Máté Ágnes írása

június 21st, 2019 § 0 comments

könyvismertetés

Etl­in­ger Mi­hály, Markó Ani­ta, Pálfy Esz­ter, Szat­má­ri Áron, Virág Csil­la, Vra­bély Márk, szerk. Tév/hit: Té­ve­dé­sek és té­vesz­té­sek és a régi iro­da­lom­ban. Fi­a­ta­lok Kon­fe­ren­ci­á­ja 2017. Bu­da­pest: re­ci­ti, 2018. 124 p.

Bár­mely tu­do­mány­te­rü­le­ten igen nagy szük­ség van rá, hogy a pá­lyá­juk ele­jén járó, dok­to­ri fo­ko­za­tot még nem szer­zett ku­ta­tók meg­szó­la­lá­si le­he­tő­sé­get kap­ja­nak. Kü­lö­nö­sen igaz ez Ma­gyar­or­szá­gon a böl­csé­szet­tu­do­má­nyok mű­ve­lő­i­re. Ezért is nagy sze­ren­cse, hogy 2017-ben egy ko­ráb­bi kez­de­mé­nye­zést foly­tat­va im­már ötö­dik al­ka­lom­mal ren­dez­ték meg a rö­vi­den csak FIKON-ként em­le­ge­tett ván­dor­kon­fe­ren­ci­át, amely­nek ab­ban az év­ben épp a Pé­csi Tu­do­mány­egye­tem adott ott­hont.

A fi­a­tal ku­ta­tók kez­de­mé­nye­zé­sé­re ki­vá­lasz­tott téma, a té­ve­dé­sek és té­vesz­té­sek a ré­gi­ség­ben – te­hát nem ki­zá­ró­lag a régi ma­gyar iro­da­lom­ban! –, rög­tön iz­gal­mas dol­go­za­to­kat ígér.

Eh­hez kap­cso­ló­dó­an itt az is­mer­te­tés ele­jén ki­emel­nék egy gon­do­la­tot: még ha ez mos­ta­ná­ban nem lát­szik is ki­fi­ze­tő­dő­nek, hi­szen az utób­bi két-három év­ben ha­zánk­ban a böl­csész te­rü­le­ten ne­héz in­ter­na­ci­o­ná­lis té­má­val poszt­dok­to­ri ösz­tön­dí­ja­kat nyer­ni, a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság, így an­nak leg­fi­a­ta­labb ge­ne­rá­ci­ói sem mond­hat­nak le ar­ról, hogy nem­zet­kö­zi té­mák­kal fog­lal­koz­za­nak, il­let­ve hogy az első lá­tás­ra csu­pán ma­gyar ér­dek­lő­dés­re szá­mot tar­tó kér­dé­se­ket is nem­zet­kö­zi össze­ha­son­lí­tás­ban vizs­gál­ják.

Eb­ből a szem­pont­ból a kö­tet mind a nyolc dol­go­za­tá­nak szer­ző­jét di­csé­ret il­le­ti, hi­szen a kö­tet­ben konk­ré­tan vagy köz­ve­tet­tebb mó­don szó van bör­tön­iro­da­lom­ról (Maró­thy Szil­via), Boc­cac­cio re­cep­ci­ó­já­ról (Mol­nár An­na­má­ria), so­ká­ig lap­pan­gó, il­let­ve is­mert, de fél­re­ér­tett kéz­ira­tok­ról (Schel­ham­mer Zsó­fia és Vra­bély Márk), an­gol és ma­gyar tör­té­nel­mi ala­kok meg­íté­lé­sé­nek vál­to­zá­sa­i­ról (Szűcs Kata Ág­nes és Vi­rág Csil­la), va­la­mint a re­for­má­ció nyo­mán ki­ala­ku­ló fe­le­ke­ze­ti kér­dé­sek­nek a ma­gyar­or­szá­gi iro­da­lom­ban le­csa­pó­dó ha­tá­sa­i­ról is (Se­bes­tyén Ádám és Var­ga Réka), olyan kér­dé­sek­ről te­hát, ame­lyek mind­egyi­ke tá­gabb kon­tex­tus­ban ér­tel­me­zen­dő és nem ki­zá­ró­lag a ma­gyar irodalomtörténet-írás szá­má­ra fon­tos. Ezért is po­zi­tí­vum, hogy min­den ta­nul­mány után egy rö­vid ide­gen nyel­vű össze­fog­la­ló ol­vas­ha­tó, így a sza­ba­don le­tölt­he­tő kö­tet tar­tal­má­val kül­föl­di kol­lé­gák is meg­is­mer­ked­het­nek. A szer­zők­kel való köz­vet­len kap­cso­lat­fel­vé­tel ér­de­ké­ben azon­ban jó lett vol­na, ha a szer­zők rö­vid élet­raj­za és e‑mailes el­ér­he­tő­sé­ge is he­lyet ka­pott vol­na a kö­tet­ben.

Ha azon­ban di­csé­ret il­let­te a (ko­ráb­bi) fi­a­ta­lo­kat a kez­de­mé­nye­zé­sért és az ön­szer­ve­ző­dé­sért, némi kri­ti­ka jár a fi­a­ta­lo­kat egy dön­tő pon­ton ma­guk­ra ha­gyó ok­ta­tó­ik­nak (vagy azok­nak, aki­ket az an­gol nyelv est­ab­lis­hed scho­lars cím­ké­vel ír le), hi­szen kö­zü­lük sen­ki nem vál­lal­ta ma­gá­ra az erős kezű szer­kesz­tő fel­ada­tát, hogy a könyv ele­jén a már kész dol­go­za­tok fé­nyé­ben egy, a kon­cep­ci­ót fel­tá­ró be­ve­ze­tőt ad­jon az ol­va­só ke­zé­be. He­lyen­ként igen ne­héz ugyan­is ki­bo­goz­ni, hogy a kon­fe­ren­cia és a kö­tet cí­mé­ben első he­lyet kapó tév­hit ki­fe­je­zés pon­to­san mire vo­nat­ko­zik az egyes dol­go­za­tok­ban, mi az a té­zis, amit a szer­zők cá­fol­ni vagy kor­ri­gál­ni akar­nak. S mi­vel én ezt a prob­lé­mát tar­tom a leg­ége­tőbb­nek a kö­tet­ben ol­vas­ha­tó ta­nul­má­nyok­kal kap­cso­lat­ban, ezért a be­mu­ta­tás so­rán a fő kér­dés mind a nyolc ta­nul­mány ese­té­ben az lesz, hogy mi a meg­cá­fol­ni kí­vánt té­zis, s a szer­ző ho­gyan bol­do­gul a tév­hit cá­fo­la­tá­val.

Maró­thy Szil­via ta­nul­má­nya (Bör­tön­ben ko­holt ver­sek, ver­sek­ben ko­holt bör­tön. Ko­há­ry Ist­ván köl­té­sze­té­ről) Ko­há­ry Ist­ván köl­té­sze­te kap­csán – az én ol­va­sa­tom­ban – arra az ér­de­kes ma­gyar iro­da­lom­tör­té­ne­ti fo­lya­mat­ra mu­tat rá, hogy egy egyéb­ként ke­vés­sé in­ven­ci­ó­zus köl­tői élet­mű­vet a ká­non­ba való be­eme­lés ked­vé­ért az ér­de­ke­sebb­nek gon­dolt kö­zös­sé­gi ta­pasz­ta­lat, a bör­tön­él­mény és a kuruc–labanc szem­ben­ál­lás cím­ké­i­vel lát­ták el, és ez­után igye­kez­tek a köl­tő Ko­há­ry­ról szó­ló min­den ada­tot is e cím­kék­nek meg­fe­le­lő­en ma­gya­ráz­ni. Maró­thy Szil­via a for­rás­elem­zés so­rán fi­nom tisz­te­let­tu­dás­sal mu­tat rá a ko­ráb­bi szövegkiadók- és ér­tel­me­zők té­ve­dé­se­i­re, és nyíl­tan a mel­lett te­szi le a vok­sát, hogy egy köl­tői élet­mű ese­té­ben soha nem mond­ha­tunk le a fik­ci­o­na­li­tás jo­gos­sá­gá­ról mint szer­ve­ző elv­ről. Vagy konk­ré­tab­ban: a szer­zői szán­dék sze­rint le­het va­la­mi bör­tön­iro­da­lom, még ha nem is konk­rét fi­zi­kai fog­ság­ban író­dott, ha­nem az öre­ge­dő test bör­tö­né­ből sza­ba­dul­ni vá­gyó lé­lek ta­pasz­ta­la­ta­i­ról be­szél.

Mol­nár An­na­má­ria írá­sa (Mi­zo­gin Boc­cac­cio? A Cor­bac­cio nő­ké­pé­től a De mu­li­e­ri­bus cla­risig) szá­mos ér­de­kes adat­tal szol­gál arra vo­nat­ko­zó­an, hogy Gi­o­van­ni Boc­cac­cio élet­mű­vé­re ho­gyan ütő­dött rá a nő­gyű­lö­let bé­lye­ge, an­nak el­le­né­re, hogy fő műve, a De­ka­me­ron ki­fe­je­zet­ten a höl­gyek vi­gasz­ta­lá­sá­ra írt opusz, s Boc­cac­cio De mu­li­e­ri­bus cla­risa volt az első olyan mun­ka is, ame­lyet egy nő­nek, And­rea Ac­ca­i­u­oli­nak de­di­kál­tak. A megbélyegz(őd)és fő oka az volt, hogy Boc­cac­cio óri­á­si ter­je­del­mű no­vel­la­gyűj­te­mé­nye tel­jes egé­szé­ben alig ju­tott el Itá­lia ha­tá­ra­in túl­ra, il­let­ve a nők­ről po­zi­tí­van (is) be­szé­lő, hu­ma­nis­ta mű­velt­sé­get igény­lő De mu­li­e­ri­bus cla­ris sem tar­to­zott Boc­cac­cio leg­is­mer­tebb mun­kái közé. Ehe­lyett el­ső­sor­ban a spa­nyol te­rü­le­te­ken a Cor­bac­cióval azo­no­sí­tot­ták Boc­cac­cio ne­vét, s nem véve ész­re a ben­ne rej­lő iró­ni­át, ezek az ol­va­sók ko­mo­lyan vet­ték a mi­zo­g­í­ni­át, amit az olasz szer­ző pa­ro­disz­ti­kus cél­lal szőtt mun­ká­já­ba. Hogy az elő­ho­zott ada­tok még­sem ad­nak tel­je­sen vi­lá­gos ér­ve­lést a ta­nul­mány­ban, an­nak va­ló­szí­nű­leg az az oka, hogy Mol­nár An­na­má­ria nem dön­töt­te el, fel­men­te­ni szándékozik‑e Boc­cac­ciót a mi­zo­g­í­nia vád­ja alól, vagy egy­sze­rű­en egy több év­szá­za­dos, egyéb­ként rend­kí­vül ta­nul­sá­gos fo­lya­ma­tot akar be­mu­tat­ni. Egy ké­szü­lő disszer­tá­ci­ó­ban hasz­no­sabb len­ne az utób­bi­ra szo­rít­koz­nia, mert a 21. szá­zad­ban Boc­cac­cio már nem igé­nyel fel­men­tést.

A ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net ta­lán leg­hí­re­sebb (1650-től 1874-ig) el­ve­szett, majd meg­lelt köny­ve a Balassa-kódex; e kö­tet hosszú lap­pan­gá­sá­nak a ma­gyar iro­da­lom ala­ku­lá­sá­ra gya­ko­rolt ha­tá­sa las­san a köz­tu­dat­ba is kezd ta­lán át­men­ni Kő­sze­ghy Pé­ter­nek Ba­las­si­ról, il­let­ve Szi­lá­gyi Már­ton­nak Cso­ko­nai Vi­téz Mi­hály­ról írott élet­raj­zai alap­ján. Schel­ham­mer Zsó­fia Nyil­vá­no­san el­vesz­ve című dol­go­za­ta egy ha­son­ló­an meg­lelt, bár két­ség­kí­vül ki­sebb je­len­tő­sé­gű mű­ről szól. A Petrovay-énekeskönyvnek egy Béla ki­rály­ról és a ta­tár­já­rás­ról szó­ló his­tó­ri­á­já­ról ad hírt szer­zőnk, ame­lyet té­má­ja mi­att kö­zel száz esz­ten­de­ig egy má­sik, ha­son­ló té­má­jú his­tó­ri­ás ének­kel azo­nos­nak tar­tot­tak. Tet­ték mind­ezt pusz­tán azon ok­ból, hogy Fe­ren­czi Zol­tán 1916-os ál­lí­tá­sát sen­ki nem el­len­őriz­te úgy, hogy el­ol­vas­ta vol­na mind­két szö­ve­get. Schel­ham­mer azon­ban egy ko­ráb­bi ta­nul­má­nya szá­má­ra már meg­tet­te ezt, a té­ve­dés cá­fo­la­ta eb­ben a ta­nul­mány­ban te­hát elég evi­dens. Schel­ham­mer dol­go­za­tá­nak eré­nye pe­dig az, hogy a Petrovay-énekeskönyvben ta­lál­ha­tó Béla-história for­rá­sá­ról és szer­ző­je for­dí­tói tech­ni­ká­já­ról is értő be­mu­ta­tást ad, ez­zel hoz­zá­já­rul­va, hogy a 350 évig ol­va­sat­la­nul ma­radt his­tó­ria ne me­rül­jön újra fe­le­dés­be.

Kez­dő ta­nul­mány­írók gya­ko­ri hi­bá­ja, hogy túl nagy el­mé­le­ti me­rí­tés­sel lát­nak hoz­zá egy szo­ro­sabb fi­lo­ló­gi­ai elem­zést és in­kább kul­túr­ant­ro­po­ló­gi­ai vagy mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti meg­kö­ze­lí­tést igény­lő té­má­hoz. Meg­val­lom őszin­tén, Se­bes­tyén Ádám „Csa­lárd csu­dák­ról”. A cso­da ér­tel­me­zé­sei Bor­nem­isza Pé­ter pré­di­ká­ci­ó­i­ban című dol­go­za­tá­tól egé­szen mást vár­tam, mint amit kap­tam. A régi ma­gyar iro­da­lom­ban ugyan­is ke­vés olyan, Bor­nem­iszá­hoz ha­son­ló szer­zőt ta­lá­lunk, aki több szó­val, he­ve­seb­ben, ugyan­ak­kor a leg­több hu­mor­ral tu­dott vol­na os­to­roz­ni és kri­ti­zál­ni min­dent és min­den­kit, ami és aki pré­di­ká­to­ri in­du­la­ta elé­be ke­rült. A cím alap­ján ugyan­is arra szá­mí­tot­tam, hogy Se­bes­tyén Ádám dol­go­za­ta az Ör­dö­gi kí­sér­te­tekben meg­je­le­nő ezer­fé­le os­to­ro­zott ba­bo­na­ság mint tév­hit nyo­ma­i­ra fog rá­mu­tat­ni Bor­nem­isza Fo­li­o­pos­til­lájá­ban is. Ehe­lyett egy csak­nem hat ol­da­las, ke­vés­sé hasz­nos el­mé­le­ti be­ve­ze­tő után a ta­nul­mány cí­mé­nek fe­je­zet­cím­ként való meg­is­mét­lé­sé­vel (57.) mu­tat be Se­bes­tyén több, egyéb­ként ki­tű­nő ta­lá­la­tot a Fo­li­o­pos­til­la kü­lön­bö­ző pré­di­ká­ci­ó­i­ból a Bor­nem­isza sze­rint ör­dö­gi mű­kö­dés­re mu­ta­tó cso­da­je­lek­ből. Ki­emel­ke­dik ezek kö­zül a Ju­li­us Salm gróf és Thur­zó Er­zsé­bet ál­tal gya­ko­rolt kris­tály­má­gia ese­te, amely a ma­gyar mű­ve­lő­dés­tör­té­net szá­má­ra is ér­té­kes adat. Saj­nos a ta­nul­mány an­gol össze­fog­la­ló­já­ban köz­pon­ti he­lyet ka­pott Car­los Eire el­mé­le­te a re­for­má­ció kö­vet­kez­té­ben be­ál­ló gon­dol­ko­dás­be­li vál­to­zás­ról a ter­mé­sze­ti és ter­mé­szet­fe­let­ti dol­gok te­kin­te­té­ben alig kap he­lyet ma­gá­ban a dol­go­zat­ban. Amennyi­ben a ta­nul­mány­író­nak ez a fő ku­ta­tá­si te­rü­le­te, a dol­go­za­tot mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti hang­sú­lyok­kal, Bor­nem­isza más mű­ve­it is fi­gye­lem­be véve és Eire el­mé­le­tét a ma­gyar anyag­ra app­li­kál­va át­dol­go­zás­ra aján­lom.

Szűcs Kata Ág­nes dol­go­za­ta a kö­tet­ben Árpád-házi Szent Er­zsé­bet és Por­tu­gá­li­ai Szent Er­zsé­bet iko­nog­rá­fi­á­ja a 16–17. szá­za­di por­tu­gál le­gen­da­iro­da­lom tük­ré­ben cí­met vi­se­li, de a kon­fe­ren­cia­kö­tet Tév/hit fő­cí­me mi­att ta­lán he­lye­sebb lett vol­na meg­tar­ta­ni a kon­fe­ren­ci­án fel­ol­va­sott dol­go­zat cí­mét, az ugyan­is több ide­gen szó­val ugyan, de rög­tön meg­ma­gya­ráz­za, ho­gyan kap­cso­ló­dik a téma a hí­vó­szó­hoz: Ró­zsa vagy ko­ro­na – iko­nog­rá­fi­ai kon­ta­mi­ná­ció Szent Er­zsé­bet ha­gi­og­rá­fi­á­já­ban. Szűcs Kata ké­pek­kel il­luszt­rált dol­go­za­ta ugyan­is vi­lá­go­san és lo­gi­ku­san mu­tat­ja meg, hogy a kez­det­ben Árpád-házi le­szár­ma­zá­sá­val és Ma­gyar­or­szá­gi vagy Árpád-házi Szent Er­zsé­bet­tel való ro­kon­sá­ga ré­vén nép­sze­rű­sí­tett Por­tu­gá­li­ai Szent Iza­bel áb­rá­zo­lá­sai ho­gyan vet­tek át ele­me­ket ma­gyar ro­ko­na iko­nog­rá­fi­á­já­ból, s ez a ke­ve­re­dés az­után gon­dat­lan nyom­dá­szok ré­vén és a lo­ká­lis kul­tusz ked­vé­ért mi­ként szo­rí­tot­ta ki a ma­gyar szent tisz­te­le­tét a por­tu­gál te­rü­le­tek­ről. Az egyéb­ként ki­vá­ló dol­go­zat­ból egyet­len le­het­sé­ges pár­hu­za­mot hi­á­nyo­lok csu­pán: Fal­vay Dá­vid ku­ta­tá­sai az itá­li­ai kó­dex­iro­da­lom­ban meg­je­le­nő Szent Erzsébet-képről és a ró­zsa­cso­dá­ról jó össze­ha­son­lí­tá­si ala­pot ad­hat­nak az itt le­ír­tak­hoz a dol­go­zat egy hosszabb vál­to­za­tá­ban.

A tu­do­má­nyos­ság egyik alap­ve­tő is­mér­ve, hogy min­dig ké­tel­ke­dik, és jó eset­ben fel­is­me­ri a sa­ját kor­lá­ta­it. Var­ga Réka ta­nul­má­nya (Tu­do­má­nyos­ság és val­lá­si he­vü­let. Ézsa­i­ás 53,8 Vá­lasz­úti György Pé­csi Dis­pu­tájá­ban és Hel­tai Gás­pár Hálójá­ban) az a pont, ami­kor a kö­te­tet is­mer­te­tő­nek be kell lát­nia, hogy nem kom­pe­tens meg­ítél­ni a dol­go­za­tot. Be­val­lom, hogy nem va­gyok biz­tos ab­ban sem, mi pon­to­san az az ed­dig fenn­ál­ló tév­hit, amit a két an­ti­tri­ni­tá­ri­us be­ál­lí­tott­sá­gú szer­ző kap­csán Var­ga Réka cá­fol­ni akar. A ta­nul­mány­író sa­ját ál­lí­tá­sai ugyan­is nem kü­lö­nül­nek el elég­gé 16. szá­za­di teo­ló­gi­ai jel­le­gű nyel­ve­zet­től ah­hoz, hogy vi­tá­ba le­hes­sen ve­lük száll­ni. Ha jól ér­tem, a ta­nul­mány tö­rek­vé­se, hogy be­mu­tas­sa, Hel­tai Gás­pár és Vá­lasz­úti György kö­zött nem csak teo­ló­gi­ai kü­lönb­sé­gek vol­tak, de ar­ról is más­ként gon­dol­kod­tak, hogy az ál­ta­luk el­fo­ga­dott hit­igaz­sá­go­kat mennyi teo­ló­gi­ai zsar­gon és bib­li­ai idé­zet fel­hasz­ná­lá­sá­val tá­lal­ták. De to­vább, ma­gam­tól, nem ju­tot­tam.

Vi­rág Csil­la Fik­ció és tör­té­ne­lem a 17. szá­za­di Ang­li­á­ban című dol­go­za­ta egy hosszabb mun­ka­fo­lya­mat fon­tos ál­lo­má­sá­nak lát­szik len­ni, mi­vel igen ki­for­rott írás. A kon­fe­ren­cia té­má­já­hoz annyi­ban kap­cso­ló­dik, hogy a va­ló­ság­ban vél­he­tő­leg meg nem tör­tént, a kö­zön­ség és egy vi­szony­lag jól be­ha­tá­rol­ha­tó kö­zös­ség szá­má­ra még­is tör­té­ne­ti té­má­jú­ként el­fo­ga­dott an­gol, ún. broad­si­de bal­la­de szö­ve­gek­ről be­szél. A dol­go­zat jó meg­lá­tá­sok­kal bír az írás­be­li­ség és a tör­té­ne­ti hi­te­les­ség kap­cso­la­tá­ról a szé­le­sebb tár­sa­da­lom­ban, szé­pen mu­tat­ja be a bal­la­dá­kat elő­adó uta­zó szó­ra­koz­ta­tók élet­mód­ját, és az azo­nos fő­sze­rep­lő köré épü­lő bal­la­dák sza­po­ro­dást és ter­je­dé­sét. Amit e bal­la­dák kap­csán még ér­de­mes­nek tar­ta­nék a dol­go­zat disszer­tá­ció for­má­já­ban sze­re­pel­tet­ni, azok a le­het­sé­ges ma­gyar pár­hu­za­mok vagy kü­lön­bö­ző­sé­gek. Tör­té­ne­ti hi­tel és írás­be­li­ség kap­cso­la­tá­ról Tóth Ist­ván György ku­ta­tá­sai le­het­nek ér­de­ke­sek, a bal­la­dák elő­adói kap­csán a ma­gyar he­ge­dű­sök, re­gő­sök leg­utóbb Pap Ba­lázs ál­tal össze­fog­lalt vi­lá­ga ér­de­mel­het em­lí­tést, és va­ló­szí­nű­leg a Vi­rág Csil­la ál­tal em­lí­tett Ro­bin Hood-balladák sza­po­ro­dá­sa is pár­hu­zam­ba ál­lít­ha­tó a ma­gyar Mátyás-mondák gya­ra­po­dá­sá­val. E ki­egé­szí­té­sek se­gít­sé­gé­vel vé­le­mé­nyem sze­rint a maj­da­ni disszer­tá­ció a ma­gyar kö­zön­ség­hez is kö­ze­lebb hoz­ha­tó lesz.

A Vi­rág Csil­la ál­tal elem­zett ún. Percy Fo­lio bal­la­da­gyűj­te­mé­nyé­nek da­rab­jai kö­zül szá­mom­ra a leg­ér­de­ke­sebb egy, a Stanley-családhoz kö­tő­dő prostituált-katalógus volt, amely­ben meg­em­lí­tik e csa­lád egy hölgy­tag­ját, aki Lon­don­ban kur­ti­zán­ként ke­res­te a ke­nye­rét és Ve­ne­ti­á­nak, azaz Ve­len­cé­nek hív­ták. Ér­de­kes len­ne meg­tud­ni, hogy va­jon a kur­ti­zán­ja­i­ról is­mert vá­ros ne­vét szü­le­té­se­kor kap­ta a hölgy, vagy eset­leg vá­lasz­tott fog­lal­ko­zá­sá­val együtt vet­te fel, s hogy en­nek a név­vá­lasz­tás­nak volt‑e va­la­mi köze az Ang­li­á­ban a 16. szá­zad vé­gé­től erő­sö­dő el­len­szenv­hez vagy meg­ve­tés­hez, ame­lyet Itá­lia kul­tú­rá­ja iránt táp­lál­tak. Eb­ben az idő­ben ugyan­is ki­mu­tat­ha­tó­an el­kezd­tek az an­gol no­vel­la­írók olyan tör­té­ne­te­ket al­kot­ni, ame­lyek­ben a léha er­köl­csű itá­li­ai if­jak meg­tér­nek és an­gol lányt vesz­nek fe­le­sé­gül, hogy ve­lük az­tán tisz­tes­sé­ges éle­tet él­je­nek. Ké­sőbb az­tán jött a Bre­xit…

A ta­nul­mány­kö­tet utol­só da­rab­ja Vra­bély Márk „Em­ber­nek há­rom fő el­len­sé­ge va­gyon”. A Bod- és a Lobkowicz-kódex két trak­tá­tu­sá­nak vizs­gá­la­ta című dol­go­za­ta, amely fi­lo­ló­gi­ai mun­kát nem kí­mél­ve el­len­őr­zi Hor­váth Cy­rill 1894-ben tett ki­je­len­té­sét. Hor­váth meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint ugyan­is a két kó­dex egy kö­zös ős­szö­veg­re megy vissza, de nem egy­más má­so­la­tai. Vra­bély Márk mi­nu­ci­ó­zus össze­ha­son­lí­tá­sa ré­vén ugyan­ar­ra a konk­lú­zi­ó­ra jut, mint Hor­váth Cy­rill, el­len­ben ér­vei job­bak, rész­le­te­seb­bek és ke­vés­bé be­nyo­más­sze­rű­ek, mint az egy­ko­ri cisz­ter­ci szer­ze­tes ta­nár­nak a pusz­ta hang­je­lö­lé­si el­té­ré­sek­re ala­po­zott meg­ál­la­pí­tá­sa. Vra­bély ta­nul­má­nya jó pél­dá­ja an­nak, hogy a tu­do­mány fej­lő­dé­sé­vel, újabb mód­sze­rek be­ve­ze­té­se ré­vén és ad­dig is­me­ret­len for­rá­sok elő­ke­rü­lé­se mi­att az irodalom- és nyelv­tör­té­net kőbe vé­sett ál­lí­tá­sa­it is fe­lül kell vizs­gál­ni, néha csak azon egy­sze­rű ok­ból ki­fo­lyó­lag, hogy egy friss szem töb­bet és más­hogy lát, mint elő­dei lát­tak.

Össze­fog­la­lás­ként azt mond­hat­juk, hogy a FIKON-sorozat 2018. évi kö­te­te is vál­to­za­tos té­má­kat kí­nál ol­va­só­i­nak, bár a pá­lyá­juk ko­rai sza­ka­szá­ban lévő ku­ta­tók mun­ká­i­ra jel­lem­ző mó­don vál­to­zó szín­vo­na­lon. A tu­do­má­nyos fel­fe­de­zés ké­pes­sé­ge és az ér­de­kes té­mák ki­vá­lasz­tá­sá­ra al­kal­mas szem azon­ban min­den ta­nul­mány­író kö­zös jel­lem­ző­je, ezt min­den­kép­pen le kell szö­gez­nünk.

A szerző a Szegedi Tudományegyetem BTK
Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszékének
tudományos munkatársa

Summary

The vo­lu­me be­ars qu­i­te an en­ligh­te­ning tit­le, con­tain­ing th­ree dif­fe­rent words con­nec­ted to er­ro­ne­o­us think­ing both in the lay and the theo­log­i­cal sen­se: mis­be­li­efs and de­lu­sions, er­rors and (phi­lo­log­i­cal) mis­ta­kes are in the cent­re of the es­says pre­sen­ted in the vo­lu­me.

The book con­ta­ins the pro­ce­e­dings of a con­fe­ren­ce or­ga­ni­zed by and for yo­ung scho­lars re­se­ar­ch­ing the li­ter­ary his­to­ry of the Midd­le Ages and early mo­dern times. The eight aut­hors dis­cuss sub­jects con­cer­ning Ita­li­an stu­di­es, Por­tu­gu­ese, Eng­lish, and Hun­ga­ri­an phi­lo­logy and cul­t­u­ral his­to­ry from the fo­ur­teenth to the se­ven­teenth cent­uri­es.

Szil­via Maró­thy de­als with pri­son li­te­ra­tu­re from seventeenth-century Hun­gary. An­na­má­ria Mol­nár dis­cus­ses the re­cept­ion of Gi­o­van­ni Boccaccio’s De cla­ris mu­li­e­ri­bus as a mi­so­gi­nist li­ter­ary work. Zsó­fia Schel­ham­mer pre­sents the re­dis­co­very of a his­to­ry abo­ut King Béla in a long-lost ma­nuscript. Márk Vra­bély of­fers new ar­gu­ments for pro­ving the con­nec­ti­on bet­ween two co­di­ces from fifteenth-century Hun­gary. Kata Ág­nes Szűcs shows the changes of the ico­no­gra­phy of Sa­int Isa­bel of Por­tugal bet­ween the fif­teenth and six­teenth cent­uri­es. Csil­la Vi­rág dis­cus­ses broad­si­de bal­lads pro­du­ced in Eng­land du­ring the se­ven­teenth cent­ury. Ádám Se­bes­tyén pre­sents dif­fe­rent me­anings of the word “mi­rac­le” in Pé­ter Bornemisza’s Fo­li­o­pos­til­la. Fi­n­ally, Réka Var­ga dis­cus­ses the dis­ag­ree­ment bet­ween two Ant­ri­ni­ta­ri­an theo­lo­gists in sixteenth-century Transly­va­nia.

Every es­say fi­nis­hes with a short sum­ma­ry in Eng­lish for a bet­ter ori­en­ta­ti­on of fo­rei­gn re­aders.

Tagged , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?