könyvismertetés

A Deák–Szentes kéz­irat – The Deák-Szentes Ma­nuscript, s. a. r. Kő­vá­ri Réka, Bu­da­pest, Ma­gya­rok Nagy­asszo­nya Fe­ren­ces Rend­tar­to­mány – MTA Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­köz­pont, 2013 (Fon­tes His­to­ri­ci Or­di­nis Frat­rum Mi­no­rum in Hun­ga­ria. Ma­gyar Fe­ren­ces For­rá­sok, 6).

A nép­éne­kek ma­gyar­or­szá­gi tör­té­ne­tét át­te­kin­tő 1972-es cik­ké­ben Dob­szay Lász­ló a 18. szá­zad leg­ki­vá­lóbb ka­to­li­kus gyűj­te­mé­nyé­nek ne­vez­te a csí­ki Deák–Szentes kéz­iratot. Ki­adá­sá­ra egé­szen ta­va­lyig kel­lett vár­ni, az új­ko­ri dal­lam­ku­ta­tás e fel­be­csül­he­tet­len ér­té­kű do­ku­men­tu­ma a Ma­gyar Fe­ren­ces For­rá­sok so­ro­zat 6. kö­te­te­ként je­lent meg Kő­vá­ri Réka saj­tó alá ren­de­zé­sé­ben. A bi­ling­vis – an­gol és ma­gyar nyel­vű – kö­tet a for­rás­ki­adás mel­lett egy rész­le­tes köny­vé­sze­ti, ku­ta­tás­tör­té­ne­ti be­ve­ze­tő ta­nul­mányt is tartalmaz.

A kán­to­ri hasz­ná­lat­ra ké­szült, s a ko­ra­be­li, he­lyi gya­kor­la­tot rög­zí­te­ni szán­dé­ko­zó kéz­irat köz­re­adá­sa nem csu­pán a ben­ne ta­lál­ha­tó ér­té­kes dal­lam­kincs mi­att ör­ven­de­tes – hi­szen szá­mos 16–17. szá­za­di szö­veg dal­la­ma vált a kéz­irat ál­tal meg­is­mer­he­tő­vé –, ha­nem a 17–18. szá­za­di ka­to­li­kus egy­há­zi ének­köl­té­szet ku­ta­tói szá­má­ra is hasz­nos se­géd­könyv le­het, még úgy is, hogy a for­rás­ban ta­lál­ha­tó nép­éne­kek­nek több­nyi­re csak az első stró­fá­ja sze­re­pel. En­nek egy­sze­rű oka van: a most ki­adott gyűj­te­mény leg­na­gyobb ré­szé­ben Ká­jo­ni Já­nos Can­ti­o­nale Catho­li­cumának má­so­dik (1719-ben Csík­som­lyón meg­je­lent, Ba­lás Ágos­ton ál­tal bő­ví­tett) ki­adá­sá­ra tá­masz­ko­dik. A kéz­irat el­ső­sor­ban az éne­kes­könyv­ben ta­lál­ha­tó nép­éne­kek dal­la­ma­i­nak le­jegy­zé­sé­re tö­re­ke­dett, így hasz­ná­la­ta csak a nyom­tat­vánnyal együtt volt el­kép­zel­he­tő (be­szé­des, hogy a kéz­irat egyik ko­ráb­bi le­író­ja az aláb­bi el­ne­ve­zést adta a gyűj­te­mény­nek: Or­go­na­könyv Ká­jo­ni Já­nos Can­ti­o­na­lé­já­nak má­so­dik Ba­las Ag­os­ton ál­tal ren­de­zett 1719-es ki­adá­sá­hoz). A kéz­irat 253 éne­ke kö­zül 195 sze­re­pel az 1719-es éne­kes­könyv­ben. En­nek té­nyé­re Kő­vá­ri Réka már több ta­nul­má­nyá­ban s dok­to­ri ér­te­ke­zé­sé­ben is fel­hív­ta a fi­gyel­met, a könyv be­ve­ze­tő ta­nul­má­nyá­ban így kü­lön fe­je­zet fog­lal­ko­zik a nyom­tat­vány és kéz­irat össze­füg­gé­se­i­vel, szem­lé­le­tes táb­lá­zat­tal se­gít­ve az el­iga­zo­dást – ez­zel együtt nem csu­pán a Deák–Szentes kéz­irat re­cep­ció­tör­té­ne­te is­mer­he­tő meg a be­ve­ze­tő ta­nul­mány­ból, ha­nem a Can­ti­o­nale Catho­li­cum ké­sőb­bi ki­adá­sa­i­nak át­te­kin­té­sé­vel bi­zo­nyos mér­té­kig a szó­ban for­gó éne­kes­köny­vek ku­ta­tá­sá­nak ko­ráb­bi íve is kirajzolódik.

Két ér­té­kes do­ku­men­tum­nak kö­szön­he­tő­en a for­rás­ki­adás – két hi­á­nyos ének­szö­ve­get le­szá­mít­va – tel­jes­nek mond­ha­tó, jól­le­het a Deák–Szentes kéz­irat cson­ka. Saád (Ja­kab) Hen­rik (1861–1943) cisz­ter­ci szer­ze­tes és Papp Géza mun­ká­it fel­hasz­nál­va re­konst­ru­ál­ni le­he­tett a hi­ány­zó ré­sze­ket, az előb­bi ugyan­is már elő­ké­szí­tet­te ki­adás­ra a kéz­ira­tot egy kí­sé­rő­ta­nul­mánnyal, de vé­gül nem ke­rült saj­tó alá. Saád im­pú­ru­ma állt te­hát ren­del­ke­zés­re a for­rás­ki­adás­hoz, il­let­ve Papp Gé­zá­nak a kéz­irat­ról ké­szí­tett fo­gal­maz­vá­nyai, jegy­ze­tei és dal­lam­má­so­la­tai. A for­rá­sok be­mu­ta­tá­sa­kor, s úgy ál­ta­lá­ban véve az egész kö­tet­ben vi­lá­gos fi­lo­ló­gi­ai is­mer­te­tés­sel ta­lál­koz­ha­tunk: az egyes té­te­lek­nél pél­dá­ul min­den eset­ben je­lez­ve van, hogy me­lyik for­rás­ból szár­ma­zik az adott té­tel, ismert‑e fak­szi­mi­le ki­adá­sa, vagy ép­pen mi­lyen ko­ráb­bi szak­iro­da­lom ta­lál­ha­tó róla. Na­gyon ér­de­kes a ta­nul­mány­nak az a gon­do­lat­me­ne­te is, amely a kü­lön­bö­ző notáció-típusok alap­ján tesz ja­vas­la­tot a kéz­irat ko­rá­nak meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra, il­let­ve an­nak a kér­dés­nek leg­alább rész­le­ges tisz­tá­zá­sá­ra, hogy kik (pon­to­sab­ban kik nem) le­he­tet­tek a gyűj­te­mény össze­ál­lí­tói – a Deák–Szentest a ko­ra­be­li tu­laj­do­no­sai, il­let­ve hasz­ná­lói után ne­vez­ték el, te­hát a meg­je­lö­lés nem a gyűj­te­mény szer­ző­i­re utal.

To­váb­bi iz­gal­mas kér­dé­se­ket vet fel a ta­nul­mány­nak az a ré­sze, amely a kéz­irat egyéb ko­ra­be­li gyűj­te­mé­nyek­hez fű­ző­dő vi­szo­nyá­ra utal a leg­újabb ku­ta­tá­sok tük­ré­ben: a Deák–Szentes kéz­irat 1926-ban a Hym­ni Ves­pe­ra­rum (1741) című nyom­tat­vánnyal egy­be­köt­ve, an­nak kéz­ira­tos tol­da­lé­ka­ként ke­rült az OSZK előd­jé­hez (ahol még ab­ban az év­ben le­vá­lasz­tot­ták a nyom­tat­vány­ról). Meg­jegy­zen­dő, hogy ilyen jel­le­gű kol­li­gá­tum­ként egy­ál­ta­lán nem egye­di a 18. szá­zad­ban. Muc­ken­ha­upt Er­zsé­bet a sza­mo­súj­vá­ri fe­ren­ces könyv­tár­ban ta­lált két olyan gyűj­te­ményt, amely a be­mu­ta­tott kéz­ira­tos össze­ál­lí­tá­sok hasz­ná­la­ti mód­já­nak el­ter­jedt vol­tá­ról ta­nús­ko­dik Er­dély­ben: az is­me­ret­len fe­ren­ce­sek ál­tal lét­re­ho­zott két – tar­tal­má­ban is igen sok át­fe­dést mu­ta­tó – kéz­irat szin­tén a Hym­ni Ves­pe­ra­rum éne­kes­könyv­höz kö­tött kot­tás tol­da­lék. Kő­vá­ri Réka újabb kori pél­dá­kat is hoz a népének‑, s mi­se­dal­la­mok má­so­lá­sá­nak er­dé­lyi gya­kor­la­tá­ra, ami­ből ki­in­dul­va pe­dig akár to­váb­bi ha­son­ló gyűj­te­mé­nyek fel­buk­ka­ná­sát is el­kép­zel­he­tő­nek tartja.

Iga­zán hasz­nos­nak tű­nik a kéz­irat tar­tal­mát le­író táb­lá­zat, amely­ből lát­vá­nyo­san ki­raj­zo­ló­dik a kéz­irat szer­ke­ze­ti el­osz­tá­sa: az ordinárium-tételek mel­lett meg­ta­lál­ha­tók ben­ne az egy­há­zi év kü­lön­bö­ző idő­sza­ka­i­ra szó­ló éne­kek, zsol­tár­pa­raf­rá­zi­sok, li­tá­ni­ák, s ahogy a Can­ti­o­nale Catho­li­cumban, itt is ter­je­del­mes a ha­lot­tas éne­ke­ket tar­tal­ma­zó fe­je­zet. A táb­lá­zat be­mu­tat­ja, hogy a Can­ti­o­nale Catho­li­cum ki­adá­sa­i­ban hol ta­lál­ha­tók meg (s mi­lyen nyel­ven) az egyes té­te­lek (az aláb­bi évek ki­adá­sa­it te­kin­tet­te át a szer­ző: 1676, 1719, 1805, 1921, va­la­mint itt sze­re­pel Do­mo­kos Pál Pé­ter 1979-ben meg­je­lent „…édes Ha­zám­nak akar­tam szol­gál­ni…” című ki­adá­sa, amely az 1676-os nyom­tat­ványt adta köz­re kot­ták­kal). Apró hi­ány­ér­zet csu­pán, de a nép­éne­kek­nél a to­váb­bi tá­jé­ko­zó­dást se­gí­ten­dő meg­je­len­he­tett vol­na az RMKT nép­ének­ki­adá­sa­i­nak vo­nat­ko­zó té­te­le­i­re való uta­lás is.

Kő­vá­ri Réka a for­rás ér­té­ké­ről és tar­tal­má­ról írt ko­ráb­bi mun­ká­i­nak fon­tos té­zi­se­it fog­lal­ta össze a most köz­re­adott kö­tet be­ve­ze­tő ta­nul­má­nyá­ban. Az előszó-tanulmány ál­lí­tá­sa­it hang­sú­lyoz­va ugyan­ak­kor a ki­adás fül­szö­ve­ge is fel­hív­ja a fi­gyel­met arra, hogy a köz­re­adást in­kább egy ál­lo­más­nak ér­de­mes te­kin­te­ni a kéz­irat­tal fog­lal­ko­zó ku­ta­tás­ban, hi­szen szá­mos kér­dés tisz­tá­zá­sa vá­rat még ma­gá­ra a gyűj­te­ménnyel kap­cso­lat­ban. Bí­zunk ben­ne, hogy e két­ség­te­le­nül fon­tos ál­lo­mást kö­ve­tő­en a for­rás­ról és a ko­ra­be­li dal­la­mok­ról szó­ló bő­vebb mo­nog­rá­fia is nap­vi­lá­got lát­hat majd a közeljövőben.

Summary

The Deák–Szentes ma­nuscript, con­tain­ing the old Ciuc Szé­kely folk hymn tra­di­ti­on, is one of the most im­por­tant catho­lic hymn coll­ec­tions of the 18th cent­ury. The ma­nuscript was pub­lis­hed by Réka Kő­vá­ri in 2013 as the sixth vo­lu­me of the Fon­tes His­to­ri­ci Or­di­nis Frat­rum Mi­no­rum in Hun­ga­ria. The bi­lin­gu­al vo­lu­me (Eng­lish and Hun­ga­ri­an) con­ta­ins both the sour­ce and an ex­ten­sive pre­li­mi­nary study into the manuscript’s bib­lio­gra­phi­cal and his­to­ri­cal backg­round. Alt­ho­ugh the Deák-Szentes ma­nuscript is frag­men­ted, thanks to two va­lu­ab­le do­cu­ments, the sour­ce edi­ti­on is al­most comp­le­te. The works of Hen­rik Saád (Ja­kab) (1861–1943), a cis­ter­ci­an monk, and Geza Papp could be used to re­con­struct the mis­sing parts, sin­ce Hen­rik Saád (Ja­kab) has al­re­ady pre­pa­red the ma­nuscript for pub­lish­ing, to­get­her with a comp­le­men­tary study, but the ma­nuscript was not pub­lis­hed af­ter all. The pre­li­mi­nary study pro­vi­des an in-depth analy­sis of the re­la­ti­onship bet­ween the the Can­ti­o­nale Catholicum’s se­cond edi­ti­on (1719) and the manuscript.

Tagged forráskiadás, kéziratosság, népének, XVIII. század