recenzió

Ma­gyar Ar­ión: Ta­nul­má­nyok Pá­ló­czi Hor­váth Ádám mű­ve­i­ről, szerk. Csör­sz Ru­men Ist­ván, He­ge­düs Béla, Bu­da­pest, re­ci­ti, 2011.

2010-ben Pá­ló­czi Hor­váth Ádám szü­le­té­sé­nek 250. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból kon­fe­ren­ci­át szer­ve­zett az MTA BTK Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­ze­te XVIII. szá­za­di Osz­tá­lyá­nak két mun­ka­tár­sa, Csör­sz Ru­men Ist­ván és He­ge­düs Béla. Ne­héz vol­na el­vi­tat­ni, hogy az em­lék­év so­rán tu­do­má­nyos té­ren e ren­dez­vény hoz­ta a leg­több új­don­sá­got. A kon­fe­ren­ci­án el­hang­zott elő­adá­sok, il­let­ve né­hány fel­ké­rés­re írt ta­nul­mány a szer­ve­zők szer­kesz­té­sé­ben 2011-ben a re­ci­ti Ki­adó­nál meg­szo­kott mó­don előbb on­line ki­adásban, majd (az MTA Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­köz­pont és a Du­nán­tú­li Re­for­má­tus Egy­ház­ke­rü­let tá­mo­ga­tá­sá­val) nyom­ta­tott kö­tet for­má­já­ban is megjelent.

A ta­nul­mány­kö­tet ér­te­ke­zé­sei a té­mák tár­gya­lá­sa so­rán be­val­lot­tan, oly­kor egy­más­nak el­lent­mond­va, alap­ja­ik­ban el­té­rő meg­kö­ze­lí­té­sek­ből in­dul­nak ki. A Pá­ló­czi Hor­váth Ádám mun­kás­sá­gát ko­ráb­ban fel­tá­ró és ér­tel­me­ző mun­kák­ra is jel­lem­ző, ami a re­cen­ze­ált kö­tet egé­szé­re, vagy ép­pen egyes fe­je­ze­te­i­re, rész­té­má­i­ra: gyak­ran több az is­me­ret­len (fel­tá­rat­lan, még nem ér­tel­me­zett) elem, mint az is­mert. A kö­tet nagy eré­nye, hogy rá­mu­tat, mi­lyen sok kér­dést kell még ala­pos (vagy gyak­ran: alap-) ku­ta­tás­sal meg­vá­la­szol­ni, az élet­mű mi­lyen sok egye­dü­li mo­za­ik­da­rab­ká­ját kell pon­tos kö­rül­te­kin­tés­sel a he­lyé­re illeszteni.

A to­váb­bi­ak­ban ter­mé­sze­te­sen nem tér­he­tek ki ugyan­azon ala­pos­ság­gal a 29 ta­nul­mányt tar­tal­ma­zó kö­tet min­den egyes írá­sá­ra, ezért be­val­lot­tan a sa­ját íz­lé­sem sze­rint, a böl­cse­let­tel fog­lal­ko­zó­kat ki­emel­ve igyek­szem a ta­nul­mány­kö­tet egé­szé­ről megnyilatkozni.

A szer­kesz­tők nem ha­gyo­má­nyos mó­don, tu­do­mány­te­rü­le­tek sze­rint ren­dez­ték cso­por­tok­ba a ta­nul­má­nyo­kat, hi­szen né­mely prob­lé­ma fel­tá­rá­sá­nál épp egy má­sik te­rü­let esz­köz­tá­ra, érv­rend­sze­re, ko­ráb­bi ered­mé­nyei bi­zo­nyul­hat­nak hasz­nos­nak; elég csak az esz­me­tör­té­ne­ti, fi­lo­zó­fi­ai vagy tu­do­mány­tör­té­ne­ti meg­kö­ze­lí­té­sek­re utalnom.

A kötet-tematika a kö­vet­ke­ző: az első fe­je­zet (élet, for­rás) a Pá­ló­czi Hor­váth Ádám élet­raj­zá­hoz kap­cso­ló­dó, il­let­ve mű­ve­i­nek ki­adá­sá­val kap­cso­la­tos írá­so­kat tar­tal­maz­za. A má­so­dik (el­mé­let) a mű­vei ál­tal ins­pi­rált el­mé­le­ti kér­dés­fel­te­vé­se­ket tár­gya­ló írá­so­kat, a har­ma­dik (mű) köz­vet­len mű­elem­zé­se­ket ren­dez egy­más mel­lé. A ne­gye­dik fe­je­zet­ben (köz) a Pá­ló­czi Hor­váth és a ko­ra­be­li köz­köl­té­szet vi­szo­nyát tár­gya­ló írá­sok kap­tak helyet.

Tóth Bar­na kö­tet­in­dí­tó ta­nul­má­nya át­te­kin­ti az élet­raj­zi szak­iro­dal­mat, vagy más­fe­lől néz­ve: an­nak hi­á­nyos­sá­ga­it. Egy ké­szü­lő kri­ti­kai ki­adás tar­tal­mát vá­zol­ja, amely Pá­ló­czi Hor­váth 1796 előt­ti mun­ká­it tar­tal­maz­ná. E mű­vek­ről rö­vid is­mer­te­tőt is kö­zöl, míg a ké­sőb­bi mű­ve­ket csak meg­em­lí­ti. Len­gyel Réka a Pá­ló­czi Hor­váth és Szé­ché­nyi Fe­renc le­ve­le­zé­sé­ből fenn­ma­radt öt le­vél kö­zül az első, 1789. ok­tó­be­ri kel­te­zé­sűt köz­li, amely ko­ráb­ban nem je­lent meg nyom­ta­tás­ban. Hor­váth e le­vél­ben Szé­ché­nyi tá­mo­ga­tá­sát kéri. Tu­dós tár­sa­ság fel­ál­lí­tá­sát szor­gal­maz­za – e ter­vé­ről Ka­zin­czy­val foly­ta­tott le­ve­le­zé­se is ta­nús­ko­dik –, mely­nek ala­pí­tá­sa meg­hi­ú­sult; el­kép­zel­he­tő, hogy ép­pen Bes­se­nyei György ala­po­sab­ban ki­dol­go­zott prog­ram­ja mi­att, me­lyet 1790-ben adott ki Ré­vai Miklós.

Egy tit­kos könyv­ről és a tit­kos­írá­sá­nak so­kat ígé­rő fel­fej­té­sé­ről Vá­mos Han­na ír Le­lep­le­zett ti­tok című, az utób­bi idő­ben nagy kar­ri­ert be­fu­tott ta­nul­má­nyá­ban. Mind Pá­ló­czi Hor­váth Ka­zin­czy­hoz írt le­ve­le­i­ben, mind az 1792-ben ki­adott Fel­fe­de­zett ti­tok című re­gé­nyé­ben nyo­ma van egy 84 ol­da­las Bi­og­rá­fiának. A re­gény­ben ol­vas­ha­tó, hogy azt „egy fő had­tiszt óber­ster” hagy­ta a fő­hős ap­já­nál, és bár a könyv la­tin és ma­gyar be­tű­it is­mer­te ugyan, de ol­vas­ni és ér­tel­mez­ni nem tud­ta. A tit­kos­írás meg­fej­té­sé­nek, il­let­ve a for­rás fi­lo­ló­gi­ai vo­nat­ko­zá­sa­i­nak tük­ré­ben úgy tű­nik, a re­gény egyes fik­ci­ós ele­mei élet­raj­zi té­nye­ken ala­pul­nak. A tit­kos­írás pon­tos vizs­gá­la­tá­val ki­de­rült, hogy Pá­ló­czi Hor­váth va­la­mi­kor 1783 és 1795 kö­zött le­má­sol­ta a tit­kos köny­vet, és ezek a má­so­la­tok ma­rad­tak az utó­kor­ra a nagy­ba­jo­mi könyv­tár­ban. Hor­váth ma­gyar nyel­vű A Bölt­ses­ség nagy Mes­te­re­i­nek című kéz­ira­tos mun­ká­já­nak ele­jén 1812-es dá­tum sze­re­pel, és ahogy ezt Vá­mos Han­na fel­fej­ti, a kéz­ira­tos mű bő­ven mu­tat ha­son­ló­sá­go­kat a tit­kos­írá­sos do­ku­men­tum­mal. Gya­nít­ha­tó, hogy az író a Fel­fe­de­zett ti­tok meg­írá­sa­kor még nem, 1812-re vi­szont meg­fej­tet­te a tit­kos­írást a sza­bad­kő­mű­ves nagy­mes­te­rek tör­té­ne­te­i­ről. A tit­kos­írás egy bi­zo­nyos ábécé-eltolásos mód­szer­rel volt fel­old­ha­tó. A ma­gyar kéz­ira­tos mű sok­kal bő­vebb, mint­egy hússzo­ro­sa a tit­kos­írá­sos könyv­nek, még­is ugyan­ab­ban a sor­rend­ben ve­szi sor­ra a nagy­mes­te­re­ket, il­let­ve szá­mos ki­fe­je­zést szó sze­rint fordít.

Az élet­raj­zi és for­rás­ki­adá­si fe­je­zet to­váb­bi ré­szé­ben Orosz And­rea kö­zöl egy le­ve­let, amely­ben Hor­váth a so­mo­gyi pro­tes­táns egy­ház­kö­zös­ség ku­rá­to­ra­ként vé­del­mé­be vesz gyü­le­ke­ze­té­ből há­rom ka­pa­tos fi­a­tal­em­bert, akik per­be ke­ve­red­tek, mert egyi­kő­jük szen­telt gyer­tyá­val gyúj­tott pi­pá­ra egy ka­to­li­kus temp­lom­ban, majd a gyer­tyát sze­ren­csét­len mó­don el­lop­ta. Feld­máj­er Ben­já­min Hor­váth Ádám li­be­ra­liz­mus­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyát elem­zi. Né­meth Jó­zsef Hor­váth éle­té­nek utol­só éve­i­ről, pet­ri­ke­reszt­úri év­ti­ze­dé­ből hoz adatokat.

Az el­mé­let­tel, böl­cse­let­tel, esz­me­tör­té­net­tel fog­lal­ko­zó fe­je­zet kez­dő­ta­nul­má­nyá­ban Szö­ré­nyi Lász­ló Hor­váth Ádám ap­já­nak, Pá­ló­czi Hor­váth György­nek fiziko-teológiai mű­vét, a Ter­mé­szet­nek és ke­gye­lem­nek is­ko­lá­ja című zseb­köny­vét kap­csol­ja be a fia böl­cse­le­té­ről szó­ló dis­kur­zus­ba. Is­ten fel­is­mer­he­tő­sé­gé­ről a ter­mé­szet tár­gya­i­ban, gond­vi­se­lés­ről, koz­mosz­ról ér­te­ke­zik és ver­sel Hor­váth György, és e té­mák fia fiziko-teológiai ké­sőb­bi mun­ká­i­ban szin­tén kulcs­prob­lé­mák. Szö­ré­nyi a prob­lé­ma­fel­ve­tő ta­nul­mány­ban vizs­gá­lat­ra ajánl né­hány Pá­ló­czi Hor­váth Ádám-verset, il­let­ve irányt mu­tat, hogy ér­de­mes vol­na to­vább vizs­gál­ni, mennyi­ben ve­szi át a fiziko-teológiába ol­vasz­tott klasszi­kus po­gány mű­velt­ség min­tá­it apjától.

Bíró Fe­renc 1973-ban meg­je­lent fon­tos ta­nul­má­nya óta nem kö­ve­ti ak­tív fi­gye­lem Pá­ló­czi Hor­váth Ádám fiziko-teológiához fű­ző­dő vi­szo­nyát. A Leg-rövidebb nyá­ri éj­sza­ka című vers ha­gyo­má­nyos, fiziko-teológiai ala­pú, New­ton esz­mé­it nép­sze­rű­sí­tő ol­va­sa­tá­hoz Ba­logh Pi­ros­ka biz­tos ér­ve­lé­se ad más irá­nyú ol­va­sa­tot. Hogy a mű a new­to­ni­á­nus tu­do­má­nyos rend­szer di­a­dal­út­já­nak egy ál­lo­má­sa vol­na, egy­ol­da­lú vé­le­mény­nek tű­nik. Ha a Bib­li­át és a po­gány koz­mo­gó­ni­át, vagy még to­vább men­ve, az aszt­ro­ló­gia tu­do­má­nyos és mi­ti­kus dis­kur­zu­sát me­di­á­lis hor­do­zó­kö­zeg­nek te­kint­jük a csil­la­gá­sza­ti tan­köl­te­mény­nek mi­nő­sí­tett vers­ben, sza­ba­dabb ér­tel­me­zés­hez jut­ha­tunk. Szer­da­hely György Ala­jos His­to­ria Ura­niae Mu­sae című mű­vét hoz­za Ba­logh Pi­ros­ka pár­hu­zam­ként: po­é­zis és a csil­la­gá­szat két­ol­da­lú kód­rend­szer­ként ír­ha­tó le, amely a meg­is­me­rés és az an­nak so­rán meg­szer­zett is­me­re­tek le­írá­sá­nak kód­rend­sze­re. Két úton kö­ze­lít­he­tők meg a csil­la­gok, ahol köl­tő­i­en la­ko­zik az Is­ten, pon­to­sab­ban a Te­rem­tő Lé­lek: a po­é­zis és az aszt­ro­nó­mia se­gít­sé­gé­vel. A Spi­ri­tus Po­e­ti­cus, amely az em­ber­ben la­ko­zó Köl­tői / Te­rem­tő Lé­lek pe­dig ere­den­dő­en e meg­is­me­rés­re te­rem­te­tett. Le­het ez a teo­ló­gi­ai is­ten­kép meg­újí­tá­sa, de a Po­é­zis is­te­ni­vé té­te­le is.

A 18. szá­zad vé­gén át­ér­tel­me­ző­dik az idő fo­gal­ma, eb­ből in­dul ki Bor­bély Szi­lárd mű­elem­zé­se, amely ugyan a kö­tet har­ma­dik te­ma­ti­kus egy­sé­gé­ben, a mű­elem­zé­sek kö­zött ka­pott he­lyet, a Leg-rövidebb nyá­ri éj­sza­ka re­cep­ci­ó­já­hoz – ahogy Ba­logh Pi­ros­ka ta­nul­má­nya is – ad új tám­pon­to­kat. A teo­ló­gi­ai idő­fo­ga­lom he­lyé­be a tör­té­nel­mi idő­fo­ga­lom, a ba­rokk örökkévalóság-verseinek el­csen­de­se­dé­sé­vel a kol­lek­ti­viz­mus he­lyé­be az egyé­ni lét­él­mény ke­rül. A gond­vi­se­lés­ben való el­bi­zony­ta­la­no­dás és a vi­lág­ban mű­kö­dő ke­gye­lem meg­kér­dő­je­le­zé­se akár a Leg-rövidebb nyá­ri éj­sza­ka című ver­sé­ben, akár más mű­vé­ben, bűn­tu­dat­tal töl­ti el Pá­ló­czi Hor­vát­hot, ez pe­dig az örök­ké­va­ló­ság je­le­i­nek vizs­gá­la­tá­ra ösz­tön­zi. Ha a ter­mé­sze­ti je­len­sé­gek nem, ak­kor csak a lé­lek az, ami az örök­ké­va­ló­ság bi­zo­nyí­té­ka­ként ol­vas­ha­tó. Az a köl­tő, aki­nek éle­té­ben oly nagy sze­re­pe volt az al­kal­mi­ság­nak, hogy szá­mol­hat a sza­ka­dá­sok­kal az idő­ben, ame­lyek az örök­ké­va­ló­ság fo­gal­mát el­le­he­tet­le­ní­tik? A Hol-mi ne­gye­dik, Pá­ló­czi ko­rá­ban ki nem adott kö­te­té­ben ta­lál­ha­tó az 1797-dik évi új esz­ten­dő­re című vers, ame­lyet Cso­ko­nai Új­esz­ten­dei gon­do­la­tok című ver­sé­vel vet össze Bor­bély Szi­lárd, és az in­di­vi­du­á­lis és a sze­mé­lyes idő­fel­fo­gás­hoz való hoz­zá­ál­lás le­he­tő­sé­ge­it vizs­gál­ja. Az­zal ahogy Pá­ló­czi Hor­váth és Cso­ko­nai év­for­du­lós köl­te­mé­nye­ik­ben az idő­ről be­szél­nek, az örök­ké­va­ló­ság fo­gal­mát újít­ják meg, és e to­posz je­len­té­se­it a teo­ló­gi­á­ból a po­é­zis­be he­lye­zik át, ám ez a meg­úju­lás to­vább­ra is a ha­gyo­má­nyos szak­ra­li­tás ké­pe­it használja.

Hor­váth Ádám Psy­cho­lo­giájá­nak elő­sza­vá­ban ki­fej­ti, hogy mun­ká­ja leg­na­gyobb ér­de­mé­nek nem a lé­lek­tan te­rén való újí­tó gon­do­la­to­kat tart­ja, ha­nem a lé­lek­tan ma­gyar nyel­vű­vé té­te­lét; s va­ló­ban, Makó Pál mű­ve­i­nek köz­ve­tí­té­sé­vel alap­ve­tő­en Ch­ris­ti­an Wolff lé­lek­ta­nát tet­te ma­gya­rul hoz­zá­fér­he­tő­vé. Lacz­há­zi Gyu­la ta­nul­má­nya fel­vá­zol­ja, mennyi­re ár­nyalt a 18. szá­zad vé­gén Ma­gyar­or­szá­gon a lé­lek­ről való gon­dol­ko­dás. Bá­rány Pé­ter Je­len­sé­ges lé­lek­mény című műve pél­dá­ul – amely ugyan­ar­ra a pá­lyá­zat­ra író­dott, mint Pá­ló­czi Hor­váth Psy­cho­ló­giája, és el is nyer­te an­nak dí­ját – mód­szer­tan te­kin­te­té­ben kü­lön­bö­zik mind a kan­ti transz­cen­den­tá­lis fi­lo­zó­fi­á­tól, mind a wolf­fi lé­lek­tan­tól, vagy at­tól ahogy Mar­ti­no­vics Ig­nác az 1788-ban fran­cia nyel­ven meg­je­lent ma­te­ri­a­lis­ta szel­le­mű Me­mo­ires phi­lo­sop­hi­ques című mű­vé­ben el­ve­ti a test­től füg­get­le­nül lé­te­ző lé­lek gon­do­la­tát. Szin­tén a Psy­cho­lo­giát elem­zi Csa­bai Lu­cia, s a lé­lek hal­ha­tat­lan­sá­gá­nak prob­lé­má­ján ke­resz­tül igyek­szik meg­vi­lá­gí­ta­ni azt az át­me­ne­tet, amely a fel­vi­lá­go­so­dás kor­sza­ká­ból a ro­man­ti­ká­é­ba vezetett.

Mind­azon­ál­tal a lé­lek hal­ha­tat­lan­sá­gá­nak kér­dés­kö­re jó­val bő­vebb és je­len­tő­ség­tel­je­sebb, mint csu­pán a 18. szá­zad vé­gé­nek történelmi-antropológiai kér­dés­fel­te­vé­se: a teo­ló­gi­ai és tu­do­má­nyos lé­lek­szem­lé­let po­lé­mi­á­ja, ha a lé­lek anya­gi­sá­gát is­te­ni vol­tá­val ál­lít­ják szem­be. Her­mann Zol­tán sze­rint olyan sú­lyos po­li­ti­kai és eti­kai kér­dé­sek­ről van szó, ame­lyek ak­kor, cen­zu­rá­lis okok­ból nem je­len­het­tek meg a ma­guk nyílt­sá­gá­ban. He­ge­düs Béla ér­te­ke­zé­se olyan szö­veg­he­lye­ket idéz meg a köl­tő élet­mű­vé­ből, ahol az álom­ról és fan­tá­zi­á­ról ír. Ezek a for­rá­sok kö­ze­lebb vi­het­nek an­nak meg­ér­té­sé­hez, ho­gyan vé­le­ked­he­tett Pá­ló­czi Hor­váth Ádám az ér­zé­ke­lés, kép­ze­lés és a lé­lek mi­ben­lé­te felől.

A har­ma­dik nagy egy­ség szo­ro­sabb ér­te­lem­ben vett mű­elem­zé­se­ket vo­nul­tat fel. Gya­pay Lász­ló ál­ta­lá­nos­ság­ban szól Pá­ló­czi Hor­váth iro­da­lom­szem­lé­le­té­ről és ér­tel­me­zi po­é­ti­ká­já­ban a hasz­nos­ság fo­gal­má­nak cél­el­vű sze­re­pét. A Hun­ni­ás és a Hol-mi című mű­vek előz­mé­nyé­nél Egyed Eme­se a Voltaire-hatást ve­szi rész­le­te­seb­ben szem­ügy­re. Hász-Fehér Ka­ta­lin a Hun­ni­ás szer­ke­ze­ti kér­dé­se­it vizs­gál­ja, re­cep­ció­tör­té­ne­ti és mű­fa­ji kér­dé­se­ket érint­ve. A Fel fe­de­zett ti­tok című, az utób­bi idő­ben pró­za­po­é­ti­kai okok­ból is egy­re fon­to­sab­bá váló re­gény­ről – más ta­nul­má­nyok érin­tő­le­ges uta­lá­sa­in kí­vül – Szi­lá­gyi Már­ton és La­bá­di Ger­gely kö­zöl egy-egy ta­nul­mányt. La­tin nyel­vű mű­for­dí­tás­ról egy Ovidius- és egy Beroaldo-vers kap­csán Pol­gár Ani­kó és Csehy Zol­tán ír kö­zös ta­nul­má­nyá­ban, Jan­ko­vics Jó­zsef pe­dig Hor­váth Ádám Ányos Pál ha­lá­lá­ról című ver­sé­hez hoz friss adatokat.

A folk­lo­risz­ti­ka, a zene- és iro­da­lom­tör­té­net kap­cso­la­ta­i­nak szem­pont­já­ból kü­lö­nö­sen ér­de­kes és fon­tos a ne­gye­dik fe­je­zet. Kül­lős Imo­la a köl­tő nép­ha­gyo­mány­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyát, il­let­ve a nem­ze­ti nyel­vű köl­té­szet fenn­tar­tá­sá­ban és meg­újí­tá­sá­ban be­töl­tött he­lyét és sze­re­pét raj­zol­ja kö­rül. To­váb­bá a száj­ha­gyo­mány­ban is élő po­pu­lá­ris ver­sek (köz­köl­té­szet) és a nép­köl­té­szet re­cep­ci­ó­ját tár­ja fel Pá­ló­czi Hor­váth ko­rá­nak ma­gyar iro­dal­má­ban, a 18. szá­zad utol­só és a 19. szá­zad első har­ma­dá­ban. Míg Kül­lős Imo­la Pá­ló­czi Hor­váth­nak a ha­gyo­mány­hoz való vi­szo­nyát tár­ja fel, ad­dig Csör­sz Ru­men Ist­ván arra kon­cent­rál ta­nul­má­nyá­ban, hogy mi az, amit a köl­tő a köz­köl­té­szet­ből és a pa­rasz­ti folk­lór­ból a sa­ját élet­mű­vé­be in­teg­rál. Csör­sz má­sik ta­nul­má­nya Hor­váth dal­gyűj­té­se­it, dal­szer­zé­se­it cseh-morva és szlo­vák dal­lam­ana­ló­gi­ák­kal veti össze. A má­sik nép­ze­ne­tu­do­má­nyi, ugyan­csak kot­ták­kal il­luszt­rált ta­nul­mány Tari Luj­záé, aki né­hány dal­lam né­met ere­de­tét tisz­táz­za. Tö­rök Zsu­zsa kéz­irat­tör­té­ne­ti írá­sa az Ötöd­fél­száz Éne­kek 1814-es má­so­la­tá­nak ere­de­tét tár­ja fel. Pá­ló­czi Hor­váth né­met­el­le­nes ma­ga­tar­tá­sá­val, po­li­ti­kai pro­pa­gan­dá­já­val, mely­nek pamf­le­tek, gúny­da­lok, paszkv­il­lu­sok és tra­vesz­ti­ák for­má­já­ban adott han­got, Bru­tovsz­ky Gab­ri­el­la fog­lal­ko­zik. Vo­igt Vil­mos ta­nul­má­nyá­ban Hor­váth Ádám el­ha­nya­golt köz­mon­dás­gyűj­te­mé­nye­i­ről és an­nak re­cep­ci­ó­já­ról ír.

A kö­tet­ben he­lyet kapó ta­nul­má­nyok a gon­dos szer­kesz­tett­sé­gé­nek, az igé­nyes ti­pog­rá­fi­á­nak kö­szön­he­tő­en ol­vas­má­nyos, jól for­mált szö­veg­gé áll­nak össze az elő­adá­sok­ból. A téma aka­dé­mi­ku­so­kat, ha­tá­ron túli és in­ne­ni ta­ná­ro­kat, di­á­ko­kat ho­zott láz­ba a kon­fe­ren­cia ide­jén, te­hát nem meg­le­pe­tés, hogy vég­re egy bri­li­áns több­szer­zős ta­nul­mány­kö­tet szü­le­tett Pá­ló­czi Hor­váth Ádám­ról és mű­ve­i­ről. Az, hogy az elem­zés gyak­ran több kér­dést von maga után, mint amennyi vá­laszt ad, jól mu­tat­ja: a téma ku­ta­tói fi­gyel­met kö­ve­tel magának.

A Hor­váth Ádám alak­ja iránt ér­dek­lő­dők szá­má­ra friss szak­iro­da­lom, ám a 18. szá­zad irodalom‑, eszme‑, filozófia- és tu­do­mány­tör­té­ne­tét ku­ta­tók­nak is meg­le­pő­en sok in­for­má­ci­ó­val és fő­képp kér­dés­sel szol­gál­hat a Ma­gyar Ar­ión című ta­nul­mány­kö­tet.

Summary

The De­part­ment for the 18^th Cent­ury Li­te­ra­tu­re wit­hin the Hun­ga­ri­an Aca­demy of Sci­en­ces, Ins­ti­tu­te for Li­ter­ary Stu­di­es has or­ga­ni­zed in 2010 an out­stand­ing con­fe­ren­ce on the oc­cas­ion of Ádám Pá­ló­czi Horváth’s (1760–1820) 250^th birthday.

The eclec­tic Es­says have been di­vi­ded into four chap­ters, each of them hand­ling a dif­fe­rent sub­ject: 1. Bio­gra­phy and Sour­ces, 2. The­ory, 3. Analy­sis of his works, 4. Folklore.

The bio­gra­phy of Ádám Pá­ló­czi Hor­váth, this poly­his­tor of En­ligh­ten­ment, casts a lot of mys­te­ri­es upon the works of ca­no­nic writers of the Hun­ga­ri­an li­te­ra­tu­re, such as Mi­hály Cso­ko­nai Vi­téz or Fe­renc Ka­zin­czy. In or­der to push as­i­de the cli­chés re­gard­ing his life and fo­cus on the truth, we have to analy­ze his texts on the his­to­ry of li­te­ra­tu­re, sci­en­ce and in­tel­lec­tu­al his­to­ry, as well as on phi­lo­sophy and folklore.

Zusammenfassung

Anläss­lich des 250. Ge­burt­stags von Ádám Pá­ló­czi Hor­váth (1760–1820), der im Jahr 2010 ze­leb­ri­ert wurde, hat die Ab­te­i­lung des 18. Jahr­hun­derts der Ins­ti­tut für Li­te­ra­tur, Un­ga­ris­che Aka­de­mie der Wis­senschaf­ten ein herv­or­ra­gen­des Kon­fer­enz eingerichtet.

Die vi­el­se­it­ige Ab­hand­lun­gen sind in vier the­ma­tis­che Ka­pi­teln zu ord­nen: 1. Le­bens­da­ten und Qu­el­len; 2. The­orie; 3. Analy­se den Wer­ken; 4. Folklore.

Im Schat­ten solc­her ka­no­nis­c­hen Fi­gu­ren der un­ga­ris­che Li­te­ra­tur, wie Mi­hály Cso­ko­nai Vi­téz oder Fe­renc Ka­zin­czy hat noch die Bio­gra­p­hie di­e­ser Poly­his­tor der Aufklä­rung eine men­ge Rät­sel. Wenn man die Klis­chees über Ádám Pá­ló­czi Hor­váth’s Le­ben weg­las­sen und sich auf die Wahr­he­it kon­zent­ri­ert möch­te, soll­te man die Tex­te hin­sicht­lich der Literatur‑, Geistes‑, Wis­senschafts­ge­schich­te, der Phi­lo­sop­hie und der Folk­lo­re auslegen.

No tags for this post.