Tiltva, tűrve, imádkozva, énekelve: Tanulmányok a Szózatról (Hagyományfrissítés ‧ 5)

december 13th, 2017 § 0 comments

reciti könyv

Tiltva, tűrve, imádkozva, énekelve: Tanulmányok a Szózatról, szerk. Szalisznyó Lilla, Budapest, reciti, 2017 (Hagyományfrissítés, 5).

Vörösmarty Mihály Szózat című verse (1836) és Egressy Béni Szózat-dallama (1843) olyan irodalmi és multimediális alkotás, amelyet a kortársak szinte megszületése pillanatától nemzeti jelképpé avattak. A megzenésítést követően Vörösmarty sorai futótűz gyorsaságával terjedtek, a társadalom minden rétegéhez  eljutottak, nagyon rövid időn belül országosan ismert mű lett. A Szózat szavalati darabként, de még inkább zenei formában már az 1840-es évek közepén a közösségi események szinte állandó műsorszámává vált. A mediális kétarcúság és a reprezentatív, nagyközösségi szerep jelentős mértékben bővíti az értelmezési lehetőségeket, és különösen az interdiszciplinaritásnak kedvez. Jelen tanulmánykötet irodalom-, nyelv-, zene- és politikatörténész szerzői ezt a többszempontúságot kihasználva arra tesznek kísérletet, hogy saját kutatási területük felől közelítve a Szózathoz, eddig kevéssé méltatott, vagy egyáltalán nem ismert összefüggéseket hozzanak felszínre.

letöltés

impresszum

Tiltva, tűrve, imádkozva, énekelve
Tanulmányok a
Szózatról


Szerkesztette:
Szalisznyó Lilla

Hagyományfrissítés ‧ 5

Sorozatszerkesztő:
Fórizs Gergely

A kiadvány a
Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában
a 19. századi Magyarországon
K 108670 számú OTKA-pályázat
támogatásával készült.

A kötet tanulmányai az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Irodalomtudományi Intézete 2015. május 19-én rendezett konferenciájára
készültek. A konferencia megrendezését a Művészetek és tudomány a
nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon K 108670 számú
OTKA-pályázat tette lehetővé.

A borítón és a szennycímlapon Honti Nándornak, a Lándor Tivadar
szerkesztette Vörösmarty-albumban (1903) megjelent Szózat készített
illusztrációja látható.

by-nc-saKönyvünk a Creative Commons
Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább!
2.5 Magyarország Licenc

feltételei szerint szabadon másolható, idézhető, sokszorosítható.
Köteteink a r e c i t i honlapjáról letölthetők.
Éljen jogaival!

HU ISSN 2063-8361
ISBN 978-615-5478-37-6

Kiadja a r e c i t i,
az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének
tartalomszolgáltató portálja ▶ http://www.reciti.hu
Borítóterv: Szilágyi N. Zsuzsa
Tördelte, web: Hegedüs Béla

Budapest
2017

Tartalom

Vélemény, hozzászólás?