autoreferátum

Kál­mán C. György, Él­har­cok és arc­élek: A ko­rai ma­gyar avant­gárd köl­té­szet és a ká­non, Bu­da­pest, Ba­las­si, 2008 (Opus Iro­da­lom­el­mé­le­ti Ta­nul­má­nyok. Új so­ro­zat, 10).

A könyv egy­sze­rű­nek tet­sző iro­da­lom­tör­té­ne­ti kér­dé­sek köré épül: mi­lyen kö­zeg­be ér­ke­zett a ma­gyar avant­gárd, mit ta­lált és mit vál­toz­ta­tott; ho­gyan és mi­ért állt el­len a kö­zeg az új je­len­ség­nek; mi­ként pró­bál­ta fel­ven­ni a har­cot az avant­gárd az­zal, amit ta­lált, mit in­teg­rált, mit köz­ve­tí­tett, mit uta­sí­tott el; ho­gyan ala­kult en­nek a nem súr­ló­dás­men­tes ese­mény­nek a ké­sőb­bi sor­sa, mi­lyen ma­ra­dan­dó nyo­mo­kat ha­gyott az iro­da­lom­tör­té­ne­ti gon­dol­ko­dás­ban; s hogy mi­lyen el­mé­le­ti ke­ret­ben ér­de­mes mind­ezt vizs­gál­ni. Az iro­da­lom­tör­té­ne­ti kér­dé­sek egy­szer­re il­luszt­rá­ci­ói, pró­ba­kö­vei és kont­roll­jai az el­mé­le­ti meg­fon­to­lá­sok­nak; se­gít­sé­gük­kel re­mél­he­tő­leg olyan te­o­re­ti­kus prob­lé­mák ke­rül­nek új meg­vi­lá­gí­tás­ba, mint a ká­non, az ér­tel­me­ző kö­zös­ség vagy az irodalomtörténet-írás ka­te­gó­ri­á­i­nak egy­né­mely vi­ta­tott as­pek­tu­sa. De a könyv nem egy kor­szak, és kü­lö­nö­sen nem egy kor­szak tel­jes iro­da­lom­tör­té­ne­te kí­ván len­ni, csak­is arra szo­rít­ko­zik, hogy jel­leg­ze­tes „ese­mé­nye­ket”, „sze­rep­lő­ket”, „hely­szí­ne­ket” vagy „epi­zó­do­kat” emel­jen ki egy (le­het­sé­ges) történetből.

A könyv fel­épí­té­se nem egé­szen li­ne­á­ris: cso­mó­pon­tok­ból és le­ága­zá­sok­ból (ki­té­rők­ből) áll, ez utób­bi­ak úgy te­kin­ten­dők, mint a cso­mó­pon­tok hosszú láb­jegy­ze­tei. A szö­veg­ben szá­mos ko­ráb­ban ke­let­ke­zett írás ta­lál­ha­tó, mind­egyik többé-kevésbé át­ír­va; az el­mé­le­ti szö­ve­gek mint­egy a tör­té­ne­ti kér­dé­sek­re vá­la­szul születtek.

Az első fe­je­zet a „Tör­té­ne­tek a ko­rai ma­gyar avant­gárd­ról” cí­met vi­se­li. Ez vá­zol­ja a ma­gyar avant­gárd in­du­lá­sá­ról szó­ló főbb el­be­szé­lé­se­ket, és két sze­rep­lőn mu­tat­ja be ezen kez­de­ti lé­pé­sek sa­já­tos­sá­ga­it: azt, hogy ho­gyan il­lesz­ked­tek az avant­gárd tá­masz­tot­ta vá­ra­ko­zá­sok­hoz, és mi­kép­pen sze­gül­tek szem­be a kor­társ ká­no­nok­kal. Az arc­élek egyi­ke Uj­vá­ri Er­zsié, aki­nek köl­té­sze­te in­kább jel­leg­ze­tes, mint esz­té­ti­ka­i­lag ér­té­kes; a má­sik port­ré egy fel­fe­de­zés­re ér­de­mes, iz­gal­mas köl­tőt, György Má­tyást ál­lít­ja az ol­va­só elé. A má­so­dik fe­je­zet ki­csit tá­vo­labb­ról vet egy pil­lan­tást a prob­lé­má­ra: „A ha­gyo­mány­hoz és a ha­gyo­má­nyos­hoz fű­ző­dő vi­szony két pél­dá­ja” kö­zül az első az avant­gár­dis­ta for­dí­tá­so­kat vizs­gál­ja, a má­so­dik György Má­tyás kri­ti­ká­it elem­zi. Ezek­ből ki­ala­kul­hat va­la­mi­fé­le kép a ka­no­ni­zált iro­da­lom és az avant­gárd kap­cso­la­tát il­le­tő­en. Az „Avant­gárd és irodalomtörténet-írás” című har­ma­dik fe­je­zet az avant­gárd irodalomtörténet-írását, az avant­gar­dis­ták ön-irodalomtörténeteit va­la­mint az avant­gárd he­lyét az irodalomtörténet-írásban vizs­gál­ja – a ne­gye­dik fe­je­zet en­nál ál­ta­lá­no­sab­ban az irodalomtörténet-írás mű­kö­dé­sé­nek né­hány sa­já­tos­sá­gá­ról szól („Az iro­da­lom­tör­té­net mel­lék­sze­rep­lő­i­ről”) Az utol­só fe­je­zet ál­ta­lá­no­san és egé­szen konk­rét eset­ta­nul­má­nyok se­gít­sé­gé­vel egy­aránt kö­ze­lít a leg­fon­to­sabb kér­dé­sek­hez: „Az avant­gárd a ká­non­ban” című fe­je­zet ré­szint a ká­non­ról tesz ál­ta­lá­nos meg­ál­la­pí­tá­so­kat, ré­szint pe­dig az avant­gárd és a kor­tár­si (vagy­is 20. szá­zad ele­ji) ká­non kap­cso­la­tát (a Nyu­gat vi­szo­nyát az avant­gárd­hoz, a Babits–Kassák-vitát, az el­len­sze­gü­lés, kí­vül­ál­lás, au­to­nó­mia kér­dé­se­it) vizs­gál­ja. A kö­te­tet rö­vid összeg­zés és bib­li­og­rá­fia zárja.

Átemelve a régi rec.itiről.

No tags for this post.