recenzió

Czif­ra Ma­ri­ann, Ka­zin­czy Fe­renc és az or­to­ló­gu­sok: Ár­nyak és ala­kok az 1810-es évek nyelv­újí­tá­si moz­gal­má­ban, Bu­da­pest, Rá­ció Ki­adó, 2013.

Ka­zin­czy Fe­renc ön­ké­pé­nek re­mek il­luszt­rá­ci­ó­ja az az eset, ami­kor Pe­the Fe­renc­től, a Nem­ze­ti Gaz­da szer­kesz­tő­jé­től kap egy pél­dányt az 1815-ös Lúd­as Ma­tyiból. A mű a mai na­pig szé­les mo­solyt csal a gyer­me­kek ar­cá­ra. Ka­zin­czy Fe­renc­nek azon­ban egé­szen biz­to­san nem volt ked­ve mo­so­lyog­ni a tör­té­ne­ten. A szép­hal­mi mes­ter ugyan­is Döb­rö­git ön­ma­gá­val, Ma­tyit pe­dig Pe­the Fe­renc­cel azo­no­sí­tot­ta. Pe­the, fel­té­te­le­zé­se sze­rint, ek­kép­pen fe­nye­get­te meg őt. Az eset­ről így írt Rumy Ká­roly Györgynek:

Ön tud­ja, hogy ő [Pe­the] el­le­nem a Nem­ze­ti Gaz­dá­já­ban né­hány­szor igaz­ság­ta­lan ki­ro­ha­ná­so­kat en­ge­dett meg ma­gá­nak, de én hall­gat­tam. Ez nem volt elég; most ró­lam szó­ló he­xa­me­te­rek­kel jön ide, s Döb­rö­gi úr­nak ne­vez en­gem […]” ¹

Cse­t­ri La­jos az ese­tet „az ül­dö­zé­si má­ni­á­nak leg­preg­nán­sabb je­le­ként” ² ér­tel­mez­te. Az bi­zo­nyos, hogy Ka­zin­czy rend­sze­rint a tör­té­né­sek kö­zép­pont­ja­ként te­kin­tett ma­gá­ra, s né­ző­pont­ja gyak­ran ér­vé­nye­sült az utó­la­gos iro­da­lom­tör­té­ne­ti meg­kö­ze­lí­té­sek­ben is. Czif­ra Ma­ri­ann köny­ve a Kazinczy-szemszög prob­le­ma­ti­ká­ját jár­ja kö­rül, vagy­is azt a kér­dés­kört, hogy mi­kép­pen is vi­szo­nyul az iro­da­lom­tör­té­net a nyelv­újí­tá­si har­cok Ka­zin­czy Fe­renc ál­tal fel­ál­lí­tott forgatókönyvéhez.

A könyv fi­lo­ló­gi­a­i­lag rend­kí­vül meg­ala­po­zott. Czif­ra a Ka­zin­czy Fe­renc mű­ve­i­nek kri­ti­kai ki­adá­sán dol­go­zó ku­ta­tó­cso­port tag­ja, s mint írja, a kéz­ira­tos ha­gya­ték anya­gá­nak ar­chi­vá­lá­sa és rend­sze­re­zé­se a fel­ada­ta (9). A ku­ta­tó­cso­port ered­mé­nyei vi­tat­ha­tat­la­nok, mű­kö­dé­sük a kri­ti­kai szö­ve­gek több kö­te­te mel­lett ta­nul­má­nyok és mo­nog­rá­fi­ák meg­szü­le­té­sét ins­pi­rál­ta. 2012-ben je­lent meg pél­dá­ul Bod­ro­gi Fe­renc Má­té­nak a shaf­tes­buryá­nus Ka­zin­czy­ról szó­ló köny­ve, mely a ku­ta­tó­cso­port ál­tal fel­dol­go­zott szö­ve­gek­re tá­masz­ko­dik (pl. Pá­lyám em­lé­ke­ze­te és A Szin­opei Di­o­gen­esz’ Dia­ló­gu­sai). ³ Ő és Czif­ra Ma­ri­ann is an­nak az új iro­da­lom­tör­té­né­szi ge­ne­rá­ci­ó­nak a kép­vi­se­lői, akik a kri­ti­kai ki­adás ter­mé­keny táp­ta­la­já­nak kö­szön­he­tő­en egé­szen új­sze­rű meg­kö­ze­lí­tés­mó­do­kat alkalmazhattak.

A szer­ző pár­hu­za­mo­san köz­li a könyv­ben az Ort­ho­log­us és Neo­log­us ná­lunk és más nem­ze­tek­nél című szö­veg Tu­do­má­nyos Gyűj­te­ményben meg­je­lent és ké­sőbb to­vább­írt va­ri­án­sát. A szö­veg­köz­lést egy ta­nul­mány­so­ro­zat­tal ve­ze­ti fel. A ta­nul­má­nyok külön-külön is meg­áll­ják a he­lyü­ket, együt­te­sen azon­ban több­let­je­len­tés­sel bír­nak, ugyan­is egy jól meg­ter­ve­zett kom­po­zí­ció sze­rint áll­nak össze. A könyv kö­zép­pont­já­ban vé­gig az Ort­ho­ló­gus és Neo­ló­gus szö­ve­ge áll, Czif­ra ugyan­ak­kor sor­ra vesz több, a nyelv­újí­tá­si és kri­ti­kai har­cok kon­tex­tu­sá­ba tar­to­zó szö­ve­get, mint pél­dá­ul a Tö­vi­sek és vi­rá­gokat, a le­ve­le­zést és A’ Glot­to­ma­chus­sokat is. A kö­tet­ben fel­dol­go­zott ki­ad­vá­nyok, kéz­ira­tok, le­ve­lek egy olyan kon­tex­tus ré­szei, mely mind­má­ig jó­részt fel­dol­go­zat­lan. A szer­ző fel­hív­ja a fi­gyel­met, hogy nem vál­lal­koz­ha­tott an­nak tel­jes fel­tá­rá­sá­ra, ehe­lyett in­kább a Kazinczy-hagyatékra kon­cent­rált, mi­vel ez­zel is új táv­la­tok nyi­tá­sá­ra volt le­he­tő­sé­ge a Ka­zin­czy­ról al­ko­tott ka­no­ni­kus el­be­szé­lé­sek kap­csán (13).

Nyelv- és iro­da­lom­tu­do­má­nyunk más­fél év­szá­za­dos kon­szen­zu­sa alap­ján nem­ze­ti köz­tu­da­tunk Ka­zin­czy Fe­ren­cet a ma­gyar iro­dal­mi nyelv­újí­tás di­a­dal­mas moz­gal­má­nak ve­zé­re­ként tart­ja szá­mon. ⁴

Czif­ra Ma­ri­ann több­ször is hi­vat­ko­zik Cse­t­ri La­jos­ra, aki ezt az erő­sen rög­zült Kazinczy-képet már a ki­lenc­ve­nes évek­ben ár­nyal­ta. Cse­t­ri mun­kás­sá­ga a neo­ló­gia és or­to­ló­gia vi­szo­nyá­nak meg­íté­lé­se szem­pont­já­ból fon­tos ha­tár­pont, mo­nog­rá­fi­á­já­ig ugyan­is az or­to­ló­gu­sok és neo­ló­gu­sok meg­íté­lé­se tel­je­sen ka­zin­czyán­er gyö­ke­rű volt: azaz az or­to­ló­gu­sok el­le­nez­tek min­den­fé­le nyel­vi újí­tást, ez­ál­tal a neo­ló­gia po­zí­ci­ó­já­nak tel­jes ta­ga­dá­sát ad­ták (148). Min­den újí­tá­sa el­le­né­re azon­ban Cse­t­ri is el­is­me­ri, hogy nem tud tény­le­ge­sen sza­kí­ta­ni a ka­zin­czyán­er né­ző­pont­tal, mi­vel a könyv „há­rom­ötö­de szól a kor­szak köz­pon­ti­nak tar­tott alak­já­ról, Ka­zin­czy­ról, pe­dig el­ső­sor­ban ar­ról szól, hogy ka­zin­czyá­nus iro­da­lom­tör­té­net­írá­sunk ha­gyo­má­nyo­san túl­ér­té­kel­te Ka­zin­czy sze­re­pét és újab­ban mo­dern­sé­gét is.” ⁵ Te­hát Cse­t­ri maga sem tu­dott ki­lép­ni a más­fél év­szá­za­dos hagyományból.

Ebbe a sor­ba épül be Bíró Fe­renc kö­zel­múlt­ban meg­je­lent nagy ívű mo­nog­rá­fi­á­ja is. ⁶ Bíró már a be­ve­ze­tés­ben meg­ne­ve­zi a pen­na­há­bo­rúk fő­hő­sét, Ka­zin­czy Fe­ren­cet. ⁷ A mo­nog­rá­fia a száz­öt­ven éve ér­le­lő­dő nar­ra­tí­vát kö­ve­ti, ugyan­ak­kor ki­tér a kor több fon­tos sze­rep­lő­jé­re. Be­mu­tat­ja a neo­ló­gia tá­bo­rá­nak szét­ta­golt­sá­gát, így a Cse­t­ri­nél lá­tott ortológus-neológus vi­szony ár­nya­lá­sát is to­vább­fi­no­mít­ja: „Ka­zin­czy utol­só nagy ta­nul­má­nyá­nak gon­do­lat­me­ne­te ezen a mó­don te­hát olyan prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­hoz ju­tott el, mely nem az or­to­ló­gu­sok és neo­ló­gu­sok kö­zöt­ti konf­lik­tus­ból szár­ma­zott, ha­nem Ka­zin­czy neo­ló­gi­á­já­nak ál­ta­lá­nos prob­lé­má­ja volt.” ⁸ Mind­emel­lett azon­ban az ed­di­gi iro­da­lom­tör­té­ne­ti dra­ma­tur­gia sze­rint a Tö­vi­sek és vi­rá­gok a neo­ló­gia új kor­sza­ká­nak leg­fon­to­sabb mű­ve­ként, ⁹ az Ort­ho­ló­gus és neo­ló­gus ná­lunk és más nem­ze­tek­nél pe­dig zá­ró­mű­ként, bé­ke­kö­tés­ként tű­nik fel. ¹⁰

Czif­ra Ma­ri­ann köny­vé­ben en­nek, a leg­újabb szak­iro­da­lom­ban is al­kal­ma­zott dra­ma­tur­gi­á­nak a hi­á­nyos­sá­ga­it veti fel. A be­ve­ze­tés­ben a Tö­vi­sek és vi­rá­gok vi­ta­in­dí­tó sze­re­pét kér­dő­je­le­zi meg, majd en­nek pél­dá­ján a sok­kal na­gyobb sú­lyú Ort­ho­ló­gus és Neo­ló­gus­ra tér át. A szö­veg­nek a kö­tet vé­gén ki­adott bő­ví­tett ver­zi­ó­ja jól mu­tat­ja egy­részt, hogy Ka­zin­czy nem te­kin­tet­te le­zárt­nak a nyelv­újí­tá­si vi­tát, más­részt pe­dig, hogy a ta­nul­mány fo­gad­ta­tá­sa sem volt egy­ön­te­tű. A szim­pa­ti­zán­sok po­zi­tív vissza­jel­zé­se mel­lett ugyan­is erős kri­ti­kát ka­pott Ba­tsá­nyi Já­nos­tól (46). Az iro­da­lom­tör­té­né­szek azon­ban mind­ezi­dá­ig a nem szim­pa­ti­zán­sok­tól ér­ke­zett vissza­jel­zé­se­ket gya­kor­la­ti­lag fi­gye­lem­be se vet­ték, és Ba­tsá­nyi vá­la­szát is tel­je­sen je­len­ték­te­len re­ak­ci­ó­ként ér­té­kel­ték. (147). S mi­vel még a hú­szas évek­ben is je­len­tek meg a té­má­val fog­lal­ko­zó mun­kák, az Ort­ho­log­us és Neo­log­us sem­mi­képp nem te­kint­he­tő a vi­tát le­zá­ró mun­ká­nak (47). Czif­ra Ma­ri­ann fe­je­zet­ről fe­je­zet­re hoz újabb ada­lé­ko­kat té­zi­se iga­zo­lá­sá­hoz, és a ha­gyo­má­nyos nar­ra­tí­va re­pe­dé­se­i­re az ed­dig el­ha­nya­golt rész­le­te­ket kon­tex­tu­a­li­zá­lá­sá­val mu­tat rá.

A könyv egyik re­mek pél­dá­ja a Fü­re­di Vida ese­tét tár­gya­ló fe­je­zet. Kis­fa­lu­dy Sán­dor és Ka­zin­czy Fe­renc kö­zött vita zaj­lott, me­lyet Ru­szek Jó­zse­fen ke­resz­tül bo­nyo­lí­tot­tak le. A ket­te­jük kap­cso­la­tá­nak be­mu­ta­tá­sá­val ve­zet el a szer­ző a ti­tok­za­tos Fü­re­di Vi­dá­hoz s a Tu­do­má­nyos Gyűj­te­ményben meg­je­lent mű­vé­hez (A’ Re­cen­zi­ók­ról), mely­re vá­la­szul ér­ke­zett az Ort­ho­log­us és Neo­log­us (65). Czif­ra rá­mu­tat, hogy Ka­zin­czy nem tu­dott Kis­fa­lu­dy és Fü­re­di azo­nos­sá­gá­ról (sőt, az azo­nos­ság máig sem tel­je­sen bi­zo­nyí­tott), rá­adá­sul a du­nán­tú­li köl­tő­fe­je­de­lem­nek in­kább pó­ri­as nyelv­hasz­ná­la­tú, sér­tő­dött hang­vé­te­lű írá­so­kat tu­laj­do­ní­tott (74). Ka­zin­czy Fe­renc so­ká­ig bi­zony­ta­lan­ko­dott Fü­re­di Vida sze­mé­lyét il­le­tő­en. Bi­zony­ta­lan­sá­gát Czif­ra Ma­ri­ann a le­ve­lek­ből vett pél­dák­kal meg­győ­ző­en szem­lél­te­ti. Ka­zin­czy vé­gül, Vit­ko­vics meg­erő­sí­té­sé­nek kö­szön­he­tő­en, a ta­nul­mány szer­ző­je­ként Ver­se­ghy Fe­ren­cet azo­no­sí­tot­ta (95). Ver­se­ghy azon­ban 1821-ben még csak nem is ér­te­sült ar­ról, hogy köz­te és Ka­zin­czy közt vita lett vol­na, vagy leg­alább­is nem vál­lal­ta fel az el­len­fél sze­re­pét (106). Az irodalomtörténet-írás azon gesz­tu­sa te­hát, mely az össze­es­kü­vő du­nán­tú­li író­kat Ka­zin­czy el­len­fe­lé­nek te­szi meg a nyelv­újí­tás har­ca­i­ban, ti­pi­ku­san Ka­zin­czy el­kép­ze­lé­sén alap­szik, és fi­gyel­men kí­vül hagy­ja más né­ző­pon­tok le­he­tő­sé­gét (110). Az eset ta­nul­sá­ga pe­dig, hogy a nyelv­újí­tás alap­szö­ve­ge­i­nek tá­gabb kon­tex­tu­sát is szük­sé­ges meg­vizs­gál­ni, mely bő­ven tar­to­gat még fel­dol­goz­ni va­lót a jövő ku­ta­tó­ge­ne­rá­ci­ó­i­nak is.

Czif­ra Ma­ri­ann nem ta­gad­ja az ed­di­gi nar­ra­tí­vát és a nyelv­újí­tás be­vett dra­ma­tur­gi­á­ját. An­nak hi­bá­i­ra rá­mu­tat­va azon­ban az iro­da­lom­tör­té­né­szek ön­kri­ti­ká­já­nak fon­tos­sá­gá­ra hív­ja fel a fi­gyel­met: egy olyan né­ző­pont­ra, mely tisz­tá­ban van sa­ját korlátaival.

Fü­re­di Vida pél­dá­ja más szem­pont­ból is fon­tos. Czif­ra ugyan­is Kis­fa­lu­dy és Ka­zin­czy vi­tá­ján ke­resz­tül mu­tat­ja be a könyv leg­na­gyobb fi­lo­ló­gi­ai fegy­ver­té­nyét: a fo­li­á­lis ol­va­sás fo­gal­mát. A ma­gya­rá­zat sze­rint a fo­li­á­lis ol­va­sás a „ki­sebb szö­ve­ge­ket na­gyobb kon­tex­tu­suk­ban el­he­lyez­ve ér­tel­me­zi” (62), s „két […] szö­veg­ga­la­xis egy­más mel­lé he­lye­zé­sé­vel […] fi­gye­lem­be ve­szi azo­kat a kéz­ira­tos szö­veg­sze­rű kö­tő­dé­se­ket, ame­lyek nem a könyv­bé­li in­ter­tex­tu­a­li­tás le­tük­rö­ző­dé­sei, más­kép­pen: tel­je­sen kü­lön­bö­ző szö­veg­kap­cso­ló­dást mu­tat­nak, mint amellyel ugyan­azon szö­veg nyom­ta­tott vál­to­za­ta ren­del­ke­zik” (63). Czif­ra rend­kí­vül szem­lé­le­te­sen mu­tat­ja be, ho­gyan al­kal­maz­ha­tó a fo­ga­lom adott prob­lé­má­ra, kö­te­te te­hát jó szol­gá­la­tot te­het a mód­szer ma­gyar fi­lo­ló­gi­á­ban való el­ter­jesz­té­sé­re. Az el­mé­let tag­la­lá­sá­nál sem véti el az ará­nyo­kat, vé­gig a mód­szer gya­kor­la­ti al­kal­ma­zá­sán ma­rad a hang­súly, ez­ál­tal ko­moly fi­lo­ló­gi­ai ka­pasz­ko­dó­kat nyújt a Kazinczy-kutatóknak.

A fi­lo­ló­gi­ai ala­pos­ság újabb re­mek pél­dá­ját ta­lál­juk az utol­só, A’ Glot­to­ma­chus­sokkal fog­lal­ko­zó fe­je­zet­ben. A ha­gya­ték­kép­ző­dés mód­ja­i­nak sze­re­pe kap itt hang­súlyt, to­váb­bá az oly­kor eset­le­ges vál­to­zá­so­ké, s ez­zel együtt a ko­ráb­bi szer­zői és ku­ta­tói vál­toz­ta­tá­so­ké. Czif­ra itt ad vá­laszt arra a kér­dés­re, hogy mi­ért ala­kul­ha­tott ki a nyelv­újí­tás is­mert dra­ma­tur­gi­á­ja mind­azon hi­á­nyos­sá­gok el­le­né­re, me­lye­ket a könyv­ben tár­gyalt. A fe­je­zet re­mek szem­lél­te­tő esz­köz a fi­lo­ló­gia iránt ér­dek­lő­dők szá­má­ra, s ha­szon­nal for­gat­hat­ják a nem a Kazinczy-hagyatékkal fog­lal­ko­zó fi­lo­ló­gu­sok is.

Czif­ra Ma­ri­ann ál­lí­tá­sa sze­rint a könyv­nek nem cél­ja új nar­ra­tí­vá­ba ál­lí­ta­ni a nyelv­újí­tás ese­mé­nye­it, in­kább az ese­mé­nyek lét­re­jöt­te fog­lal­koz­tat­ta (201). Va­ló­ban nem ka­punk új nar­ra­tí­vát. Pro­vo­ka­tív gesz­tu­sa­i­val azon­ban Czif­ra a nyelv­újí­tás ed­di­gi dra­ma­tur­gi­á­ját kez­di ki és mu­tat rá an­nak pon­tat­lan­sá­ga­i­ra, té­ve­dé­se­i­re. Ka­zin­czy Fe­renc és az or­to­ló­gu­sok az utób­bi évek egyik leg­fon­to­sabb, a té­má­ban író­dott köny­ve, mely tisz­tá­ban van ugyan­ak­kor sa­ját nar­ra­tí­vá­ja hi­á­nyos­sá­ga­i­val is. Hi­szen min­den nar­ra­tí­va szük­ség­sze­rű­en sze­lek­tív, így újabb kon­tex­tu­sok, né­ző­pon­tok be­vo­ná­sá­val bár­mi­kor meg­kér­dő­je­lez­he­tő­vé vá­lik. Mi­képp azt Ka­zin­czy Lúd­as Ma­tyi ol­va­sa­ta kap­csán is lát­juk: míg a szép­hal­mi mes­ter sér­tés­ként ér­tel­mez­te a mű­vet, az utó­la­gos ér­tel­me­zé­sek csu­pán pa­ra­no­i­a­ként tün­tet­ték fel a mun­ka Ka­zin­czy ál­tal ily mó­don való értelmezését.

Summary

Fe­renc Ka­zin­czy had a ma­jor inf­lu­en­ce on the li­ter­ary his­to­ry of Hun­gary. His point of view de­fi­nes our as­pect of his era till this day. The new book of Ma­ri­ann Czif­ra is bas­ed on the is­sue that Fe­renc Ka­zin­czy cla­i­med as the sce­na­rio of the “Lan­gu­age Re­form”. The aut­hor stu­di­es cert­ain parts of the text in Kazincy-heritage with phi­lo­log­i­cal tho­ro­ugh­ness. She uses her self de­vel­oped “Fo­li­al Read­ing” tech­ni­que on the­se do­cu­ments. With her re­se­arch, Ma­ri­ann Czif­ra is point­ing out the inacc­ura­ci­es and flaws of the tra­di­ti­o­nal dra­ma­turgy of the Hun­ga­ri­an “Lan­gu­age Re­form” in 7 chap­ters. At the end of the vo­lu­me she also inc­lu­des two much ne­e­ded pa­ral­lel text va­ri­ants of Ort­ho­log­us and Neologus.

No tags for this post.