Kovács Eszter recenziója a Törökországi levelek francia fordításáról

január 4th, 2012 § 0 comments

recenzió

Ke­le­men MIKES, Lett­res de Tur­quie, ford. KALÓ Krisz­ti­na, Thi­er­ry FOUILLEUL, kiad. TÜSKÉS Gá­bor, ki­adás­ra elő­ké­szí­tet­te Mi­chel MARTY, elő­szó SZERB An­tal, tör­té­nel­mi be­ve­ze­tő Jean BÉRENGER, tör­té­nel­mi jegy­ze­tek TÓTH Fe­renc, Pa­ris, Ho­no­ré Cham­pi­on, 2011 (Bib­li­othè­que d’études de l’Europe Cent­rale, 7).

Mi­kes Ke­le­men Tö­rök­or­szá­gi le­ve­leinek nem­rég meg­je­lent fran­cia for­dí­tá­sát már volt al­kal­mam be­mu­tat­ni. Az ön­is­mét­lés csap­dá­já­nak el­ke­rü­lé­se ér­de­ké­ben a kö­te­tet ez­út­tal ta­lán kis­sé rend­ha­gyó mó­don fo­gom is­mer­tet­ni: a for­dí­tói tel­je­sít­mény mél­ta­tá­sa után az utol­só le­vél ma­gyar szö­ve­gét ha­son­lí­tom össze an­nak fran­cia for­dí­tá­sá­val.

A Mikes-évforduló ese­mé­nyei kö­zött igen fon­tos a tel­jes fran­cia nyel­vű for­dí­tás meg­je­le­né­se, hi­szen ezen a nyel­ven ed­dig csak sze­mel­vé­nyek lé­tez­tek a mű­ből. Más nyel­ve­ken (pél­dá­ul an­go­lul, né­me­tül, ola­szul és tö­rö­kül) már évek óta ol­vas­ha­tó a Le­ve­les­könyv tel­jes vagy majd­nem tel­jes szö­ve­ge.

A for­dí­tók – Kaló Krisz­ti­na és Thi­er­ry Fo­uil­le­ul – egy­éves mun­ka so­rán ül­tet­ték át Mi­kes le­ve­le­it fran­ci­á­ra. A for­dí­tás­nak – amint az min­den ko­moly szép­iro­dal­mi (és nem szép­iro­dal­mi) for­dí­tás­nál el­vár­ha­tó – több elő­ze­tes vál­to­za­ta is szü­le­tett, amely­ről a for­dí­tók ki­kér­het­ték Mi­kes és a le­vél­iro­da­lom ha­zai és fran­cia szak­ér­tő­i­nek vé­le­mé­nyét. A for­dí­tók mun­ká­ját ko­moly szak­mai együtt­mű­kö­dés kí­sér­te: a ki­adást Tüs­kés Gá­bor ve­zet­te, a szö­ve­get Mi­chel Mar­ty lek­to­rál­ta, Jean Bér­en­ger tör­té­nel­mi elő­szót, Tóth Fe­renc a for­dí­tók jegy­ze­te­it ki­egé­szí­tő tör­té­nel­mi jegy­ze­te­ket ké­szí­tett. A kö­te­tet Szerb An­tal 1934-es Mikes-esszéje nyit­ja. A for­dí­tást rész­le­tes do­ku­men­tá­ció – tér­kép, idő­ren­di táb­lá­zat, bib­li­og­rá­fia, tö­rök sza­vak jegy­zé­ke, sze­mély­ne­vek és föld­raj­zi ne­vek jegy­zé­ke, in­dex – egé­szí­ti ki.

Az utol­só le­vél for­dí­tá­sá­nak elem­zé­se előtt rö­vi­den ér­té­kel­nem kell a for­dí­tók mun­ká­ját. Már Mi­kes fran­cia ki­adá­sá­nak ter­vé­ről ér­te­sül­ve sej­te­ni – sőt tud­ni – le­he­tett, hogy rend­kí­vül ne­héz fel­adat­ra vál­lal­koz­tak. Mi­kes nyelv­hasz­ná­la­ta, stí­lu­sa a ma­gyar iro­dal­mon be­lül is egye­di je­len­ség, és en­nek át­ül­te­té­se fran­ci­á­ra első ne­ki­fu­tás­ra meg­old­ha­tat­la­nul ne­héz­nek tűn­het. A több­szö­ri ne­ki­fu­tás és ál­lan­dó dia­ló­gus a két for­dí­tó és más vé­le­mé­nye­zők kö­zött azon­ban szép ered­ményt ho­zott. Ki­je­lent­he­tő, hogy Mi­kes kor­társ fran­cia nyel­ven is meg­le­pő, meg­ka­pó és szív­hez szó­ló ol­vas­mány.

A for­dí­tók a kö­tet utó­sza­vá­ban, il­let­ve az ok­tó­ber­ben Bu­da­pes­ten ren­de­zett nem­zet­kö­zi Mikes-konferencián is ki­fej­tet­ték, mi­lyen meg­fon­to­lás ve­zet­te őket arra, hogy a Le­ve­les­könyvet mai, s ne táj­nyel­vi fran­ci­á­ra ül­tes­sék át. Arra is ki­tér­tek, hogy en­nek el­le­né­re mi­ként pró­bál­ták Mi­kes sa­já­tos stí­lu­sát, a kor han­gu­la­tát ér­zé­kel­tet­ni, a mo­dern fran­cia szö­veg­be vissza­csem­pész­ni „spi­ri­tu­á­lis, szí­nes, he­lyen­ként za­var­ba ejtő” nyel­vét. Ezek­re a meg­ol­dá­sok­ra most a 207. le­vél kap­csán té­rek ki.

Mi­kes utol­só le­ve­lé­nek alap­gon­do­la­ta a meg­bé­ké­lés, a be­le­nyug­vás, az el­fo­ga­dás. Egy fran­cia szá­má­ra ta­lán van ben­ne va­la­mi, ami Pas­calt vagy a jan­ze­nis­tá­kat idé­zi. Is­ten aka­ra­ta az egyet­len ma­gya­rá­zat a „ha­szon­ta­lan” buj­do­sás­ban el­töl­tött élet­re (a „ha­szon­ta­lan” for­dí­tá­sá­ra még vissza­té­rünk). A le­vél han­gu­la­ta ér­de­kes mó­don in­kább 17., és nem 18. szá­za­di fran­cia ha­gyo­má­nyok­kal érint­ke­zik: a lel­ki nyu­ga­lom (qu­i­é­tu­de) szük­sé­ges­sé­gét Mi­kes ha­lá­la ide­jén a fran­cia szel­le­mi áram­la­tok­ban már a nyug­ta­lan­ság (in­qu­i­é­tu­de) fi­lo­zó­fi­á­ja vált­ja fel.

A for­dí­tók nem tar­tot­ták meg a la­ti­nos kel­te­zést („22 oc­tob­ris”), he­lyet­te egy 17. szá­za­di for­mát al­kal­maz­tak, amely az értő fran­cia ol­va­só szá­má­ra Mme de Sé­vig­né le­ve­le­it idéz­he­ti fel. A 207. le­vél olyan szö­veg­he­lye­in, ahol Mi­kes a mai je­len­té­sé­től el­té­rő ér­te­lem­ben hasz­nál egy szót, min­den eset­ben sze­ren­csés meg­ol­dást vá­lasz­tot­tak: az „em­be­ri nem­zet” „race hu­maine” [em­be­ri faj], a „vál­to­zást mind­ad­dig pró­bál­juk” „nous ex­pé­ri­men­te­rons aus­si long­tem­ps” [mind­ad­dig ta­pasz­tal­ni fog­juk], il­let­ve az „az­után meg­szű­nünk” „nous se­rons exempts” [men­te­sül­ni fo­gunk] lett. A bib­li­ai szó­hasz­ná­lat meg­őr­zé­se szin­tén fon­tos: „a si­ra­lom­nak völ­gyé­ben” pél­dá­ul a fran­cia bib­li­ai meg­fe­le­lő „dans la val­lée des ple­urs” lett.

A fran­cia for­dí­tás, amennyi­re le­het, pró­bál­ja kö­vet­ni Mi­kes he­lyen­ként szag­ga­tott mon­dat­fű­zé­sét. En­nek el­éré­sé­re a fran­cia mon­da­tok­ban sok a be­ékelt ki­eme­lés, ami ér­de­kes mó­don a be­szélt nyel­vet idé­zi: „nous som­mes, non se­u­le­ment nous, mais tou­te la race hu­maine”, „Il nous faut donc ve­il­ler à ce que nous aus­si, nous l’employions à cet­te fin”. A for­dí­tás so­rán szük­ség­sze­rű je­len­ség a vesz­te­ség: bi­zo­nyos je­len­tés­ár­nya­la­to­kat, kon­no­tá­ci­ó­kat, kul­tu­rá­lis hát­tér­is­me­re­te­ket más nyel­ven ne­héz vagy nem le­het ér­zé­kel­tet­ni. A 207. le­vél for­dí­tá­sá­ban mind­amel­lett igen ke­vés vesz­te­sé­get le­het fel­fe­dez­ni. Egyet­len pél­dát em­lí­te­nék: „ki­ve­vé a buj­do­sás­ból” fran­ci­á­ul „a aus­si rap­pe­lé celui-ci d’exil” [őt is ma­gá­hoz szó­lí­tot­ta a szám­űze­tés­ből] lett. Va­ló­szí­nű, hogy a fran­cia ol­va­só szá­má­ra meg­le­pő ez a meg­fo­gal­ma­zás, ugyan­ak­kor meg­őr­zi a fő tar­tal­mi ele­met, vagy­is, hogy a szám­űze­tés után a ha­lál va­la­mi­fé­le meg­nyug­vás. Mi­kes tel­je­sen egyé­ni for­du­la­tát azon­ban egy ál­ta­lá­no­sab­ban hasz­nált, a ke­resz­tény­ség­hez kö­tő­dő ki­fe­je­zés pó­tol­ja a fran­cia vál­to­zat­ban.

A for­dí­tók (na­gyon he­lye­sen) le­tet­tek egyes, más nyelv­re át nem ül­tet­he­tő ré­gi­es („ma­rad­tunk volt”) vagy né­pi­es („kel­le­tett men­nem”) ige­ala­kok és nem köz­nyel­vi for­má­jú sza­vak („üdv­es­sé­ges”) vissza­adá­sá­ról. A le­vél­ben túl­nyo­mó­részt a fran­cia köz­nyelv­ben hasz­ná­la­tos múlt idő, az úgy­ne­ve­zett pas­sé com­po­sé alak­ja­it hasz­nál­ják, ami élő­vé, köz­vet­len­né te­szi, a va­lós le­vél hang­ne­mé­hez kö­ze­lí­ti a be­szá­mo­lót. Mind­össze há­rom he­lyen al­kal­maz­zák a fran­cia szép­iro­dal­mi nyelv­ben hasz­ná­la­tos ige­idő, a pas­sé simp­le alak­ja­it („lors­que j’écrivis ma pre­miè­re lett­re”„la Por­te nom­ma mon­sieur Zay”„on me fit bach-bog”), ez­ál­tal ezek az ese­mé­nyek – uta­lás Mi­kes leg­el­ső le­ve­lé­re, va­la­mint arra, hogy Rá­kó­czi ere­de­ti kí­sé­re­té­ből az utol­só­ként elöl­já­ró lett – sa­já­tos je­len­tés­több­le­tet nyer­nek, el­kü­lö­nül­nek a pas­sé com­po­sé ál­tal ki­fe­je­zett ese­mé­nyek kro­no­ló­gi­á­já­tól.

A for­dí­tók meg­tart­ják az is­mét­lő­dé­se­ket, ezek a cél­nyel­ven is sa­já­tos ha­tást tesz­nek, pél­dá­ul „Après sa mort, il m’a fal­lu me rend­re à la Por­te pour an­non­cer sa mort” („Ha­lá­la után a por­tá­ra kel­le­tett men­nem, hogy hír­ré ad­jam ha­lá­lát”). Két eset­ben ta­pasz­tal­tuk, hogy a fran­cia szó han­gu­la­ti­lag erő­sebb, mint a ma­gyar ere­de­ti: „vi­cis­si­tu­des” [vi­szon­tag­ság] ke­rül a „vál­to­zás”, „in­fruc­tu­e­ux” [szó sze­rint gyü­möl­csöt nem adó, így je­len­tés­me­ze­jé­be tar­to­zik a ter­mé­ket­len­ség is] a „ha­szon­ta­lan” he­lyé­re, ám ezek az ár­nya­la­tok a le­vél han­gu­la­tá­nak vissza­adá­sát szol­gál­ják, adott eset­ben a más szö­veg­he­lye­ken tör­té­nő vesz­te­sé­get kom­pen­zál­hat­ják. Egyes szer­ke­ze­ti át­ala­kí­tá­sok tel­je­sen jo­go­sak: a „vál­to­zó éle­tünk” – „l’instabilité de no­tre vie” hang­zá­sa sok­kal ki­fe­je­zőbb, mint a szo­ro­sabb for­dí­tás [no­tre vie in­stab­le] lett vol­na.

Bo­nyo­lult kér­dés a mon­dat­ha­tá­rok he­lyen­kén­ti vál­toz­ta­tá­sa, hi­szen – el­mé­le­ti­leg – a mon­dat­ha­tá­ro­kat for­dí­tás­kor nem ta­ná­csos át­ala­kí­ta­ni. A Tö­rök­or­szá­gi le­ve­lek au­to­gráf kéz­ira­tá­ban azon­ban Mi­kes köz­pon­to­zá­sa egy­ál­ta­lán nem kö­ve­ti azt a ta­go­lást, ame­lyet ma hasz­nál­nánk. A nyom­ta­tott ki­adá­sok­ban így, ki­vé­ve a be­tű­hív kri­ti­kai ki­adást, a mon­dat­ha­tá­ro­kat a ki­adó ol­va­sa­ta hoz­za lét­re. A 207. le­vél­ben há­rom eset­ben ta­lál­ha­tó mon­dat­ha­tár vál­to­zás a for­dí­tás­hoz hasz­nált ki­adás­hoz ké­pest. Az első eset­ben – „Mennyi vál­to­zá­son men­tem már ál­tal, de az Is­ten­nek gond­vi­se­lé­se min­den­kor ve­lem volt és va­gyon mind­nyá­junk­kal” – a mon­dat két rész­re bon­tá­sát nem ér­zem fel­tét­le­nül szük­sé­ges­nek. A má­so­dik eset­ben ma­gya­rul egy mon­dat­ba ke­rül a kér­dés és az arra adott vá­lasz – „Mit ren­del az Úr ez­után fe­lő­lem, az ő ke­zé­ben va­gyok, ha­nem azt tu­dom […]” – vé­le­mé­nyem sze­rint a kér­dés ki­eme­lé­se a fran­cia vál­to­zat­ban in­do­kol­ha­tó. A har­ma­dik eset­ben nem tű­nik szük­sé­ges­nek az „eb­ből ki­ve­szek 17 esz­ten­dőt” kü­lön mon­dat­tá té­te­le, mert „Az első le­ve­le­met, ami­dőn a né­ném­nek ír­tam […] ha­szon­ta­lan buj­do­sás­ban töl­töt­tem” tag­mon­da­tai egyet­len gon­do­lat fo­lya­ma­tos ki­fej­té­sé­nek te­kint­he­tők.

Mind­ezek alap­ján az utol­só le­vél for­dí­tá­sát, csak­úgy, mint a tel­jes fran­cia for­dí­tás meg­je­le­né­sét je­len­tős és si­ke­res mun­ká­nak te­kint­het­jük, amely meg­ter­mé­ke­nyí­tő­en hat­hat a ma­gyar iro­da­lom fran­cia nyel­vű tol­má­cso­lá­sá­ra.

Résumé

La tra­duc­ti­on intég­rale en frança­is des Lett­res de Tur­quie de Ke­le­men Mi­kes est un évé­ne­ment de pre­miè­re im­por­tance du 250e an­ni­ver­sa­ire de la mort de l’auteur (2011). Nous avons déjà eu l’occasion de pré­sen­ter ce vo­lu­me, aus­si choisissons-nous une aut­re ap­pro­che cet­te fois : nous com­pa­rons la tra­duc­ti­on de la der­niè­re lett­re avec l’original hong­rois. Nous po­u­vons cons­ta­ter que la tra­duc­ti­on des Lett­res de Tur­quie, ré­a­li­sée par Krisz­ti­na Kaló et Thi­er­ry Fo­uil­le­ul, est un tra­va­il réf­léc­hi et ré­us­si, un tex­te vi­vant et to­u­chant en frança­is con­tem­po­ra­in. L’idée cent­rale de la der­niè­re lett­re est la ré­sig­na­ti­on, l’acceptation du des­tin et la recher­che du bon­heur dans la qu­i­é­tu­de. Les tra­duc­te­urs ont pu rend­re ce ton en respec­tant le sens jus­te de certains mots, le vo­ca­bu­laire et les ré­pé­tit­ions prop­res à Mi­kes, en su­i­vant au­tant que pos­sib­le la syn­ta­xe par­ti­cu­liè­re de ses ph­ras­es. Bien qu’il soit im­pos­sib­le de fa­ire sen­tir cert­aines nu­an­ces de sa lan­gue, la tra­duc­ti­on reflè­te à la fois le fond et la for­me de la conc­lu­si­on de sa cor­res­pon­dance.

No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?