recenzió

Tüs­kés Gá­bor, Ha­gyo­mány és kri­ti­ka: Köny­vek, könyv­bí­rá­la­tok a kora új­ko­ri eu­ró­pai iro­da­lom és mű­ve­lő­dés tör­té­ne­té­hez, Bu­da­pest, MTA Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­köz­pont, 2013.

A kö­tet Tüs­kés Gá­bor­nak ke­re­ken hat­van könyv­bí­rá­la­tát tar­tal­maz­za, bő há­rom év­ti­zed iro­da­lom­tu­do­má­nyi és kri­ti­kai mun­kás­sá­gá­nak ered­mé­nyét. Amennyi­re szo­kat­lan a szak­iro­dal­mi mun­kák elem­zé­sé­nek új­ra­köz­lé­se, annyi­ra könnyű dol­ga van a ki­ad­vány is­mer­te­tő­jé­nek. Ép­pen a vál­lal­ko­zás új­sze­rű­sé­gé­ből kö­vet­ke­zik, hogy az ala­pos­sá­gá­ról és kö­vet­ke­ze­tes­sé­gé­ről is­mert szer­ző tü­ze­te­sen vé­gig­gon­dol­ta a gyűj­te­mény össze­ál­lí­tá­sá­nak szem­pont­ja­it, cél­ját és ér­tel­mét. Elő­sza­vá­ban mind­ezt olyan vi­lá­go­san és meg­győ­ző­en fej­ti ki, hogy a re­cen­zens­nek esé­lye sem ma­rad az oko­kat és kö­vet­kez­mé­nye­ket nála pon­to­sab­ban meg­ha­tá­roz­ni. Így te­hát a kö­tet vár­ha­tó hasz­nát összeg­ző meg­ál­la­pí­tá­so­kat ma­gá­tól a szer­ző­től idézhetem.

Hogy csak a leg­fon­to­sab­ba­kat emel­jem ki: „A szak­iro­dal­mi bí­rá­la­tok a mű­vek be­mu­ta­tá­sán és kri­ti­kai ér­té­ke­lé­sén ke­resz­tül ér­zé­kel­te­tik az új ha­zai és kül­föl­di ku­ta­tá­si irá­nyo­kat, mód­sze­re­ket, s fe­lül­vizs­gál­ják az adott téma ko­ráb­bi tár­gya­lá­sa­it. Ezen­kí­vül fel­tár­ják az ered­mé­nyek­hez ve­ze­tő oko­kat, meg­erő­sí­tik a kö­vet­kez­te­té­se­ket és ki­ja­vít­ják a té­ve­dé­se­ket, új össze­füg­gé­se­ket ke­res­nek, s szem­pon­to­kat ad­nak a to­váb­bi ku­ta­tá­sok­hoz.” Az utób­bi gon­do­lat foly­ta­tó­dik az is­mer­te­tett szak­mun­kák­ról szól­va: „E mű­vek nem el­ha­nya­gol­ha­tó ré­sze ma is ösz­tö­nöz­he­ti a ku­ta­tást, fej­leszt­he­ti a szak­mai gon­dol­ko­dást, s a bí­rá­la­tok­ban meg­fo­gal­ma­zott elvi, mód­szer­ta­ni, ter­mi­no­ló­gi­ai ta­nul­sá­gok és el­vég­zen­dő fel­ada­tok több­sé­ge ma is idő­sze­rű.” A tar­tal­mi sok­fé­le­sé­get elő­leg­zi a kö­vet­ke­ző rö­vid össze­fog­la­lás: „A vá­lo­ga­tás tér- és idő­be­li súly­pont­ját a közép-európai iro­da­lom és mű­ve­lő­dés kora új­ko­ri sza­ka­sza al­kot­ja, azaz a XVI. szá­zad ele­jé­től a XVIII. szá­zad má­so­dik fe­lé­ig ter­je­dő idő­szak, al­ka­lom­sze­rű ki­te­kin­tés­sel a nyugat‑, dél- és kelet-európai iro­dal­mak, esz­me­tör­té­ne­ti fo­lya­ma­tok érint­ke­ző je­len­sé­ge­i­re. […] A bí­rált mű­vek mű­fa­ji meg­osz­lá­sa igen vál­to­za­tos. Túl­súly­ban van­nak az egy-egy jól kö­rül­ha­tá­rolt for­rás­cso­por­tot fel­dol­go­zó mo­nog­rá­fi­ák, de van köz­tük szö­veg­ki­adás, ké­zi­könyv, for­rás­jegy­zék, te­ma­ti­kus ta­nul­mány­gyűj­te­mény, kon­fe­ren­cia­kö­tet, ki­ál­lí­tás­ka­ta­ló­gus és ha­son­más ki­adás is.” A kö­tet ta­go­lá­sát a szer­ző így in­do­kol­ja: „A szer­kesz­tés so­rán a bí­rá­la­to­kat négy te­ma­ti­kus fe­je­zet­re osz­tot­tam, me­lyek cí­mei egy­ben meg­je­lö­lik ed­di­gi ku­ta­tá­sa­im súly­pont­ja­it.” A to­váb­bi­ak­ban a négy fő­rész sor­rend­jé­ben ha­lad­va né­hány jel­lem­ző téma fel­vil­lan­tá­sá­val kí­sé­re­lem meg ér­zé­kel­tet­ni a szer­ző sok­irá­nyú ér­dek­lő­dé­sét, a vá­lo­ga­tás eb­ből kö­vet­ke­ző gazdagságát.

Az első két fe­je­zet bí­rá­la­tai át­fo­góbb te­rü­le­te­ket tár­gyal­nak, bár ezek kö­zött is akad­nak in­kább egyes szer­ző­ket, mű­ve­ket érin­tő írá­sok. Az első fe­je­zet címe: Mű­fa­jok, szöveg- és ki­ad­vány­tí­pu­sok. A mű­fa­jok kö­zül meg­je­le­nik a me­di­tá­ció, a le­vél, az uta­zá­si iro­da­lom, a pré­di­ká­ció, az is­ko­la­drá­ma, az exem­plum, a ka­te­kiz­mus és a népi ka­len­dá­ri­um. Tág kon­tex­tus­ba il­lesz­ked­nek, ugyan­ak­kor szo­ro­sab­ban kö­rül­ha­tá­rol­ha­tók Lu­ther fa­bu­lái és köz­mon­dá­sai, II. Rá­kó­czi Fe­renc fo­há­szai, Ab­ra­ham a San­ta Clara hit­szó­no­ki és írói mun­kás­sá­ga, vagy akár a fel­ső­nyé­ki ha­lot­ti búcsúztatók.

Címe sze­rint Mű­ve­lő­dé­si és esz­me­tör­té­ne­ti fo­lya­ma­tokhoz fű­ződ­nek a má­so­dik fe­je­zet írá­sai. A leg­ré­gebb­re itt te­kint­he­tünk vissza, Se­ne­ca mű­ve­i­nek mo­dern latin–német ki­adá­sá­hoz kap­cso­lód­va. Ugyan­csak mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti ér­de­kű­ek az írás­be­li­ség, a folk­lór, az iro­dal­mi me­ce­na­tú­ra, a nyil­vá­nos­ság és a köz­vé­le­mény kér­dé­sei. Az egyes szak­mun­kák bí­rá­la­ta so­rán a kul­tú­ra ala­kí­tá­sá­nak és ter­jesz­té­sé­nek fon­tos in­téz­mé­nyei is elő­ke­rül­nek, mint pél­dá­ul a ró­mai Col­le­gi­um Ger­ma­ni­cum Hun­ga­ri­cum és a ko­lozs­vá­ri Lyceum-könyvtár. Az esz­me­tör­té­net­re tar­to­zik a re­for­má­ció teo­ló­gi­á­ja, a kon­fesszi­o­na­li­zá­ló­dás, a je­zsu­i­ták vagy ép­pen a pi­a­ris­ták te­vé­keny­sé­ge épp­úgy, mint a ’pat­ria’ fogalma.

Iro­da­lom és kép­ző­mű­vé­szet a címe és a tár­gya a har­ma­dik fe­je­zet­nek. A két te­rü­let össze­füg­gé­se­i­re de­rül fény a cím­lap­ké­pek, az emb­lé­mák, a dísz­let­ter­vek és a szent­ké­pek kap­csán, de esik szó mű­gyűj­te­mény­ről, mű­kul­tusz­ról és mű­pár­to­lás­ról is.

A ne­gye­dik fe­je­zet bí­rá­la­ta­i­nak tár­gyát a Neo­la­tin és né­met iro­da­lom, kom­pa­ra­tisz­ti­ka, tu­do­mány­tör­té­net cím fog­lal­ja össze. Ol­vas­ha­tunk olyan ki­ad­vá­nyok­ról, ame­lyek a neo­la­tin stú­di­u­mok ered­mé­nye­it tük­rö­zik kü­lön­bö­ző ko­rok­ban és hely­szí­ne­ken. Ide tar­to­zik a Vergilius-recepció a re­ne­szánsz kori Itá­li­á­ban és egy mo­dern Erasmus-kiadás, de a bé­csi és a wol­fen­büt­te­li ku­ta­tá­sok is, nem­kü­lön­ben a 2006. évi bu­da­pes­ti neo­la­tin vi­lág­kong­resszus kö­te­te. Egy-egy bí­rá­lat – a vo­nat­ko­zó szak­köny­vek alap­ján – a Got­tsched há­zas­pár, Les­sing és Goe­the mun­kás­sá­gát érinti.

A fen­ti váz­la­tos át­te­kin­tés csak íze­lí­tőt nyújt­hat az össze­ál­lí­tás sok­ré­tű­sé­gé­ből, hi­szen egy rö­vid is­mer­te­tés ke­re­tei kö­zött nem le­het ér­dem­ben tag­lal­ni a kö­tet mind­egyik da­rab­ját. Hogy va­la­mennyi­re még­is ér­zé­kel­tes­sem a szer­ző mód­sze­rét, egyet­len bí­rá­la­tá­ról rész­le­te­seb­ben szó­lok. Né­hány jel­lem­ző moz­za­na­tá­nak ki­eme­lé­se jól pél­dáz­za, ho­gyan ér­vé­nye­sül a kri­ti­ku­si gya­kor­lat­ban mind­az, amit az elő­szó­ból vett idé­ze­tek­kel ál­ta­lá­nos­ság­ban bo­csá­tot­tam előre.

Egy 1997-ben meg­je­lent re­cen­zió mél­tat­ja az em­lí­tett Erasmus-kiadást, egy nyolc­kö­te­tes két­nyel­vű gyűj­te­ményt (Eras­mus vá­lo­ga­tott mű­vei la­ti­nul és né­me­tül). Tüs­kés Gá­bor amel­lett, hogy a ki­ad­vány min­den lé­nye­ges eré­nyét és hi­bá­ját ér­té­ke­li, ki­te­kint a tá­gabb össze­füg­gé­sek­re is: dió­héj­ban összeg­zi az Erasmus-kiadások múlt­ját, a köz­zé­tett szö­ve­gek he­lyét és je­len­tő­sé­gét az élet­mű egé­szé­ben, meg­ha­tá­roz­za a to­váb­bi fel­ada­to­kat, ki­tér­ve a ma­gyar­or­szá­gi hely­zet­re is. Elő­ször az adott kö­tet­so­ro­za­tot el­he­lye­zi a ki­adás­tör­té­net­ben, át­te­kint­ve a leg­fon­to­sabb edí­ci­ó­kat a 18. szá­zad­tól a tár­gyalt mun­ká­ig. Tu­do­má­nyos ér­té­ké­nek mi­nő­sí­té­se nem nél­kü­lö­zi a szel­le­mes­sé­get: „a ku­ta­tó­nak csu­pán el­ső­se­gélyt nyújt­hat, ezen túl­me­nő­en azon­ban a hu­mán tu­do­má­nyok­kal fog­lal­ko­zó min­den egye­te­mi hall­ga­tó köny­ves­pol­cán ott len­ne a he­lye.” Ez nem le­be­csü­lés, ha­nem a mun­ka fel­hasz­nál­ha­tó­sá­gá­nak pon­tos meg­ha­tá­ro­zá­sa. Ok­ta­tá­si se­géd­könyv­nek tö­ké­le­te­sen meg­fe­lel, hi­szen, amint Tüs­kés meg­ál­la­pít­ja: „A la­tin szö­ve­gek alap­já­ul a le­he­tő leg­jobb kri­ti­kai ki­adás szol­gált, s a for­dí­tá­sok­ban mi­nél na­gyobb szö­veg­hű­ség­re tö­re­ked­tek.” Ki­tér a jegy­ze­te­lés kö­vet­ke­zet­len­sé­ge­i­re is: „van olyan kö­tet, amely­ben az auk­tor­uta­lá­sok a la­tin, az ér­tel­me­zést se­gí­tő tár­gyi jegy­ze­tek a né­met szö­veg­hez kap­cso­lód­nak, má­sutt mind­ez a for­dí­tás alatt ka­pott he­lyet.” El­is­me­rő­en nyi­lat­ko­zik a szö­ve­gek­hez fű­ző­dő ki­egé­szí­tő in­for­má­ci­ók­ról. To­vább is lép a kö­te­tek­ben elő­adot­ta­kon, és sa­ját meg­lá­tá­sa­i­val gya­ra­pít­ja a fel­ve­tő­dő kér­dé­se­ket, utal­va a tisz­tá­zat­lan prob­lé­mák­ra. Pél­dá­ul a De conscri­ben­dis epis­to­lis kap­csán meg­ál­la­pít­ja: „Je­len­tő­sé­gét el­ső­sor­ban az adja, hogy a maga ko­rá­ban Eras­mus volt az egyet­len, aki az el­ső­sor­ban ta­ná­rok­nak szó­ló össze­ál­lí­tás­ban az el­mé­le­ti meg­vi­lá­gí­tás, a ki­dol­go­zott szö­veg­pél­dák és az anyag­gyűj­tés hár­mas igé­nyét egy­aránt szem előtt tar­tot­ta. A mű ha­tá­sa a le­vél­mű­faj­ra és a szép­iro­da­lom­ra igen je­len­tős, en­nek tör­té­ne­te azon­ban jó­részt feldolgozatlan.”

A ha­zai hely­ze­tet il­le­tő­en elé­ge­det­ten em­lí­ti, hogy már a 16–17. szá­zad­ban for­dí­tot­tak a mes­ter mun­ká­i­ból. Ugyan­ak­kor meg­jegy­zi: „A tör­té­ne­ti for­dí­tá­sok hoz­zá­fér­he­tő­vé té­te­le mel­lett mi­nél előbb kí­vá­na­tos len­ne össze­ál­lí­ta­ni és ki­ad­ni egy, az itt be­mu­ta­tott vál­lal­ko­zás­sal össze­vet­he­tő latin–magyar válogatást.”

Mind­azok a kri­ti­ku­si eré­nyek, ame­lyek a fen­ti­ek­ből ki­tűn­nek, a vá­lo­ga­tás töb­bi írá­sá­ban is meg­mu­tat­koz­nak. Be­fe­je­zé­sül is­mét Tüs­kés Gá­bor elő­sza­vá­ból idé­zek, aki ab­bé­li re­mé­nyé­nek ad han­got, hogy „az írá­sok így együtt, kö­tet­be fog­lal­va – a mű­faj ter­mé­sze­té­ből adó­dó eset­le­ges­sé­gük el­le­né­re is – töb­bet és rész­ben mást je­len­te­nek, mint külön-külön. Ezt az ol­va­só­nak és a tu­do­mány­tör­té­net­nek kell meg­ítél­nie.” Min­den okunk meg­van bi­za­kod­ni a po­zi­tív megítélésben!

No tags for this post.