recenzió

Kut­ro­vátz Gá­bor – Láng Be­ne­dek – Zemp­lén Gá­bor, A tu­do­mány ha­tá­rai, Bu­da­pest, Ty­po­tex Ki­adó, 2008².

Min­den­na­pi éle­tünk­ben gyak­ran kell dön­té­se­ket hoz­nunk és az ese­tek több­sé­gé­ben egy­ál­ta­lán nem tud­juk, mi a he­lyes dön­tés, sőt létezik‑e egy­ál­ta­lán jó vá­lasz­tás az adott szi­tu­á­ci­ó­ban. A tu­do­mány ha­tá­rai szer­zői saj­nos nem fog­nak (tud­ni) ab­ban el­iga­zí­tást adni az ol­va­só szá­má­ra, hogy veszélytelen‑e far­mer­zseb­ben hor­da­ni a mo­bil­te­le­font vagy hogy van‑e gyógy­ha­tá­suk a ho­meo­pá­ti­ás sze­rek­nek – ez a könyv sem­mi­fé­le­kép­pen sem gya­kor­la­ti út­mu­ta­tó, jól­le­het pél­dái mind­annyi­unk szá­má­ra is­me­rő­sen csen­ge­nek hét­köz­na­pi ta­pasz­ta­la­ta­ink­ból. En­nél sok­kal töb­bet ka­punk azon­ban, ha ala­po­san ol­vas­va és meg-megállva el­gon­dol­ko­dunk a pél­dá­kon: ref­lek­tál­ni kény­sze­rü­lünk ugyan­is, hogy mi­ért hi­szünk va­la­mi­nek vagy va­la­ki­nek, és mi­ért nem, egy­szó­val se­gít meg­is­mer­ni dön­tés­ho­za­ta­li szo­ká­sa­in­kat. De még en­nél is több­ről van szó.

A tu­do­mány ha­tá­rai című kö­tet alap­ve­tő­en a tu­do­mány és nem tudomány/áltudomány köz­ti de­mar­ká­ci­ós kri­té­ri­um kér­dé­sét jár­ja kö­rül több szem­pont­ból és több mód­szer­rel élve: egy­részt fi­gyel­mez­tet arra, hogy mai tu­do­mány­ké­pün­ket ne ve­tít­sük vissza a múlt­ra, azaz ke­rül­jük a pre­zen­tiz­must; más­részt szink­rón vizs­gá­ló­dá­sa­in­kat is szá­mos aka­dály (elő­íté­let, kul­tu­rá­lis be­ágya­zott­ság stb.) nehezíti.

Mi­vel a téma igen ko­moly­nak és sok­szor szá­raz­nak ígér­ke­zik, a szer­zők fi­nom ér­zék­kel vá­lo­gat­ták meg pél­dá­i­kat: az oly­kor te­kin­té­lyes, is­mert és el­is­mert ku­ta­tók té­zi­se­it fel­pezs­dí­ten­dő igen gyak­ran szó­ra­koz­ta­tó és meg­mo­so­lyog­ta­tó kis szí­ne­sek vált­ják. Az egyik ilyen­ből pél­dá­ul meg­tud­hat­juk, hogy a spe­nót va­ló­já­ban nem is tar­tal­maz olyan sok va­sat: egy 19. szá­zad végi né­met fo­lyó­irat­ban ugyan­is el­ír­tak egy ti­ze­des­je­gyet a spe­nót vas­tar­tal­má­nak is­mer­te­té­se­kor – s en­nek a nyom­da­hi­bá­nak kö­szön­het­jük nem­csak Popeye, a spe­nót ha­tá­sá­ra „em­ber­fe­let­ti” ere­jű­vé váló fi­gu­rá­ját, ha­nem a sok könnyes gyer­mek­sze­met is. Az ilyen és ha­son­ló mini fel­vi­lá­go­sí­tá­sok nem­csak azt a célt szol­gál­ják, hogy könnye­debb ol­vas­mánnyá te­gyék a kö­te­tet, de ezek ré­vén szem­be­sül­he­tünk meg­győ­ző­dés­be­li té­ve­dé­se­ink­kel és azok ba­ná­lis okaival.

A kö­te­tet 13 fe­je­zet al­kot­ja, me­lyek a kö­vet­ke­ző­kép­pen épül­nek fel s kap­cso­lód­nak egy­más­hoz: A hu­mo­ros Be­ve­ze­tőt (1.) a Túl könnyű vá­la­szok című (2.) fe­je­zet kö­ve­ti, mely – ha ed­dig re­mény­ked­tünk – el­osz­lat­ja a re­mény utol­só su­ga­ra­it is: nem lesz könnyű sé­ta­ga­lopp a de­mar­ká­ció prob­le­ma­ti­ká­já­nak még csak meg­fo­gal­ma­zá­sa sem, nem­hogy meg­ol­dá­sa: bár en­nek a fe­je­zet­nek nem ha­tá­roz­ták meg olyan eg­zakt mó­don a vizs­gá­ló­dá­si ke­re­tét, mint a kö­vet­ke­ző há­rom­nak (3. fej.: tu­do­mány­fi­lo­zó­fia, 4. fej.: tu­do­mány­tör­té­net, 5. fej.: tu­do­mány­szo­cio­ló­gia), va­ló­já­ban itt is egy fon­tos disz­cip­lí­na, ne­ve­ze­te­sen a pszi­cho­ló­gi­ai vizs­gá­ló­dás ke­rül a fó­kusz­ba. Az ugyan­is, hogy dön­té­se­in­ket gyor­san vagy las­san hoz­zuk meg, el­ső­sor­ban elő­íté­le­te­ink függ­vé­nye, ezért az­tán egy­ál­ta­lán nem biz­tos, hogy az a he­lyes dön­tés, amit el­ső­re ho­zunk (er­ről bő­veb­ben l. Da­ni­el Kah­ne­man, Gyors és las­sú gon­dol­ko­dás, ford. Bá­nyász Réka, Bu­da­pest, HVG Köny­vek, 2013). A szer­zők ugyan­is meg­pró­bál­ják a tu­do­mányt úgy de­fi­ni­ál­ni, hogy el­kü­lö­ní­tik azt az ál­tu­do­mány­tól, s eh­hez sor­ra ve­szik a ha­gyo­má­nyos hi­e­del­me­ket a tu­do­mány mi­ben­lé­tét il­le­tő­en: a tu­do­mány prog­resszív, a tu­do­mány si­ke­res, a tu­do­mány ra­ci­o­ná­lis és nem utol­só­sor­ban: a tu­do­mány ob­jek­tív. Azon­ban könnyen be­lát­ha­tó, hogy ezek az is­mer­te­tő­je­gyek mind re­la­tí­vak, ál­ta­luk a tu­do­mányt el­ha­tá­rol­ni ve­tély­tár­sa­i­tól nem le­het­sé­ges. Már­pe­dig eb­bé­li szán­dé­kunk­ról nem mond­ha­tunk le, hi­szen nem­csak hit­be­li kér­dé­sek­ről van el­ső­sor­ban szó, ha­nem sok­szor élet-halál kér­dés­ről, s a fi­nan­szí­ro­zást te­kint­ve egy egy­re zsu­go­ro­dó tor­tá­ról, mely­nek a sze­le­te­in a tu­dó­sok nem akar­nak a sar­la­tá­nok­kal osztozni.

A kö­vet­ke­ző há­rom fe­je­zet­ben a szer­zők be­mu­tat­ják, hogy mi­ként pró­bál­ták a fi­lo­zó­fu­sok, a tu­do­mány­tör­té­né­szek és a tu­do­mány­szo­cio­ló­gu­sok de­mar­kál­ni a tu­do­má­nyo­kat és a tu­do­má­nyo­sat ve­tély­tár­sa­ik­tól. A tu­do­mány­fi­lo­zó­fi­ai fe­je­zet­ből (3.) meg­is­mer­jük a főbb el­mé­le­te­ket (Popper-elv vagy fal­szi­fi­ká­ció, a la­ka­to­si ku­ta­tá­si prog­ram, a Feyerabend‑i tu­do­má­nyos anar­chiz­mus stb.), de saj­nos vég­ered­mény­ben azt kell lát­nunk, hogy a fi­lo­zó­fi­ai kér­dé­sek és vizs­gá­ló­dá­sok nem ad­nak elég­sé­ges tám­pon­tot a de­mar­ká­ció prob­lé­má­já­nak, ti. a tu­do­má­nyos tu­dás és mód­szer el­kü­lö­ní­té­sé­nek meg­ol­dá­sá­ra. A kö­vet­ke­ző fe­je­zet­ben (4.) a tu­do­mány fo­gal­má­nak idő­be­li vál­to­zá­sa­i­ról és mi­ként­je­i­ről esik szó: a pél­dát a 17. szá­za­di tu­do­má­nyos for­ra­da­lom má­gia­tör­té­ne­ti gyö­ke­rei ad­ják. A konk­lú­zió sze­rint a szink­rón tu­do­mány­tör­té­net­ben nem is kell tö­re­ked­ni a ha­tá­rok meg­hú­zá­sá­ra: ezek ugyan­is csak utó­lag és ak­kor is csak ön­ké­nyes mó­don re­konst­ru­ál­ha­tó­ak. A tu­do­mány tár­sa­dal­mi in­téz­mény­ként, a kul­tú­ra fon­tos sze­rep­lő­je­ként je­le­nik meg a kö­vet­ke­ző rész­ben (5.): a tu­do­mány­szo­cio­ló­gu­sok ta­nul­má­nyai rá­mu­tat­nak, hogy bár a tu­do­mány de­mok­ra­ti­kus ala­po­kon mű­kö­dik jól (nor­mái – uni­ver­za­liz­mus, kom­mu­na­liz­mus, ér­dek­men­tes­ség, szer­ve­zett szkep­ti­ciz­mus – is erre utal­nak), az alap­ve­tő jo­gok még­is csak a tu­dós­tár­sa­da­lom tag­ja­it il­le­tik meg, mely védi ha­tá­ra­it a be­to­la­ko­dók­tól és sa­ját kö­re­in be­lül is akad­nak an­ti­de­mok­ra­ti­kus ha­tá­sok (pl. Máté-effektus, ami fel­erő­sí­ti az egyen­lőt­len­sé­get tu­dós és tu­dós közt). A tu­do­mány te­hát az, amit a tu­dó­sok mű­vel­nek, s a tu­dós pe­dig az, aki a tu­do­mányt mű­ve­li – mu­tat­nak rá szer­ző­ink. Világos.

Az el­mé­le­ti ala­po­zás után a kö­vet­ke­ző fe­je­ze­tek­ben a tu­do­mány ha­tá­ra­in zaj­ló csa­ták ke­rül­nek be­mu­ta­tás­ra. A pél­dák el­ső­sor­ban a ter­mé­szet­tu­do­mány te­rü­le­té­ről va­lók (6.: aszt­ro­ló­gia, 7.: evo­lú­ció, 9.: pa­ra­pszi­cho­ló­gia), csu­pán egy fe­je­zet (8.: tör­té­net­írás) szól az ún. „puha” tu­do­má­nyo­kat tá­ma­dó né­ze­tek­ről, disz­cip­lí­nák­ról. A csa­ták e fe­je­ze­tek ese­té­ben a tu­do­mány kép­vi­se­lői és a kül­ső tá­ma­dók közt foly­nak, de kü­lön­fé­le ki­in­du­lá­si pon­tok­ból: míg az aszt­ro­ló­gia ko­ráb­ban a tu­do­mány kö­ré­be tar­to­zott, ad­dig az evo­lú­ció ta­ná­nak a ki­hí­vó­ja, a kre­a­ci­o­niz­mus val­lá­sos ve­tü­let­tel bír, így a harc tu­laj­don­kép­pen val­lás és tu­do­mány közt zaj­lik, aho­gyan tör­tént ez már pár év­szá­zad­dal ko­ráb­ban épp az el­len­té­tes irány­ban. A pa­ra­pszi­cho­ló­gia új disz­cip­lí­na, mely tu­do­má­nyos mód­sze­rek­kel dol­go­zik, a tu­dós tu­do­mány azon­ban még­is ki­re­kesz­ti kö­re­i­ből; ez­zel szem­ben a tör­té­net­írás tá­ma­dói, az ún. „összeesküvés-elmélet gyár­tók” meg se pró­bál­nak tu­do­má­nyos mód­sze­rek­kel élni és po­zi­tív ér­ve­ket fel­hoz­ni, csu­pán hi­á­nyos is­me­re­tek­re ala­poz­va gyárt­ják alá nem tá­maszt­ha­tó, el­len­ben cá­fol­ha­tat­lan el­mé­le­te­i­ket a szé­le­sebb pub­li­kum meg­nye­ré­se ér­de­ké­ben. A tör­té­net­írás tá­ma­dói épp oly nagy ká­ro­kat tud­nak okoz­ni, mint a „ke­mény” tu­do­má­nyok tá­ma­dói, sőt: a „puha” tu­do­má­nyo­kat több­ször érik tá­ma­dá­sok la­i­ku­sok ré­szé­ről, s az ál­lan­dó csa­tá­ro­zá­sok ren­ge­teg időt emész­te­nek fel és von­nak el a ku­ta­tá­sok­tól, így a ku­ta­tók ért­he­tő mó­don nem szí­ve­sen bo­csát­koz­nak har­cok­ba. Az olyan, so­ka­kat sér­tő és/vagy a szak­mát le­já­ra­tó né­ze­tek, mint pl. a ho­lo­kauszt­ta­ga­dás vagy a ki­ta­lált kö­zép­kor el­len azon­ban már kény­te­le­nek fel­ven­ni a küzdelmet.

A 11. fe­je­zet­ben az előb­bi pél­dák összeg­zé­se ol­vas­ha­tó, il­let­ve ezen túl­lép­ve a szer­zők olyan há­bo­rús öve­ze­tek­re is fel­hív­ják az ol­va­só fi­gyel­mét, me­lyek a tu­do­má­nyon be­lül tör­tén­nek. A 12. fe­je­zet­ben a szer­zők el­kez­dik le­von­ni a vég­kö­vet­kez­te­té­se­ket és meg­fo­gal­maz­ni azt, ami­től kez­det­től fog­va félt az ol­va­só: hogy ti. olyan, hogy ha­tár a tu­do­má­nyok közt, nincs, eset­leg lesz, utó­lag vissza­te­kint­ve, il­let­ve hogy mi­ért ér­de­mes még­is a tu­do­mány­ban bíz­ni (s mi­ért nem), az is ki­de­rül. A tu­do­mány nem az egyet­len igaz­ság, de a lé­te­ző in­téz­mé­nyek és mód­sze­rek leg­job­bi­ka, kö­szön­he­tő­en a hosszú év­szá­za­dok alatt ki­ala­kult mi­nő­ség­el­len­őr­zés­nek. A 13., egy­ben utol­só fe­je­zet, mely a Kö­vet­kez­te­té­sek, avagy mit is le­het mon­da­ni? cí­met vi­se­li, a szer­zők vé­gül be­vall­ják, hogy bár azt ígér­ték, mind­vé­gig sem­le­ge­sek ma­rad­nak a csa­ták le­írá­sa­kor, ezt az ígé­re­tet ter­mé­sze­te­sen nem tud­ták be­tar­ta­ni, s ez nem gond, hiszen:

„eb­ben a társadalmi-gyakorlati di­men­zi­ó­ban a kér­dés va­ló­já­ban nem az, hogy hol hú­zód­nak a tu­do­mány ha­tá­rai, ha­nem hogy hol ta­lál­juk azo­kat a ha­tá­ro­kat, ame­lyek a meg­bíz­ha­tó tu­dást, a dön­té­se­ink alap­já­ul szol­gá­ló tu­dást el­vá­laszt­ják a meg­bíz­ha­tat­lan vé­le­ke­dé­sek­től.” (354.)

Kis­sé csa­ló­dott az ol­va­só, hogy nem ka­pott vá­laszt sok kér­dé­sé­re? Tel­je­sen rend­ben van, hi­szen egy­részt sok­szor a kér­dé­se­ink a rosszak vagy épp meg­vá­la­szol­ha­tat­la­nok, más­részt tu­do­mány­fel­fo­gá­sunk is gyak­ran té­ves úton jár. Je­len kö­tet ab­ban se­gít, hogy dön­té­se­in­ket tu­da­to­sab­ban hoz­zuk meg, de ugyan­ak­kor ta­nul­junk meg le­mon­da­ni az „egy igaz­ság” hi­té­ről. A mun­ka a kö­tet el­ol­va­sá­sa után kezdődik!

A kö­tet bel­be­csé­nek mél­ta­tá­sa után es­sék pár szó a kül­csín­jé­ről is: szem­be­tű­nő az igye­ke­zet, hogy a kö­te­tet egy egész, ke­rek kom­po­zí­ci­ó­nak lás­suk, így ne csak li­ne­á­ri­san ol­vas­suk, ha­nem előre‑, hátra- és ki­fe­lé való uta­lá­sok ré­vén ug­rál­junk is ben­ne. A könyv hem­zseg az olyan zá­ró­je­les meg­jegy­zé­sek­től, mint ami­lye­ne­ket a ka­land­köny­vek­ből jól is­me­rünk: „la­pozz a xxx. ol­dal­ra”. Hogy ez nem ön­cé­lú já­ték, ha­nem azt akar­ja bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a szer­zők na­gyon is tu­da­to­san épí­tet­ték fel mon­da­ni­va­ló­ju­kat, azt mu­tat­ják az olyan apró fi­nom­sá­gok is, mint ez a rész­let: „Isa­ac New­ton 1 200 000 szó­ra rugó al­kí­mi­ai fel­jegy­zést ha­gyott hát­ra. Össze­ha­son­lí­tás­kép­pen, a könyv, amit az ol­va­só eb­ben a pil­la­nat­ban ol­vas, 110 000 szó­ból áll.” (91) Össze­sze­dett, ko­he­rens és át­gon­dolt szer­ke­ze­tet lá­tunk te­hát, mely­be saj­nos a szer­kesz­tés so­rán szá­mos hiba csú­szott: az előbb em­lí­tett előre-hátrautalások ol­dal­szá­mai ugyan­is rend­re 2 ol­dal­lal elő­rébb kül­dik az ol­va­sót, mint aho­vá kel­le­ne. Ha­son­ló­kép­pen egy jó kon­cep­ció ke­vés­sé jól si­ke­rült meg­va­ló­su­lá­sát lát­juk a kép­szer­kesz­tés mun­ká­la­ta­i­ban is: a vá­lasz­tott il­luszt­rá­ci­ók jók, sőt mi több iz­gal­ma­sak is több­nyi­re, azon­ban saj­ná­la­tos mó­don ese­ten­ként rossz mi­nő­sé­gű­ek vagy egye­ne­sen pi­xe­le­sek (7.4. ábra, 173). Ez azon­ban ne szeg­je ked­vün­ket: A tu­do­mány ha­tá­rai igen ala­pos, fon­tos kö­tet, me­lyet jó szív­vel aján­lok fi­a­tal­nak, idős­nek, tu­dós­nak és la­i­kus­nak egyaránt.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének
fiatal kutatója (Reneszánsz Osztály)

Summary

This vo­lu­me aims at de­li­neat­ing the thin line(s) bet­ween sci­en­ce and non-science, dra­wing at­tent­ion to the fact that the­se ever-changing bor­ders are in a per­pe­tu­al move in space and time. A sci­en­ti­fic ans­wer does not al­ways pro­vi­de the sin­gu­lar, ul­ti­ma­te so­lu­ti­on to hand­ling cert­ain si­tu­a­tions, yet, owing to its im­me­mo­ri­al met­ho­do­logy, it has been the most ef­fec­tive and succ­es­ful ins­ti­tu­ti­on of sol­ving our every­day prob­lems and ans­we­ring our quest­ions so far. Many a time its ri­vals and chal­len­gers seem to play by the same ru­les, whi­le the­re are also ra­cers run­ning on pa­ral­lel tracks, and also ex­ter­nal at­tac­kers se­e­king to un­der­mi­ne its prest­ige. This vo­lu­me does not an­ser all our quest­ions, ne­it­her is it go­ing to al­low us to make all the right de­ci­sions upon read­ing it, rat­her at­tempts to ins­pi­re re­aders to ref­lect upon what kind of pre­ju­di­ces and re­fe­ren­ce fra­mes form our de­ci­sions, and which of the­se sho­uld be re­cons­idered or up­dated. In ot­her words, what if spi­nach does not con­ta­in as much iron as we have be­li­eved it to do so, acu­punc­tu­re is jus­ti­fi­ed, and cons­p­ira­ti­on the­ori­es are not worth ar­guing with, sin­ce they can ne­it­her be pro­ved, nor refuted.

Tagged akupunktúra, asztrológia, evolúció, parapszichológia, történetírás, tudományfilozófia, tudományszociológia, tudománytörténet