autoreferátum

Haja, haja vi­rá­gom: Vi­rág­éne­kek Sza­bó T. At­ti­la gon­do­zá­sá­ban és be­ve­ze­tő­jé­vel, gond., a CD-mellékletet szerk. Csör­sz Ru­men Ist­ván, utó­szó ifj. Sza­bó T. At­ti­la, Ko­lozs­vár, Kri­ter­ion, 2007.

A vi­rág­éne­kek kér­dé­sé­vel a ma­gyar irodalomtörténet-írásban so­kan és sok­fé­le­képp fog­lal­koz­tak. A fő gond, hogy a vi­rág­ének egy olyan mű­faj­tör­té­ne­ti ki­fe­je­zés, amely a re­for­má­ció ko­rá­ban össze­fog­la­ló­an je­löl­te a so­kat becs­mé­relt, er­kölcs­te­len­nek és ti­lal­mas­nak ki­ki­ál­tott da­lo­kat és (mint arra a Balassa-kódex utal) a sze­rel­mi tár­gyú, fi­no­mabb hang­vé­te­lű po­é­zist. Még­sincs egyet­len ano­nim szö­ve­günk sem, amely ilyen cí­men ma­radt vol­na fönn – mind­ad­dig te­hát mű­fa­ji fan­tom­ként te­kint­he­tünk rá. Pe­dig az anya­nyel­vű orá­lis vagy félig-orális (köz­köl­té­sze­ti lét­mó­dú) vi­lá­gi líra még a hu­ma­nis­ta Syl­ves­ter Já­nos fi­gyel­mét is meg­ra­gad­ta; er­ről leg­újab­ban Bar­tók Ist­ván mo­nog­rá­fi­á­já­ban ol­vas­ha­tunk. A sors sze­szé­lye foly­tán azon­ban mind­az, amit egy­ál­ta­lán be­so­rol­ha­tunk ebbe a bi­zony­ta­lan mű­fa­ji kong­lo­me­rá­tum­ba, ké­sőbb­ről, a XVII–XVIII. szá­zad­ból ma­radt ránk, ami­kor vi­szont ezt a ki­fe­je­zést már nem­igen hasz­nál­ták. A haj­da­ni fel­té­te­lez­he­tő (leg­alább­is az Éne­kek éne­ké­ből vi­lág­szer­te folk­lo­ri­zá­ló­dott) ero­ti­kus ter­mé­sze­ti szim­bo­li­kát is hi­á­ba ke­res­sük bennük.

Sza­bó T. At­ti­la eb­ből a ha­tal­mas re­per­to­ár­ból – amely­nek zö­mét in­kább csak a szak­ma­be­li­ek is­me­rik, fő­ként az RMKT XVII/3. kö­te­té­ből, Stoll Béla gaz­dag jegy­ze­te­i­vel –, vagy­is a vi­rág­éne­ke­ket he­lyet­te­sí­tő, kéz­ira­tos és száj­ha­gyo­mány­bé­li sze­rel­mi köl­té­szet­ből vá­lo­gat­ta össze an­to­ló­gi­á­já­nak anya­gát. Az első ki­adás hosszas cenzúra-küzdelmek után 1970-ben je­lent meg Bu­ka­rest­ben, a je­les nyelv­tör­té­nész Mi a vi­rág­ének? című elő­sza­vá­val. Az új ki­adást 2006-ban Sza­bó T. At­ti­la szü­le­té­sé­nek cen­te­ná­ri­u­má­ra ter­vez­tük, vé­gül 2007-ben lá­tott nap­vi­lá­got. A kri­ti­kai ki­adá­sok és ere­de­ti for­rá­sok nyo­mán meg­újult szö­ve­gek­hez új jegy­ze­tek tár­sul­nak, to­váb­bá Ifj. Sza­bó T. At­ti­la tör­té­ne­ti bo­ta­ni­kai tár­gyú utó­sza­va és e so­rok író­já­nak né­hány gon­do­la­ta a vi­rág­ének tu­do­mány­tör­té­ne­té­ről. A kö­te­tet Gy. Sza­bó Béla fa­met­sze­tei il­luszt­rál­ják, egy CD-mellékleten pe­dig csak­nem 70 perc­nyi hang­zó anyag ka­pott he­lyet Ju­hász Ka­ta­lin, Pa­lócz Réka és az au­tor­efe­rens előadásában.

Átemelve a régi rec.itiről.

No tags for this post.