Békés Enikő és Tóth Zsombor írása

június 13th, 2012 § 0 comments

Recenzió

Von­zá­sok és vá­lasz­tá­sok: a könyv­tár di­csé­re­te. Szöveg–Emlék–Kép, szerk. Boka Lász­ló és P. Vá­sár­he­lyi Ju­dit, Bp., OSZK-Gondolat, 2011 (Bib­li­ot­he­ca Sci­en­tiae et Artis).

A kö­tet címe vég­ső so­ron a re­cen­zen­sek el­té­rő ál­lás­pont­ja­i­nak és ol­va­sa­ta­i­nak met­szés­pont­sze­rű ta­lál­ko­zá­sa­it (is) jel­zi, hi­szen a kom­men­tál­va olvasás-írás négy­ke­zes pra­xi­sa kü­lön­le­ges szak­mai él­mény le­nyo­ma­tát hagy­ta ben­nünk. Ez is egy emlék/kép, me­lyet e re­cen­zió váz­la­tos, ön­ké­nye­sen vá­lo­ga­tó szem­lé­je szö­ve­ge­sít meg. Már a cím­ben ki­hang­sú­lyo­zott szöveg–emlék–kép fo­ga­lom­hár­mas olyan re­lá­ci­ót pro­po­nál, mely­nek el­mé­le­ti ke­re­té­be vál­to­za­tos és gaz­dag stú­di­u­mok egész sora il­lesz­ke­dik. Va­ló­ban, a ta­nul­mány­kö­tet az in­ter­me­dia­li­tás és in­ter­disz­cip­li­na­ri­tás olyan im­po­záns ho­ri­zont­ját tár­ja fel az ol­va­só előtt, amely egy­ér­tel­műn a ta­nul­mány­kö­tet­hez köti a könyv­tár fo­gal­má­nak in­téz­mé­nyi, szel­le­mi, in­tel­lek­tu­á­lis, ér­zel­mi – sőt sze­mé­lyes kon­no­tá­ci­ó­it s re­fe­ren­ci­á­it. Az egyes ta­nul­má­nyok diszciplinárisan/módszertanilag is el­té­rő dis­kur­zu­sai egy for­rás, ese­mény, sze­mély, in­téz­mény adott mé­di­u­mok­hoz köt­he­tő, vagy ezek­ben do­ku­men­tá­ló­dó, rep­re­zen­tá­ló­dó nar­rá­ci­ó­it összegzik.

A ta­nul­má­nyok te­ma­ti­kus rend­sze­re­zé­se nem volt a kö­tet szer­kesz­tő­i­nek fő cél­ja, így csu­pán kör­vo­na­la­i­ban raj­zo­ló­dik ki az a rend­szer­sze­rű­ség, amely egy hoz­zá­ve­tő­le­ges ket­tős meg­osz­tást su­gall. Fel­is­mer­ni vé­lünk egy na­gyobb kor­puszt, amely a kö­zép­ko­ri és kora új­ko­ri írás­be­li­ség és mű­ve­lő­dés, sőt ezen be­lül a könyv­kul­tú­ra és an­nak hasz­ná­la­ti ha­bi­tu­sa­it tár­gya­ló írá­so­kat tar­tal­maz­za. Egy má­so­dik, ki­sebb ter­je­del­mű rész a 18–19–20. szá­za­di vo­nat­ko­zá­sú írá­so­kat tar­tal­maz­za, vál­to­za­tos te­ma­ti­kai és disz­cip­li­ná­ris le­bon­tás­ban, a for­rás­fel­tá­ró, be­mu­ta­tó jel­le­gű írá­sok­tól a társadalom‑, művelődés- és po­li­ti­kai esz­me­tör­té­ne­ti eset­ta­nul­má­nyo­kig. Ez a két tömb nincs egyen­súly­ban, sőt az utób­bi szö­ve­gei nem egy­ér­tel­mű­en il­lesz­ked­nek a meg­adott cím­hez. Meg­győ­ző­dé­sünk, hogy egy al­cím in­do­kolt lett vol­na, hi­szen egy vál­to­za­tos te­ma­ti­ká­jú, sőt mód­szer­ta­ni­lag és disz­cip­li­ná­ri­san is ennyi­re sok­szí­nű, nagy ter­je­del­mű kor­pusz ko­hé­zi­ó­ját ér­dem­ben erő­sít­het­te vol­na. A to­váb­bi­ak­ban az ál­ta­lunk be­azo­no­sí­tott szer­ke­ze­ti fel­épí­tés men­tén, nem kro­no­ló­gi­ai el­vet kö­vet­ve szem­léz­zük csak­nem mind­egyik ta­nul­mányt; el­ső­sor­ban nyil­ván azo­kat, ame­lyek for­rás­anya­gá­ra, mód­sze­ré­re va­la­me­lyest ér­dem­be­li rá­lá­tá­sunk van.

Az ál­ta­lunk első szer­ke­ze­ti tömb­ként té­te­le­zett, la­zán össze­füg­gő szer­ke­ze­ti egy­ség­ben több olyan mű­vé­szet­tör­té­ne­ti té­má­jú írás ka­pott he­lyet, mely a kó­de­xek, il­let­ve a nyom­ta­tott köny­vek il­luszt­rá­lá­sá­ra szol­gá­ló ké­pe­ket elem­zi, a ké­pek­nek he­lyet adó szö­ve­gek­től azon­ban ezek a ta­nul­má­nyok sem tud­nak és nem is akar­nak el­sza­kad­ni, hi­szen az áb­rá­zo­lá­sok csak a szö­veg­test­tel együtt, azok kon­tex­tu­sá­ban ér­tel­mez­he­tő­ek. A vi­zu­á­lis kul­tú­ra em­lé­ke­i­vel fog­lal­ko­zik a kö­tet két utol­só ta­nul­má­nya is, me­lyek az ex lib­ri­sek, il­let­ve a fo­tog­rá­fia ko­rai em­lé­ke­i­re és ezek vizs­gá­la­tá­nak a mód­szer­ta­ná­ra hív­ják fel a fi­gyel­met. A mű­vé­szet­tör­té­ne­ti vo­nat­ko­zá­sú ta­nul­má­nyok so­rát Ma­ro­si Ernő aka­dé­mi­kus írá­sa nyitja.

Ma­ro­si Ernő: A Pray-kódex hús­vé­ti képsorához

A kó­de­xek ku­ta­tá­sa a kö­zép­ko­ri mű­vé­szet­tel fog­lal­ko­zók szá­má­ra alap­ve­tő ki­in­du­lá­si pont, ugyan­ak­kor a mé­di­um sa­já­tos­sá­gai, a mo­nu­men­tá­lis képi mű­fa­jok­tól való el­té­ré­sei mi­att vizs­gá­la­tuk gyak­ran ne­héz fel­adat­nak bi­zo­nyul. Az OSZK-ban őr­zött, a Ha­lot­ti be­szédet is tar­tal­ma­zó, Pray György je­zsu­i­ta tör­té­nész­ről el­ne­ve­zett 13. szá­za­di kó­dex toll­raj­za­i­nak sti­lá­ris je­gyei dél­né­met, salz­bur­gi kap­cso­la­to­kat mu­tat­nak, amint ezt már ko­ráb­ban Weh­li Tün­de ku­ta­tá­sai ki­mu­tat­ták. Ma­ro­si Ernő je­len ta­nul­má­nyá­ban egy­részt fe­lül­vizs­gál­ja sa­ját ko­ráb­bi ér­ték­íté­le­tét, mely­ben a toll­raj­zok al­ko­tó­ját gya­kor­lat­lan kezű mes­ter­nek ne­vez­te, va­la­mint fel­hív­ja a fi­gyel­met a ké­pek össze­ál­lí­tá­sá­nak igé­nyes­sé­gé­re. A szer­ző is­mer­te­ti, hogy az il­luszt­rá­ci­ó­kat tar­tal­ma­zó la­pok a kó­de­xen be­lül nem az ere­de­ti he­lyü­kön ta­lál­ha­tók, ép­pen ezért fon­tos meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy ere­de­ti­leg me­lyik szö­veg­rész­hez tar­toz­hat­tak. Ma­ro­si vé­le­mé­nye sze­rint a kép­so­rok té­má­juk alap­ján a hús­vét ün­nep­kö­ré­hez kap­csol­ha­tók (mint pél­dá­ul a Le­vé­tel a ke­reszt­ről, vagy a Sír­ba té­tel je­le­ne­tek). A ké­pek el­ren­de­zé­sét ko­ra­be­li kó­de­xek­kel veti össze: eb­ben az össze­ha­son­lí­tás­ban is fon­tos sze­rep­hez jut a ké­pek és az evan­gé­li­um egyes szö­veg­ré­sze­i­nek egy­más­hoz való vi­szo­nya. A Pray-kódex kom­po­zí­ci­ó­já­ról, fi­gye­lem­be véve az egyes ké­pek­nek az el­he­lyez­ke­dé­sét és sor­rend­jét, Ma­ro­si azt ál­la­pít­ja meg, hogy az a ré­geb­bi tí­pu­sú evan­ge­li­á­ri­u­mok el­ren­de­zé­sét kö­ve­ti. A szer­ző a tőle meg­szo­kott gaz­dag tár­gyi tu­dás­sal mu­tat­ja be a kó­dex­ben sze­rep­lő egyes kép­tí­pu­sok (pl. Le­vé­tel a ke­reszt­ről) nyu­ga­ti, il­let­ve bi­zán­ci mű­vé­szet­ből vett iko­nog­rá­fi­ai párhuzamait.

Bor­ecz­ky Anna: A po­zso­nyi káp­ta­lan Ga­noys Ven­cel­től való kö­zép­ko­ri Bib­liájá­nak tör­té­ne­te (OSZK, Kéz­irat­tár, Cod. Lat. 78.)

Bor­ecz­ky Anna az OSZK Frag­men­ta co­di­cum ku­ta­tó­cso­port­já­nak a tag­ja, fel­ada­ta a kö­zép­ko­ri kó­dex­il­luszt­rá­ci­ók ku­ta­tá­sa. A kö­tet egyik má­sik szer­ző­jé­vel, Né­meth And­rás­sal kö­zö­sen nem­ré­gi­ben egy a könyv­tár­ban őr­zött il­luszt­rált késő an­tik re­gény tö­re­dé­kes kéz­ira­tá­nak a fel­fe­de­zé­sé­vel vív­ta ki a ha­zai és a nem­zet­kö­zi tu­do­má­nyos élet el­is­me­ré­sét. (A kéz­irat ta­nul­má­nyok­kal kí­sért fak­szi­mi­le ki­adá­sa: Apol­lo­ni­us pic­tus: Egy il­luszt­rált késő an­tik re­gény 1000 kö­rül. An il­lustra­ted late an­ti­que ro­mance around 1000, szerk. Bor­ecz­ky Anna, Né­meth And­rás, Bp., OSZK, 2011.) Bor­ecz­ky eb­ben a cik­ké­ben a Pray kó­dex-szel együtt 1813-ban, a po­zso­nyi káp­ta­lan aján­dé­ka­ként az OSZK-ba ke­rült Ga­noys Ven­cel Bib­li­á­jával fog­lal­ko­zik. Amint azt a szer­ző el­mond­ja, a Po­zsony­ban fenn­ma­radt 14−15. szá­za­di gaz­dag em­lék­anyag alap­ján ké­pet kap­ha­tunk a kor­szak ma­gyar­or­szá­gi vá­ro­si könyv­kul­tú­rá­já­ról. Bor­ecz­ky Anna meg­győ­ző­en re­konst­ru­ál­ja a Bib­lia ke­let­ke­zé­sé­nek mint­egy száz évet fel­öle­lő tör­té­ne­tét, amely a 1300 kö­rü­li évek Fran­cia­or­szá­gá­ból Prá­gán ke­resz­tül Po­zso­nyig ve­zet, és rá­vi­lá­gít a francia–cseh mű­vé­sze­ti kap­cso­la­tok in­ten­zi­tá­sá­ra is.

Ko­vács Esz­ter: Ma­gyar­or­szá­gi je­zsu­i­ta port­rék Matěj Tan­ner könyveiben

Tan­ner 17. szá­za­di cseh je­zsu­i­ta szer­ze­tes, pro­fesszor, aki két kö­tet­ben írta meg a rend leg­na­gyobb­ja­i­nak élet­raj­zát, akik kö­zött több ma­gyar szár­ma­zá­sú je­zsu­i­tát is be­mu­ta­tott. Az élet­raj­zok mel­lett a szer­ze­te­sek­ről port­ré­kat is kö­zölt, me­lye­ket a kor is­mert fes­tő­je és könyv­il­luszt­rá­to­ra, Karel Šk­re­ta ké­szí­tett. A ma­gyar szár­ma­zá­sú, vagy Ma­gyar­or­szá­gon is te­vé­keny­ke­dő je­zsu­i­ták kö­zött sze­re­pel töb­bek kö­zött Páz­mány Pé­ter, Kál­di György vagy Pa­u­lus Cy­ri­a­nus. Tan­ner mű­ve­i­ről meg­tud­hat­juk, hogy cél­ja nem annyi­ra a hi­te­les tör­té­net­írás volt, mint in­kább az élet­raj­zo­kon ke­resz­tül a pél­da­ál­lí­tás. Ez­zel áll­nak össz­hang­ban a metszet-illusztrációk is, me­lyek a szer­ze­te­sek éle­té­ből ki­ra­ga­dott egy-egy jel­lem­ző pil­la­na­tot örö­kí­te­nek meg, mint pél­dá­ul a be­teg­ápo­lást vagy egyéb ka­ri­ta­tív te­vé­keny­sé­ge­ket. Az igé­nyes ké­pek lát­tán azon­ban ma­rad némi hi­ány­ér­zet az ol­va­só­ban, ta­lán ér­de­mes lett vol­na töb­bet fog­lal­koz­ni a met­sze­tek iko­nog­rá­fi­á­já­val, elő­ké­pe­ik­kel és készítőjükkel.

Cso­bán End­re At­ti­la: Ver­i­tas tem­po­ris fi­lia: Egy 18. szá­za­di po­zso­nyi cím­lap­elő­zék értelmezése

A ta­nul­mány egy 18. szá­za­di, Po­zsony­ban meg­je­lent föld­raj­zi mű cím­lap­elő­zé­ké­nek nyújt­ja iz­gal­mas ér­tel­me­zé­sét, el­ső­sor­ban emblémás-könyvek alap­ján, va­la­mint Jo­han­nes Trit­he­mi­us apát­nak a hét ark­an­gyal­ról mint a Föld kor­mány­zó­i­ról szó­ló ta­ní­tá­sát ala­pul véve. Bár a szer­ző ta­nul­má­nya vé­gén rö­vi­den is­mer­te­ti a met­szet­nek a fel­vi­lá­go­so­dás szel­le­mi­sé­gé­hez kö­ze­lebb álló má­sik le­het­sé­ges in­terp­re­tá­ci­ó­ját is, ő maga azon­ban egy teo­ló­gi­ai, az is­te­ni gond­vi­se­lés­re, üdv­tör­té­net­re és az is­te­ni igaz­ság és igaz­sá­gos­ság meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ra uta­ló al­le­gó­ri­a­ként ér­tel­me­zi a je­le­ne­tet és a cím­la­pon áb­rá­zolt alakokat.

Vas­né Tóth Kor­né­lia: Az ex lib­ri­sek in­terp­re­tá­ci­ó­já­nak új irá­nyai, ex lib­ris és hungarikakutatás

A ta­nul­mány azt mu­tat­ja be, ho­gyan le­het az ex lib­ri­se­ket ön­ál­ló kis­gra­fi­kai al­ko­tás­ként, kom­po­zí­ci­ó­ként ér­tel­mez­ni, ere­de­ti, gya­kor­la­ti funk­ci­ó­juk­tól és ren­del­te­té­si he­lyük­től, a könyv­től füg­get­le­nül ke­zel­ve őket. A szer­ző is­mer­te­ti azo­kat a mo­dern kép­el­mé­le­ti irány­za­to­kat, me­lyek az iko­nog­rá­fia és ikon­o­ló­gia mód­sze­rén kí­vül al­kal­maz­ha­tó­ak az ex lib­ri­sek ku­ta­tás so­rán. Az ex lib­ris ta­lá­ló ki­fe­je­zés­sel élve tu­laj­don­kép­pen „gra­fi­kai epig­ram­ma­ként” is meg­ha­tá­roz­ha­tó; ha­tá­sa a mű­faj­ból adó­dó tö­mör­ség­ben rej­lik, hi­szen a tar­ta­lom emb­lé­ma­sze­rű­en egy kis­mé­re­tű kom­po­zí­ci­ó­ba sű­rít­ve konst­ru­á­ló­dik meg. Az ex lib­ri­sek ese­té­ben, az emb­lé­mák­hoz ha­son­ló­an a rö­vid kí­sé­rő­szö­veg ki­egé­szí­ti a kép ál­tal hor­do­zott in­for­má­ci­ót, ez utal­hat a tu­laj­do­nos ne­vén kí­vül az adott könyv­tár va­la­mely spe­ci­á­lis te­ma­ti­kus egy­sé­gé­re, de olyan pél­dá­nyok­ról is ol­vas­ha­tunk, ahol maga az áb­rá­zo­lás vi­zu­á­lis rejt­vény for­má­já­ban utal a tu­laj­do­nos ne­vé­re. Zrí­nyi Mik­lós ex lib­ri­se pe­dig arra jó pél­da, hogy néha a képi áb­rá­zo­lást jel­mon­dat is kí­sé­ri: Sors bona ni­hil ali­ud. A ta­nul­mány vé­gül ki­tér az ex lib­ri­sek, mint hun­ga­ri­ku­mok ku­ta­tá­sá­ra, amely a ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú, de kül­föl­dön meg­ta­lál­ha­tó em­lé­kek fel­tá­rá­sá­ra irá­nyul, ezen be­lül rész­le­te­seb­ben is­mer­tet né­hány da­ra­bot a moszk­vai Ru­do­mi­no Összorosz Ál­la­mi Ide­gen­nyel­vű Könyv­tár Rit­ka Köny­vek Osz­tá­lyá­nak hun­ga­ri­ku­mai kö­zül. Meg kell azon­ban je­gyez­nünk, hogy a ta­nul­mány­nak meg­le­he­tő­sen sze­gé­nyes a kép­anya­ga, ah­hoz ké­pest, hogy mi­lyen rész­le­te­sen és ala­po­san fog­lal­ko­zik az ex lib­ri­sek tör­té­ne­té­vel és faj­tá­i­val, ér­de­mes lett vol­na több áb­rá­val il­luszt­rál­ni ezt az egyéb­ként gaz­dag tár­gyi tu­dást fel­vo­nul­ta­tó írást.

Hor­váth Iván – Ha­ran­go­zó Ádám – Né­meth Ni­ko­lett – Tu­bay Ti­zi­a­no: A Ni­kols­bur­gi Ábé­cé hi­te­les­sé­gé­nek kér­dé­se: elő­ze­tes közlemény

Egy össze­szo­kott­nak tűnő csa­pat kö­zös mun­ká­já­ból ké­szült el a kö­tet ta­lán leg­iz­gal­ma­sabb ta­nul­má­nya. Ez an­nak is ér­te­lem­sze­rű kö­vet­kez­mé­nye, hogy egy olyan ti­tok­za­tos nyelv­em­lé­ket vizs­gál­nak, mint a Ni­kols­bur­gi Ábé­cé, amely nem más, mint egy ro­vás­ábé­cé. A szer­zők szem­lé­le­tes mó­don vá­zol­ják azo­kat az alap­ve­tő prob­lé­má­kat, ame­lyek ez­zel a nyelv­em­lék­kel, kü­lö­nö­sen hi­te­les­sé­gé­vel függ­nek össze. Ugyan­is nem té­veszt­he­tő szem elől, hogy a Ni­kols­bur­gi Ábé­cé re­me­kül il­lesz­ke­dik a ki­ta­lált tra­dí­ci­ók, azaz „in­ven­ted tra­di­ti­on” tí­pu­sú tör­té­ne­lem ha­mi­sí­tá­si kí­sér­le­te­i­nek so­rá­ba, amit a sa­já­to­san re­ne­szánsz­ko­ri, po­li­ti­kai je­len­tő­ség­gel át­ita­tott hun-magyar, Attila-Mátyás pro­pa­gan­da kon­tex­tu­sa va­ló­ban meg­erő­sít. A hi­te­les­ség kér­dé­sét il­le­tő­en a szer­zők a Ni­kols­bur­gi Ábé­cét hang­ta­ni, majd könyv­tör­té­ne­ti szem­pont­ból vizs­gál­ták meg és ju­tot­tak el a fel­is­me­rés­re, hogy a szö­veg nem le­het mo­dern kori ha­mi­sít­vány, ha­nem ere­de­ti nyelv­em­lék, amely­nek ter­mi­nus ante quemje 1489 kö­rü­li­re tehető.

Ma­das Edit: Az Ér­sek­új­vá­ri Kó­dex, mint a me­ne­kü­lő apá­cák hor­doz­ha­tó könyv­tá­ra és két új forrásazonosítás

Ma­das Edit ér­té­kes mű­hely­ta­nul­má­nya az Ér­sek­új­vá­ri Kó­dexről ké­szült, amely így a 2009-es gyűj­te­mé­nyes nyelvemlék-kiállításhoz kap­cso­ló­dik, il­let­ve a meg­je­le­nés alatt álló ha­son­más ki­adást (Régi Ma­gyar Kó­de­xek, 30) is ref­lek­tál­ja. A szer­ző szak­ér­tel­mét és ki­vá­ló mun­ká­ját di­csé­ri ez a dol­go­zat is, amely az Ér­sek­új­vá­ri Kó­dex két ed­dig is­me­ret­len 13. szá­za­di la­tin for­rá­sát azo­no­sí­tot­ta be. Két la­tin nyel­vű, a hús­vé­ti ün­nep­hez kap­cso­ló­dó – egy nagy­böj­ti és nagy­he­ti– pré­di­ká­ci­ó­ból át­vett ön­ál­ló ta­ní­tás­ról van szó. Az első for­rás Ia­co­bus de Vor­agi­ne nagy­szom­ba­ti be­szé­dé­nek egy rész­le­te, ame­lyet a ma­gyar for­rás mel­lé he­lyez­ve, pár­hu­za­mo­san kö­zöl Ma­das Edit ta­nul­má­nyá­ban, míg a má­so­dik for­rás Hugo a Sanc­to Caro nagy­böjt ne­gye­dik va­sár­nap­já­ra írott két beszéde.

Né­meth And­rás: Egy újabb nem­zet­kö­zi je­len­tő­sé­gű kó­dex­tö­re­dék az OSZK-ban (Cod. Gra­ec. 4.)

Né­meth And­rás, aki je­len­leg a ber­li­ni Max-Planck Ins­ti­tut ösz­tön­dí­ja­sa, ta­nul­má­nyá­nak cí­mé­ben egy új kó­dex­tö­re­dék fel­fe­de­zé­sét je­len­ti be. A fel­fe­de­zés mond­hat­ni pusz­tán a vé­let­len­nek kö­szön­he­tő, hi­szen a Régi Nyom­tat­vá­nyok Tá­rá­nak mun­ka­tár­sa, Var­ga Ber­na­dett egy auk­ci­ós aján­lat el­len­őr­zé­se mi­att vet­te kéz­be a po­zso­nyi fe­ren­ces Bona­vent­ura Hoc­qu­ard Pers­pec­tivs című mű­vét (1651), így fe­dez­te fel, hogy a nyom­tat­ványt egy gö­rög írást tar­tal­ma­zó per­ga­men­kö­tés­be kö­töt­ték be. Ha­ma­ro­san az is ki­de­rült, hogy a mű ugyan­azon ki­adá­sá­nak egy má­sik, a bu­da­pes­ti Pi­a­ris­ta Köz­pon­ti Le­vél­tár­ban őr­zött pél­dá­nyát ugyan­an­nak a gö­rög kó­dex­nek a ket­tős le­ve­lé­be kö­töt­ték, mint az OSZK tö­re­dé­két. Né­meth And­rás­nak si­ke­rült be­azo­no­sí­ta­nia a gö­rög szö­ve­get, amely Eustra­ti­os, ni­ka­i­ai met­ro­po­li­ta (1050/60–1120) bi­zán­ci teo­ló­gus és fi­lo­zó­fus Arisz­to­te­lész Ni­ko­makho­szi Eti­ka című mű­vé­hez írott kom­men­tár­já­nak egy rész­le­tét tar­tal­maz­za. Meg­tud­hat­juk to­váb­bá, hogy a kö­tés­ből ezen kí­vül még több kéz­irat­tö­re­dék is elő­ke­rült, mint pél­dá­ul az a tö­mí­tő­a­nyag­nak hasz­nált mű, amely egy kál­vi­nis­ta dé­mo­no­ló­gus, Jo­an­nes Weyer (1515–1588) tol­lá­ból szár­ma­zik. A szer­ző el­ítél­te a bo­szor­kány­ül­dö­zést, ami­ért a pápa til­tó­lis­tá­ra tet­te a köny­vet, így az nem vé­let­le­nül vé­gez­te Hoc­qu­ard hit­vi­tá­zó mű­vé­nek kö­té­sé­ben el­rejt­ve. A kö­tet meg­ren­de­lő­je a fel­vi­dé­ki evan­gé­li­ku­sok kö­zül ke­rül­he­tett ki, akik el­len szólt a vi­ta­irat. Né­meth And­rás is­mer­te­ti a gö­rög kó­dex­tö­re­dék mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti je­len­tő­sé­gét, meg­ha­tá­roz­va an­nak ke­let­ke­zé­si ko­rát és he­lyét a szö­veg­ha­gyo­mány­ban. Mind­ezek alap­ján azt a kö­vet­kez­te­tést von­ja le, hogy a 12–13. szá­zad for­du­ló­ján ke­let­ke­zett kó­dex a kom­men­tár egyik leg­ko­ráb­bi vál­to­za­tát tar­tal­maz­za, to­váb­bá meg­ál­la­pít­ja, hogy a má­so­lás ide­je egy­be­esik a Ni­ko­makho­szi Eti­ka nyu­ga­ti re­cep­ció­tör­té­ne­té­nek kezdetével.

Ker­tész Ba­lázs­né Bíró Csil­la: And­re­as Pan­no­ni­us és Pet­rar­ca De vi­ris il­lustri­bus című életrajzgyűjteménye

Bíró Csil­la, a Régi Nyom­tat­vá­nyok Tá­rá­nak mun­ka­tár­sa, a XV. szá­za­di kar­tha­u­zi szer­ze­tes Éne­kek éne­kéhez írott kom­men­tár­já­ból írja dok­to­ri disszer­tá­ci­ó­ját; eb­ben a ta­nul­má­nyá­ban azon­ban a szer­ző egy má­sik mű­vé­vel, az Er­cole d’Este fer­ra­rai her­ceg szá­má­ra írt ki­rály­tü­kör for­rá­sa­i­val fog­lal­ko­zik. A hu­ma­nis­ta ki­rály­tü­kör el­en­ged­he­tet­len esz­kö­ze a hí­res óko­ri sze­mé­lyi­sé­gek pél­da­kép­ként tör­té­nő be­mu­ta­tá­sa. Bíró Csil­la meg­ál­la­pít­ja, hogy And­re­as Pan­no­ni­us a II. pun há­bo­rú hő­sét, Sci­pio Afri­ca­nus Ma­i­ort ajánl­ja a fer­ra­rai her­ceg szá­má­ra kö­ve­ten­dő fő min­ta­ké­pül, és azt is ki­mu­tat­ja, hogy ezt Pet­rar­ca mű­ve­i­nek fel­hasz­ná­lá­sá­val te­szi. Sci­pio hu­ma­nis­ta re­cep­ci­ó­ját ugyan­is Pet­rar­ca ala­poz­ta meg, aki több mű­vé­ben nem csak az ide­á­lis had­ve­zér alak­ját, ha­nem a val­lá­sos­ság és az ön­meg­tar­tóz­ta­tás pél­da­ké­pét is Sci­pi­ó­ban lát­ta. A ta­nul­mány ala­pos fi­lo­ló­gi­ai és iro­da­lom­tör­té­ne­ti elem­zé­sé­nek kö­szön­he­tő­en ki­bon­ta­ko­zik előt­tünk Sci­pio 14–15. szá­za­di re­cep­ci­ó­ja, mi­ál­tal a szer­ző­nek al­kal­ma nyí­lik arra is, hogy fel­hív­ja a fi­gyel­met a hu­ma­nis­ta for­rás­ke­ze­lés sa­já­tos­sá­ga­i­ra. A szer­ző ki­ku­tat­ta, hogy And­re­as Pan­no­ni­us Sci­pio pet­rar­cai élet­raj­zá­nak me­lyik szö­veg­va­ri­án­sát hasz­nál­hat­ta fel, és en­nek alá­tá­masz­tá­sá­ra a ta­nul­mány vé­gén a két szer­ző pár­hu­za­mos szö­veg­he­lye­it közli.

Far­kas Gá­bor Far­kas: „A tü­zes sárkány”

Far­kas Gá­bor, a Régi Nyom­tat­vá­nyok Tá­rá­nak ve­ze­tő­je 2011-ben meg­je­lent Régi köny­vek, új csil­la­gok című köny­vé­ben a régi ma­gyar iro­da­lom csil­la­gá­sza­ti em­lé­ke­i­vel és a 16. szá­za­di koz­mosz­el­mé­le­tek ma­gyar­or­szá­gi re­cep­ci­ó­já­val fog­lal­ko­zott. A szer­ző je­len cik­ké­vel is a tu­do­mány­tör­té­net te­rü­le­té­re ka­la­u­zol el ben­nün­ket, s a kora új­ko­ri ma­gyar­or­szá­gi tör­té­ne­ti iro­da­lom­ban elő­for­du­ló, kü­lön­le­ges égi je­len­sé­gek le­írá­sa­it ve­szi szám­ba, il­let­ve veti össze egy­más­sal. A tudománytörténet-írás ered­mé­nyei se­gít­sé­gé­vel ér­tel­mez­he­tő for­rá­sok be­szá­mol­nak pél­dá­ul ar­ról, ho­gyan in­terp­re­tál­ták az üs­tö­kö­sök meg­je­le­né­sét, mely le­írá­sok­ra a va­ló­sá­gos meg­fi­gye­lé­sen kí­vül még az óko­ri szö­veg­he­lyek is ha­tot­tak. (Ez a hu­ma­nis­ta ere­de­tű, An­tho­ny Graf­ton sza­va­i­val élve „szö­veg­köz­pon­tú tu­do­má­nyos­ság” jel­lem­ző volt a tu­do­mány egyéb te­rü­le­te­i­re is, ha­son­ló je­len­sé­get fi­gyel­he­tünk meg pél­dá­ul az ana­tó­mia tör­té­ne­té­ben is: az or­vo­so­kat a régi szö­ve­gek meg­ál­la­pí­tá­sai még ak­kor is be­fo­lyá­sol­ták, ami­kor a bon­co­lás so­rán, sza­bad szem­mel már egé­szen mást lát­tak, mint amit az au­to­ri­tás­nak tar­tott for­rá­sok­ban ol­vas­hat­tak.) A vizs­gált szö­ve­gek­ből meg­is­mer­het­jük a há­rom­száz éven­ként vissza­té­rő ko­mé­ta le­gen­dá­ját is, mely­nek ha­gyo­má­nya egé­szen a XIX. szá­za­dig tar­tot­ta ma­gát, ere­de­tét pe­dig a bet­le­he­mi csil­lag­ra ve­zet­ték vissza. A ta­nul­mány­ban a gaz­da­gon do­ku­men­tált kora új­ko­ri mű­vek kö­zött ta­lál­ha­tunk be­szá­mo­lót a fény­tö­rés­ből adó­dó, kü­lön­le­ges halo-jelenségről vagy me­te­o­rit­hul­lá­sok­ról is. Far­kas Gá­bor vé­ge­ze­tül a ta­nul­má­nyá­nak cí­mé­ül szol­gá­ló, Szé­kely Ist­ván, egy­ko­ri fe­ren­ces szer­ze­tes vi­lág­kró­ni­ká­já­ban sze­rep­lő tü­zes sár­kány le­írá­sát veti össze a töb­bi for­rás­sal és ezek alap­ján azt ér­tel­me­zi, hogy a szer­ző mi­lyen ter­mé­sze­ti je­len­sé­get örö­kít­he­tett meg.

Sar­bak Gá­bor: A pá­lo­sok és a könyv

Sar­bak Gá­bor, az egyet­len ma­gyar ala­pí­tá­sú ma­gyar szer­ze­tes­rend, a pá­lo­sok te­vé­keny­sé­gé­vel és tör­té­ne­té­vel már több pub­li­ká­ci­ó­já­ban is fog­lal­ko­zott, ez­út­tal a könyv és az ol­va­sás sze­re­pét igyek­szik fel­tár­ni a pá­los kör­nye­zet­ben ke­let­ke­zett írás­mű­vek se­gít­sé­gé­vel. Vizs­gá­la­tá­nak fő for­rá­sai Gyön­gyö­si Ger­gely, a rend per­je­lé­nek írá­sai, a rend éle­té­nek sza­bá­lya­it össze­fog­la­ló, 1520-ban meg­je­lent Dec­la­ra­ti­o­nes cons­ti­tu­ti­o­num, és a rend tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó Vi­tae frat­rum ere­mi­ta­rum. A ta­nul­mány­ban ki­raj­zo­ló­dik előt­tünk az írás­be­li­ség és ol­va­sás­kul­tú­ra je­len­tő­sé­ge a pá­los ren­den be­lül, il­let­ve a sa­ját tör­té­ne­tük fel­dol­go­zá­sá­hoz fel­hasz­nált for­rá­sok ke­ze­lé­sé­nek a mód­ja, va­la­mint az egyéb könyv­hasz­ná­lat­ra és ja­va­solt ol­vas­má­nyok­ra vo­nat­ko­zó uta­lá­sok rendszere.

P. Vá­sár­he­lyi Ju­dit: „Éne­kel­je­tek neki ví­gan, gyö­nyö­rű szép új éne­ket!” A bib­li­ai zsol­tá­rok és a Ps­al­te­ri­um Un­ga­ri­cum (Her­born, 1607)

A kora új­ko­ri ma­gyar iro­da­lom egyik leg­je­len­tő­sebb szer­ző­jé­ről, a köl­tő­ként ke­vés­bé ka­no­ni­zált Szen­ci Mol­nár Al­bert­ről ír P. Vá­sár­he­lyi Ju­dit. Vizs­gá­la­ta so­rán, mely­nek szá­mos pub­li­kált előz­mé­nye is­mert, ez­út­tal Szen­ci Mol­nár Al­bert zsol­tár­hasz­ná­la­tá­ra fó­kusz­ál. Ego-dokumentumok alap­ján mu­tat­ja ki, hogy Mol­nár Al­bert­nek már 1604-ben el­tö­kélt szán­dé­ka volt le­for­dí­ta­ni Lob­was­ser Ps­al­terjét. A zsol­tár­for­dí­tói prog­ram kö­vet­ke­ző stá­ci­ó­ja nyil­ván az 1606-os szisz­te­ma­ti­kus for­dí­tás, amit  szep­tem­ber 23-án fe­je­zett be. Új­don­ság­nak szá­mít az a fel­is­me­rés, amely ze­nei idé­ze­tek alap­ján nem­csak Mol­nár Al­bert rend­ha­gyó ze­nei is­ko­lá­zott­sá­gá­ra kö­vet­kez­tet, ha­nem meg­erő­sí­ti azt a szak­iro­dal­mi sej­tést, mi­sze­rint a zsol­tár­for­dí­tó tu­dott kot­tá­ból éne­kel­ni. A ta­nul­mány tel­jes ké­pet raj­zol Mol­nár Al­bert zsol­tár­köl­té­sze­té­ről, utal­va arra, hogy a 150 gen­fi zsol­tár le­for­dí­tá­sán kí­vül 1607 és 1612 kö­zött 13 éne­ket szer­zett, il­let­ve for­dí­tott le a fran­cia zsol­tá­rok dal­la­má­ra. Nem min­den­na­pi köl­tői tel­je­sít­mény ez, kü­lö­nö­sen a kora új­ko­ri ma­gyar kul­tú­rá­ban; más­részt a ta­nul­mány szer­ző­je azt is jo­go­san ál­la­pít­ja meg, hogy Szen­czi Mol­nár Al­bert for­dí­tá­sa­i­val, ének­gyűj­te­mé­nyé­vel a vi­lág­szer­te el­ter­jedt gen­fi dal­la­mok ha­zai meg­ho­no­so­dá­sát igye­ke­zett elősegíteni.

Si­ra­tó Il­di­kó: Pá­ló­czi Hor­váth Ádám drá­ma­szö­ve­ge­i­nek né­hány fi­lo­ló­gi­ai és színjátszás-történeti összefüggése

Si­ra­tó Il­di­kó ta­nul­má­nya, ha­son­ló mó­don, Pá­ló­czi Hor­váth Ádám élet­mű­vé­nek ér­té­ke­lé­sé­hez szol­gál­tat újabb szem­pon­to­kat és új ered­mé­nye­ket. Pá­ló­czi Hor­vát há­rom drá­mai szö­ve­gét (Fo­goly Hu­nya­di, A té­té­nyi le­ány Má­tyás ki­rály­nál, Hy­per­bo­réi Zsen­ge) vizs­gál­ja fi­lo­ló­gi­ai és színjátszás-történeti össze­füg­gé­sek­ben. A kéz­irat­ban ma­radt szö­ve­gek vizs­gá­la­ta­kor keletkezés- és befogadás-történeti szem­pon­to­kat kö­vet, de a „close read­ing” mód­szer­ta­na sze­rin­ti szimbólum-vizsgálatot is el­vé­gez. Si­ra­tó Il­di­kó ta­nul­má­nya an­nál in­kább fi­gye­lem­re­mél­tó, mert az a Pá­ló­czi Hor­váth ku­ta­tá­sok szá­má­ra egy je­len­tős ku­ta­tá­si pers­pek­tí­vát nyi­tott meg, amely­ről maga szá­mol be a Ma­gyar Ar­ión című tanulmánykötetben.

A töm­böt két nyom­da­tör­té­ne­ti vo­nat­ko­zá­sú ta­nul­mány zár­ja, mind­ket­tő ér­té­kes ada­lé­ko­kat szol­gál­tat mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti kér­dé­sek megválaszolásához.

Bán­fi Szil­via: A té­ve­sen Rap­ha­el Hoff­hal­ter­nek tu­laj­do­ní­tott nyomtatványokról

Bán­fi Szil­via, a len­gyel szár­ma­zá­sú Rap­ha­el Hoff­hal­ter­ről ér­te­ke­zik, aki nagy ha­tás­sal volt a ma­gyar nyom­dá­szat ki­ala­ku­lá­sá­ra. A ta­nul­mány nagy no­vu­ma, hogy a Hoffhalter-műhelyből szár­ma­zó­nak tar­tott kö­te­tek össze­gyűj­té­se és vizs­gá­la­ta után si­ke­rült be­azo­no­sí­ta­ni két olyan saj­tó­ter­mé­ket, ame­lyek­nek a ki­adá­sát té­ve­sen tu­laj­do­ní­tot­ták Hoff­hal­ter­nek. Az egyik mű a ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net szá­má­ra rend­kí­vü­li je­len­tő­ség­gel bíró Tra­go­e­dia ma­gyar nyel­ven Bor­nem­isza Pé­ter­től, amely­ről így té­ve­sen ál­lít­ja Oláh Sza­bolcs a 2009-es fak­szi­mi­le ki­adás­ban, hogy Hoff­hal­ter bé­csi nyom­dá­já­ban ké­szült. A má­sik pe­dig a 12 le­vél ter­je­del­mű, Sig­is­mund von Her­ber­ste­in élet­raj­zát be­mu­ta­tó nyomtatvány.

V. Ecsedy Ju­dit: „Egy szép bé­csi könyv­nyom­ta­tó műhely”

A szer­ző a bé­csi Ma­gyar Ku­rírban meg­je­lent, a ta­nul­má­nya cí­mé­ben idé­zett hir­de­tés hát­te­rét vizs­gál­ja. Cél­ja vá­laszt ke­res­ni arra, hogy An­ton van Hay­kul és bé­csi nyom­dá­ja ho­gyan já­rult hoz­zá ma­gyar nyom­tat­vá­nyok elő­ál­lí­tá­sá­hoz vagy ép­pen­ség­gel mi­ként kés­lel­tet­te azok meg­je­le­né­sét. (Ezt el­ső­sor­ban Ka­zin­czy ese­te il­luszt­rál­ja a leg­job­ban, aki Egy­ve­leg írá­sa­it szán­dé­ko­zott ott meg­je­len­tet­ni). A ta­nul­mány vég­ki­fej­le­te a sá­ros­pa­ta­ki nyom­da fel­ál­lí­tá­sá­ról re­fe­rál (1807), me­lyet Szen­tes Jó­zsef in­dí­tott el és fe­les tár­sul maga mel­lé ép­pen Hay­kul An­talt vet­te, aki kb. 1809-ig tar­tott ki mel­let­te, két­ség­te­le­nül olyan moz­za­na­ta a ma­gyar mű­ve­lő­dés­tör­té­net­nek, ame­lyet a kor­szak iro­da­lom­tör­té­né­szei is ér­té­kel­nek majd.

A má­so­dik tömb írá­sai nem­csak idő­ben ke­rül­nek kö­ze­lebb a je­len ho­ri­zont­já­hoz, ha­nem vi­lá­gos el­moz­du­lást mu­tat­nak a tár­sa­da­lom­tör­té­net és az ál­ta­lá­no­san ér­tel­me­zett tör­té­net­írás disz­cip­li­ná­ris pers­pek­tí­vá­ja irá­nyá­ba. A köny­ves kul­tú­ra, írás­be­li­ség és nyom­da­tör­té­net he­lyett olyan tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti mód­sze­re­ket és dis­kur­zu­so­kat meg­je­le­ní­tő je­len­tős írá­so­kat ol­vas­ha­tunk itt, ame­lyek a cím­ben meg­je­lölt em­lék mint kulturális-közösségi em­lé­ke­zet, sőt em­lé­ke­zé­si hely el­mé­le­ti kon­tex­tu­sá­ból in­dí­ta­nak értelmezéseket.

Raj­nai Edit: Az „esz­ter­go­mi eset”: A vi­dé­ki szín­igaz­ga­tók ál­lo­más­vá­lasz­tá­si le­he­tő­sé­gei az 1880-as években

Raj­nai Edit írá­sa tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti fó­ku­szú és a vi­dé­ki szín­igaz­ga­tók ér­vé­nye­sü­lé­si stra­té­gi­á­i­nak ta­nul­sá­gos eset­ta­nul­má­nya. Az 1883-as esz­ter­go­mi ese­tet mu­tat­ja be, pon­to­sab­ban a Tóth Béla és Ara­di Ger­gő szín­igaz­ga­tók Esz­ter­go­mért ví­vott csa­tá­ját. A 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­nek szín­ház­lá­to­ga­tó kö­zön­sé­ge még annyi­ra cse­kély volt, hogy a ván­dor­tár­su­la­tok a na­gyon szé­les re­per­to­ár mel­lett gyak­ran egy­más el­le­né­ben fel­lép­ve igye­kez­tek „pi­ac­szeg­men­se­ket” meg­sze­rez­ni an­nak ér­dek­ben, hogy vál­lal­ko­zá­suk leg­alább­is ki­fi­ze­tő­dő le­gyen. A kul­tú­ra­fo­gyasz­tás 19. szá­za­di ma­gyar sa­já­tos­sá­ga­i­nak so­kat sej­te­tő met­sze­tét kí­nál­ja fel a tanulmány.

Elbe Ist­ván: „Er­délyt előbb-utóbb alig­ha el nem veszt­jük”: Her­mann Ottó és Kos­suth La­jos le­vél­vál­tá­sa az elrománosodásról

Elbe Ist­ván ta­nul­má­nya a 19. szá­za­di ma­gyar tár­sa­da­lom egyik leg­mar­kán­sabb po­li­ti­kai és kul­tu­rá­lis kér­dés­kö­rét tár­gyal­ja, ne­ve­ze­te­sen a „több­ség­nek” té­te­le­zett ma­gyar et­ni­kum és a ki­sebb­sé­gek ké­nyes vi­szo­nyát. A vizs­gá­lat­hoz vá­lasz­tott ré­gió Er­dély, il­let­ve az 1848–1849 után szám­sze­rű­leg erő­sö­dő ro­mán­ság és szór­vány­ba szo­ru­ló ma­gyar et­ni­kum po­li­ti­kai és kul­tu­rá­lis együtt­élé­sé­nek re­lá­ci­ó­ja. A kel­lő tör­té­ne­ti és kul­tu­rá­lis kon­tex­tu­sok vá­zo­lá­sa után a szer­ző fi­gyel­me Her­mann Ottó és Kos­suth La­jos le­vél­vál­tá­sa alap­ján ér­tel­me­zi a „ma­gyar­ság el­olá­ho­so­dá­sá­nak”, azaz az el­ro­má­no­so­dás­nak kér­dé­sét, amely a ko­ra­be­li ma­gyar po­li­ti­kai dis­kur­zus egyik fon­tos mo­tí­vu­ma volt. A ta­nul­mány kor­rekt mó­don áb­rá­zol­ja az er­ről való ko­ra­be­li gon­dol­ko­dás­mó­dot, ugyan­is míg Her­man Ottó az el­ro­má­no­so­dás okát társadalmi-biológiai okok­ra ve­zet­te vissza a Darwin-féle „struggle for exis­ten­ce”- elve alap­ján, Kos­suth a ve­gyes há­zas­sá­gok és nyelvi-kulturális asszi­mi­lá­ció je­len­sé­gé­vel ma­gya­ráz­ta a fo­lya­ma­tot. To­váb­bá helyt­ál­ló mó­don tár­ja fel a ta­nul­mány, hogy a 19. szá­zad po­li­ti­kai dön­tés­ho­za­tal­lal ren­del­ke­ző sze­rep­lői és in­téz­mé­nyei mennyi­re nem lát­ták át a kér­dés je­len­tő­sé­gét, mennyi­re nem szá­mol­tak következményeivel.

Zi­chy Mi­hály: „Az ún. Globe­trot­te­rek­nek”: Zi­chy Jó­zsef ame­ri­kai nap­ló­ja (1877)

Zi­chy Jó­zsef ame­ri­kai nap­ló­ja két­ség­te­le­nül ki­tű­nő ol­vas­mány, mert ré­szint egy va­ló­sá­gos ant­ro­po­ló­gu­si ha­bi­tus­sal meg­ál­dott uta­zó szí­nes be­szá­mo­ló­ja, más­részt egy mű­velt em­ber sze­mé­lyi­sé­gé­nek és ér­ze­lem­vi­lá­gá­nak iz­gal­mas köz­ve­tí­tő­je. Ilyen pá­rat­lan for­rás bir­to­ká­ban a ta­nul­mány­szer­ző, noha meg­oszt né­hány for­rás­kri­ti­kai ké­telyt, nem fe­csér­li az ide­jét el­mé­le­ti szem­pon­tok meg­mu­ta­tá­sá­ra, sok­kal in­kább az ame­ri­kai út mint ön­ál­ló prog­ram be­mu­ta­tá­sá­ra tö­rek­szik, ki­adós epi­zó­dok­kal szí­ne­sít­ve az ar­gu­men­tá­ci­ót. Zi­chy Mi­hály alig lep­le­zett el­fo­gult­sá­ga Zi­chy Jó­zsef iránt a ta­nul­mány fő cél­ki­tű­zé­sét is il­luszt­rál­ja, vagy­is be­bi­zo­nyí­ta­ni a nap­ló­író sok­ol­da­lú­sá­gát. A ta­nul­mányt el­ol­vas­va, sen­ki nem von­hat­ja két­ség­be, hogy ez si­ke­rült is…

Veszt­róczy Zsolt: Lő­csei köz­já­ték: Ja­ros­lav Hašek ma­gyar­ság­ké­pe, vi­lág­há­bo­rú előt­ti írá­sa­i­nak tükrében

Veszt­róczy Zsolt ala­pos kö­rül­te­kin­tés­sel meg­írt ta­nul­má­nyá­ban a nép­sze­rű Svejk szer­ző­jé­nek ma­gyar­ság­ké­pét mu­tat­ja be Hašek első vi­lág­há­bo­rú előt­ti írá­sai alap­ján. Ah­hoz, hogy az írá­so­kat jel­lem­ző túl­zó iró­ni­át, a pro­pa­gan­di­zá­ló, szte­reo­tí­pi­á­kat elő­hí­vó és le­egy­sze­rű­sí­tő dis­kur­zust ér­te­ni tud­juk, szük­sé­ges az egész hosszú 19. szá­zad po­li­ti­ka­tör­té­ne­té­nek az is­me­re­te. Veszt­róczy ta­nul­má­nya be­ve­ze­ti ebbe is az ol­va­sót, az­ál­tal, hogy frap­pán­san ér­té­ke­li a cseh–szlovák–magyar vi­szony po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti szem­pont­ból re­le­váns pil­la­na­ta­it (sza­bad­ság­harc, ki­egye­zés). A kon­tex­tu­a­li­zá­ló szö­veg­ér­tel­me­zés összes eré­nyét ka­ma­toz­tat­ja ez a ta­nul­mány, si­ke­res­sé­ge nem vi­tat­ha­tó, új­sze­rű­en tud be­szél­ni mind Hašek­ről, mind a vi­lág­há­bo­rú előt­ti közép-európai po­li­ti­kai kultúráról.

György Béla: Beth­len György: po­li­ti­kai portrévázlat

György Béla vál­lal­ko­zá­sa az elő­ző ta­nul­mány­hoz ha­son­ló­an össze­tett és több ér­tel­me­zé­si pers­pek­tí­vát is fel­kí­nál. Az utol­só je­len­tős er­dé­lyi po­li­ti­kus élet­tör­té­ne­tén ke­resz­tül nem­csak Beth­len port­ré­ját, ha­nem a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti Er­dély értelmiség- és po­li­ti­ka­tör­té­ne­té­nek egyik je­len­tős fe­je­ze­tét is is­mer­te­ti. Az im­po­záns csa­lá­di ha­gyo­mány­ból ki­bom­ló egyé­ni élet­út stá­ci­ó­i­nak vá­zo­lá­sa: a ne­vel­te­tés, ta­nul­má­nyok, há­zas­ság és vi­lág­há­bo­rús ta­pasz­ta­la­tok fel­ele­ve­ní­té­se után a köz­éle­ti sze­rep­vál­la­lás, a po­li­ti­kai kar­ri­er rész­le­tes és ér­dem­be­li vizs­gá­la­ta kö­vet­ke­zik. Ez nem cse­kély fel­adat egy ilyen for­má­tu­mú po­li­ti­kus ese­té­ben, fő­ként, hogy a Tri­a­non és a Bé­csi Dön­té­sek kö­zöt­ti Er­dély po­li­ti­ka­i­lag is meg­osz­lott ér­tel­mi­sé­gi elit­je sok mó­don és sok irány­ba volt el­kö­te­le­zett. A ta­nul­mány­szer­ző­nek két­ség­te­le­nül iga­za van ab­ban, hogy Beth­len György po­li­ti­ku­si ha­bi­tu­sá­ban meg­ha­tá­ro­zó­an volt je­len az arisz­tok­ra­ta szár­ma­zás, nem is annyi­ra a gró­fi sze­rep, mint in­kább az er­dé­lyi ne­me­si tra­dí­ció. Vég­ső so­ron, a beth­le­ni Beth­len csa­lád ké­sei sar­já­nak, György­nek a csa­lád­tör­té­ne­te Er­dély po­li­ti­ka­tör­té­ne­té­vel és az er­dé­lyi po­li­ti­zá­lás leg­mar­kán­sabb tra­dí­ci­ó­i­val ke­resz­te­ző­dött minduntalan.

Konk­lú­zió gya­nánt az egész kö­tet­ről meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy rend­kí­vül össze­tett és ér­té­kes tu­dás­anya­got mu­tat fel, ame­lyet azon­ban a ta­nul­mány­kö­tet, mű­fa­ji jel­leg­ze­tes­sé­gé­ből adó­dó­an la­zán rend­sze­rez, így sok­kal in­kább to­vább­gon­do­lás­ra ser­ken­tő asszo­ci­á­ci­ó­kat kí­nál, mint­sem el­sa­já­tí­tan­dó rend­sze­re­ket. To­váb­bi eré­nye a kö­tet­nek az igé­nyes ki­vi­te­le­zé­se, a szá­mos jó mi­nő­sé­gű il­luszt­rá­ció in­do­kolt hasz­ná­la­ta, a szer­kesz­tés ki­vá­ló­sá­ga, amely Boka Lász­ló és P. Vá­sár­he­lyi Ju­dit szak­ér­tel­mét és ala­pos mun­ká­ját di­csé­ri. Alig ta­lál­ni el­ütést a kö­tet szö­ve­gé­ben, ép­pen ezért saj­ná­la­tos, hogy a tar­ta­lom­jegy­zék rossz ol­da­lon je­lö­li Bán­fi Szil­via tanulmányát.

Vi­tat­ha­tat­lan, hogy a ta­nul­mány­kö­tet mint a kü­lön­bö­ző dis­kur­zív te­rek pár­be­szé­dé­nek elő­moz­dí­tó­ja, im­po­záns és hasz­nál­ha­tó tu­dást tesz hoz­zá­fér­he­tő­vé. A mul­ti­disz­cip­li­na­ri­tás sok­szí­nű­sé­ge sem mód­szer­ta­ni­lag, sem disz­cip­li­ná­ri­san nem tor­kol­lik el­len­őriz­he­tet­len ká­osz­ba, ha­nem va­la­mi bi­za­lom­kel­tő ren­de­zett­sé­get mu­tat. A szá­mos oly el­té­rő ér­tel­me­ző és ér­tel­me­zés dis­kur­zu­sa egy­más­ra ta­lál és ily mó­don egy­mást ki­egé­szít­ve raj­zol meg egy bel­ső ren­det, va­la­mi olyas­mit, ami egy sok száz­ez­res, sza­bad­pol­cok­ra ki­he­lye­zett könyv­kor­puszt is egy­ér­tel­mű­en és fél­re­ért­he­tet­le­nül könyv­tár­rá tesz.

Summary

Tar­ta­lom

No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?