recenzió

Ya­ron Aya­lon, Na­tu­ral di­sas­ters in the Ot­tom­an Em­pire. Pla­gue, fa­mi­ne, and ot­her mis­for­tu­nes, Camb­ridge Uni­ver­sity Press, New York, 2015.

A tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyok fi­gyel­me az utób­bi év­ti­ze­dek­ben for­dult a ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fák tör­té­ne­té­nek ku­ta­tá­sa felé. Az éle­tet ve­szé­lyez­te­tő ka­taszt­ró­fák­ra adott egyé­ni és kol­lek­tív vá­la­szok elem­zé­se ré­vén ugyan­is jól ta­nul­má­nyoz­ha­tók a kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mak. A ka­taszt­ró­fa­ku­ta­tá­sok a tár­sa­dal­mi struk­tú­rák, a gaz­da­sá­gi erő­for­rá­sok vagy a vallási-etnikai vo­nat­ko­zá­sok szem­pont­já­ból olyan fo­lya­ma­tok­ba en­ged­nek be­te­kin­tést, ame­lyek a min­den­na­pi, hét­köz­na­pi élet­ben nem tűn­nek ki, így rejt­ve ma­rad­nak a ku­ta­tók előtt. Ya­ron Aya­lon köny­ve az Osz­mán Bi­ro­da­lom­ban vizs­gál­ja a ter­mé­sze­ti vész­hely­ze­tek­re adott vá­la­szo­kat az egyén, a he­lyi kö­zös­sé­gek és az ál­lam szint­jén, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a 18. és 19. szá­za­dok­ra. A ka­taszt­ró­fák pszi­cho­ló­gi­á­já­nak ku­ta­tá­sa so­rán meg­ál­la­pít­ja, hogy azok je­len­tős ha­tás­sal bír­tak mind a bi­ro­da­lom fel­emel­ke­dé­sé­re, mind pe­dig ha­nyat­lá­sá­ra, ugyan­ak­kor arra is rá­mu­tat, hogy a fe­le­ke­ze­ti kü­lönb­sé­gek musz­li­mok és nem-muszlimok kö­zött jó­val ke­vés­bé vol­tak éle­sek és be­ha­tá­rol­tak vész­hely­ze­tek­ben, mint azt ko­ráb­ban feltételezték.

A könyv ele­jén rö­vid tör­té­ne­ti át­te­kin­tést ta­lá­lunk az Osz­mán Bi­ro­da­lom­ról, majd a ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fák tör­té­ne­té­ről, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a tér­ség ko­ráb­bi ha­tal­ma­i­ra (Ró­mai Bi­ro­da­lom, Bi­zánc). Ezt kö­ve­tő­en tér rá a szer­ző az osz­má­nok­ra. Az első vizs­gált té­má­ja a fe­ke­te ha­lál, azaz a pes­tis. A szer­ző azt kí­sér­li meg fel­tár­ni, hogy a pes­tis (1346–1353), amely egyéb­ként oly meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­ség­gel bírt Eu­ró­pa tör­té­ne­té­ben, hogy sok ku­ta­tó még a kö­zép­kor vé­gét is a pes­tis­jár­vá­nyok­hoz köti, mi­lyen be­fo­lyás­sal bírt az osz­má­nok fel­emel­ke­dé­sé­re. Külön-külön be­mu­tat­ja a jár­vány tör­té­ne­tét Eu­ró­pá­ban és a musz­lim vi­lág­ban, majd arra ke­re­si a vá­laszt, hogy mi­lyen té­nye­zők­re ve­zet­he­tő vissza, hogy amíg ez a jár­vány az eu­ró­pai tár­sa­dal­mak­ban a ha­nyat­lást okoz­ta, ad­dig a Közel-Keleten az eu­ró­pai hely­zet­től el­té­rő szi­tu­á­ci­ók­hoz vezetett.

A be­teg­ség 1346-ban érte el Ana­tó­li­át és ját­szott dön­tő sze­re­pet Bi­zánc ha­nyat­lá­sá­ban. Ész­re­ve­he­tő, hogy az osz­má­nok leg­fon­to­sabb stra­té­gi­ai hó­dí­tá­sai ez­után kö­vet­kez­tek be. A na­gyobb bi­zán­ci vá­ro­sok la­kos­sá­ga drasz­ti­ku­san meg­fo­gyat­ko­zott, ez­zel egy­ide­jű­leg bel­ső utód­lá­si har­cok is dúl­tak, majd egy má­sik ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fa ráz­ta meg a tér­sé­get. 1354-ben egy föld­ren­gés oko­zott ká­ro­kat szá­mos bi­zán­ci erő­dít­mény­ben, amely le­he­tő­vé tet­te a tö­rö­kök­nek Gallipo­li el­fog­la­lá­sát és to­váb­bi elő­nyo­mu­lá­su­kat a bi­zán­ci te­rü­le­te­ken. Ami­kor II. Meh­met el­fog­lal­ta Kons­tan­ti­ná­polyt, a vá­ros­nak mind­össze 30 000 la­kó­ja le­he­tett és mind­össze né­hány ezer ka­to­na véd­het­te. Aya­lon vé­le­mé­nye sze­rint a fe­ke­te ha­lál azért ha­tott annyi­ra el­té­rő­en Bi­zánc­ra, ill. az osz­má­nok­ra, mert a be­teg­ség alap­ve­tő­en a nagy vá­ro­sok­ban, a sű­rűn la­kott te­rü­le­te­ken okoz­ta a leg­na­gyobb pusz­tí­tást. A no­mád hát­tér­rel ren­del­ke­ző tö­rök tör­zse­ket, a le­gel­te­tés­sel járó fo­lya­ma­tos hely­vál­toz­ta­tás mi­att ér­te­lem­sze­rű­en ke­vés­bé érin­tet­te a rág­csá­lók okoz­ta be­teg­ség. A szer­ző egy má­sik fon­tos té­nye­zőt is ki­emel: a fe­ke­te ha­lál a part­vi­dék irá­nyá­ból a szá­raz­föld bel­se­je felé ter­jedt, hi­szen a ki­kö­tők­be a ha­jók ra­ko­má­nyá­val ju­tot­tak el a rág­csá­lók, és itt rob­ban­tot­ták ki a jár­ványt. Így volt ez az Égei-tenger tér­sé­gé­ben is. A szer­ző úgy gon­dol­ja, hogy az ek­kor itt már lé­te­ző tö­rök bég­sé­gek (Sa­ru­han, Men­teşe, Aydın, Ka­resi, Ka­ra­man) ha­nyat­lá­sá­ban ez a té­nye­ző fon­tos je­len­tő­ség­gel bír­ha­tott, és en­nek kö­szön­he­tő­en hó­dít­hat­ta meg őket ké­sőbb az Osz­mán Állam.

Aya­lon né­ze­te a bi­ro­da­lom fel­emel­ke­dé­sé­ben ját­szott epi­de­mio­ló­gi­ai té­nye­ző­ről je­len­tő­sen ár­nyal­ja azt a ké­pet, amely a tör­té­né­szek kö­ré­ben ed­dig köz­vé­le­ke­dés­nek ör­ven­dett. Ez az ál­lás­pont a val­lá­si té­nye­ző sze­re­pét hang­sú­lyoz­ta ki. Gon­dol­junk itt el­ső­sor­ban Paul Wit­tek gazi-té­zi­sé­re, mely az osz­má­nok­ban musz­lim hit­har­co­so­kat lá­tott, aki­ket a bi­zán­ci hi­tet­le­nek el­le­ni há­bo­rú haj­tott. A ké­sőb­bi tör­té­net­írás (pl. Inalcık, Ka­fa­dar) már óva­to­sab­ban fo­gal­ma­zott eb­ben a te­kin­tet­ben, és azt hang­sú­lyoz­ta, hogy az osz­má­nok si­ke­ré­ben a gazi-el­mé­let csak egy té­nye­ző le­he­tett több más kö­zött. Tör­té­né­szek sora szállt vi­tá­ba a hit-harc el­mé­le­té­vel (Co­lin Im­ber, Heath Lowry), ám Aya­lon né­ze­tei a fe­ke­te ha­lál sze­re­pé­nek ki­eme­lé­sé­ről min­den­kép­pen új­nak tekinthetőek.

A fris­sen meg­hó­dí­tott te­rü­le­te­ken ki­ala­kí­tott be­ren­dez­ke­dés vo­nat­ko­zá­sá­ban is igyek­szik a szer­ző össze­szed­ni olyan té­nye­ket, me­lyek bi­zo­nyít­hat­ják, hogy az osz­má­nok tu­da­to­san igye­kez­tek fé­kez­ni a nagy jár­vá­nyok ki­ala­ku­lá­sát. Már Isz­tam­bul 1453-as meg­hó­dí­tá­sa után is fel­lel­he­tő­ek arra vo­nat­ko­zó ada­tok, hogy az ut­cá­kat tisz­tí­tot­ták, a sze­me­tet pe­dig gyűj­töt­ték. El­szórt in­for­má­ci­ók sze­rint uta­zó­kat zár­tak ka­ran­tén­ba, ha pes­tis­gya­nús te­rü­le­tek­ről ér­kez­tek. A 18. szá­zad vé­gé­ről is­me­rünk ese­te­ket, ami­kor kül­föl­di­e­ket az­előtt, mi­előtt be­lép­tek vol­na Isz­tam­bul­ba, na­po­kig be­zár­va tar­tot­tak el­kü­lö­ní­tés cél­já­ból. Aya­lon ki­eme­li a Dar­da­nel­lák men­tén ki­ala­kí­tott szá­mos ta­fah­huz­ha­net, me­lyek­ben ha­jó­kat és le­gény­sé­gü­ket tar­tot­ták izo­lál­va, mi­előtt Isz­tam­bul te­rü­le­té­re lép­tek. A szer­ző hang­sú­lyoz­za ezen ada­tok spo­ra­di­kus mi­vol­tát, és azt is, hogy ezek alap­ján csak na­gyon óva­tos kö­vet­kez­te­té­se­ket sza­bad le­von­ni. Ép­pen ezért ér­de­mes lett vol­na ezt a részt több konk­ré­tum össze­gyűj­té­sé­vel ki­dol­goz­ni. Út­le­írá­sok­ból, def­te­rek­ből, történeti-geográfiai mun­kák­ból össze­sze­dett ada­tok sora kel­le­ne ah­hoz, hogy biz­to­san ál­lít­has­suk, hogy az osz­má­nok jár­vány­ügyi in­téz­ke­dé­sei tu­da­to­san arra irá­nyul­tak, hogy a meg­hó­dí­tott te­rü­le­tek­re jel­lem­ző ál­la­po­tok ne is­mét­lőd­hes­se­nek meg, va­la­mint azt, hogy Bi­zánc el­es­té­ben fel­is­mer­ték a jár­vá­nyok és a köz­egész­ség­ügyi ál­la­po­tok szerepét.

A má­so­dik fe­je­zet­ben az Osz­mán Bi­ro­da­lom ve­ze­té­sé­nek a ter­mé­sze­ti katasztrófa-helyzetekre adott vá­la­sza­it vizs­gál­ja a szer­ző a 16. szá­zad­tól a 19. szá­zad vé­gé­ig. 1759-ben erős föld­ren­gés ráz­ta meg Da­masz­kuszt, emel­lett pe­dig éh­ín­ség, tűz­vész és egy rit­ka ke­mény tél is súj­tot­ta a te­rü­le­tet. Mi­vel a Szí­ri­á­ban ki­ala­kult hely­zet­tel szá­mos for­rás fog­lal­ko­zik, a szer­ző ezen az eset­ta­nul­má­nyon ke­resz­tül mu­tat­ja be, hogy a ka­tasz­tó­fa­so­ro­zat­ra mi­lyen vá­la­szok szü­let­tek bi­ro­dal­mi és he­lyi szin­ten, mi­lyen fe­le­lős­sé­get vál­lal­tak a ha­tó­sá­gok a szi­tu­á­ció ke­ze­lé­sé­ben, az alatt­va­lók ho­gyan re­a­gál­tak, ill. mit vár­tak el a ha­tó­sá­gok­tól nyo­mo­rú­sá­guk eny­hí­té­se ér­de­ké­ben. Eh­hez a szer­ző há­rom na­gyobb cso­port­ra bont­ja az ál­la­mi szer­vek vá­la­sza­it. Az el­ső­be a jár­vá­nyok­ra, a má­so­dik­ba a föld­ren­gé­sek­re, a har­ma­dik­ba a tűz­vé­szek­re vo­nat­ko­zó in­téz­ke­dé­se­ket sorolja.

1757 és 1764 kö­zött Szíria-Palesztina tér­sé­gét jár­vány és éh­ín­ség vál­ta­koz­va súj­tot­ta. Aya­lon ki­eme­li a ket­tő össze­fo­nó­dá­sát: a jár­vány okoz­ta né­pes­ség­fo­gyás ki­ha­tott a ter­me­lés­re, vissza­esett a me­ző­gaz­da­ság és a ke­res­ke­de­lem, ami leg­több­ször éh­ín­ség­hez ve­ze­tett. A for­rá­sok­ból ki­tű­nik, hogy a prob­lé­mát sok­kal in­kább he­lyi szin­ten ke­zel­ték, mint bi­ro­dal­min. A he­lyi pa­sák, ká­dik és más tiszt­vi­se­lők vol­tak az el­sők, akik vész­hely­zet ese­tén re­a­gál­tak, és in­téz­ke­dé­se­i­ket sok­kal gyor­sab­ban fo­ga­na­to­sí­tot­ták, mint a ne­héz­ke­sebb köz­pon­ti kor­mány­zat ren­del­ke­zé­se­it. A he­lyi ha­tal­mas­sá­gok leg­több­ször ér­de­kel­tek is vol­tak a gaz­da­ság tel­je­sí­tő­ké­pes­sé­gé­nek fenn­tar­tá­sá­ban, a hely­zet mi­ha­ma­rab­bi ren­de­zé­sé­ben. Az Alep­pót, Da­masz­kuszt érin­tő pa­ran­csok­ból ki­tű­nik, hogy a kor­mány­zó in­téz­ke­dett az árak rög­zí­té­sé­ről, sa­ját ga­bo­na­rak­tá­rá­nak meg­nyi­tá­sá­ról, ill. étel­osz­tás­ról. A kádi re­gisz­te­rek­ből ki­tű­nik, hogy meg­szo­kott volt az, hogy az alatt­va­lók pe­tí­ci­ók­ban for­dul­tak se­gít­sé­gért a kor­mány­zó­hoz. A ká­dik ren­del­kez­tek a szük­ség­hely­zet­ben levő alatt­va­lók adósság-elengedéséről, pénz­zel való meg­se­gí­té­sé­ről, eset­leg a köz­pon­ti kor­mány­zat­hoz for­dul­tak vá­ro­suk la­kos­sá­ga ér­de­ké­ben. Pél­dá­kat hoz fel olyan ese­tek­re, ami­kor az éhe­zők a kádi, a náib stb. hi­va­ta­lát meg­ost­ro­mol­ták vagy rak­tá­ra­kat fosz­tot­tak ki, vá­lasz­lé­pés­ként pe­dig a kor­mány­zó fegy­ve­re­sek­kel ál­lít­tat­ta hely­re a ren­det. A he­lyi tiszt­vi­se­lők ha­tal­mát te­hát ve­szé­lyez­tet­ték az elé­ge­det­len em­be­rek, és tart­hat­tak at­tól is, hogy a köz­pon­ti kor­mány­zat el­moz­dít­ja őket, amennyi­ben a vész­hely­zet nyo­mán ki­ala­kult hely­ze­tet nem tud­ják bi­zo­nyos ke­re­tek kö­zött tartani.

A szer­ző sze­rint az in­téz­ke­dé­sek eset­le­ge­sek vol­tak, azaz az el­há­rí­tás meg­szer­ve­zé­sé­ben és a vész­hely­zet ke­ze­lé­sé­ben nem mu­tat­ják a szisz­te­ma­ti­kus gon­dol­ko­dás je­le­it. Az Alep­pót, Ak­kót súj­tó jár­vá­nyok után a ha­tó­sá­gok el­ren­del­ték a víz­ve­ze­té­kek és az ár­kok tisz­tí­tá­sát, va­la­mint a be­teg­ség fő ter­jesz­tő­jé­nek vélt macs­kák le­ölé­sét. Utób­bi in­téz­ke­dés­sel azon­ban épp el­len­té­tes ha­tást vál­tot­tak ki: a pat­ká­nyok is­mét el­sza­po­rod­tak és a jár­vány fellángolt.

A he­lyi dön­té­sek el­lent­mon­dá­sos­sá­gát ku­tat­va Aya­lon fi­gyel­me arra is rá­irá­nyult, hogy fel­tár­ja a kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mi ré­te­gek egy­más­sal el­len­té­tes ér­de­ke­it: a kor­mány­zó­nak egy­rész­ről az éh­sé­get kö­ve­tő lá­za­dá­so­kat kel­lett a jó­lé­ti in­téz­ke­dé­sek­kel meg­előz­nie, más­rész­ről ugyan­ak­kor az árak rög­zí­té­se, vagy csök­ken­té­se ki­vált­hat­ta a he­lyi elő­ke­lő csa­lá­dok ha­rag­ját. A szí­ri­ai váli ha­gyo­má­nyo­san a he­lyi elő­ke­lő csa­lá­dok­kal szö­vet­ség­ben, azo­kat meg­hall­gat­va kor­mány­zott, így ér­de­ke­i­ket sért­ve sa­ját ha­tal­mát is alá­ás­hat­ta. Ha vi­szont a nép volt elé­ge­det­len a he­lyi tiszt­vi­se­lők in­téz­ke­dé­se­i­vel, ak­kor be­ad­vá­nya­i­val egye­ne­sen a köz­pon­ti kor­mány­zat­hoz for­dul­ha­tott. A for­rá­sok­ból vett pél­dák­kal Aya­lon be­mu­tat­ja, hogy a ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fák­ra adott vá­la­szok te­kin­te­té­ben a köz­pon­ti kor­mány­zat tel­je­sen más pri­o­ri­tá­so­kat vett fi­gye­lem­be, mint a he­lyi ha­tó­sá­gok. Dön­té­se­ik sok­szor el­lent­mond­tak a he­lyi kor­mány­zó in­téz­ke­dé­se­i­nek. Mi­vel az éh­ín­ség és más ka­taszt­ró­fák alá­ás­ták a köz­ren­det, a Por­ta ab­ban lát­ta fő ve­szé­lyü­ket, hogy po­li­ti­kai in­sta­bi­li­tás­hoz ve­zet­het­nek, ami az­tán át­ter­jed­het a bi­ro­da­lom más tar­to­má­nya­i­ra is. Az Osz­mán Bi­ro­da­lom jól ki­dol­go­zott rend­szert mű­köd­te­tett arra vo­nat­ko­zó­an, hogy a gabona-felesleggel ren­del­ke­ző tar­to­má­nyok­ból vi­szony­lag ol­csó és gyors ten­ge­ri úton ga­bo­nát jut­tas­sa­nak az aszály és éh­ín­ség súj­tot­ta te­rü­le­tek­re, meg­előz­ve ez­zel eset­le­ges zen­dü­lé­sek ki­tö­ré­sét. Aya­lon fel­ve­ti, hogy ta­lán össze­füg­gés le­het ab­ban, hogy a lá­za­dá­sok el­ső­sor­ban a bi­ro­da­lom azon te­rü­le­te­in tör­tek ki, ame­lye­ket a ten­ger fe­lől köz­vet­le­nül nem le­he­tett meg­kö­ze­lí­te­ni és ezért arány­ta­la­nul drá­gán le­he­tett ezek­re a te­rü­le­tek­re élel­met jut­tat­ni. Sze­rin­te nem vé­let­len, hogy a leg­több lá­za­dás a ke­let ana­tó­li­ai vá­ro­sok­ban vagy pl. Da­masz­kusz­ban for­dult elő.

A szer­ző a kádi re­gisz­te­rek, dek­ré­tu­mok stb. át­né­zé­se so­rán azt is ész­re­vet­te, hogy a köz­pon­ti kor­mány­zat be­avat­ko­zá­sá­hoz szin­te min­dig a ka­taszt­ró­fák ál­tal érin­tett né­pes­ség pe­tí­ci­ó­ja ve­ze­tett, és több­nyi­re csak hó­na­pok­kal vagy évek­kel ké­sőbb avat­koz­tak be. Pél­da­ként olyan adó­meg­ál­la­pí­tá­so­kat em­lít, ame­lye­ket az évek­kel ko­ráb­ban tör­tént éh­ín­ség­re, jár­vány­ra te­kin­tet­tel ve­tet­tek ki.

Más ér­de­kek és pri­o­ri­tá­sok moz­gat­ták a köz­pon­ti kor­mány­za­tot a föld­ren­gé­sek­kel és tűz­vé­szek­kel kap­cso­lat­ban, eze­ket rész­le­te­zi a könyv har­ma­dik fe­je­ze­te. Ahogy a jár­vá­nyok össze­kap­cso­lód­tak az éh­ín­sé­gek­kel, a föld­ren­gé­sek a tűz­vé­szek­kel fo­nód­tak össze: az utób­bi­a­kat gyak­ran kö­vet­te tűz, mely­nek kö­vet­kez­té­ben sok­szor na­gyobb pusz­tí­tás kö­vet­ke­zett be, mint ma­gá­ból a ren­gés­ből. A szer­ző ér­de­kes fel­ve­té­se, hogy a földrengések-tűzvészek okoz­ta pusz­tí­tás az osz­mán ha­ta­lom ún. lát­ha­tó ele­me­it, ha­tal­mi jel­ké­pe­it rom­bol­ta le: az osz­mán épí­té­szet lát­vá­nyos al­ko­tá­sa­it – ha­tal­mas dzsá­mi­kat, ima­re­te­ket, für­dő­ket és dísz­ku­ta­kat –, ame­lyek a meg­hó­dí­tott te­rü­le­te­ken a bi­ro­da­lom ha­tal­má­nak ere­jét és nagy­sá­gát vol­tak hi­va­tot­tak ki­fe­jez­ni. Aya­lon amel­lett ér­vel, hogy a köz­pon­ti kor­mány­zat jó­val ke­vés­bé volt passzív földrengések-tűzvészek ese­tén, mint az éhínségek-járványok ese­té­ben. A tűz­vé­szek­nél rá­adá­sul az okok­kal is tisz­tá­ban vol­tak és a nagy­ve­zír alá be­osz­tott tűz­ol­tó csa­pa­tok, ja­ni­csár osz­ta­gok fel­ada­ta volt a sok­szor na­po­kig tar­tó tűz­vé­szek meg­fé­ke­zé­se. A ví­zi­pi­pák szí­vá­sá­nak hely­szí­né­ül szol­gá­ló ká­vé­há­zak be­til­tá­sá­val is igye­kez­tek meg­előz­ni ki­ala­ku­lá­su­kat, bár a tűz­ese­te­ket is épp­úgy Is­ten aka­ra­tá­nak te­kin­tet­ték, mint a töb­bi ter­mé­sze­ti csapást.

Ezt kö­ve­tő­en a szer­ző a kü­lön­bö­ző val­lá­si kö­zös­sé­gek sze­re­pé­vel fog­lal­ko­zik: ér­ve­lé­se sze­rint a ter­mé­sze­ti vész­hely­ze­tek­re adott re­ak­ci­ók­nál az fi­gyel­he­tő meg, hogy a kü­lönb­sé­gek a musz­li­mok és a nem-muszlimok kö­zött jó­val ki­seb­bek vol­tak, mint aho­gyan azt a ku­ta­tók ed­dig fel­té­te­lez­ték. Bár a se­ri­át vi­lá­go­san meg­kü­lön­böz­tet­te a kü­lön­bö­ző cso­por­to­kat (musz­lim, ke­resz­tény, zsi­dó), és en­nek a szul­tá­nok időn­ként igye­kez­tek is ér­vényt sze­rez­ni pl. a ru­há­zat­ra vo­nat­ko­zó elő­írá­sok­kal vagy a nem-muszlimok túl­adóz­ta­tá­sá­val, azon­ban a nagy­vá­ro­sok­ban ezen elő­írá­sok leg­több­ször ha­tás­ta­la­nok ma­rad­tak, ka­taszt­ró­fa­hely­zet­ben pe­dig min­den­kin se­gí­tet­tek val­lá­si ho­va­tar­to­zás­tól függetlenül.

Aya­lon kü­lön fe­je­ze­tet szen­tel a ka­taszt­ró­fák­ra adott egyé­ni vá­la­szok­nak. Itt leg­in­kább a me­ne­kü­lés kér­dé­sét érin­ti a jár­vány, föld­ren­gés stb. súj­tot­ta te­rü­le­tek­ről, il­let­ve a szak­iro­da­lom azon fel­ve­té­se­it rész­le­te­zi, mi­sze­rint a ke­resz­tény, ill. musz­lim fel­fo­gás mennyi­re más­ként vi­szo­nyult az el­ke­rül­he­tet­len katasztrófákhoz.

A könyv vé­gén az új­ko­ri fej­le­mé­nye­ket gyűj­töt­te össze a szer­ző: az osz­mán re­form­kor (Tan­zim­at), ami­kor eu­ró­pai in­téz­mény­rend­szer át­vé­te­lé­vel igye­kez­tek meg­ál­lí­ta­ni az Osz­mán Bi­ro­da­lom ha­nyat­lá­sát, a ka­taszt­ró­fák ke­ze­lé­sé­ben is újí­tá­so­kat ho­zott. Ilyen volt töb­bek kö­zött pl. a tu­da­tos vá­ros­ter­ve­zés, a ka­ran­tén­ál­lo­má­sok há­ló­za­tá­nak ki­épí­té­se és az eu­ró­pai min­tá­jú egész­ség­ügy kialakítása.

Összeg­zés­kép­pen el­mond­hat­juk, hogy Ya­ron Aya­lon köny­ve vi­lá­go­san meg­mu­tat­ja, hogy a ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fák lé­nye­ges sze­re­pet ját­szot­tak az Osz­mán Ál­lam fel­emel­ke­dé­sé­ben és ha­nyat­lá­sá­ban egy­aránt, és leg­alább annyi­ra fon­to­sak vol­tak, mint a po­li­ti­kai, ka­to­nai té­nye­zők. Ku­ta­tá­sai ré­vén job­ban meg­is­mer­het­jük az oszmán-török tár­sa­dal­mi be­ren­dez­ke­dést, a val­lás sze­re­pét a bi­ro­da­lom­ban vagy a köz­igaz­ga­tás működését.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének
tudományos segédmunkatársa

Summary

Ya­ron Aya­lons Na­tu­ral di­sas­ters in the Ot­tom­an Em­pire. Pla­gue, fa­mi­ne, and ot­her mis­for­tu­nes gi­ves a de­tai­led descript­ion of the his­to­ry of na­tu­ral di­sas­ters in the Ot­tom­an Em­pire, espe­ci­ally in the Midd­le East, and expla­ins the­ir role in the rise and fall of the em­pire. Re­aders can see how sta­te, lo­cal com­mu­ni­ti­es and in­di­vi­du­als re­ac­ted to im­pend­ing di­sas­ters. The study expla­ins that bo­un­da­ri­es bet­ween re­li­gi­o­us com­mu­ni­ti­es – as ref­lec­ted in times of na­tu­ral di­sas­ters – were far less sig­ni­fi­cant in Ot­tom­an so­ci­ety than com­monly be­li­eved. On the examp­le of Ot­tom­an Sy­ria, Aya­lon sheds new light on in­di­vi­du­al be­ha­vi­or­al pat­terns in res­pon­se to na­tu­ral di­sas­ters. He exp­lo­res in the con­text of the Black Death why Euro­pe­an and ea­s­tern Me­di­ter­ra­ne­an so­ci­eti­es de­vel­oped in dif­fe­rent ways.

Tagged Oszmán Birodalom, oszmán-török társadalom, Szíria, természeti katasztrófák

§ One Response to Fóti Miklós írása Yaron Ayalon könyvéről

• » Fóti Miklós írása Nükhet Varlık könyvéről ‧ r e c i t i ‧ szerint:

  2016. 12. 15. - 00:04

  […] passzi­vi­tá­sát több­ször ki­eme­li a szer­ző, mi­köz­ben a ku­ta­tók több­sé­ge, mint pél­dá­ul Ya­ron Aya­lon, in­kább a jár­vá­nyok­ra adott tu­da­tos vá­la­szok, in­téz­ke­dé­sek meglétét […]

  Be kell jelentkezni a válaszadáshoz