Laczházi Gyula a „Ne bántsd a Zrinyit!”-kötetről

2016. február 2. § 3 hozzászólás

recenzió

Né­nyei Pál, Ne bántsd a Zri­nyit!, Bu­da­pest, Kor­társ Ki­adó, 2015.

1.

Mint arra Max We­ber A tu­do­mány mint hi­va­tás című elő­adá­sá­ban rá­mu­ta­tott, a tu­do­mány egyik alap­ve­tő jel­lem­ző­je, hogy ered­mé­nyei – szem­ben a mű­vé­sze­ti al­ko­tá­sok­kal – tíz, húsz, vagy öt­ven év alatt el­avul­nak. Ép­pen ezért a tu­do­má­nyos élet­ben „nem­csak va­la­mennyi­ünk sor­sa, ha­nem va­la­mennyi­ünk cél­ja is, hogy tu­do­má­nyo­san fe­lül­múl­ja­nak ben­nün­ket” (Max We­ber, A tu­do­mány és a po­li­ti­ka mint hi­va­tás, Bu­da­pest, Kos­suth, 1995, 136–137). Igaz ez az iro­da­lom­tör­té­net ki­emel­ke­dő tel­je­sít­mé­nye­i­re is, me­lyek ép­pen a szer­ző ál­tal meg­szer­zett szak­mai te­kin­tély okán hosszabb ide­ig is ked­vét szeg­he­tik a fe­lül­mú­lá­suk­ra irá­nyu­ló kí­sér­le­tek­nek.
» To­vább a tel­jes szö­veg­re «