­gény­ként ér­tel­me­zett ese­mény­so­ro­zat tu­laj­don­kép­pen Hap­pel kor­tár­si él­mé­nye­i­nek meg­je­le­ní­té­se. En­nek meg­fe­le­lő­en for­rá­sai is az ak­tu­á­lis is­me­re­te­ket köz­ve­tí­tő, szin­te nap­ra­kész hí­rek, új­sá­gok, rö­vi­debb vagy hosszabb tör­té­ne­ti össze­fog­la­lók, mind­az, ami­nek ki­bo­csá­tó­ja és for­gal­ma­zó­ja a 17. szá­zad végi mé­dia­cent­rum­ként vi­rág­zó Ham­burg volt.

Lé­nárt Or­so­lya a re­gény tör­té­ne­ti és mé­dia­tör­té­ne­ti hát­te­ré­nek fel­vá­zo­lá­sa után ala­po­san fog­lal­ko­zik az­zal a fo­lya­mat­tal, amely Eber­hard Wer­ner Hap­pelt hi­va­tá­sos re­gény­író­vá tet­te. Itt el­ső­sor­ban Ham­burg­nak a kor­szak­ban be­töl­tött kul­tu­rá­lis sze­re­pét kel­lett be­mu­tat­nia, a sajtó- és nyom­da­tör­té­ne­ti fej­lő­dést, Hap­pel sze­mé­lyes kap­cso­la­ta­it a hír­ter­jesz­tés kü­lön­bö­ző po­zí­ci­ót be­töl­tő sze­rep­lő­i­vel. Ham­burg a Német-római Bi­ro­da­lom leg­je­len­tő­sebb saj­tó­köz­pont­ja­ként a ko­ra­be­li hír­for­rá­sok összes meg­je­le­né­si for­má­já­val (röp­la­pok, új­sá­gok, ma­ga­zi­nok, fik­tív és tör­té­ne­ti mun­kák) ren­del­ke­zett, a fej­lett nyom­ta­tá­si és ter­jesz­té­sei há­ló­zat, a ha­tal­mas nyil­vá­nos ma­gán­könyv­tá­rak egy­aránt le­he­tő­vé tet­ték Eu­ró­pa hí­re­i­nek hoz­zá­fér­he­tő­sé­gét. Hap­pel mun­kás­sá­gá­nak ki­bon­ta­ko­zá­sá­ban kü­lö­nö­sen nagy sze­re­pet ját­szott Tho­mas von Wi­er­ing könyv- és új­ság­ki­adó, a nyil­vá­nos könyv­tár tu­dós könyv­tá­ro­sa, Da­vid Schell­ham­mer és a je­len­tős könyv­gyűj­te­ménnyel ren­del­ke­ző ké­sőb­bi pol­gár­mes­ter, Ju­li­us Sur­land barátsága.

A ham­bur­gi hír­döm­ping és an­nak könnyű el­sa­já­tí­tá­sa tet­te le­he­tő­vé, hogy Hap­pel ki­ala­kít­sa – a kor­ban má­sok (Mar­tin Zel­ler, Eras­mus Fran­cis­ci) ál­tal is mű­velt – kom­pi­lá­ci­ós tech­ni­ká­ját, amely­nek kö­szön­he­tő­en az esz­té­ti­kai nor­má­kat meg­le­he­tő­sen nagy­vo­na­lú­an ke­zel­ve, el­ső­sor­ban a kvan­ti­ta­tív tel­je­sít­mény­re tö­re­ke­dett. A kü­lön­bö­ző mű­fa­jú in­for­má­ci­ós for­rá­sok, az ak­tu­á­lis ese­mé­nyek­ről be­szá­mo­ló új­sá­gok, a hosszabb át­fu­tá­si – hír­áram­lá­si időt igény­lő – fo­lyó­ira­tok, a rö­vi­debb vagy hosszabb idő­sza­ko­kat fel­dol­go­zó tör­té­ne­ti mun­kák egy­aránt ren­del­ke­zé­sé­re áll­tak, és a szer­zői jog tel­jes fi­gyel­men kí­vül ha­gyá­sá­val le­he­tő­vé is tet­ték, hogy Hap­pel a „ven­dég­szö­ve­ge­ket” el­lent­mon­dá­sos el­be­szé­lé­si tech­ni­ká­juk­kal egye­tem­ben be­épít­se fik­tív cse­lek­ményt IS tar­tal­ma­zó re­gény­fo­lya­má­ba. Mi­u­tán Hap­pel nem fű­zött mű­ve­i­hez jegy­zé­ket a fel­hasz­nált iro­da­lom­ról, szin­te le­he­tet­len fel­tár­ni, me­lyik in­for­má­ci­ót mi­lyen ko­ra­be­li for­rás­ból me­rí­tet­te, de szé­les ol­va­só­kö­zön­ség­re és gyors meg­je­le­nés­re tö­re­ked­ve nem is volt cél­ja a hi­te­les­ség­nek ilyen mér­té­kű alá­tá­masz­tá­sa. A szer­zői jog, az ön­ál­ló írói tel­je­sít­mény kér­dé­se a ba­rokk kor­ban is fel­ve­tő­dött ugyan, de az ugyan­csak szám­ta­lan ter­je­del­mes és en­cik­lo­pé­di­kus tar­tal­mú mun­kát meg­je­len­te­tő Eras­mus Fran­cis­ci jel­lem­ző vá­laszt adott erre. Rö­vi­den össze­fog­lal­va, Fran­cis­ci azért írt kom­pi­lá­ló tech­ni­ká­val mű­ve­ket és is­mé­telt meg má­sok ál­tal sok száz könyv­ben fel­dol­go­zott tör­té­ne­te­ket, mert az ol­va­sók­nak nincs mód­juk, ide­jük, pén­zük va­la­mennyi köny­vet meg­vá­sá­rol­ni, el­ol­vas­ni vagy akár­csak át­la­poz­ni. A késő ba­rokk ter­mé­keny író­i­nak könyv­tár­nyi ter­je­del­mű oeuvre-jét, aho­gyan a hi­va­tá­sos re­gény­író­vá váló Hap­pe­lét is, ez az ars po­e­ti­ca ha­tá­roz­ta meg, a te­het­sé­ge­seb­bek­nek si­ke­rült nem­csak az is­me­re­tek köz­lé­sé­vel, ha­nem a fo­lyé­kony cse­lek­mé­nyek bo­nyo­lí­tá­sá­val is köny­ve­ik­nek ol­va­sói kö­zön­sé­get ma­guk­hoz von­za­ni. Re­gény­írói po­é­ti­ká­ját a ko­ra­be­li pász­tor­re­gény, a pi­ka­reszk el­be­szé­lés vagy az udvari-történeti re­gény sé­mái kö­zül leg­in­kább ez utób­bié jel­lem­zik, ami el­ső­sor­ban an­nak kö­szön­he­tő, hogy a kor­szak bő­ven ren­del­ke­zett az ese­mé­nyek­ben gaz­dag tör­té­ne­ti hát­tér­re vo­nat­ko­zó for­rá­sok­kal. A fik­tív sze­rel­mi tör­té­net sze­rep­lő­i­nek (Cer­gely [sic!] és Tes­co­la, Cer­gely és Bas­ky va­la­mint a tö­rök sze­rep­lők, Di­e­go – Ib­rahim pasa ál­ne­ve, Mir­gi­el, Cup­la, Ler­nia) ki­vá­lasz­tá­sát elő­se­gí­tet­te a há­bo­rús kor­szak ese­mé­nye­i­nek ki­ha­tá­sa a ma­gán­élet­re, a kü­lön­bö­ző or­szá­gok be­uta­zá­sa, né­pek meg­is­me­ré­se, ugyan­ak­kor ez in­do­kol­ta és iga­zol­ta a cse­lek­mény­szál ku­sza­sá­gát, a meg­old­ha­tat­lan hely­ze­tek­ben For­tu­na sze­re­pé­nek mint a kor­ban ugyan­csak ked­velt írói esz­köz­nek a felhasználását.

Hap­pel re­gé­nyei elem­ző­i­nek meg­osz­lik a vé­le­mé­nye ar­ról, mek­ko­ra je­len­tő­sé­get kell tu­laj­do­ní­ta­ni a fik­ci­ós cse­lek­mény­nek, és mek­ko­rát a for­rá­sok­kal alá­tá­masz­tott tör­té­ne­ti ese­mé­nyek­nek. Vi­ta­tott kér­dés, hogy Hap­pel mi­lyen szem­pon­tok sze­rint vá­lasz­tot­ta ki a fel­hasz­nált for­rá­so­kat, tu­da­tos szer­kesz­té­si mód­sze­re az is­me­ret­köz­lést tet­te könnyeb­bé a bo­nyo­lult sze­rel­mi tör­té­net el­be­szé­lé­sé­vel, vagy a re­gé­nyes for­mát ala­kí­tot­ta hi­he­tő­vé a kor­társ tör­té­ne­ti ese­mé­nyek fo­lya­ma­tos ref­lek­tá­lá­sá­val. Az össze­kö­tő elem a re­gény fó­ku­szá­ban álló ma­gyar­ság­kép. A ma­gyar tör­té­ne­lem irán­ti ér­dek­lő­dés cent­rá­lis po­zí­ci­ót fog­lal el a 17. szá­za­di né­met iro­da­lom leg­kü­lön­bö­zőbb mű­fa­ja­i­ban. Mind­ez a kö­zös el­len­ség­gel, a tö­rök­kel szem­be­ni har­cok­nak, dip­lo­má­ci­ai te­vé­keny­sé­gek­nek, il­let­ve az egy­más mel­lett élés­ből fa­ka­dó köl­csö­nös ér­dek­lő­dés­nek, az ér­de­kek és el­len­ér­de­kek össze­fo­nó­dá­sá­nak kö­szön­he­tő. Mi­ként Hap­pel összes elem­ző­je meg­ál­la­pít­ja, a szer­ző szin­te vá­lo­ga­tás nél­kül hasz­nál­ja fel a kü­lön­bö­ző for­rá­so­kat, jól kö­vet­he­tő­en az ese­mé­nyek sor­rend­jé­ben, te­hát a leg­ke­vés­bé sem za­var­ja, hogy ma­gyar­ság­ké­pe nem men­tes az el­lent­mon­dá­sok­tól. A kö­tet­ben ki­emel­ke­dő sze­re­pet kap há­rom magyarság-toposz, a „fer­ti­li­tas Hun­ga­riae”, a ter­mé­keny, ter­mé­sze­ti kin­csek­ben, étel­ben, ital­ban gaz­dag Ma­gyar­or­szág képe, amely­hez szo­ro­san kap­cso­ló­dik a „Ma­gyar­or­szág a ke­resz­tény­ség vé­dő­bás­tyá­ja” to­posz, amely a tö­rök­kel foly­ta­tott há­bo­rús­ko­dás sok év­ti­ze­de alatt min­den or­szág­le­írás­nak, úti­rajz­nak a vissza­té­rő mo­tí­vu­ma volt. Ugyan­ak­kor ép­pen ez utób­bi sta­bil ér­té­ke­lés vál­to­zik pon­to­san a re­gény cse­lek­mé­nyé­nek ide­jén, Thö­kö­ly­nek a tö­rök­kel való szö­vet­sé­ge meg­vál­toz­tat­ja a pro­pug­na­cu­lum ké­pét, Ma­gyar­or­szág im­már a ke­resz­tény­ség el­len­sé­gé­vel szö­vet­ke­zik. A tör­té­ne­ti ese­mé­nyek át­ala­kít­ják a jel­le­mek ér­té­ke­lé­sét is. A har­cos, bá­tor, vé­del­me­ző ma­gya­rok az ath­le­ta Ch­ris­ti sze­rep­ből át­vál­toz­nak in­ga­tag, meg­bíz­ha­tat­lan ala­kok­ká, a har­cos ma­gya­rok vad­dá és bar­bár­rá. Thö­kö­ly, aki több­ször sze­re­pel a re­gény­ben, a hűt­len, áru­ló ma­gyar­ság meg­tes­te­sí­tő­je lesz. A re­gény né­ző­pont­vál­to­zá­sa pon­to­san köt­he­tő a tör­té­ne­ti ese­mé­nyek­hez, a po­zi­tív imázs Bécs ost­ro­ma és fel­sza­ba­dí­tá­sa, 1683 után vál­to­zik a ma­gyar­ság ne­ga­tív jel­lem­zé­sé­vé. Mi­köz­ben a négy­kö­te­tes re­gény­ben Hap­pel vé­gig­ve­ze­ti a ma­gyar­ság ka­rak­ter­vál­to­zá­sát a ke­resz­tény­ség vé­dő­bás­tyá­já­tól a tö­rök­kel szö­vet­sé­ges áru­ló­ig, ké­sőb­bi mű­ve­i­ben (Mun­dus Mi­ra­bi­lis Tri­par­ti­tus, Exo­ti­co­rum vagy Er­ne­u­er­ten Eu­ro­päis­c­hen To­ro­an) ke­vés­bé kö­vet­ke­ze­tes, és a for­rá­sok ér­té­ke­lés nél­kü­li fel­hasz­ná­lá­sá­val in­kább a mi­nél pro­duk­tí­vabb könyv­ter­me­lést he­lye­zi elő­tér­be, mint az ak­tu­a­li­zált re­a­lis­ta ké­pek újraértelmezését.

A 17. szá­za­di né­met iro­da­lom, a tény­le­ge­sen meg­tett uta­zá­sok vagy a fik­tív uta­zás kö­pe­nyé­be búj­ta­tott or­szág­is­me­re­ti mű­vek, iti­ne­rá­ri­u­mok, mint Mar­tin Zeil­ler, Eras­mus Fran­cis­ci, Da­ni­el Spe­er Ma­gyar­or­szág­gal fog­lal­ko­zó írá­sai for­rá­sul szol­gál­tak Hap­pel hadi-románjának, de lé­nye­ge­sen tárgy­sze­rűb­bek, mond­hat­ni, szür­kéb­bek an­nál. Hap­pel a hi­te­les­ség mér­le­ge­lé­sé­től el­te­kint­ve hasz­nál­ta fel a Ma­gyar­or­szág­gal fog­lal­ko­zó saj­tó­ter­mé­kek hoz­zá­fér­he­tő anya­gát, a re­gény­sze­rű el­be­szé­lés pro­ta­go­nis­tá­já­nak tá­vol­ság­tar­tá­sá­val, a sok­szí­nű­ség, az el­lent­mon­dá­sos sze­rep meg­tar­tá­sá­val, ami a ko­ra­be­li ol­va­só szá­má­ra nem­csak iz­gal­mas­sá, ha­nem is­me­re­te­i­nek gya­ra­pí­tó­já­vá is tet­te a mo­nu­men­tá­lis olvasmányt.

Lé­nárt Or­so­lya rend­kí­vül ala­pos, a kor­szak né­met iro­dal­má­nak ki­vá­ló tu­dá­sá­ról ta­nús­ko­dó mo­nog­rá­fi­á­ja fel­dol­goz­za Eber­hard Wer­ner Hap­pel re­gé­nyé­nek ko­ra­be­li re­cep­ci­ó­ját épp­úgy, mint a ké­sőb­bi iro­da­lom­tör­té­ne­ti ér­té­ke­lé­se­ket né­met, an­gol vagy ma­gyar nyel­ven. A 17. szá­za­di, fo­lyó­ira­tok­ban meg­je­lent né­met iro­da­lom­kri­ti­ka (itt áll­junk meg egy pil­la­nat­ra: igen, ilyen is volt!) bí­rál­ja a kor­lát­la­nul árasz­tott is­me­ret­köz­lést, a re­gény­be­li cse­lek­mény túl­bo­nyo­lí­tott­sá­gát, a mi­nő­ség he­lyett a mennyi­ség­re való tö­rek­vést. A 19. szá­zad ele­ji iro­da­lom­tör­té­ne­ti össze­fog­la­lás már azt ál­la­pít­ja meg, hogy ami­lyen gyor­san fel­lán­golt Hap­pel nép­sze­rű­sé­ge, olyan gyor­san ki is aludt (Encyc­lopä­die der deu­tsche Na­ti­o­nal­li­te­ra­tur, 1838). Az ér­dek­lő­dés Hap­pel iránt a 20. szá­zad­ban Theo Schu­wirth mo­nog­rá­fi­á­já­val kez­dő­dik (Mar­burg, 1908), majd 1930 után év­ti­ze­dek­re alább­hagy. Szór­vá­nyos pub­li­ká­ci­ók után, ame­lyek el­ső­sor­ban a kom­pi­lá­ci­ós tech­ni­ka 17. szá­za­di di­vat­já­val fog­lal­koz­tak, csak az 1990-es évek­ben meg­úju­ló ba­rokk ger­ma­nisz­ti­ka kel­ti fel az ér­dek­lő­dést Hap­pel mű­vei iránt. Jól­le­het Hap­pel több mun­ká­já­ban is fog­lal­ko­zott Ma­gyar­or­szág­gal, mo­nu­men­tá­lis re­gé­nye pe­dig még a cí­mé­ben is fel­hív­ja a té­má­ra a fi­gyel­met, a ma­gyar szak­iro­da­lom­ban – té­ve­dé­sei el­le­né­re – Be­c­ker Nán­dor ta­nul­má­nya je­len­ti a meg­ke­rül­he­tet­len ki­in­du­ló­pon­tot (Hap­pel „Ma­gyar Hadi Román”-ja, Egye­te­mes Phi­lo­ló­gi­ai Köz­löny, 1890, 374–390). Ké­sőbb több ger­ma­nis­ta ta­nul­má­nya, il­let­ve le­xi­kon­cik­ke (MAMÜL) érin­tet­te a ma­gyar­ság­kép fel­tér­ké­pe­zé­sé­vel fog­lal­koz­va Hap­pel mun­ká­it (Turóczi-Trostler Jó­zsef, Ter­be La­jos, Ben­da Kál­mán, Kö­peczi Béla, Tar­nai An­dor, G. Eté­nyi Nóra), össze­fog­la­ló mo­nog­rá­fi­á­ra azon­ban sen­ki nem vállalkozott.

A disszer­tá­ció író­já­nak nem volt fel­ada­ta a ko­ra­be­li ma­gyar ol­va­só­kö­zön­ség ol­vas­má­nya­i­nak és a né­met ba­rokk re­gény­iro­da­lom si­ke­ré­nek össze­ha­son­lí­tá­sa, de nem hagy­hat­juk em­lí­tés nél­kül, hogy ami­kor a né­met fő­úri ud­va­rok vagy pol­gá­ri kö­rök tör­té­nel­mi sze­rel­mes re­gé­nye­ket, „hadi-románokat” ol­vas­tak, ak­kor ma­gyar kor­tár­sa­ik még Zrí­nyi Mik­lós epo­szá­ból és Gyön­gyö­si Ist­ván ver­se­i­ből gaz­da­gí­tot­ták is­me­re­te­i­ket, a ma­gyar szép­pró­za fej­lő­dé­sé­ből tel­jes­ség­gel hi­ány­zik a 17. szá­za­di Eu­ró­pá­ra jel­lem­ző, en­cik­lo­pé­di­kus gaz­dag­ság­ra tö­rek­vő, ám kor­társ tör­té­ne­tet fel­dol­go­zó me­se­vi­lág. Lé­nárt Or­so­lya né­met nyel­vű mo­nog­rá­fi­á­ja meg­ér­de­mel­né, hogy leg­alább egy össze­fog­la­ló ta­nul­mány ere­jé­ig ma­gya­rul is fel­hív­ja a fi­gyel­met Hap­pel mun­kás­sá­gá­ra és a ma­gyar­ság­kép 17. szá­za­di változataira.

Zusammenfassung

Das Werk von Or­so­lya Lé­nárt be­han­delt den mo­nu­men­ta­len Ro­man von Eber­hard Wer­ner Hap­pel (1647–1690) mit dem Ti­tel Der Un­ga­ris­che Kriegs-Roman. Das Pro­dukt des Me­di­en­zent­rums, Ham­burg auf mehr als 4.000 Se­i­ten gibt ei­nen um­fa­ssen­den Überb­lick über Un­garn in der Tür­ken­ze­it. An­s­tatt der komp­li­zi­er­ten Li­ebes­ge­schich­te lenkt die Ver­fas­se­rin die Auf­merk­sam­ke­it auf das Un­garn­bild, un­ter­sucht die Qu­el­len des ri­esi­gen Ro­mans, die In­for­ma­ti­onsstrate­gie von Hap­pel und die ima­go­lo­g­is­che Dars­tel­lung der Un­garn, um ein ob­jek­ti­ves Bild der öf­fent­li­chen Mei­nung der da­ma­li­gen deu­tsc­hen Le­ser über Un­garn zu gewinnen.

Tagged 17. század, barokk irodalom, Happel, magyarságkép, propaganda, regénytörténet, régi magyar irodalom