recenzió

Papp Ág­nes Klá­ra, Át­lá­tunk az üve­gen? Gon­do­la­tok a kor­társ iro­da­lom­ról, Nap­kút, 2008.

Papp Ág­nes Klá­ra köny­ve nagy­részt a kor­társ ma­gyar iro­da­lom­mal fog­lal­ko­zó hosszabb-rövidebb ta­nul­má­nyo­kat és kri­ti­ká­kat tar­tal­maz. Eze­ket az ön­ma­guk­ban is meg­ál­ló írá­so­kat egy – mint­egy el­mé­le­ti hát­te­rül szol­gá­ló – hosszabb be­ve­ze­tő ta­nul­mány elő­zi és ala­poz­za meg.

Írá­som e ki­tün­te­tett he­lyen álló nagy­ta­nul­mány­ra össz­pon­to­sít. Ezt és a rá­kö­vet­ke­ző öt fe­je­zet egyes írá­sa­it a bah­tyi­ni kar­ne­vál­el­mé­let és dia­ló­gus­fel­fo­gás­mély­re­ha­tó kö­rül­já­rá­sa, majd kö­vet­ke­ze­tes app­li­ká­lá­sa hoz­za kö­zös ne­ve­ző­re – még­pe­dig meg­kér­dő­je­lez­he­tet­len dön­té­sek kény­sze­re nél­kül. A lábjegyzet-apparátussal, bő­sé­ges szak­iro­dal­mi hi­vat­ko­zás­sal el­lá­tott be­ve­ze­tés a szer­te­ága­zó re­cen­zi­ó­kat – pri­mér (szép)irodalomtól a ta­nul­má­nyon át az el­mé­le­ti szö­ve­gig – ter­mé­keny mó­don tud­ja össze­fog­ni. Papp Ág­nes Klá­ra fi­gyel­me épp­úgy ki­ter­jed ka­no­ni­kus­nak te­kin­tett mű­vek­re, mint az iro­dal­mi ká­no­nok pe­rem­vi­dé­ké­re, olyan mű­vek­re te­hát, ame­lyek ol­vas­má­nyos­sá­got, tör­té­ne­tes­sé­get, szó­ra­koz­ta­tó ere­de­ti­sé­get mu­tat­nak fel, ám ame­lye­ket oly­kor ő maga so­rol – leg­alább­is bi­zo­nyos szem­pont­ból – a rossz iro­da­lom körébe.

Rész­le­tes ta­nul­mány ve­ze­ti be a mágikus-realista re­gé­nye­ket és el­be­szé­lé­se­ket il­le­tő kri­ti­ká­kat. Ezek­nél a ha­tár­át­lé­pő (transzg­re­di­ens) jel­leg, a kon­ven­ció­sze­gés és a kro­no­to­posz ve­zet­he­tő vissza Bah­tyin­ra. Az Ön­ma­gá­nak fü­gét mu­ta­tó iro­da­lom? című fe­je­zet­ben a szö­veg meg­al­ko­tott­sá­gá­ra rá­kér­de­ző, sőt ma­gá­nak az iro­da­lom­nak a ha­tá­ra­it fe­sze­ge­tő mű­vek kap­csán né­hol már nyíl­tan ne­ga­tív kri­ti­ká­val is ta­lál­koz­ha­tunk. A szer­ző a kar­ne­vá­li­ság­hoz két köl­tői élet­mű­vet köt: Baka Ist­vá­nét a sze­re­pet át­esz­té­ti­zá­ló ké­pi­ség, Pet­ri Györ­gyét pe­dig a sze­rep le­he­tő­sé­gét két­ség­be vonó kimondhatatlanság- vagy hi­ány­po­é­ti­ka ré­vén. A Me­sél­ni könnyű? fe­je­zet transzg­re­di­ens­nek mu­tat­ja egy­részt – a kri­mi ha­gyo­má­nyos mű­fa­ji kon­ven­ci­ó­i­nak át­há­gá­sa mi­att – Agat­ha Ch­ris­tie re­gé­nye­it. Itt tér ki Papp a csak üggyel-bajjal de­fi­ni­ál­ha­tó mese mű­fa­já­nak, va­la­mint a gyerek- és if­jú­sá­gi iro­da­lom fo­gal­má­nak ha­tár­át­lé­pő jel­le­gé­re Bol­di­zsár Il­di­kó és Ko­má­ro­mi Gab­ri­el­la egy-egy mo­nog­rá­fi­á­ja kap­csán. Az írás el­mé­le­te – a kri­ti­ka gya­kor­la­ta című zá­ró­fe­je­zet­ben a bah­tyi­ni dia­log­us szel­le­mé­ben kü­lön­fé­le ta­nul­mány­kö­te­tek­nek és Ro­land Bart­hes S/Z-jé­nek re­cen­zi­ó­já­val zá­rul az elem­zé­sek sora.

A hosszú el­mé­le­ti be­ve­ze­tő há­rom al­fe­je­ze­te kö­zül az aláb­bi­ak­ban a Hi­va­ta­los kar­ne­vál (A kor­társ iro­dal­mi­ság hely­ze­te Mi­ha­il Bah­tyin kar­ne­vál­fo­gal­ma fe­lől néz­ve) cí­műt ve­szem szemügyre.

Papp Ág­nes Klá­ra köny­ve nem egy­sze­rű ta­nul­mány­kö­tet a szó­nak ab­ban az ér­tel­mé­ben, hogy szer­ke­ze­ti fel­épí­té­sé­ben a kri­ti­ka, a ta­nul­mány és az ér­te­ke­zés – egy­más­tól köz­tu­dot­tan nem meg­kü­lön­böz­tet­he­tő – ke­re­tei kö­zött vizs­gá­ló­dik tu­do­má­nyos igé­nyes­ség­re tö­rek­vő igye­ke­zet­tel, de mind­vé­gig ol­vas­má­nyos stí­lus­ban. Ez a mű­fa­ji sok­szí­nű­ség – ma­gá­tól ér­te­tő­dő mó­don – ugyan­annyi­ra ér­té­kel­he­tő elő­nyös­nek, mint hát­rá­nyos­nak, ám min­den­kép­pen le­szö­gez­het­jük, hogy Papp Ág­nes Klá­ra köny­ve bá­tor, és mint ilyen, nyíl­tan vál­lalt poszt­mo­dern kísérlet.A mű­fa­jok kü­lön­bö­ző­sé­gé­ből ered­het nyil­ván­va­ló­an a kö­tet­szer­kesz­tés egyik szem­be­tű­nő jel­leg­ze­tes­sé­ge: amíg a kri­ti­kák és rö­vi­debb ta­nul­má­nyok nem vagy alig él­nek a láb­jegy­ze­tek hasz­ná­la­tá­val, ad­dig a Bahtyin-tanulmány ha­tal­mas mennyi­sé­gű ven­dég­szö­ve­get köl­csö­nöz szó sze­rin­ti idé­zés­sel mind a fő­szö­veg­ben, mind a láb­jegy­ze­tek­ben. A fő­szö­veg­be szer­ve­sen il­lesz­ke­dő, az ol­va­sás fo­lya­ma­tos­sá­gát kü­lö­nö­seb­ben nem meg­tö­rő idé­ze­tek és a 127 láb­jegy­zet ugyan nem ér­ző­dik arány­ta­lan­nak, ám még­is azt a lát­sza­tot kel­ti, mint­ha a szer­ző nem is annyi­ra ta­nul­mányt, mint­sem szél­jegy­ze­tet, kom­men­tárt kí­vánt vol­na írni. Ek­ko­ra mennyi­sé­gű ven­dég­szö­veg ese­tén nem tud nem fel­me­rül­ni a kér­dés: va­jon mi ma­gya­ráz­za azt, hogy mely idé­zett szö­veg­ré­szek ke­rül­je­nek a fő­szö­veg­be, és me­lyek „csak” a gyak­ran meg­le­he­tő­sen hosszú, akár a kö­vet­ke­ző ol­dal­ra is át­csú­szó láb­jegy­ze­tek­be? Úgy tű­nik, mint­ha a kri­ti­kai alá­zat ép­pen a ta­nul­mány­írás­hoz szük­sé­ges sa­ját szö­veg­bá­zis­nak mint lét­jo­go­sult­sá­got ta­nú­sí­tó ön­rész­nek a ki­emel­ke­dé­sét ásná alá.

A Hi­va­ta­los kar­ne­vál je­len­ko­ri iro­da­lom­ér­té­sünk kap­csán na­gyon fon­tos kér­dé­se­ket tesz fel és vá­la­szol is meg, azon­ban ezek a min­den bi­zonnyal re­ve­lá­ció­ér­té­kű meg­ál­la­pí­tá­sok a leg­több eset­ben la­ko­ni­kus tö­mör­sé­gű té­tel­mon­da­tok­ban fo­gal­ma­zód­nak meg. Ily mó­don az esz­me­fut­ta­tás in­kább Bah­tyin irodalom‑, nyelv- és kul­tú­ra­szem­lé­le­té­nek ala­ku­lás­tör­té­ne­tét írja le idő­rend­ben – mint­egy Ariadné-fonalat nyújt­va a Bahtyin-labirintusban té­vely­gő­nek. Mind­azon­ál­tal ne­héz sza­ba­dul­ni at­tól a gya­nú­tól, hogy Papp Ág­nes Klá­ra a Bahtyin-kutató szá­má­ra is­mert evi­den­ci­á­kat fe­dez fel, és oszt meg a la­i­kus ol­va­sók­kal. A könyv rö­vi­debb ta­nul­má­nyo­kat és kri­ti­ká­kat tar­tal­ma­zó ré­sze­i­nek szak­mai jól­for­mált­sá­gá­hoz, ki­dol­go­zott­sá­gá­hoz vi­szo­nyít­va fel­me­rül egy ne­he­zen meg­vá­la­szol­ha­tó kér­dés: egy­ál­ta­lán ki­nek van szán­va ez a be­ve­ze­tő ta­nul­mány? Mi­lyen ol­va­só­nak, ér­tel­me­ző kö­zös­ség­nek le­het ér­de­kes és hasz­nos a könyv­nek ez a be­ve­ze­tő része?

A Bahtyin-tanulmány há­rom (al)fejezetre ta­go­ló­dik; az el­ső­nek a címe A kar­ne­vál fo­gal­má­nak nyelv- és kul­túr­fi­lo­zó­fi­ai meg­ala­po­zá­sa Bah­tyin­nál. A szer­ző A szó a re­gény­ben című Bahtyin-műből köl­csön­zött mot­tó­val a poszt­mo­dern iro­da­lom­ér­tés egyik leg­jel­lem­zőbb sa­já­tos­sá­gá­ra, az ér­ték­plu­ra­liz­mus és a több­ér­tel­mű­ség ma­xi­má­já­ra fut­tat­ja ki gon­do­lat­me­ne­tét. A szö­veg meg­győ­ző­en bi­zo­nyít­ja, hogy a bah­tyi­ni gon­do­lat­rend­szer rend­kí­vü­li ko­he­ren­ci­á­já­nak biz­to­sí­té­ka an­nak nyelv­el­mé­le­ti meg­ala­po­zott­sá­gá­ban rej­lik, to­váb­bá, hogy Bah­tyin nyelv­fel­fo­gá­sa a 20. szá­zad meg­ha­tá­ro­zó nyelv­el­mé­le­ti el­kép­ze­lé­se­i­nek alap­já­ul vagy ki­in­du­ló­pont­já­ul szol­gált: mint pél­dá­ul a plu­rá­lis iro­da­lom­ér­tés, a vég­te­len sze­mi­ó­zis vagy az el­kü­lön­bö­ző­dés ese­té­ben. Papp Ág­nes A szó a re­gény­ben című ta­nul­mány alap­ján Bah­tyin nyelv­el­mé­le­ti kon­cep­ci­ó­ját Sa­us­su­re lan­gue és pa­ro­le ter­mi­nus­pár­já­val hoz­za kö­zös ne­ve­ző­re. A nyelv el­vont nor­ma­rend­sze­ré­nek, a lan­gue-nak a hi­va­ta­los, mo­no­lo­gi­kus és nor­ma­tív nyel­vet fe­lel­te­ti meg, a pa­ro­le-nak pe­dig az élő, dia­lo­gi­kus és változékony-változatos nyelv­hasz­ná­la­tot (ez utób­bi fo­ga­lom nem más, mint olyan be­széd­fo­lya­mat, amely­ben min­den részt­ve­vő ak­tív). En­nek a rész­nek egyik leg­fon­to­sabb meg­ál­la­pí­tá­sa, hogy A szó a re­gény­ben című ta­nul­mánnyal te­rem­ti meg Bah­tyin a pa­ro­le-ból ki­in­du­ló dia­lo­gi­kus nyelv­fi­lo­zó­fi­ai ala­pok és a konk­rét mű­elem­zé­si szem­pon­tok kö­zöt­ti kap­cso­la­tot. Ta­nul­má­nyá­nak ezen a pont­ján tér rá Papp Ág­nes a bah­tyi­ni nyelv­fel­fo­gás és kar­ne­vál­el­mé­let össze­füg­gé­se­i­nek vizs­gá­la­tá­ra. E gon­do­lat­me­net fon­tos ál­lo­má­sa, hogy Bah­tyin­nál a dia­lo­gi­kus nyelv­kon­cep­ció össze­kap­cso­ló­dik a szub­jek­tum­fel­fo­gás­sal, mi­vel a dia­lo­gi­kus­ság ma­gá­nak a nyelv­nek a bel­ső tu­laj­don­sá­ga, sőt maga a tu­dat ren­del­ke­zik bel­ső dia­lo­gi­kus­ság­gal. A fe­je­ze­tet záró gon­do­lat – mi­sze­rint Bah­tyin szá­má­ra a nyelv dia­lo­gi­kus­sá­gá­ból fa­kad a tör­té­ne­ti­ség kér­dé­se – ve­zet át a Kar­ne­vál és tör­té­ne­ti­ség című má­so­dik fe­je­zet­hez. Itt a ki­in­du­ló kér­dés az, hogy va­jon ho­gyan vi­szo­nyul a kar­ne­vál el­mé­le­te a dia­ló­gus­kon­cep­ci­ó­hoz. E kér­dés kap­csán szö­ge­zi le Papp Ág­nes Klá­ra, hogy Bah­tyin fel­fo­gá­sá­ban a szó­la­mok plu­ra­li­tá­sa nem­csak konk­rét dia­ló­gu­sok­ban ölt­het tes­tet, ha­nem na­gyon vál­to­za­tos for­má­ban (e for­mák rész­le­tes is­mer­te­té­sé­től azon­ban – ta­lán köz­is­mert­sé­gük mi­att – eltekint).

A népi ne­ve­tés­kul­tú­ra kap­csán Papp idé­zi Bah­tyin egy na­gyon is so­kat sej­te­tő gon­do­la­tát: „min­den nyelv egy-egy maszk”. Azon­ban ma­gya­rá­zat nél­kül hagy­ja e me­ta­fo­rá­ban rej­lő zse­ni­á­lis kép­sze­rű­sé­get, amely te­li­ta­lá­lat­tal fe­je­zi ki a maszk, a per­so­na, vagy­is a sze­mély és a dia­ló­gus lé­nye­gi össze­tar­to­zá­sát. Mind­azon­ál­tal eb­ben a rész­ben fo­gal­ma­zó­dik meg Papp Ág­nes ta­nul­má­nyá­nak a je­len­ko­ri iro­da­lom­ér­té­sünk fe­lől min­den bi­zonnyal leg­ak­tu­á­li­sabb kér­dé­se: ho­gyan vi­szo­nyul a Bah­tyin élet­mű­vé­ből ki­raj­zo­ló­dó kon­cep­ci­ó­hoz a poszt­mo­dern iro­da­lom­ér­tés plu­ra­li­tás­fo­gal­ma? E prob­lé­ma kö­rül­já­rá­sa­kor Der­ri­da kap­csán ki­de­rül, hogy a szer­ző is oszt­ja azt az iro­da­lom­tu­do­mány­ban mára már köz­meg­egye­zés­nek mond­ha­tó vé­le­ményt, mi­sze­rint a de­konst­ruk­ció ép­pen sa­ját de­konst­ru­ál­ha­tó­sá­gá­val nem néz szem­be. Bah­tyin egyik leg­töb­bet idé­zett kulcs­fo­gal­mát, a transzg­ressziót (ha­tár­át­lé­pés) Mi­chel Fo­u­ca­ult diskurzus- és ha­ta­lom­fel­fo­gá­sá­val ta­lá­ló­an hoz­za össze­füg­gés­be azon az ala­pon, hogy a foucault‑i dis­kur­zu­sok (pél­dá­ul az őrü­let, a bör­tön vagy a sze­xu­a­li­tás) oly­annyi­ra pe­ri­fé­ri­á­li­sak, hogy jog­gal tart­hat­juk egy­szer­s­mind kar­ne­váli­nak is.

Ta­nul­má­nyá­nak a Já­ték és kar­ne­vál cí­met vi­se­lő har­ma­dik fe­je­ze­té­ben Papp Ág­nes Klá­ra Bah­tyin történetiség-felfogását és kar­ne­vál­fo­gal­mát Hans-Georg Ga­da­mer her­me­ne­u­ti­ká­já­val üt­köz­te­ti. Vé­le­mé­nye sze­rint a két­fé­le fel­fo­gás kü­lön­bö­ző­sé­gé­nek oka az, hogy Ga­da­mer her­me­ne­u­ti­ká­ja a meg­ér­tés tör­té­ne­ti­sé­gé­nek kon­cep­ci­ó­já­ra épül, de alap­ve­tő­en fi­lo­zó­fi­ai elő­fel­te­vé­sek­re ala­po­zó­dik, ez­zel szem­ben Bah­tyin élet­mű­ve az iro­da­lom tör­té­ne­té­hez kap­cso­ló­dik, vol­ta­kép­pen az iro­dal­mi ká­no­nok újragondolása.

Összes­sé­gé­ben úgy tű­nik, hogy ebbe az ala­po­san át­gon­dolt ta­nul­mány­ba a bah­tyi­ni po­li­fó­nia össze­ve­tő elem­zé­sé­hez Sa­us­su­re, Der­ri­da és Ga­da­mer mel­lett más el­mé­le­ti szer­zők is be­von­ha­tó­ak len­né­nek; pél­dá­ul a Sapir–Whorf-hipotézis vagy Aus­tin és Se­ar­le beszédaktus-elmélete min­den bi­zonnyal ér­de­kes in­terp­re­tá­ci­ós szem­pon­tok­kal gaz­da­gít­hat­nák Papp mind­vé­gig kö­vet­ke­ze­tes gon­do­lat­me­ne­tét. A ta­nul­mány vé­gén – nyil­ván­va­ló­an a szer­ző „poszt­mo­dern” szán­dé­ká­nak meg­fe­le­lő­en – nem ta­lá­lunk összeg­zést. Ez a szer­kesz­té­si meg­ol­dás, an­nak el­le­né­re, hogy az egyes al­fe­je­ze­tek cí­mei pon­tos el­iga­zí­tást nyúj­ta­nak, a le­zá­rat­lan­ság ér­ze­tét keltheti.

Summary

A long int­ro­duc­to­ry study bas­ed on Bakh­tin brings the ma­ni­fold writings of Ág­nes Klá­ra Papp to a com­mon de­no­mi­na­tor in her book Át­lá­tunk az üve­gen? Gon­do­la­tok a kor­társ iro­da­lom­ról. The stu­di­es and re­views apply Bakhtin’s key terms (transg­r­es­si­on, ch­ro­notope, car­ni­va­li­za­ti­on, polyp­hony, dia­lo­gue) all along in an ea­sily ac­ces­sib­le sty­le. One of Papp’s most im­por­tant quest­ions for our cur­rent un­der­stand­ing of li­te­ra­tu­re ​is how Bakhtin’s the­ory re­la­tes to the term plu­ra­lity of the post­mo­dern un­der­stand­ing of literature.

No tags for this post.