recenzió

Ma­gyar­or­szá­gi gon­dol­ko­dók, 18. szá­zad: Böl­csé­szet­tu­do­má­nyok I, vál., szerk., utó­szó TÜSKÉS Gá­bor, Bu­da­pest, Kor­társ Könyv­ki­adó, 2010 (Ma­gyar Re­mek­írók – Új folyam).

A Ma­gyar Re­mek­írók so­ro­zat leg­újabb kö­te­té­vel a mai ma­gyar tu­do­má­nyos élet egyik rend­kí­vü­li és rég­óta ese­dé­kes vál­lal­ko­zá­sá­nak ered­mé­nyét tart­hat­ja ke­zé­ben az ol­va­só. A több, mint har­minc év­vel ez­előtt meg­je­lent Ma­gyar gon­dol­ko­dók, 17. szá­zad című kö­tet ré­gen várt foly­ta­tá­sa­ként köz­re­adott an­to­ló­gia a ma­gyar­or­szá­gi tudomány- és mű­ve­lő­dés­tör­té­net­nek igen gaz­dag és szí­nes szá­za­dá­ról ad át­te­kin­tést. E kor­szak még­is mind a ku­ta­tá­sok, mind a fi­lo­ló­gia pe­ri­fé­ri­á­já­ra ke­rült az el­múlt év­ti­ze­dek­ben, amit mi sem bi­zo­nyít job­ban, mint hogy a kö­tet­ben sze­rep­lő szer­zők, mű­ve­ik, mun­kás­sá­guk nem­csak a szé­le­sebb ol­va­só­kö­zön­ség szá­má­ra is­me­ret­le­nek, ha­nem – né­hány ki­vé­tel­től el­te­kint­ve – az érin­tett szak­te­rü­le­tek ku­ta­tó­i­ra is új­don­ság­ként hat­hat­nak. Pe­dig ezen idő­szak­ra te­he­tő a hu­mán tu­do­má­nyok és a mű­vé­sze­tek el­kü­lö­nü­lé­se, e kor­ban fek­te­tik le a nyelv­újí­tás ko­rá­nak nyelv­fi­lo­zó­fi­ai alap­ja­it, ek­kor je­le­nik meg az igény a kri­ti­kai tör­té­net­írás­ra, va­la­mint az el­sőd­le­ges for­rá­sok szé­les­kö­rű fel­hasz­ná­lá­sá­ra. Meg­erő­söd­nek a nem­ze­ti nyel­vű iro­da­lom meg­te­rem­té­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vé­sek, s a szá­zad utol­só har­ma­dá­ra a régi lit­te­rae fel­bom­lá­sá­val meg­je­le­nik a mai ér­te­lem­ben vett szép­iro­da­lom, de ugyan­ak­kor a neo­la­tin ha­gyo­má­nyo­kat kö­ve­tő iro­da­lom is utol­só nagy fel­lán­go­lá­sát éli, mint­egy ki­egé­szít­ve a már nem­ze­ti nyel­ven szü­le­tett munkákat.

A Ma­gyar­or­szá­gi gon­dol­ko­dók, 18. szá­zad című kö­tet mun­ka­tár­sai Tüs­kés Gá­bor ve­ze­té­sé­vel nem ki­sebb fel­adat­ra vál­lal­koz­tak, mint hogy e csak­nem is­me­ret­len, de az egyes tu­do­mány­ágak meg­is­me­rés­ben nél­kü­löz­he­tet­len szö­ve­ge­ket fel­tár­ják, és a ma­gyar­or­szá­gi gon­dol­ko­dás 18. szá­za­di in­ten­zív fo­lya­ma­tát, vál­to­zá­sa­it, kü­lön­bö­ző irá­nya­it, né­ze­te­i­nek sok­fé­le­sé­gét gon­do­san vá­lo­ga­tott sze­mel­vé­nye­ken ke­resz­tül be­mu­tas­sák, egyes szer­ző­ket és mű­ve­ket már-már a fe­le­dés ho­má­lyá­ból vissza­ránt­va. Tüs­kés Gá­bor a szö­ve­gek ki­vá­lasz­tá­sa­kor arra is ügyelt, hogy a szá­zad­nak mind stí­lus­bé­li, mind mű­fa­ji sok­szí­nű­sé­ge ér­zé­kel­he­tő le­gyen. A Ma­gyar­or­szá­gi gon­dol­ko­dók cím­vá­lasz­tás egy fon­tos vál­to­zás­ra is fel­hív­ja a fi­gyel­met a so­ro­zat ko­ráb­bi, Ma­gyar gon­dol­ko­dók cí­men meg­je­lent kö­te­te­i­hez ké­pest. A „ma­gyar­or­szá­gi” meg­je­lö­lés ma­gá­ban fog­lal min­den, a ma­gyar ko­ro­na fenn­ha­tó­sá­ga alá tar­to­zó né­pet, mind az et­ni­kai ho­va­tar­to­zás­ra, mind az al­ko­tás nyel­vé­re – be­le­ért­ve a la­tin nyel­vet is – való te­kin­tet nél­kül. S ter­mé­sze­te­sen a kül­föl­dön al­ko­tó ma­gyar­or­szá­gi szer­zők is e je­lö­lés alá tar­toz­nak. Tüs­kés Gá­bor a szö­ve­ge­ket a kö­vet­ke­ző négy tu­do­mány­ág sze­rin­ti cso­port­ba osz­tot­ta: böl­cse­let, nyelv, iro­da­lom, tör­té­ne­lem. A kö­tet azon­ban a Böl­csé­szet­tu­do­má­nyok I. al­cí­met kap­va sej­tet­ni en­ge­di a foly­ta­tást, amely­re az an­to­ló­gia utó­sza­vá­ban ígé­re­tet is ka­punk. A ter­ve­zett má­so­dik kö­tet to­váb­bi négy nagy tu­do­mány­te­rü­let: az er­kölcs­tan, a teológia-valláskritika, a tár­sa­da­lom­tu­do­mány és az esz­té­ti­ka kép­vi­se­lő­i­ről és mű­ve­ik­ről fog át­te­kin­tést adni. A kö­tet­ben a négy fe­je­zet sze­mel­vé­nye­it kö­ve­tik az egyes szö­ve­gek­hez tar­to­zó jegy­ze­tek. Itt ol­vas­hat­juk a szer­zők rö­vid, ámde az élet­út meg­raj­zo­lá­sá­hoz – amennyi­ben ren­del­ke­zé­sünk­re áll – ele­gen­dő, a fon­to­sabb élet­raj­zi ada­to­kat fel­vo­nul­ta­tó bi­og­rá­fi­á­ját, va­la­mint mun­kás­sá­guk rö­vid is­mer­te­té­sét. E rö­vid élet­raj­zok fő­leg a ke­vés­bé is­mert szer­zők ese­té­ben nyúj­ta­nak nagy se­gít­sé­get, így be tud­juk őket kap­csol­ni a 18. szá­zad szer­te­ága­zó böl­cse­le­ti vi­lá­gá­ba. Az an­to­ló­gi­á­ban kö­zölt mű rö­vid is­mer­te­té­se után a szö­veg­hez kap­cso­ló­dó, kí­vá­nal­ma­i­nak meg­fe­le­lő­en vál­to­zó mennyi­sé­gű jegy­ze­tek, ma­gya­rá­za­tok nyúj­ta­nak to­váb­bi se­gít­sé­get az ol­va­sás­ban és az ér­tel­me­zés­ben. A ha­tal­mas mennyi­sé­gű jegy­zet­anyag, va­la­mint ma­guk­nak a szö­ve­gek­nek a ke­ze­lé­se bra­vú­ros és fá­rad­sá­gos szer­kesz­tői mun­ká­ra utal, me­lyet Len­gyel Réka va­ló­sí­tott meg. 

Kü­lön ér­de­me a kö­tet­nek, hogy nem­csak egy­sze­rű vá­lo­ga­tás, ha­nem több, ed­dig szin­te hoz­zá­fér­he­tet­len szö­veg elő­ször itt je­le­nik meg mo­dern ki­adás­ban, rá­adá­sul a már ma­gyar nyel­ven köz­re­adott mun­kák mel­lett szá­mos, nagy­részt la­tin, va­la­mint né­hány né­met nyel­vű mű, il­let­ve szö­veg­rész­let szin­tén itt ol­vas­ha­tó elő­ször ma­gya­rul. A könyv az MTA Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­ze­te XVIII. szá­za­di Osz­tá­lyá­nak szel­le­mi mű­he­lyé­ben jött lét­re, a for­dí­tá­sok egyen­le­te­sen ma­gas szín­vo­na­lát pe­dig  a szé­le­sebb kör­ből ver­bu­vá­ló­dott for­dí­tók­nak, va­la­mint a lek­to­rok gon­dos mun­ká­já­nak egy­aránt köszönhetjük.

A kö­tet első, Böl­cse­let című fe­je­ze­té­ben te­hát a fi­lo­zó­fi­ai gon­dol­ko­dás fo­lya­ma­ta­it, irá­nya­it kö­vet­het­jük nyo­mon. A szá­zad első fe­lét mind­össze há­rom mun­ka kép­vi­se­li, azon­ban a lát­szó­la­gos arány­ta­lan­ság ma­gya­rá­za­ta, hogy fő­ként az 1760-as évek­től je­len­tő­sen meg­sza­po­rod­tak a fi­lo­zó­fi­ai tár­gyú mun­kák, me­lyek pa­let­tá­ját to­vább szí­ne­sí­tet­te az újabb irány­za­tok megjelenése.

Ha csak rö­vid rész­let­tel is, de itt is­mer­ked­he­tünk meg elő­ször ma­gyar nyel­ven Makó Pál 1761-ban ki­adott A lo­gi­ka rö­vid fog­la­la­ta című alap­ve­tő mun­ká­já­val, amely a 18. szá­zad­ban to­váb­bi szá­mos ki­adást ért meg, és amely a nyelv­nek az is­me­re­tek és ta­pasz­ta­la­tok köz­lé­sé­ben ját­szott fon­tos sze­re­pé­nek ki­eme­lé­sé­vel egye­dül­ál­ló a kor­társ ér­te­ke­zé­sek kö­zött. Ha­son­ló­an meg­ke­rül­he­tet­len Be­nyák Ber­nát Egész lo­gi­ká­ból és me­ta­fi­zi­ká­ból vá­lo­ga­tott cik­ke­lyek című mun­ká­ja is, mely­ben a pi­a­ris­ta szer­ze­tes a kor leg­kor­sze­rűbb fi­lo­zó­fi­ai, pe­da­gó­gi­ai, va­la­mint ter­mé­szet­tu­do­má­nyos né­ze­te­it kom­pi­lál­ja. A pi­a­ris­ták ek­kor élen jár­tak a ma­gyar nyelv szé­les körű fel­hasz­ná­lá­sá­ban is, ami­nek egyik bi­zo­nyí­té­ka, hogy a pes­ti pi­a­ris­ta is­ko­lá­nak ép­pen a mű ke­let­ke­zé­sé­nek ap­ro­pó­ját adó, 1777-es dis­kur­zu­sa – Be­nyák kez­de­mé­nye­zé­sé­re rend­ha­gyó mó­don – ma­gyar nyel­ven zajlott.

A fi­lo­zó­fi­ai mun­ká­i­ról ta­lán szé­le­sebb kör­ben ke­vés­bé is­mert Mar­ti­no­vics Ig­nác két ér­te­ke­zé­sé­nek rész­le­tei – amel­lett, hogy is­mé­telt köz­lé­sei újra rá­irá­nyít­ják a fi­gyel­met e két mun­ká­ra – re­me­kül be­mu­tat­ják Mar­ti­no­vics fi­lo­zó­fi­ai gon­dol­ko­dá­sá­nak főbb jel­lem­ző­it. A há­nya­tott sor­sú Ér­te­ke­zés a ter­mé­sze­tes össz­hang­ról Is­ten jó­sá­ga és a te­rem­tett rossz közt cí­met vi­se­lő mun­ka őszin­te­sé­ge és szán­dé­ka a mai na­pig vi­ta­tott, míg az öt év­vel ké­sőbb (1788) meg­je­lent Fi­lo­zó­fi­ai írá­sok el­ső­sor­ban Hol­bach gon­do­la­ta­i­ra tá­masz­kod­va rend­kí­vül me­rész vál­lal­ko­zás­nak szá­mí­tott a szá­zad végén.

Szin­tén nem hi­á­nyoz­hat Aran­ka György, aki­től e fe­je­zet­ben is­mét két sze­mel­vény ol­vas­ha­tó. Az em­ber es­mé­re­te című ér­te­ke­zés ha­son­ló té­má­jú mun­kái kö­zül ta­lán a leg­ki­for­rot­tabb, ame­lyet 1797-ben kez­dett írni és éle­te vé­gé­ig csi­szol­ga­tott. Aran­ka a ki­lenc pont­ba sze­dett ant­ro­po­ló­gi­ai je­len­tés­fo­ga­lom le­írá­sá­ban az em­ber tár­sa­dal­mi, fi­lo­zó­fi­ai, va­la­mint pszi­cho­ló­gi­ai szem­pon­tú vizs­gá­la­tát he­lye­zi a kö­zép­pont­ba. A má­so­dik rész­let a nagy vál­lal­ko­zás­nak ígér­ke­ző, de is­me­ret­len ok­ból fél­be­ha­gyott 1799-es Seneca-fordítás és ér­tel­me­zés című mun­ká­ból való.

Min­den­kép­pen a fe­je­zet ér­de­kes­sé­gei közé tar­to­zik Nagy Sá­mu­el Pszi­cho­ló­gia Cam­pé­ból című mun­ká­já­nak sze­re­pel­te­té­se, amely Jo­a­chim Hein­rich Cam­pe (1746–1818) Klei­ne Se­elen­leh­re für Kin­der című mű­vé­nek for­dí­tá­sa. Nagy Sá­mu­el né­hány te­kin­tet­ben – pél­dá­ul a ne­vek ese­té­ben – a ma­gyar ol­va­só­kö­zön­ség igé­nyei sze­rint ma­gya­rí­tot­ta, il­let­ve rö­vi­dí­tet­te Cam­pe dia­ló­gus for­má­ban meg­írt ér­te­ke­zé­sét, azon­ban a né­met re­form­pe­da­gó­gus né­ze­te­i­nek lé­nye­ge meg­is­mer­he­tő Nagy for­dí­tá­sá­ból. A sze­mel­vény a rész­le­tek mel­lett tar­tal­maz­za még Nagy Sá­mu­el­nek az ol­va­só­hoz írott elő­sza­vát is. Az er­dé­lyi szász Mi­cha­el Hiss­mann ere­de­ti­leg né­met nyel­ven írt Be­ve­ze­tés a fi­lo­zó­fia min­den te­rü­le­té­ről vá­lo­ga­tott iro­da­lom is­me­re­té­be című mun­ká­já­ból, amely­ben rend­kí­vül szé­les körű ol­va­sott­sá­gá­nak kö­szön­he­tő­en egye­dül­ál­ló köny­vé­sze­ti szin­té­zist nyújt a fi­lo­zó­fia leg­tá­gab­ban ér­tel­me­zett területeiről.

A leg­több ed­dig – fő­ként ma­gyar nyel­ven – hoz­zá­fér­he­tet­len szö­ve­get ta­lán a má­so­dik, a Nyelv cí­met vi­se­lő fe­je­zet­ben ta­lál­juk. Ez már csak azért is ör­ven­de­tes, ugyan­ak­kor meg­le­pő, hi­szen e fe­je­zet­ben olyan alap­ve­tő szer­zők­kel ta­lál­koz­ha­tunk, mint Bél Má­tyás, Saj­no­vics Já­nos, Ré­vai Mik­lós, Bá­róczi Sán­dor, Decsy Sá­mu­el, Ver­se­ghy Fe­renc, va­la­mint itt is he­lyet ka­pott Aran­ka György, il­let­ve Makó Pál egy-egy mun­ká­ja vagy an­nak rész­le­te. Bél Má­tyás A ma­gyar nyelv tör­té­ne­té­nek két köny­ve című mun­ká­já­ból kö­zölt rész re­me­kül szem­lél­te­ti az egész szá­zad­ra jel­lem­ző tu­do­má­nyos tö­rek­vé­se­ket, ame­lyek még együtt tár­gyal­ták a nyelv, il­let­ve a köl­té­szet tör­té­ne­tét. La­tin nyelv­tanának itt kö­zölt be­ve­ze­tő­jé­ben pe­dig töb­bek kö­zött olyan fon­tos kér­dé­sek­re irá­nyít­ja rá a fi­gyel­met, mint a la­tin nyelv anya­nyel­ven való ha­té­ko­nyabb tanítása.

Pá­pai Pá­riz Fe­renc 1708-as latin-magyar szó­tá­rát ma is ha­szon­nal for­gat­ják a kor­szak ku­ta­tói. A kö­tet­ben az ol­va­só­hoz in­té­zett, a szó­tár kon­cep­ci­ó­ját ki­fej­tő elő­szó ol­vas­ha­tó. Bár Ré­vai Mik­lós nyel­vé­sze­ti mun­kái az is­mer­tebb, fel­dol­go­zot­tabb szö­ve­gek közé tar­toz­nak, a kö­tet kü­lön ér­de­me, hogy itt Ré­vai egyik ko­rai, szin­te tel­je­sen mel­lő­zött írá­sá­ból, A ma­gyar nyelv ta­ní­tá­sá­nak két ré­szeiből ta­lál­ha­tunk részleteket.

He­lyet ka­pott a vá­lo­ga­tás­ban Bá­róczi Sán­dor A vé­del­mez­te­tett ma­gyar nyelv című röp­ira­ta is, me­lyet – a cen­zú­ra mi­att ugyan név nél­kül – Gö­rög De­me­ter is el­he­lye­zett a ma­gyar nyelv ügyét szin­tén tá­mo­ga­tó Hadi és Más Ne­ve­ze­tes Tör­té­ne­tek ha­sáb­ja­in. Bá­róczi írá­sa a ma­gyar és la­tin nyelv vi­szo­nyát, a la­tin nyelv szük­sé­ges­sé­gét tár­gyal­ja, mely­nek az 1790-ben össze­hí­vott, töb­bek kö­zött a ma­gyar nyelv ügyét tár­gya­ló or­szág­gyű­lés kap­csán kü­lö­nös ak­tu­a­li­tá­sa volt. A fe­je­zet ér­de­kes­sé­gei közé tar­to­zik a Ka­zin­czy ál­tal so­kat bí­rált Ma­gyar Gram­ma­ti­ka (Deb­re­ce­ni Gram­ma­ti­ka) be­ve­ze­tő­jé­nek köz­lé­se, va­la­mint a ma­gyar nyelvhasonlítás-történet egyik ki­emel­ke­dő alak­já­nak, Be­reg­szá­szi (Nagy) Pál­nak né­met nyel­ven írt A ma­gyar nyelv ke­le­ti nyel­vek­kel való ha­son­ló­sá­gá­ról cí­met vi­se­lő mun­ká­já­nak bevezetője.

A vá­lasz­tott sze­mel­vé­nyek több­sé­ge fő­ként a szá­zad utol­só har­ma­dá­ra esik, azon­ban ez egy­ál­ta­lán nem meg­le­pő, hi­szen az 1770-es évek­től vált szé­les kör­ben köz­pon­ti té­má­vá a ma­gyar nyelv prob­le­ma­ti­ká­ja, amely már nem csak tu­do­má­nyos, nyel­vé­sze­ti, il­let­ve kul­tu­rá­lis kér­dés volt, ha­nem a szá­zad vé­gé­re ideo­ló­gi­ai szí­ne­ze­tet kap­va po­li­ti­kai prog­ram­má vált. A fe­je­zet szö­ve­gei ma­ra­dék­ta­la­nul tel­je­sí­tik ki­tű­zött cél­ju­kat, ki­tű­nő­en nyo­mon kö­vet­he­tő­ek a ma­gyar nyelv, il­let­ve a nyelv­újí­tás kü­lön­bö­ző te­rü­le­tei, el­kép­ze­lé­sei, prob­le­ma­ti­ká­ja, va­la­mint a la­tin nyelv vi­szo­nyá­nak vál­to­zá­sai, meg­íté­lé­se a szá­zad folyamán.

A vá­lo­ga­tás­nál ta­lán az Iro­da­lom té­ma­kö­ré­be tar­to­zó sze­mel­vé­nye­ket volt a leg­ne­he­zebb ki­vá­lasz­ta­ni. E fe­je­zet ugyan­is ma­gá­ban fog­lal­ja mind a ko­ra­be­li iro­da­lom­el­mé­le­ti, iro­da­lom­tör­té­ne­ti mun­ká­kat, mind a po­é­ti­kai és re­to­ri­kai gon­dol­ko­dás do­ku­men­tu­ma­it. Rá­adá­sul a szá­zad­ban azt fo­lya­ma­tot is meg­fi­gyel­het­jük, ho­gyan bom­lik fel az 1780-as évek­re a még hu­ma­nis­ta ha­gyo­má­nyo­kat őrző lit­te­rae, és ve­szi át a he­lyét a mai ér­te­lem­ben vett esz­té­ti­kai ér­té­kű szép­iro­da­lom. Ugyan­csak e té­ma­kör­be tar­toz­nak a his­to­ria lit­teraria kö­ré­be tar­to­zó, mű­fa­ji­lag rend­kí­vül vál­to­za­tos tu­do­má­nyos mun­kák, ame­lyek­ből majd az iro­da­lom­tu­do­mány fő te­rü­le­tei bon­ta­koz­nak ki.

Cz­vitt­in­ger Dá­vid Mu­tat­vány a ma­gyar­or­szá­gi tu­do­mány­ból című mun­ká­já­nak a ma­gyar nyelv iro­dal­mi hasz­ná­la­tá­ra, va­la­mint a his­to­ria lit­teraria ha­gyo­má­nyo­zó­dá­sá­ra fel­hí­vó rész­le­tei re­mek ki­in­du­ló­pon­tot ad­nak a 18. szá­za­di fo­lya­ma­tok szem­lél­te­té­sé­hez. Cz­vitt­in­ger írá­sát egé­szí­ti ki, foly­tat­ja Ro­ta­r­ides Mi­hály Az óko­ri, kö­zép­ko­ri és új­ko­ri Ma­gyar­or­szág iro­da­lom­tör­té­ne­té­nek váz­la­ta cí­met vi­se­lő mun­ká­ja, amely­ben az 1736-os év­vel be­zá­ró­lag kö­rül­be­lül ezer­két­száz ma­gyar­or­szá­gi szer­ző ada­ta­it gyűj­töt­te össze nyelv­re és fe­le­ke­zet­re való te­kin­tet nél­kül. Ko­rai ha­lá­la meg­aka­dá­lyoz­ta ab­ban, hogy egé­szé­ben át­te­kint­se a ma­gyar­or­szá­gi li­te­ra­tú­ra tör­té­ne­tét, de kéz­ira­tos gyűj­te­mé­nye így is fon­tos for­rá­sa lett a ké­sőbb ha­son­ló szán­dék­kal ké­szü­lő mun­kák­nak. Mű­vé­nek itt kö­zölt, még ha­lá­la előtt, 1745-ben meg­je­lent be­ve­ze­tő­je – ame­lyet szin­tén itt ol­vas­ha­tunk első íz­ben ma­gyar for­dí­tás­ban – elő­ször fog­lal­ja össze a ma­gyar irodalomtörténet-írás tör­té­ne­tét, mind­emel­lett fon­tos iro­da­lom­tör­té­ne­ti alap­ve­tés is, mely­ben vé­del­mé­be ve­szi a ma­gyar mű­ve­lő­dést a kül­föl­di tu­do­má­nyos­ság té­ves meg­íté­lé­se­i­vel szem­ben. Ro­ta­r­ides mun­ká­ja épp­úgy meg­ke­rül­he­tet­len 18. szá­za­di iro­da­lom­tör­té­ne­ti al­ko­tás, mint Bod Pé­ter Ma­gyar Athe­nás című első írói le­xi­ko­na, amely nem­ze­ti szem­pon­to­kat és a re­for­má­tus val­lást elő­tér­be he­lyez­ve, va­la­mint ki­tér­ve a ter­mé­szet­tu­do­má­nyok kép­vi­se­lő­i­re és a női tu­dó­sok­ra, a mai na­pig for­rás­ér­té­kű munka.

Elő­ször eb­ben a kö­tet­ben ol­vas­hat­juk ma­gya­rul a pi­a­ris­ta író és könyv­ki­adó Ho­rá­nyi Elek A nyom­ta­tott mű­vek­ből is­mert ma­gyar­or­szá­gi szer­zők em­lé­ke­ze­te (rö­vi­den csak Me­mo­ria Hun­ga­ro­rumként em­le­ge­tett) mű­vé­nek be­ve­ze­tő­jét. A ma­gyar kul­tú­rát szív­ügyé­nek te­kin­tő Ho­rá­nyi há­rom­kö­te­tes mun­ká­já­ban a his­to­ria lit­teraria több mint öt­száz kép­vi­se­lő­jét is­mer­te­ti, aki­ket a ko­ráb­bi mun­kák­ra – el­ső­sor­ban Cz­vitt­in­ger Dá­vid és Bod Pé­ter kö­te­te­i­re – és sa­ját gyűj­té­sé­re tá­masz­kod­va gon­do­san, fe­le­ke­zet­re való te­kin­tet nél­kül vesz fel a kö­tet­be. Ho­rá­nyi le­xi­ko­ná­nak fon­tos­sá­gát jel­zi az is, hogy a 19. szá­zad iro­da­lom­tör­té­ne­ti és bib­li­og­rá­fi­ai mun­ká­i­nak egyik leg­fon­to­sabb for­rá­sá­vá vált.

Ré­vai Mik­lós­tól e fe­je­zet­ben két sze­mel­vényt ta­lál­ha­tunk. A vers­szer­zés két kü­lön­bö­ző mód­já­ról cí­met vi­se­lő szö­veg sa­ját ver­sei elé ké­szült, nagy­részt vers­ta­ni, va­la­mint köl­té­szet­el­mé­le­ti fej­te­ge­tést tar­tal­ma­zó mun­ka, amely vé­gül éle­té­ben nem je­lent meg nyom­ta­tás­ban. A Tu­do­mány­bé­li dol­gok [Fel­hí­vás régi köl­tői em­lé­kek és nép­da­lok gyűj­té­sé­re] című írás a Ma­gyar Hír­mon­dó 1782. ja­nu­ár 16‑i szá­má­ban je­lent meg név nél­kül, amely­ben a ré­gi­ség ér­té­ké­vel bíró, ma köz­köl­té­szet­nek ne­vez­he­tő írá­sok össze­gyűj­té­sé­re hív­ja fel a fi­gyel­met. Ré­vai mun­kái jól jel­lem­zik a szá­zad vé­gé­nek iro­da­lom­el­mé­le­ti szem­lé­le­tét, va­la­mint azo­kat a szán­dé­ko­kat, ame­lyek az írás­be­li­ség mi­nél át­fo­góbb össze­gyűj­té­sé­re, rend­sze­re­zé­sé­re törekedtek.

A ne­gye­dik, egy­ben utol­só, Tör­té­ne­lem cí­met vi­se­lő fe­je­zet vál­lal­ko­zott arra, hogy a vá­lo­ga­tott sze­mel­vé­nye­ken ke­resz­tül be­mu­tas­sa a tör­té­ne­lem­ről való gon­dol­ko­dás­nak a szá­zad­ra jel­lem­ző leg­fon­to­sabb sa­já­tos­sá­ga­it. A 18. szá­zad alap­ve­tő vál­to­zá­so­kat ho­zott a tör­té­net­írás te­rén. A for­rá­sok gyűj­té­sé­nek rend­sze­res­sé­gé­vel, va­la­mint a kri­ti­kai szem­lé­let meg­je­le­né­sé­vel ek­kor ala­kul ki a prog­ram­sze­rű kri­ti­kai tör­té­net­írás, mely nagy sze­re­pet ját­szik ab­ban, hogy a tör­té­net­tu­do­mány­tól kü­lön­vál­va ön­ál­ló­sul­nak a tör­té­ne­ti se­géd­tu­do­má­nyok kü­lön­bö­ző ágai. Eme év­szá­zad olyan ki­vá­ló tör­té­né­sze­ket adott, mint Bél Má­tyás, Pray György, vagy Ka­to­na Ist­ván. A tu­do­má­nyos ku­ta­tás azon­ban – el­ső­sor­ban a je­zsu­i­ta tör­té­net­írás utób­bi két ki­vá­ló­sá­ga ese­té­ben – még a mai na­pig adós mun­kás­sá­guk át­fo­gó és rész­le­tes be­mu­ta­tá­sá­val, mo­dern kiadásával.

A szá­zad első fe­lé­ből Bél Má­tyás­nak, a kor­szak egyik leg­sok­ol­da­lúbb tu­dó­sá­nak há­rom mun­ká­já­ból is ju­tott hely az an­to­ló­gi­á­ban. A Le­ve­le lip­csei ba­rát­já­nak cí­men is­mert írá­sá­ban Bél A régi, a kö­zép­ső és az új Ma­gyar­or­szág le­írá­sa cí­met vi­se­lő ter­ve­zett mun­ká­já­nak te­ma­ti­kus váz­la­tát te­szi köz­zé. A má­so­dik sze­mel­vény­ben szin­tén e mun­ká­nak öt év­vel ké­sőb­bi, 1723-as váz­la­tát ta­lál­juk. A régi és új Ma­gyar­or­szág­nak elő­fu­tá­ra újabb ter­ve­ze­té­ből már hi­ány­zik a kö­zép­ső Ma­gyar­or­szág be­mu­ta­tá­sa, il­let­ve anya­gát más fe­je­ze­tek­be épí­tet­te be. A szer­ke­ze­ti vál­to­zást az is ma­gya­ráz­za, hogy Bél Má­tyás meg­fe­le­lő mun­ka­tár­sak hí­ján egye­dül ma­radt mo­nu­men­tá­lis vál­lal­ko­zá­sá­ban. A két is­mer­tebb és már ko­ráb­bi mo­dern ki­adást meg­érő mun­ka mel­lett iga­zi kü­lön­le­ges­sé­ge a gyűj­te­mény­nek, hogy Scrip­to­res Re­rum Hun­ga­ri­ca­rum című tör­té­ne­ti el­be­szé­lő for­rás­gyűj­te­mé­nye első kö­te­té­nek elő­sza­vát is vég­re ma­gya­rul ol­vas­hat­juk. A for­rás­gyűj­te­mény vol­ta­kép­pen Jac­ques de Bon­gars 1600-as Re­rum Hun­ga­ri­ca­rum scrip­to­res va­rii… cí­met vi­se­lő gyűj­te­mé­nyé­nek szá­mos ki­egé­szí­tés­sel meg­je­len­tett új­ra­ki­adá­sa, amely­nek leg­na­gyobb je­len­tő­sé­ge Ano­ny­mus Ges­ta Hun­ga­ro­rumának köz­lé­se, me­lyet az elő­szó­ban rész­le­te­sen vizsgál.

Pray György a ma­gyar kri­ti­kai tör­té­net­írás meg­te­rem­tő­je, Ma­gyar­or­szág ki­rá­lya­i­nak év­köny­vei című mo­nog­rá­fi­á­ja még­sem fér­he­tő hoz­zá mo­dern, ma­gyar nyel­vű ki­adás­ban. E hi­ányt va­la­me­lyest eny­hít­ve itt az 1763 és 1770 kö­zött öt kö­tet­ben meg­je­le­nő mun­ka I. ré­szé­ből ol­vas­ha­tunk rész­le­te­ket. A ko­ráb­bi je­zsu­i­ta tör­té­né­szek mun­ká­i­ra tá­masz­kod­va Pray szin­té­zis jel­le­gű mo­nog­rá­fi­át írt, amely szá­mos ad­di­gi ge­nea­ló­gi­ai, kro­no­ló­gi­ai és ese­mény­tör­té­ne­ti prob­lé­ma tisz­tá­zá­sá­val mél­tán szá­mít­ha­tott arra, hogy a 19. szá­zad egyik alap­ve­tő for­rás­mun­ká­ja le­gyen. Pray műve I. Ist­ván­tól I. Fer­di­nánd ha­lá­lá­ig, 1564-ig tár­gyal­ja a tör­té­ne­ti ese­mé­nye­ket, a foly­ta­tás­ban csu­pán az aka­dá­lyoz­ta meg, hogy az 1780-as éve­kig, Pray II. Jó­zsef­től ka­pott bi­zal­mas csá­szá­ri meg­bí­za­tá­sá­ig, a bé­csi ud­var le­vél­tá­rai előt­te is zár­va voltak.

Pray György mel­lett a 18. szá­za­di je­zsu­i­ta tör­té­net­írás ki­emel­ke­dő alak­ja Ka­to­na Ist­ván, aki­nek nem ke­vés­bé fon­tos vál­lal­ko­zá­sa volt az első tu­do­má­nyos igénnyel ké­szült tör­té­nel­mi össze­fog­la­ló, amely a 9. szá­zad­tól egye­dül­ál­ló mó­don sa­ját ko­rá­ig, 1810-ig tár­gyal­ta az ese­mé­nye­ket. A His­to­ria Cri­ti­ca cí­met vi­se­lő, negy­ven­két kö­te­tes, rend­kí­vül nagy for­rás­anya­got meg­moz­ga­tó, la­ti­nul írt mun­ká­ból itt az Elő­szó a tör­té­ne­ti iro­da­lom­ról című be­ve­ze­tőt olvashatjuk.

Ki kell még emel­nünk a fe­je­zet­ből Ko­va­chich Már­ton György Ma­gyar­or­szág és a Szent Ko­ro­na or­szá­ga­i­nak és tar­to­má­nya­i­nak Diplomatikai-Történeti In­té­ze­te című mun­ká­ját, amely az egyik leg­na­gyobb sza­bá­sú ter­ve­zet át­fo­gó for­rás­gyűj­te­mény, és az azt meg­va­ló­sí­tó tu­dós tár­sa­ság lét­re­ho­zá­sá­ra. A ki­vá­lasz­tott sze­mel­vény ma­gyar for­dí­tás­ban mu­tat­ja be a tár­sa­ság cél­ját, fel­ada­ta­it, fel­épí­té­sét. Szin­tén szem­lé­le­tes és a kö­tet ér­de­kes­sé­gei közé tar­to­zik Decsy Sá­mu­el­nek és Ka­to­na Ist­ván­nak a Szent Ko­ro­ná­ról el­len­té­tes né­ze­te­ket val­ló munkája.

Az an­to­ló­gia ma­ra­dék­ta­la­nul tel­je­sí­ti ki­tű­zött cél­ját. A ki­vá­lasz­tott sze­mel­vé­nyek egy-egy mun­kát is át­fo­gó­an jel­le­mez­nek, de nyo­mon kö­vet­he­tő­ek a 18. szá­zad gon­dol­ko­dá­sát meg­ha­tá­ro­zó irá­nyok, ha­tá­sok és fo­lya­ma­tok is. Emel­lett a kö­tet meg­ha­ta­roz­ta – a szö­ve­gek mennyi­sé­gét, és je­len­tő­sé­gét szem elott tar­to – szűk ke­re­tek kö­zött a kor­szak mű­fa­ji sok­fé­le­sé­gét is si­ke­rült bemutatni.

Meg­is ve­gyes ér­zé­sek­kel ve­szi kéz­be az ol­va­só a kö­te­tet. Egy­részt mind a szé­le­sebb ol­va­só­kö­zön­ség, mind az érin­tett szak­te­rü­le­tek kép­vi­se­lői öröm­mel for­gat­hat­ják e fá­rad­sá­gos és gon­dos mun­ká­val össze­ál­lí­tott an­to­ló­gi­át, amely szá­mos szer­ző ala­po­sabb meg­is­me­ré­sé­re, (újra)felfedezésére csá­bít. Azon­ban a sze­mel­vé­nye­ket ol­vas­va sok­szor lát­nánk szí­ve­sen  a tel­jes mun­kát, il­let­ve az élet­mű­vek más da­rab­ja­it. Saj­nos erre a szer­zők túl­nyo­mó több­sé­gé­nél nincs mó­dunk. Re­mél­jük vi­szont, hogy e könyv – ki­je­löl­ve a to­váb­bi utat a je­len és a jövő fi­lo­ló­gu­sai, iro­da­lom­tör­té­né­szei szá­má­ra – tar­tó­san rá­irá­nyít­ja a fi­gyel­met a 18. szá­zad e so­ká­ig mel­lő­zött tu­dás­anya­gá­ra, amely épp­oly nél­kü­löz­he­tet­len kul­tú­ránk, gon­dol­ko­dá­sunk, iro­dal­munk meg­is­me­ré­sé­ben, mint az elő­ző és az ezt kö­ve­tő szá­zad írásbelisége.

Zusammenfassung

Die An­t­ho­lo­gie mit dem Ti­tel Ma­gyar­or­szá­gi gon­dol­ko­dók – 18. szá­zad (Die Den­ker in Un­garn – im 18. Jahr­hun­dert) ist ein außor­dent­li­ches und seit langem fäl­li­ges Un­ter­neh­men der un­ga­ris­c­hen fi­lo­lo­g­is­c­hen Forschung. Di­e­ses Jahr­hun­dert ist eine re­ich­li­che und ein­zi­ge Zeit der un­ga­ris­c­hen Literatur- und Kul­tur­ge­schich­te, aber die in der An­t­ho­lo­gie an­ge­führ­ten Au­toren und ihre Wer­ke sind nicht nur den Le­sern sehr un­be­kannt, son­dern auch den For­schern. Doch in di­esem Jahr­hun­dert hab­en sich die hu­ma­nis­tis­c­hen Wis­senschaff­ten und die Li­te­ra­tur ab­geson­dert, in di­esem Jahr­hun­dert ist die kri­tis­che Ge­schichtssch­re­i­bung auf­get­re­ten und vi­e­le ge­schicht­li­che Qu­el­len hat man be­gon­nen zu be­nu­tzen. In di­e­sen Jah­ren ist die un­ga­ris­che na­ti­o­nale Li­te­ra­tur zu Kräf­ten ge­kom­men, des­halb ist die alte lit­te­rae am Ende des Jahr­hun­derts zer­fal­len und die klas­sis­che un­ga­ris­che schö­ne Li­te­ra­tur ist ent­stan­den, da­bei er­lebt in Un­garn die Li­te­ra­tur noch ne­u­la­te­i­nis­c­hen Tra­di­ti­onen ih­ren letz­ten großen Aufschwung.

Die An­t­ho­lo­gie ent­halt 94 Wer­ke von 64 Au­toren in 4 Teil (Phi­lo­sop­hie, Spra­che, Li­te­ra­tur und Ge­schich­te) mit vi­e­len Kom­men­ta­ren. Das Ori­gi­nal der Wer­ke wurde meis­tens in la­te­i­nis­cher, ein­ige in deu­tscher Spra­che ge­sch­ri­eben. Die Mehr­he­it der Tex­te ist das ers­te Mal auf Un­ga­risch zu lesen.

No tags for this post.