Öntörvény(ű)ek

Mik­lós Ág­nes Kata, A szó­ér­tés fel­té­te­lei: Nem­ze­dék­vál­tá­si prob­lé­mák a het­ve­nes évek ro­má­ni­ai ma­gyar iro­dal­má­ban, Ko­lozs­vár, Komp-Press, 2010.

Az er­dé­lyi ma­gyar iro­da­lom utób­bi fél év­szá­za­dá­nak tör­té­ne­te tu­laj­don­kép­pen nem­ze­dé­kek és nem­ze­dék­vál­tá­sok tör­té­ne­te­ként is meg­ír­ha­tó. Nincs eb­ben sem­mi kü­lön­le­ges­ség, ha arra gon­do­lunk, hogy az első iro­da­lom­tör­té­ne­ti összeg­zé­sek Er­dé­lyen be­lül (s Ma­gyar­or­szá­gon is, fő­ként az 1982-es aka­dé­mi­ai iro­da­lom­tör­té­net át­emelt passzu­sai ré­vén) gya­kor­la­ti­lag kor­szak­ha­tá­rok­ban, va­la­mint az eh­hez ren­delt szük­ség­sze­rű ér­ték­szem­pon­tok és szer­zői kö­zös­sé­gek, ge­ne­rá­ci­ók sze­rint igye­kez­tek meg­ra­gad­ni az iro­dal­mi élet je­len­tő­sebb ered­mé­nye­it, cso­mó­pont­ja­it, s eh­hez mér­ni az egyes al­ko­tá­sok ér­tel­me­zé­si ke­re­te­it. A szem­lé­le­ti vál­tá­sok nem­ze­dé­ki jel­lem­zői nem je­len­te­nek per­sze biz­tos fo­gó­dzó­kat, több­nyi­re el­na­gyolt­nak vagy erő­sza­kol­tak­nak tűn­nek, de egyik le­het­sé­ges ér­tel­me­zé­si le­he­tő­ség­ként két­ség­kí­vül mű­kö­dő­ké­pes­nek bi­zo­nyul­tak. ¹

A Forrás-nemzedék fo­gal­mát be­ve­ze­tő Kántor-Lángként köz­is­mert iro­da­lom­tör­té­net a pub­li­ká­lá­si ke­re­tet, te­hát a For­rás könyv­so­ro­za­tot te­kin­tet­te el­sőd­le­ges szem­pont­nak az 1960 utá­ni fi­a­tal szer­zők be­mu­ta­tá­sa­kor, s azt meg­kü­lön­böz­te­tő jegy­nek, az elő­dök­től el­ha­tá­ro­ló stí­lus­alak­zat­nak te­kin­tet­te. Így ter­mé­szet­sze­rű­leg me­rült fel a te­ma­ti­kai ro­kon­ság, élet­ér­zés és áb­rá­zo­lás­mód, irány­za­tos­ság és kor­szel­lem, asszo­ci­a­tív vers­be­széd, for­mai, il­let­ve dik­ci­ós ele­mek, tár­sa­dal­mi és egyé­ni út­ke­re­sés le­het­sé­ges pár­hu­za­ma is. A Forrás-kötetekben je­lent­ke­ző fi­a­ta­lok első, il­let­ve má­so­dik (szin­tén na­gyon he­te­ro­gén) cso­por­to­su­lá­sát az em­lí­tett iro­da­lom­tör­té­ne­ti mun­ka, majd a fo­gal­mat át­ve­vő, ér­te­ke­ző mű­vek sora is igye­ke­zett a kö­zös ér­tel­mez­he­tő­ség ke­re­te­i­ben, ám le­he­tő­leg a maga ter­mé­keny he­te­ro­ge­ne­i­tá­sá­ban be­mu­tat­ni. Ma már köz­is­mert, hogy a hat­va­nas évek­re, egy sze­ren­csés raj­zás kö­vet­kez­té­ben Lász­ló­ffy Ala­dár, Szi­lá­gyi Do­mo­kos, Her­vay Gi­zel­la és tár­sa­ik ge­ne­rá­ci­ós fel­lép­te az er­dé­lyi (ak­ko­ri­ban ro­má­ni­ai) ma­gyar köl­té­szet­ben egy se­ma­ti­kus és ideo­ló­gi­a­i­lag igen­csak ter­hes kor­szak le­zá­rul­tát je­len­tet­te. Az első ge­ne­rá­ci­ót a hat­va­nas évek de­re­ká­tól je­lent­ke­ző má­so­dik, majd a het­ve­nes évek kö­ze­pé­től for­má­ló­dó har­ma­dik kö­vet­te, ám a ce­zú­rát min­dig a kö­te­tek meg­je­le­né­sé­nek sor­rend­jé­ben a ge­ne­rá­ci­ós „ve­zér­ala­kok” egy-egy új kö­te­té­nek nap­vi­lág­ra ke­rül­te je­len­tet­te. E nyil­ván­va­ló ret­ros­pek­tív konst­ruk­ci­ó­ban Ki­rály Lász­ló 1967-es köny­ve (Va­dász­tánc) vagy az azt kö­ve­tő, meg­le­he­tő­sen meg­ké­sett 1968-as Far­kas Árpád-kötet (Más­na­pos ének) je­len­ti az úgy­ne­ve­zett má­so­dik hul­lám ki­tel­je­se­dé­sét, me­lyet a het­ve­nes év­ti­zed de­re­ká­tól, leg­in­kább Szőcs Géza ne­vé­vel és kö­te­té­vel (Te men­tél át a ví­zen?, 1976) fém­jel­zett har­ma­dik nem­ze­dék kö­vet. A het­ve­nes, nyolc­va­nas év­ti­ze­dek for­du­ló­já­ra a Forrás-szerzők (köl­tők, drá­ma­írók, esszé­is­ták stb.) szá­ma el­ér­te a nyolc­va­nat. Míg az első két Forrás-nemzedék köl­té­szet­tör­té­ne­ti szem­pont­ból ala­po­san fel­dol­go­zott, a har­ma­dik fel­tér­ké­pe­zé­se, ered­mé­nye­ik összeg­zé­se, po­é­zi­suk elem­ző össze­ve­té­se, a szer­zői élet­utak szét­szó­ró­dá­sá­nak nyo­mon kö­ve­té­se – tör­té­nel­mi, po­li­ti­kai és po­é­ti­kai okok­ból egy­aránt – ko­moly hi­ány­te­rü­le­te az er­dé­lyi iro­da­lom­mal fog­lal­ko­zó ér­te­ke­ző iro­da­lom­nak. ²

A har­ma­dik Forrás-nemzedékről meg­je­lent mos­ta­ni kis­mo­nog­rá­fia fen­teb­bi­ek alap­ján is fon­tos, hé­zag­pót­ló mun­ka, ugyan­ak­kor több szem­pont­ból ve­szé­lye­ket rej­tő vál­lal­ko­zás. Mik­lós Ág­nes Kata tu­da­tá­ban van vál­lal­ko­zá­sa ki­hí­vá­sa­i­nak, ve­szély­zó­ná­i­nak, an­nak az össze­tett szem­pont­rend­szer­nek te­hát, mely­re szük­ség van egy igen szé­les ská­lán moz­gó, he­te­ro­gén al­ko­tó­gár­da össze­fűz­he­tő­sé­gé­nek, ezen fe­lül pe­dig a kép­le­te­sen kö­zös szel­le­mi arc­vo­nal meg­raj­zol­ha­tó­sá­gá­nak. Köny­ve leg­el­ső lap­ja­in ezért tag­lal­ja a kö­zös nemzedék-fogalommal kap­cso­la­tos ag­gá­lyo­kat, s ezek fé­nyé­ben rész­le­te­zi az együtt­in­du­lás, együtt­ha­la­dás és az 1976 és 1983 kö­zöt­ti idő­szak fo­lya­ma­tos kom­mu­ni­ka­tív mó­do­za­ta­i­nak és pub­li­ká­lá­si fó­ru­ma­i­nak össze­tett kér­dés­kö­re­it. Az el­sőd­le­ge­sen esszé­is­ta­ként is­mert szer­ző ko­moly tu­do­má­nyos ér­te­ke­zés­ben igyek­szik össze­fog­lal­ni mind­azt, amit a kö­te­te al­cí­me sze­rint is a nem­ze­dék­vál­tá­si prob­lé­mákról tud­ni ér­de­mes az er­dé­lyi ma­gyar iro­da­lom het­ve­nes, úgy­ne­ve­zett nagy év­ti­ze­dé­ben, an­nak má­so­dik fe­lé­ben, s ez­zel ki is je­lö­li ku­ta­tá­sa tár­gya mel­lett fő irá­nya­it, ér­dek­lő­dé­si körét.

A het­ve­nes évek az er­dé­lyi ma­gyar iro­da­lom ta­lán leg­is­mer­tebb al­ko­tá­sa­i­nak szü­le­té­si ide­je; – elég, ha Sütő, Pás­kán­di és Szé­kely Já­nos tör­té­nel­mi drá­ma­vo­nu­la­tá­ra, Szi­lá­gyi Do­mo­kos vagy Lász­ló­ffy Ala­dár köl­té­sze­té­re, Szi­lá­gyi Ist­ván nagy­re­gé­nyé­re, Bá­lint Ti­bor és Bo­dor Ádám pró­zá­já­ra, az esszé új mű­fa­ji vi­rág­zá­sá­ra, s a kor­szak po­tens köl­tői re­mény­sé­ge­i­re gon­do­lunk, a hosszú lis­tá­ból leg­alább Mar­kó Béla, Bal­la Zsó­fia vagy Szőcs Géza ko­ra­be­li kö­te­te­i­re. E szép­iro­dal­mi si­ker­tör­té­net a kez­de­tek­ben össze­tett iro­dal­mi éle­tet is ered­mé­nye­zett, a sort te­hát foly­tat­hat­juk a he­lyi kri­ti­ka és ál­ta­lá­ban az ér­te­ke­ző pró­za ta­lán ek­kor leg­in­kább mű­köz­pon­tú vo­nu­la­ta­i­val, a hi­va­ta­los­sá­gok­tól rész­le­ge­sen el­sza­ka­dó, pár­hu­za­mos Pezsgő-díjak meg­be­csült ér­té­ké­vel, vagy ép­pen a Bretter-iskolával s ál­ta­lá­ban az el­mé­le­ti szak­iro­da­lom ha­tá­sá­val. Az év­ti­zed mint­egy idő­ben is ket­té­tö­rik, ha tör­té­ne­ti­sé­gé­ben szem­lél­jük, s e szem­pont el­ha­nya­gol­ha­tat­lan a ge­ne­rá­ci­ós ve­tü­le­tek tár­gya­lá­sa­kor. Egy­fe­lől ez az az idő­szak, mely­ben még hat a né­mi­képp meg­őr­zött ci­vil jel­leg, a nyu­ga­ti irány­za­tok vi­szony­la­gos be­szü­rem­ke­dő ere­je, a ne­o­avant­gárd tö­rek­vé­sek és a köl­té­sze­ti for­ma­bon­tás, me­lyek még az első For­rás szer­ző­i­nél je­lent­kez­tek, s egy­ál­ta­lán a szem­lé­le­ti sok­fé­le­ség és a szel­le­mi tá­jé­ko­zó­dás he­te­ro­gén vol­ta, 1968 ro­má­ni­ai utó­ha­tá­sa­ként is a ha­tal­mi szó­la­mok eny­hü­lé­se­i­ben a kü­lön­bö­ző iro­da­lom­esz­mé­nyek vi­szony­la­gos sza­bad­ság­fo­ka. Más­fe­lől a het­ve­nes év­ti­zed de­re­ká­ra mind­ez igen be­ár­nyé­kolt­tá vá­lik, a má­so­dik Forrás-generáció po­é­zi­sé­nek te­ma­ti­kus út­ke­re­sé­sei már egy­ér­tel­mű­en egy vissza­ko­mo­ru­ló, ki­sebb­sé­gi szem­pon­tok­ból is lét­köl­té­sze­ti hang­sú­lyok­ra fi­gye­lő vi­lá­got mu­tat­nak, amely­ben a po­li­ti­kai, ha­tal­mi tor­zu­lá­sok el­le­ni re­ak­ci­ó­ként is, hang­sú­lyo­sab­ban a ha­gyo­mány­őr­ző mo­tí­vum­rend­sze­rek, kol­lek­tív és fel­adat­el­vű köl­té­sze­ti sze­rep­kö­rök és szükség-ideálok ér­vé­nye­sül­nek. A ki­sebb­ség lét­te­ré­nek min­den ko­ráb­bi­nál erő­tel­je­sebb be­szű­kü­lé­sé­vel bel­ső cen­zu­rá­lis erő­i­nek elő­író sé­mái és szük­ség­sze­rű fel­adat­el­vei is ak­ti­vi­zá­lód­nak. Mire a kér­dé­ses idő­szak­hoz érünk, e bel­ső fel­adat­el­vek ré­vén a kri­ti­kai nyil­vá­nos­ság au­to­ri­ter sze­rep­lői a nagy­po­li­ti­ka ha­tal­mi szó­tá­rát (pél­dá­ul kol­lek­tív ér­ték­te­rem­té­sét, tár­sa­dal­mi hasz­nát, cél­el­vű­sé­gét és köz­ért­he­tő fo­gal­mi­sá­gát) moz­gó­sít­va, nem egy íz­ben a ki­zá­ró­la­gos­ság ér­ve­lé­se­i­ben ka­no­ni­zál­ják bel­ső, lap­pan­gó el­vá­rás­rend­jü­ket, s az ér­ve­lé­sek me­rev sza­bá­lyok­hoz kö­tik a pub­li­ká­lás fel­té­te­le­it, a kri­ti­kai el­is­me­rés leg­cse­ké­lyebb je­le­it sem mu­tat­va fel oly­kor a fel­nö­vő fi­a­tal köl­tő­ge­ne­rá­ció ér­tet­len és lá­za­dó hi­ány­köl­té­sze­te szá­má­ra. Az ígé­re­tes év­ti­zed jel­lem­zé­se te­hát a kri­ti­kai élet sok­szo­ros ket­tős­sé­ge­i­vel, be­fo­ga­dó és le­do­ron­go­ló jel­le­gé­vel, nyílt ha­tal­mi for­má­i­val és bel­ső, nép­sor­sot vi­gyá­zó el­vá­rá­sa­i­val, ezek gya­ko­ri öt­vö­ze­te­i­vel, s nem utol­só­sor­ban az újí­tá­sok és for­ma­bon­tá­sok ka­te­go­ri­kus el­uta­sí­tá­sá­val, ér­tet­len­ség­gel és a fi­a­ta­labb nem­ze­dé­kek egyen­ran­gú pár­be­széd­igé­nye elő­li el­zár­kó­zá­sok­kal, vagy egy­sze­rű­en a kü­lön­bö­ző szó­tá­ra­kat hasz­ná­lók vég­ső so­ron ter­mé­ket­len ál­vi­tá­i­val lesz kiegészíthető.

Egy ek­kép­pen össze­tett kor­szak utó­la­gos ér­tel­me­zé­se­kor s egy hi­po­te­ti­kus nem­ze­dé­ki raj­zás fo­gal­mi meg­ra­ga­dá­sa­kor min­dig a ren­de­ző­el­vek in­sta­bi­li­tá­sa­i­ra, ide­ig­le­nes­sé­gé­re vagy idő­köz­be­ni hasz­na­ve­he­tet­len­sé­ge­i­re, túl­ha­la­dott­sá­ga­ik­ra ér­de­mes fi­gyel­nünk, me­lyek a mód­szer­ta­ni ve­szé­lye­ken túl is alap­ja­i­ban ren­dít­he­tik meg egy ilyen vál­lal­ko­zás disz­kur­zív rend­jé­nek ér­vé­nyét. Adó­dik ugyan­is a kér­dés: hon­nan is ol­vas­suk a har­ma­dik Forrás-generációt, mi­hez ké­pest gon­dol­juk őket egy­sé­ges szerzői-értelmezői kö­zös­ség­nek, mennyi­re en­ged­jünk a re­konst­ru­ált tör­té­ne­tek egy­ség­kép­ző csá­bí­tá­sa­i­nak? Mik­lós Ág­nes Kata sze­ren­csé­re tel­jes mér­ték­ben tisz­tá­ban van e ve­szé­lyek­kel, a vá­lasz­tott ke­re­tek prob­le­ma­ti­kus­sá­gá­val, ezért tu­da­to­san te­ma­ti­zál­ja is őket, mi­köz­ben ri­go­ró­zu­san meg­ma­rad ku­ta­tá­sa szi­go­rú­an zárt kér­dés­kö­rei közt. E kö­vet­ke­ze­tes­ség eré­nye, ám cse­kély mér­ték­ben hát­rá­nya is nar­ra­tí­vá­já­nak. A könyv bi­zo­nyos fo­kig az em­lí­tett nem­ze­dé­ken túl a meg­idé­zett kor­szak­nak meg­le­he­tő­sen szűk ke­reszt­met­sze­tét nyújt­ja, hang­sú­lyo­sab­ban az er­dé­lyi iro­dal­mi élet­re fó­kusz­á­ló elem­zés, s ke­vés­sé a szép­iro­dal­mi ter­mést be­mu­ta­tó, a mű­vek pró­za­po­é­ti­kai je­gye­i­nek összeg­zé­sé­re és össze­ve­té­sé­re kí­sér­le­tet tevő mun­ka, me­lyet a rend­sze­re­zés igé­nye jel­le­mez­ne. En­nek kö­vet­kez­té­ben oly­kor hi­ány­ér­ze­tünk tá­mad­hat a pri­mer szép­iro­dal­mi al­ko­tá­sok össze­ha­son­lí­tó elem­zé­se, s bi­zo­nyos ese­tek­ben a tá­gabb tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti ki­te­kin­té­sek vo­nat­ko­zá­sá­ban is. A ret­ros­pek­tív vissza­te­kin­tés­ben több­nyi­re el­ma­rad a ma­gyar­or­szá­gi ha­tás és ér­té­ke­lés, te­hát a ko­ra­be­li vissz­hang – vé­le­mé­nyem sze­rint meg­ke­rül­he­tet­len – re­cep­ció­tör­té­ne­ti elem­zé­se is. Egy­fe­lől per­sze ez annyi­ban ért­he­tő, hogy so­ká­ig egy­ál­ta­lán nincs kri­ti­kai kon­szen­zus a tár­gyalt köl­té­sze­ti hul­lám egy­sé­ges ér­té­ke­lé­sét il­le­tő­en, más­fe­lől (több­nyi­re po­li­ti­kai okok­ból, pél­dá­ul az 1982 utá­ni emig­rá­ci­ós hul­lám mi­att) maga a meg­idé­zett nem­ze­dék is szét­szó­ró­dik, s így a kon­szen­zus le­he­tő­sé­ge is el­enyé­szik. Mik­lós ugyan­ak­kor egy mód­szer­ta­ni és egy ter­mi­no­ló­gi­ai tisz­tá­zást mind­vé­gig fi­gyel­me hom­lok­te­ré­ben tart, s két szem­pon­tot, a ge­ne­rá­ció­ku­ta­tás­nak és az iro­da­lom­ku­ta­tás­nak hang­sú­lyos szem­pont­rend­sze­rét egyen­ran­gú­an kö­ve­ti vé­gig köny­vé­ben. He­lye­sen kér­dő­je­le­zi meg az oly­kor egy­ne­mű­sí­tő ten­den­ci­á­kat, vall­va, hogy a ge­ne­rá­ci­ók közt nem húz­ha­tók éles ha­tá­rok, a po­é­ti­kai tel­je­sít­mé­nyek ele­ve ré­teg­zet­teb­bek, de jobb hí­ján be­lát­ja, hogy a nem­ze­dé­ki vizs­gá­la­tok el­sőd­le­ges je­gye ép­pen a ret­ros­pek­tív vissza­te­kin­tés­ben rej­lik, s a ge­ne­rá­ci­ós sa­já­tos­sá­gok iro­dal­mi de­fi­ní­ci­ó­ja min­dig csak e nem­ze­dé­kek meg­szű­né­sét kö­ve­tő­en vál­hat ér­vé­nyes­sé. ³

Bár a Forrás-sorozatban pub­li­ká­lók kö­zül a har­ma­dik ge­ne­rá­ció po­ten­ci­á­lis tag­jai (1976 és 1983 kö­zött) har­minc­két szer­zőt ad­nak ki, cá­fol­ha­tat­lan tény, hogy több­sé­gük nem állt egy­más­sal kap­cso­lat­ban. Mik­lós se­reg­szem­lé­je so­rán, az együtt­ha­la­dás kri­té­ri­u­ma­i­ban is több ros­tá­lást lát el­vé­gez­he­tő­nek, így vé­gül ti­zen­hat szer­zőt ne­vez rész­le­ge­sen vagy tel­jes­sé­gé­ben a cso­port­ba tar­to­zó­nak, akik­nek hold­ud­va­ra ter­mé­sze­te­sen így is jó­val tá­gabb, ha­tá­sa és mű­vé­szet­szem­lé­le­te pe­dig messzebb­re te­kin­tő. A köl­tők, esszé­is­ták, fi­lo­zó­fu­sok, nyel­vé­szek al­kot­ta cso­port mel­lett szá­mos pub­li­cis­ta, ri­port­könyv­író és közéleti-szerkesztő erő­sí­tet­te (kép­vi­sel­te?) a fő­ként vers­ben, esszé­ben, kri­ti­kai trak­tá­tus­ban tes­tet öltő meg­nyi­lat­ko­zá­so­kat. Mind­azon­ál­tal e szű­keb­ben ér­tett cso­por­to­su­lást – akik szá­má­ra sok más kap­cso­ló­dá­si pont is adó­dott, így pél­dá­ul az Ech­in­ox, a Gaál Gá­bor Kör, a he­ten­te meg­je­le­nő ko­lozs­vá­ri if­jú­sá­gi iro­dal­mi mel­lék­let, a Fel­leg­vár, vagy ép­pen a Cselényi-ház és Bal­la Zsó­fia szü­le­i­nek le­gen­dás ebéd­lő­asz­ta­la – az együtt­in­du­lás mel­lett elvi ge­ne­rá­ci­ós szö­vet­ség, szem­lé­le­ti azo­nos­ság, sőt ba­rát­ság is össze­kö­töt­te több­nyi­re. E vi­lág­né­ze­ti, szem­lé­le­ti ha­son­ló­ság mel­lett a kis­mo­nog­rá­fi­á­ban tár­gyalt meg­ha­tá­ro­zó moz­za­na­tot a ko­ra­be­li pub­li­ká­ci­ós kér­dé­sek és le­he­tő­sé­gek, il­let­ve a Bretter-iskola erő­tel­jes ha­tá­sa je­len­ti. Az előb­bi, az adott kor­szak nyil­vá­nos­sá­gá­nak, dis­kur­zus­ke­re­te­i­nek, il­le­tő­leg a pub­li­ká­lás le­he­tő­sé­ge­i­nek – nem­ze­dé­ki szem­pont­ból is hang­sú­lyos – tör­té­ne­ti alak­za­tai össze­füg­gés­ben áll­nak az utób­bi­val, az­zal pél­dá­ul, aho­gyan a fi­a­ta­lok az em­lí­tett kons­tel­lá­ci­ó­ban az iro­da­lom sze­re­pé­nek új­faj­ta meg­ha­tá­ro­zá­sa­i­ra tö­re­ked­tek, s jó­részt el­ve­tet­ték az őket meg­elő­ző nem­ze­dé­kek köl­té­szet­esz­mé­nye­it és fel­adat­el­ve­it. A ku­ta­tás egyik fő cél­ja ép­pen en­nek a hely­zet­nek az ár­nyalt be­mu­ta­tá­sa, egy tú­lon­túl át­ideo­lo­gi­zált iro­dal­mi, mű­vé­sze­ti élet­nek, iro­da­lom­po­li­ti­kai kons­tel­lá­ci­ó­nak a hű meg­idé­zé­se, prob­lé­má­i­nak máig ható ér­zé­kel­te­té­se. An­nak a kvázi-létnek a be­mu­ta­tá­sa tu­laj­don­kép­pen, mely­ben az in­téz­mé­nyek és fó­ru­mok hi­á­nya okoz­ta za­va­rok nem egy eset­ben kon­fúz ér­ték­ren­de­ket le­gi­ti­mál­tak vagy ha­gyo­má­nyoz­tak kény­sze­rű­en to­vább, s a bel­ter­jes kri­ti­kai élet­ben – aho­gyan Szász Lász­ló fo­gal­ma­zott – oly­kor a vi­ták szín­vo­na­la csak pro loco, a lé­te­ző hi­á­nyok­hoz ké­pest tűn­he­tett ma­gas­nak. ⁴

Mik­lós Ág­nes Kata kö­vet­ke­ze­tes mód­szer­ta­ná­ban he­lye­sen csak el­len­őriz­he­tő, for­rá­sok ál­tal iga­zolt ada­tok­ra tá­masz­ko­dik, el­ve­ti a ké­sei vissza­em­lé­ke­zé­sek meg­szé­pí­tő nar­ra­tí­vá­ját, az ima­gi­ná­ri­us, konst­ru­ált hely­zet­ké­pek ret­ros­pek­tív ak­tu­sa­it, vissza­te­kin­tő színeit.Könyve vál­lal­ja ugyan­ak­kor, hogy e spekt­rum szink­ro­ni­tá­sá­ban sem min­dig egy­sé­ges, s az ál­lás­pon­tok so­ha­sem feketék-fehérek. Leg­in­kább el­is­me­rés­re mél­tó a mun­ká­nak az a ré­sze, mely a ko­ra­be­li iro­dal­mi élet iro­da­lom­szo­cio­ló­gi­ai, kul­túr­ant­ro­po­ló­gi­ai szem­szö­gé­ből vizs­gál­ja a kor vi­tá­it, an­két­ja­it és an­to­ló­gi­á­it, s a kor­szak pri­mer iro­dal­mi re­cep­ci­ó­ját, kri­ti­ka­tör­té­ne­tét. A konk­rét szép­iro­dal­mi mű­vek fe­lől vi­szont en­nek csu­pán tö­re­dé­ke hasz­no­sí­tott: ke­vés pél­dá­ul a nyel­vi szem­lé­let­vál­tás so­rán ma­guk­nak a for­ma­bon­tó po­é­ti­kák­nak a konk­rét vizs­gá­lat­ba tör­té­nő be­vo­ná­sa. A ki­je­lölt el­mé­le­ti ke­re­tek per­sze et­től mind ér­vé­nye­sek és ér­vé­nye­sül­nek, tel­jes mó­don meg­fe­lel­nek az egyéb­iránt dok­to­ri disszer­tá­ci­ó­nak író­dott mun­ka mű­fa­ji el­vá­rá­sa­i­nak, tu­do­má­nyos kri­té­ri­um­rend­sze­ré­nek és nyel­ve­ze­té­nek. De a szük­sé­ges ke­re­tek, az üd­vös ha­tá­rok olykor-olykor szük­ség­te­le­nül masszív fa­lat ered­mé­nyez­nek. A ke­re­te­ken, ha át­lép­ni nem is, át­te­kin­te­ni min­den­képp szük­sé­ges, a fa­la­kon vi­szont jó­részt le­he­tet­len: hol­ott a tá­gabb ki­te­kin­tés, vagy ép­pen a mik­ro­fi­lo­ló­gi­ai, po­é­ti­kai elem­zés (mely nem csu­pán il­luszt­rá­ci­ó­ként mu­tat­hat be egy-egy versnyelvi-poétikai el­já­rás­mó­dot) az össze­ha­son­lí­tó ér­ték­el­vek­ben vél­he­tő­en ter­mé­ke­nyebb­nek bi­zo­nyul­na. Ép­pen ami­att, mert nem­ze­dé­ki szem­lé­let­vál­tás és a po­é­ti­kai nyelv­vál­tás erő­sen össze­füg­gő, el­sőd­le­ges ka­te­gó­ri­ái a vizs­gált idő­szak­nak. Ezek ter­mé­szet­sze­rű­leg ki­hat­nak a köl­tői sze­rep­vál­la­lá­sok­ra is, a kö­zös­sé­gi sze­re­pek és fel­adat­el­vek kri­ti­kus szem­lé­le­tét ered­mé­nyez­ve. A nyelv­vál­tás, el­ső­sor­ban a lí­rá­ban (s né­mi­képp az esszé­ben) oly­kor a köz­ért­he­tő­sé­get is szán­dé­ko­san át­lé­pi vagy sú­rol­ja, s tu­da­to­san és ki­mun­kál­tan a nyel­vi já­ték, a nyel­vi mű­kö­dés, a „szö­ve­ge­se­dés” nem­ze­dé­ki re­giszt­rá­ci­ó­ját moz­dít­ja elő. A Bretter-iskola el­mé­le­ti ösz­tön­zé­sét el­fo­ga­dó, bi­zo­nyos fo­kig ra­di­ká­lis köl­té­sze­tet cé­lul ki­tű­zők egyé­ni po­é­zi­sé­nek vers­nyel­vi szem­pon­tú be­mu­ta­tá­sa vi­szont, ha egy­ál­ta­lán ez fel­me­rül, leg­in­kább csak másodlagos.

A nem­ze­dék­vál­tás prob­lé­mái és po­lé­mi­ái, a nem el­kü­lö­nít­he­tő in­du­lás, a cso­port­hoz tar­to­zók és a „kívül-rekedtek”, vagy ép­pen a köz­tes ge­ne­rá­ci­ók ügye (pél­dá­ul a má­so­dik és har­ma­dik For­rás köl­tői át­me­ne­te, „a két és feles”-ek, Mar­kó Bé­lá­ék, Sütő Ist­ván­ék stb.) ugyan­ak­kor ér­dek­fe­szí­tő­en és rész­let­gaz­da­gon te­ma­ti­zált. A hang­súly a fi­a­ta­lok kép­vi­sel­te esz­mék­re, il­let­ve az előd­je­ik ál­tal vi­ta­tott né­ze­tek­re esik: az iro­da­lom és az iro­dal­mi nyil­vá­nos­ság nyel­vé­re, az ideo­ló­gi­ák és cen­zú­rák nyílt ha­tal­mi vagy la­tens, de szint­úgy au­to­ri­ter vol­tá­ra, mely kü­lön­bö­ző irány­ból, de szin­tén desk­rip­tív mó­don tett le­gi­tim­mé al­ko­tói sze­rep­ká­no­no­kat. A kö­tet he­lye­sen és he­lyes­lő­leg idéz, il­let­ve ér­tel­mez fon­tos pri­mer meg­nyi­lat­ko­zá­so­kat, ez­ál­tal an­ké­tok és vi­ták ed­dig so­kat hi­vat­ko­zott, de alig­ha át­fo­gó­an fel­dol­go­zott tör­té­ne­tét és pon­tos elem­zé­sét adva, e mel­lett az in­ter­jú­kat is, mint sa­ját ka­no­ni­zá­lá­si el­já­rá­so­kat, au­to­po­e­ti­kus rend­sze­re­ket ér­tel­me­zi. Az ered­mény jól lát­ha­tó: for­rás­ér­té­kű kö­te­tet tart ke­zé­ben az ol­va­só, kor­rekt, jól vé­gig­gon­dolt és vé­gig­vitt fel­adat­kör be­te­tő­zé­se­ként. A szó­ér­tés fel­té­te­lei hé­zag­pót­ló alap­mun­ka, a het­ve­nes év­ti­zed végi ro­má­ni­ai ma­gyar iro­dal­mi­élet­nek ér­té­kes lát­le­le­te, mely­ben a prob­lé­ma­fel­ve­tés min­dig ér­dek­fe­szí­tő és kö­vet­ke­ze­te­sen vé­gig­vitt. Ön­tör­vé­nyű és újí­tó is mind­azon­ál­tal. A pár­be­széd­re in­vi­tá­ló an­ké­tok, vi­ták se­ma­ti­kus­sá váló, be­szű­kü­lő tere, báb­sze­re­pe, ezek lát­szó­la­gos vol­ta, a ki­sebb­sé­gi kri­ti­kai élet ilyen­for­mán pe­ri­fe­ri­kus jel­le­ge, az in­téz­mé­nyek hi­ány­ál­la­po­tai együt­te­sen ke­rül­nek gór­cső alá. Nem csu­pán ar­ról van te­hát szó, hogy a bourdieu‑i ér­te­lem­ben vett, jól is­mert iro­dal­mi me­zőn ha­tal­mi harc folyt, s ar­ról sem, hogy e ge­ne­rá­ció az apák-fiúk kép­le­tes har­ca­i­ban a Ha­user Arnold‑i „ar­ti­ku­lált­ság fo­ká­ra” akar­ta vol­na csu­pán „fel­küz­de­ni ma­gát” sa­ját le­gi­ti­má­ci­ó­ja ér­de­ké­ben. A ko­ra­be­li fi­a­tal po­é­ták, esszé­is­ták iro­da­lom­esz­mé­nyé­nek sza­bad­ság­har­cát, amel­lett, hogy tö­rek­vé­se­ik va­lós sze­re­pek és re­to­ri­kák el­le­ni két­fron­tos harc­ként ír­ha­tók le, ki­lá­tás­ta­lan­sá­ga­ik fe­lől te­kint­ve nem csu­pán esz­me­tör­té­ne­ti, de sok eset­ben konk­rét lét­prob­lé­mák, eg­zisz­ten­ci­á­lis gon­dok is sza­bá­lyoz­ták. Rá­adá­sul a ge­ne­rá­ci­ón be­lül a „mű­fa­ji ré­teg­zett­ség” is csa­ló­ka. Szőcs Géza em­lí­tett, Te men­tél át a ví­zen? című 1976-os kö­te­te egy­szer­re je­le­nik meg Ta­más Gás­pár Mik­lós A te­ó­ria esé­lyei és Mol­nár Gusz­táv Az el­mé­let kü­szö­bén című kö­te­te­i­vel. Év­ti­ze­dek táv­la­tá­ból vissza­te­kint­ve akár úgy is tűn­het, a kri­ti­ká­nak ek­ko­ri – még az év­ti­zed első fe­lé­re jel­lem­ző – na­gyobb sza­bad­ság­fo­ká­ban az új elméletíró-generációnak jó esé­lyei vol­tak, oly­kor job­bak a köz­lés­re, mint ma­guk­nak a köl­tők­nek. A kép csal­fa, hi­szen a Pezsgő-díj tör­té­ne­te ⁵ is jól mu­tat­ja, hogy bár ezek a mű­vek is fel­me­rül­tek mint po­ten­ci­á­lis esé­lye­sek az al­ter­na­tív­nak szá­mí­tó Utunkban zaj­ló Az év könyve-sza­va­zá­so­kon, de ott rend­re alul­ma­rad­tak. A kri­ti­ka kény­sze­rű be­zár­kó­zá­si hul­lá­má­ban az ér­ték­ren­dek kü­lönb­sé­ge­it, pon­to­sab­ban ezek el­uta­sí­tá­sát a hi­va­ta­los­ság meg­szab­ta nyel­ve­zet és a bel­ső, ki­sebb­sé­gi szem­lé­let sok eset­ben váll­vet­ve szá­mol­ta fel.

A nem­ze­dé­ki sza­ka­dá­sok, be­széd­mód­be­li kü­lönb­sé­gek, ha­gyo­mány és ká­non el­té­rő meg­kö­ze­lí­té­si el­ve­in túl az „el­té­ré­sek” pusz­ta le­he­tő­sé­ge ér­dek­li a kö­tet szer­ző­jét. Mik­lós Ág­nes Kata vizs­gá­la­ti pont­jai ezért az an­to­ló­gi­ák­ra, vi­ták­ra és in­ter­júk­ra épí­te­nek. Az an­to­ló­gi­ák sze­re­pe (Va­rázs­la­ta­ink, 1974; Ki­ma­radt szó, 1979; Ötö­dik év­szak, 1980; stb.) a kö­zös fel­lé­pé­sen túl nagy­részt az egyéb fó­ru­mok, pub­li­ká­lá­si le­he­tő­sé­gek hi­á­nyá­ban hang­sú­lyo­zó­dik. E hi­ányt, pon­to­sab­ban a hi­ány­ál­la­po­tok el­le­ni lá­za­dást, a te­ret, he­lyet ké­rők kö­zös köl­tői, írói, esszé­írói el­vek és gya­kor­la­tok meg­mu­tat­ko­zá­sá­ban vizs­gál­ja a kö­tet. Emel­lett a vizs­gá­lat az olyan fó­ru­mok­ra is hang­sú­lyo­kat he­lyez, mint a Fel­leg­vár vagy az Ech­in­ox, me­lyek az egy­ko­ri fi­a­ta­lok ér­vé­nye­sü­lé­si te­re­pe­i­nek szá­mí­tot­tak, s mára va­lós tör­té­ne­ti ér­ték­kel bír­nak. Saj­ná­la­to­san el­ma­rad azon­ban a kü­lön­bö­ző iro­dal­mi kö­rök­nek (pél­dá­ul Gaál Gá­bor Kör, Ady End­re Iro­dal­mi Kör) tár­gya­lá­sa, arra hi­vat­koz­va, hogy ezek do­ku­men­tált­sá­ga szin­te tel­je­sen hi­á­nyos, a tu­do­má­nyos ku­ta­tó­mun­ká­ban pe­dig meg­en­ged­he­tet­len len­ne a nosz­tal­gi­kus vissza­em­lé­ke­zé­sek­re tá­masz­kod­ni. Ez utób­bi ki­té­tel­lel egyet­ért­ve meg­em­lí­ten­dő, hogy a nagy­vá­ra­di Ady-kör te­vé­keny­sé­ge vi­szony­lag jól do­ku­men­tált, an­nak húsz évét a Pén­tek esti sza­bad­sá­gunk című kö­tet is gaz­da­gon be­mu­tat­ja. ⁶

A meg­fo­gal­ma­zó­dó esz­mék és a kü­lön­bö­ző fó­ru­mok mel­lett a leg­főbb for­rást az an­ké­tok és vi­ták (így a kö­tet cím­adó, Ko­runkban zaj­ló egy­ko­ri po­lé­mia is) je­len­tik. A kor­szak vi­ta­pont­ja­i­nak (kor­sze­rű­ség, el­kö­te­le­zett­ség, pá­tosz, pa­ra­do­xon stb.) ala­pos elem­zé­se, pél­dák­kal, idé­ze­tek­kel való alá­tá­masz­tá­sa az alá-fölérendeltségek össze­tett iro­da­lom­szo­cio­ló­gi­ai rend­jét épp­úgy de­monst­rál­ja, mint az in­du­ló szer­zők­kel szem­be­ni nyo­masz­tó el­vá­rá­sok hang­sú­lyos vol­tát. Bí­rá­ló­ik (pél­dá­ul az Ötö­dik év­szak szer­ző­i­vel szem­ben) e hi­ány­köl­té­szet erős nyel­vi, on­to­ló­gi­ai kri­ti­kái han­goz­ta­tá­sa mel­lett az anya­nyel­vi és a tár­sa­dal­mi fe­le­lős­sé­get hi­á­nyol­ták. A kri­ti­kák ezek fé­nyé­ben és ará­nyá­ban, hol a konk­rét er­köl­csi pél­da­mu­ta­tás­ban és tár­sa­dal­mi cse­lek­vés­ben meg­nyil­vá­nu­ló fe­le­lős­sé­get, hol az elő­de­ik meg­szab­ta iro­dal­mi tér­ben a foly­to­nos­sá­got hang­sú­lyoz­zák, hol ép­pen az egyéniség-hiányt, arc­ta­lan­sá­got bí­rál­ják. ⁷ A „kor­szel­lem” fo­nák­sá­ga­i­nak meg­idé­zé­sé­re elég le­het pél­da­ként em­lí­te­ni, hogy még a szi­go­rúb­ban vett iro­dal­mi alak­za­tok vizs­gá­la­ta is több­nek bi­zo­nyul esz­té­ti­kai mér­cé­nél: a formanyelv-szegényítés nyelv­sze­gé­nyí­tés is – mond­ja pél­dá­ul Láng Gusz­táv –, s míg egy au­to­nóm nem­ze­ti kul­tú­rá­ban en­nek sem­mi tét­je sincs (tud­ni­il­lik egy egy­nyel­vű, nem­ze­ti kul­tú­ra a köl­tői kí­sér­le­te­zé­sek vé­gén, an­nak ered­mé­nyé­től füg­get­le­nül, au­to­ma­ti­ku­san bir­tok­ba ve­he­ti is­mét a nyel­vet), egy nem­ze­ti­ség ese­té­ben ez nem így van, hi­szen nem is­mer­he­tők azok a ha­tá­rok, ahol már hely­re­hoz­ha­tat­la­nul meg­ro­mol­hat a kultúra- és ha­gyo­mány­köz­ve­tí­tés szem­pont­já­ból is el­sőd­le­ges anya­nyelv. Mik­lós Ág­nes Kata köny­ve rész­le­te­sen, a főbb üt­kö­zé­si pon­to­kat ki­emel­ve idéz meg ilyen ko­ra­be­li ál­lás­pon­to­kat, rá­mu­tat­va a szép­iro­da­lom ko­ra­be­li sze­re­pé­nek – ese­tünk­ben egyet­len an­to­ló­gia ha­tás­el­vé­nek – nyil­ván­va­ló túl­di­men­zi­o­ná­lá­sá­ra is.

A szá­za­dik Forrás-kötet meg­je­le­né­sé­nek ide­jé­ig ti­zen­négy ha­son­ló vita zaj­lik Er­dély­ben, ami egy­fe­lől sok­nak is te­kint­he­tő. Ha azon­ban ezek ha­té­kony­sá­gát, ered­mé­nyes­sé­gét vizs­gál­juk, elég csak az 1980-ban ki­tel­je­se­dő Szó­ér­tés előfeltételeiről-vi­tá­ra gon­dol­nunk, amely szin­tén a hi­ány me­ta­fo­rá­it sor­jáz­za, il­let­ve az el­té­rő szó­tá­rak kö­vet­kez­té­ben a pár­hu­za­mos pa­ra­dig­mák szink­rón el­vét de­monst­rál­ja. A hi­po­te­ti­kus vesz­te­sé­gek ára és ará­nya – mely az írás­tu­dók fe­le­lős­sé­ge mel­lett egy elit­köz­pon­tú (mel­les­leg a húszas-harmincas évek esz­mé­it is­mét elő­tér­be ál­lí­tó) szem­lé­let­nek tár­sa­dal­mi tett-értékét hang­sú­lyoz­za – egy kény­szer­hely­zet, kény­szer­iro­da­lom tör­té­ne­ti lát­le­le­tét nyújt­ja. A rész­let­gaz­dag ér­te­ke­ző­pró­zai idé­ze­tek s a pon­tos vi­ta­tör­té­ne­tek rész­le­te­sen ki­raj­zo­ló­dik, hogy mi­lyen előz­mé­nyek közt for­má­ló­dott a transzszilvanizmus-viták het­ve­nes évek­be­li, búj­ta­tott to­vább­élé­se, vagy hogy mi­ért, mi­lyen tör­té­ne­ti okok­ból bi­zo­nyult vég­ső so­ron ter­mé­ket­len­nek a sa­já­tos­ság mél­tó­sá­gának eről­te­tett, bel­ső ki­sebb­sé­gi ideo­ló­gi­á­ja. Az ezen fo­gal­ma­kat öve­ző ko­ra­be­li vi­ták egyen­lőt­len­sé­ge a ha­tá­ron in­ne­ni és túli iro­da­lom­ér­tés szín­vo­na­lát is jellemzik.

Mind­ezek mel­lett a – szin­tén Bour­dieu ál­tal be­ve­ze­tett – kap­cso­la­ti tőke fo­gal­mi ke­re­te­in be­lül az ér­tel­mi­sé­gi elit tag­ja­i­nak bo­nyo­lult ko­ra­be­li vi­szony­rend­sze­rét is ér­tő­en tag­lal­ja a kö­tet; leg­fon­to­sabb kép­vi­se­lő­i­nek össze­fo­nó­dá­sa­it épp­úgy, mint sa­ját gyer­me­ke­ik szá­má­ra az ér­vé­nye­sü­lést se­gí­tő, bi­zo­nyos ese­tek­ben vi­szont azt egye­ne­sen gát­ló, aka­dá­lyo­zó je­len­lé­tét. A kap­cso­la­ti há­lók ket­tős, egy­fe­lől konk­rét se­gít­sé­get, más­fe­lől örö­kös hát­tér­be­li gya­nak­vást és nyo­masz­tó ha­gya­té­kot szü­lő el­vá­rás­rend­jét: „Szőcs Ist­ván író, Egyed Ákos tör­té­nész, Beke György író vagy ép­pen Bret­ter György fi­lo­zó­fus fi­a­ként töb­bet is kell(ene) nyúj­ta­ni, mint egy eh­hez ha­son­ló hát­tér hi­á­nyá­ban” (155.) – ol­vas­hat­juk a kö­tet ama fe­je­ze­té­ben, mely mint­egy fel­ve­ze­ti az egyik leg­ko­mo­lyabb nem­ze­dé­ki össze­csa­pás­sá váló, alig­ha iro­dal­mi ér­vek men­tén zaj­ló Pa­lo­tás Dezső–Szőcs Ist­ván vi­tát 1975–1976-ból.

A meg­idé­zett évek mé­lyen át­ideo­lo­gi­zált be­széd­hely­ze­tei (egyé­ni és kö­zös­sé­gi szin­ten), a ha­tal­mi stá­tu­sok, a ro­má­ni­ai ma­gyar ér­tel­mi­sé­gi sze­re­pek vá­lasz­tá­si le­he­tő­sé­gei vagy kvázi-lehetőségei mind meg­mu­tat­koz­nak te­hát a könyv lap­ja­in. A vi­ták elem­zé­se ré­vén Mik­lós Ág­nes Kata az év­ti­zed iro­dal­mi éle­tét meg­ha­tá­ro­zó me­ta­fo­rák­ról, hasz­nált és el­hasz­nált szim­bó­lu­mok­ról is össze­fog­la­lást nyújt. Ta­lán nem ér­tem fél­re, mi­kor úgy gon­do­lom, a ha­tal­mas anyag­gal szem­ben fel­tett kér­dé­sek irá­nyai az iro­dal­mi mű au­to­nó­mi­á­já­nak elő­fel­te­vé­sé­vel for­má­lód­nak, né­mi­képp az­zal a (Cs. Gyí­me­si Éva mun­ká­i­ból is is­mert) né­zet­tel te­hát, mi­sze­rint az iro­da­lom in­téz­mé­nye mint szo­cio­ló­gi­ai tény, és a mű mint esz­té­ti­kai tény kü­lön­bö­ző ér­ték­rend­sze­rek függ­vé­nyé­ben ér­tel­me­zen­dő. ⁸ Ugyan e kér­dé­ses szem­be­ál­lí­tás az ön­ma­gá­ban szem­lél­he­tő mű­al­ko­tás áb­ránd­já­hoz ve­zet­he­tő vissza, más­fe­lől – az an­to­ló­gi­ák­ra és vi­ták­ra, vi­ta­fe­lek­re és plat­for­mok­ra össz­pon­to­sí­tó lo­gi­ka meg­szab­ta iro­da­lom­szo­cio­ló­gi­ai, re­cep­ció­tör­té­ne­ti elem­zé­sek­ben – kéz­zel­fog­ha­tó ered­mé­nyek­kel szol­gál. A fe­je­zet­cí­mek (Ge­ne­rá­ció­vál­tás és ha­ta­lom; Ge­ne­rá­ció­vál­tás és iden­ti­tás; Élet­kor, ha­ta­lom és iden­ti­tás) mind a har­ma­dik Forrás-nemzedék köz­pon­ti kér­dés­kö­rei fe­lől ol­vas­sák és ér­tel­me­zik a kor­sza­kot, igaz, oly­kor né­mi­képp a könnyeb­bik utat vá­laszt­va, hi­szen a ge­ne­rá­ció szá­má­ra köz­pon­ti­nak szá­mí­tó kér­dé­sek szab­ják meg ele­ve a hang­sú­lyo­kat. A gya­kor­la­tot az el­gon­dolt nar­ra­tí­va és az ah­hoz ke­re­sett pél­dák irá­nyít­ják. Így azon­ban né­mi­képp nem a já­ték­ba ho­zott szö­ve­gek ve­zet­nek új vég­kö­vet­kez­te­tés­hez, mint­sem az ele­ve fel­té­te­le­zet­tek ke­res­nek ön­le­gi­ti­má­ló ak­tu­so­kat. A mód­szer per­sze ered­mé­nyes, s igaz­ta­lan is len­ne a kö­tet egy­ér­tel­mű ér­té­kei mel­lett eze­ket túldimenzionálni.

Mint­egy bő har­minc év­vel a meg­idé­zett évek után ta­lán a tör­té­ne­ti­ség pa­ra­do­xo­na is, hogy a kész re­to­ri­kák el­le­ni lá­za­dás, amely az egész vizs­gált ge­ne­rá­ci­ót jel­le­mez­te, a maga he­te­ro­ge­ne­i­tá­sát is ép­pen e tör­té­nel­mi szi­tu­á­ció okoz­ta kö­zös­sé­gi lázadás-elv ré­vén tet­te egy­sé­ges­sé. Egy­út­tal ez a be­széd­mód­be­li el­té­ré­sek for­rá­sa is a kor­ban. A nem­ze­dé­ki sza­ka­dá­sok ál­ta­lá­ban idő­le­ge­sek vol­tak, az ideo­ló­gi­ai, szem­lé­le­ti el­ha­tá­ro­ló­dá­sok vi­szont ké­sőbb sok­kal tar­tó­sab­bak­nak bi­zo­nyul­tak, mint pusz­tán az if­júi kor­ral ma­gya­ráz­ha­tó ge­ne­rá­ci­ós fel­lé­pé­sek­nek haj­da­ni, egy­be­ko­vá­cso­ló heve. Mik­lós Ág­nes Kata rég­óta várt köny­vé­nek egy­ér­tel­mű cél­ja egy ár­nyal­tabb, össze­tet­tebb kép ki­ala­kí­tá­sa a kö­zel­múlt­ról, an­nak szer­te­ága­zó ér­ték­fo­gal­ma­i­ról, kü­lön­bö­ző iro­da­lom­kon­cep­ci­ók, nyelv­fi­lo­zó­fi­ák er­dé­lyi lé­te­zé­si mód­já­ról, az iro­da­lom re­fe­ren­ci­ák­hoz kö­tött tör­té­ne­ti hely­zet­ér­tel­me­zé­se­i­ről, s mind­ezek kö­zött egyé­ni vagy cso­por­tos vi­szo­nyok­ról és viszonyulásokról.

Summary

The his­to­ry of Hun­ga­ri­an li­te­ra­tu­re in Transyl­va­nia in the 1970s and 1980s can ac­tu­ally be con­ce­i­ved and writ­ten as the his­to­ry of ge­ne­ra­tions and the chan­ge of ge­ne­ra­tions, with the­ir in­ter­nal shifts and struggles. The work of Ág­nes Kata Mik­lós pre­sen­ted here ob­ser­ves the strate­gi­es of the­se ge­ne­ra­ti­o­nal changes and in this light exa­mi­nes the so-called third For­rás ge­ne­ra­ti­on and its circ­le of Hun­ga­ri­an li­te­ra­tu­re in Transyl­va­nia, as well as the de­ba­tes and prob­lems of ge­ne­ra­ti­o­nal chan­ge in Transyl­va­nia that pla­yed an im­por­tant part in the li­ter­ary his­to­ry of the period.

In the­ir li­ter­ary his­to­ry pub­lis­hed in 1970 that int­ro­du­ced the con­cept of For­rás ge­ne­ra­ti­on La­jos Kán­tor and Gusz­táv Láng re­gar­ded the pub­lish­ing frame, the se­ri­es of For­rás books as the pri­ma­ry cons­ide­ra­ti­on in the­ir pre­s­en­ta­ti­on of yo­ung aut­hors who ap­peared af­ter 1960. By the end of the 1970s and be­g­in­ning of the 1980s the num­ber of For­rás aut­hors (po­ets, dra­ma­tists, es­say­ists, phi­lo­sop­hers, pub­li­cists, etc.) had re­a­ched eighty, but whi­le the first two For­rás ge­ne­ra­tions can be re­gar­ded as tho­ro­ughly do­cu­men­ted from the point of view of the his­to­ry of po­etry, – due to his­to­ri­cal, po­li­ti­cal and po­e­ti­cal rea­sons – the map­p­ing of the third ge­ne­ra­ti­on, the synt­he­sis of the­ir re­sults and analy­ti­cal com­pa­ri­son of the­ir po­e­tics rep­re­sent a se­ri­o­us gap in the chap­ters de­a­ling with Hun­ga­ri­an li­te­ra­tu­re in Transyl­va­nia. This mo­no­gra­ph goes a long way to­wards fil­ling that gap; with its richly de­tai­led qu­o­ta­tions from scho­larly pro­se and pre­ci­se exp­lo­ra­ti­on of va­ri­o­us de­ba­tes of the time it de­ser­ves to be wi­dely read.

No tags for this post.