könyvismertetés

Fe­rec ba’d eş-şidde. Freud nach Leid (Ein frü­hos­ma­nis­ches Ge­schich­ten­buch), 1–2, hrsg. von György Ha­zai, And­re­as Ti­et­ze, Ber­lin, Klaus Sch­warz Ver­lag, 2006 (Stu­di­en zur Spra­che, Ge­schich­te und Kul­tur der Türk­völ­ker, 5.1).

A Fe­rec ba’d eş-şidde – a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Könyv­tá­rá­ban őr­zött Ke­le­ti Kéz­irat­gyűj­te­mény egyik leg­ér­de­ke­sebb da­rab­ja – kri­ti­kai igé­nyű ki­adá­sa 2006-ban je­lent meg elő­ször. A szö­veg mind tar­tal­mát, mind pe­dig nyel­vét te­kint­ve egye­dül­ál­ló. Lé­te­zé­sé­ről és ar­cha­i­kus tö­rök nyel­ve­ze­té­ről már Vám­béry Ár­min hírt adott 1901-ben, ¹ még­is több, mint száz év­nek kel­lett el­tel­nie, hogy a mun­ka tu­do­má­nyos át­írás­ban, fi­lo­ló­gi­ai ap­pa­rá­tus­sal meg­je­len­jen. Azon­ban je­len könyv tör­té­ne­te is leg­alább öt­ven évet ölel fel, ami­re szin­tén ér­de­mes rö­vi­den kitérni.

El­ső­nek And­re­as Ti­et­ze, oszt­rák tur­ko­ló­gus pro­fesszor vál­lal­ko­zott rá, hogy meg­je­len­tes­se. El­ké­szült a tel­jes szö­veg­át­írás­sal, va­la­mint a be­ve­ze­tő ta­nul­mánnyal is, ám vá­rat­lan, sze­ren­csét­len kö­rül­mé­nyek mi­att a vál­lal­ko­zás ba­lul sült el. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú alatt meg­in­dult mun­kát a há­gai Mo­u­ton ki­adó akar­ta pub­li­kál­ni, ám egy fa­tá­lis fél­re­ér­tés­nek kö­szön­he­tő­en egy nyom­dá­szuk meg­sem­mi­sí­tet­te a tel­jes sze­de­tet és a kéz­ira­tot is. Ért­he­tő, hogy Ti­et­ze pro­fesszor ez­után a Fe­rec ba’d eş-şidde meg­je­len­te­té­sé­ről vég­leg le­mon­dott. Év­ti­ze­dek­kel ké­sőbb Ha­zai György nyel­vész­pro­fesszor ér­dek­lő­dé­sé­nek kö­szön­het­jük a foly­ta­tást. Az ő te­vé­keny­sé­gé­nek kö­zép­pont­já­ban ugyan­is az a nyelv­tör­té­ne­ti kor­szak (Alt­ana­to­lisch, Eski Ana­do­lu Türkçe­si, Ó‑oszmánli) áll, mely­nek ke­vés fenn­ma­radt em­lé­ke közé tar­to­zik a szó­ban for­gó mun­ka. En­nek a nyel­vé­sze­ti ér­dek­lő­dés­nek kö­szön­he­tő, hogy rá­be­szél­te Ti­et­z­ét a folytatásra.

A Fe­rec ba’d eş-şidde [Bo­rú­ra derű] cí­men is­mert me­se­gyűj­te­mény szin­te min­den eu­ró­pai és tö­rök­or­szá­gi kéz­irat­gyűj­te­mény­ben fel­lel­he­tő, több tu­cat pél­dá­nya is­mert, me­lyek több­sé­ge a 16–17. szá­zad­ból szár­ma­zik. Te­hát az osz­mán­li nyelv azon kor­sza­ká­ból, amely jól is­mert és nyel­vé­sze­ti szem­pont­ból ke­vés új­don­sá­got tar­tal­maz. Arab és per­zsa ele­mek túl­bur­ján­zá­sa jel­le­mez­te ek­kor a nyel­vet, a tö­rök elem je­len­ték­te­len­né zsu­go­ro­dott. Akár az is elő­for­dul­ha­tott, hogy egy mon­dat­ban a lét­igén kí­vül más tö­rök elem nem for­dult elő. Ez­zel szem­ben a ko­rai vagy óosz­mán nyelv még szá­mos olyan gram­ma­ti­kai ele­met és szót tar­tal­maz, ami a ké­sőb­bi év­szá­za­dok­ban tel­je­sen el­tűnt. Min­den ko­rai osz­mán nyelv­em­lék se­gít­het re­konst­ru­ál­ni az ere­de­ti tisz­ta tö­rök nyel­vet. A bu­da­pes­ti kéz­irat je­len­tő­sé­ge ab­ban áll, hogy a mű leg­ko­ráb­bi, 1451-ben Edir­né­ben ke­let­ke­zett vál­to­za­ta. ² Ha még azt is hoz­zá­tesszük, hogy ez csu­pán má­so­lat, és az ere­de­ti meg­fo­gal­ma­zá­sát a 14. szá­zad kö­ze­pé­re be­csü­li Ti­et­ze, ak­kor fel­be­csül­het­jük nyelv­tör­té­ne­ti szem­pont­ból a je­len­tő­sé­gét: az ó‑oszmánli nyelv egy ter­je­del­mes, a tör­té­ne­tek ré­vén a köz­nyel­vet jel­lem­ző pár­be­szé­de­ket is tar­tal­ma­zó be­cses em­lé­ké­ről van szó. Ha­zai György pro­fesszor azon­ban nem csu­pán egy je­les nyelv­em­lék ki­adá­si pro­jekt­jét ka­rol­ta fel je­len könyv­vel: szö­veg­ki­adá­si mun­ká­la­tai egésszé áll­nak össze, hi­szen ed­dig há­rom olyan szö­veg­ki­adá­sa je­lent meg egy év­ti­ze­den be­lül, me­lyek az ó‑oszmánli nyelv meg­is­me­ré­sét te­szik le­he­tő­vé. ³ Ki­eme­len­dő hogy mind­há­rom szö­veg­em­lék jól vo­ka­li­zált pél­dány, mely – a Ha­zai ál­tal ki­dol­go­zott ap­ró­lé­kos át­írá­si je­lek se­gít­sé­gé­vel – pon­to­san vissza­ad­ja a kor­ra jel­lem­ző hang­ta­ni állapotot.

A Fe­rec ba’d eş-şidde el­ső­sor­ban az iro­da­lom­tör­té­né­szek szá­má­ra le­het ér­té­kes for­rás. Az 1001 éj­sza­ka me­séihez ha­son­ló, mint­egy 42 tör­té­ne­tet tar­tal­maz. A ké­sőb­bi má­so­la­tok nagy szá­má­ból kö­vet­kez­tet­he­tünk arra, hogy nagy ér­dek­lő­dés övez­te az Osz­mán Bi­ro­da­lom­ban, hi­szen még a 19. szá­zad­ban is elő­for­dult, hogy va­la­mely me­sé­je nyom­ta­tott me­se­könyv­ben is meg­je­lent. Eu­ró­pá­ban ép­pen az 1001 éj­sza­kát for­dí­tó An­toine Gal­land nap­ló­be­jegy­zé­se­i­ből vált is­mert­té (két tör­té­ne­tet még le is for­dí­tott be­lő­le). Előz­mé­nyei az arab iro­da­lom­ból is­mert – sok­szor ha­son­ló cím alatt futó – me­se­gyűj­te­mé­nyek, me­lyek­ben va­la­mely ne­héz hely­ze­tet (fog­ság, be­teg­ség) kö­vet Al­lah ke­gyel­mé­ből a cso­dás meg­me­ne­kü­lés. Ezek­nek a ké­sőb­bi év­szá­za­dok­ban szám­ta­lan per­zsa és tö­rök for­dí­tá­sa ke­let­ke­zett, me­lyek egy­más­hoz való kap­cso­la­tá­nak vizs­gá­la­ta ér­de­kes fel­adat le­het a ku­ta­tók számára.

A je­len kö­tet­ből pél­dá­ul vi­lá­go­san lát­szik, hogy egy per­zsa ere­de­ti­ből ké­szült a tö­rök for­dí­tás, mi­vel a ha­son­ló cím alatt futó arab mun­kák­kal a me­se­vi­lág te­kin­te­té­ben sem­mi­lyen kap­cso­la­ta nincs. Az iro­dal­már szá­má­ra nyit­va ma­radt leg­ér­de­ke­sebb kér­dés a per­zsa ere­de­ti be­azo­no­sí­tá­sa len­ne. Is­me­rünk pél­dá­ul olyan per­zsa nyel­vű Fe­rec ba’d eş-şidde vál­to­za­tot, amely­ben je­len kö­tet né­hány me­sé­je sze­re­pel, ám más azok­nak a sor­rend­je, és más tör­té­ne­te­ket is tar­tal­maz. Je­len­leg nem tud­juk meg­ne­vez­ni azt a per­zsa ere­de­tit, me­lyet a ko­rai tö­rök for­dí­tá­sok kö­vet­tek. A me­se­mo­tí­vu­mok vé­gig­kö­ve­té­se az arab-perzsa-török iro­da­lom­ban te­hát egy iz­gal­mas fel­adat, mely­hez a szó­ban for­gó ki­adás se­gít­sé­get ad­hat. Itt kell meg­je­gyez­ni, hogy Ha­zai György ter­ve­i­ben sze­re­pel a Fe­rec ba’d eş-şidde iro­da­lom to­váb­bi fel­dol­go­zá­sa is: fel­fe­dez­te ugyan­is, hogy a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Könyv­tá­ra őrzi a szö­veg­nek egy pá­rat­la­nul ér­de­kes, arab ere­det­re vissza­ve­zet­he­tő pél­dá­nyát (Tö. Qu. 5 jel­zet alatt), amely je­len­leg már a ki­adás­ra elő­ké­szí­tés fá­zi­sá­ban van.

Az el­mon­dot­tak­ból kö­vet­ke­zik, hogy a Fe­rec ba’d eş-şidde ki­adá­sa mind a nyel­vé­szek, mind pe­dig az iro­da­lom­tör­té­né­szek szá­má­ra iz­gal­mas to­váb­bi ku­ta­tá­sok alap­ját ké­pez­he­ti, de a le­nyű­gö­ző ke­le­ti me­se­vi­lág az egy­sze­rű ol­va­só szá­má­ra is él­ve­ze­tes ol­vas­mány le­het. ⁴

Summary

The ma­nuscript of the Fe­rec ba’d eş-şidde from the Lib­rary of the Hun­ga­ri­an Aca­demy of Sci­en­ces is an ext­ra­or­di­nary book of Ori­en­tal ta­les, in Old Ana­to­li­an Tur­kish lan­gu­age, the old­est exist­ing ma­nuscript among the parallel-copies. It con­ta­ins 42 ta­les of Per­si­an ori­gin, which are ac­ces­sab­le to the re­ader in trans­li­te­ra­ted text and facsimiles.

Tagged Oszmán Birodalom, oszmán-török nyelv, perzsa irodalom