Tóth Kálmán recenziója

június 20th, 2018 § 0 comments

recenzió

Balogh Pi­ros­ka és Len­gyel Réka, szerk. Ró­mai köl­tők a 1819. szá­za­di ma­gyar­or­szá­gi iro­da­lom­ban: Ver­gi­li­us, Ho­ra­ti­us, Ovi­di­us. Bu­da­pest: MTA Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­köz­pont Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet, 2017.

Az óko­ri gö­rög és ró­mai iro­da­lom re­cep­ci­ó­ja a hu­ma­niz­mus késő kö­zép­ko­ri meg­je­le­né­sé­től kezd­ve meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­ség­gel bírt a ma­gyar­or­szá­gi ér­tel­mi­ség szá­má­ra is. Míg kez­det­ben ez csak egy szűk szel­le­mi elit­re kor­lá­to­zó­dott, a kora új­kor fo­lya­mán fo­ko­za­to­san bő­vült az is­ko­lai ok­ta­tás­ban részt ve­vők szá­ma. Az ok­ta­tás kö­zép­pont­já­ban 1844-ig alap­ve­tő­en a hi­va­ta­los nyelv stá­tu­sá­val ren­del­ke­ző la­tin nyelv el­sa­já­tí­tá­sa állt, eb­ben pe­dig fon­tos sze­re­pet töl­töt­tek be az an­tik auc­to­rok gram­ma­ti­kai, sti­lisz­ti­kai, re­to­ri­kai és po­é­ti­kai szem­pont­ból egy­aránt zsi­nór­mér­ték­nek te­kin­tett szö­ve­gei. Az előb­bi­ek is­me­re­té­ben te­hát biz­ton ál­lít­ha­tó, hogy az an­tik­vi­tás iro­dal­ma a nagy­já­ból 1700-tól 1850-ig ter­je­dő idő­szak­ban „gya­ko­rol­ta a leg­na­gyobb ha­tást a ma­gyar­or­szá­gi ol­va­sók­ra és a ma­gyar­or­szá­gi iro­da­lom­ra” (8).
A ró­mai iro­da­lom „arany­ko­rá­nak” há­rom leg­je­len­tő­sebb szer­ző­je, Ver­gi­li­us, Ho­ra­ti­us és Ovi­di­us ma­gyar­or­szá­gi re­cep­ci­ó­já­nak át­fo­gó ku­ta­tá­sát, a vo­nat­ko­zó té­mák és mód­sze­rek szám­ba­vé­te­lét, va­la­mint a leg­újabb ered­mé­nyek köz­kinccsé té­te­lét tűz­ték ki cé­lul a 2016. ok­tó­ber 6−8. kö­zött Mis­kol­con meg­ren­de­zett nem­zet­kö­zi tu­do­má­nyos kon­fe­ren­cia szer­ve­zői a fen­tebb már em­lí­tett idő­szak­ra vo­nat­ko­zó­an.

A há­rom tu­do­má­nyos mű­hely (MTA BTK Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet XVIII. szá­za­di Osz­tá­lya, a Mis­kol­ci Egye­tem Iro­da­lom­tu­do­má­nyi Dok­to­ri Is­ko­lá­ja és az ELTE BTK Ma­gyar Irodalom- és Kul­tú­ra­tu­do­má­nyi In­té­zet XVIIIXIX. szá­za­di Ma­gyar Iro­da­lom­tör­té­ne­ti Tan­szé­ke) együtt­mű­kö­dé­sé­vel meg­va­ló­sult ta­nács­ko­zá­son hu­szon­há­rom elő­adás hang­zott el, ezek kö­zül ti­zen­nyolc­nak ké­szült el a je­len kö­tet­ben ol­vas­ha­tó szer­kesz­tett vál­to­za­ta. A ta­nul­má­nyok a tár­gyalt for­rá­sok ke­let­ke­zé­sé­nek idő­rend­jé­ben kö­ve­tik egy­mást. Ezen for­rá­sok fő­ként szép­iro­dal­mi jel­le­gű­ek, de elő­for­dul­nak kö­zöt­tük a tör­té­ne­ti, fi­lo­ló­gi­ai és esz­té­ti­kai iro­da­lom, va­la­mint érin­tő­le­ge­sen a ter­mé­szet­tu­do­má­nyok kö­ré­be tar­to­zó írás­mű­vek is.

A kö­tet­ben ol­vas­ha­tó ta­nul­má­nyok kö­zül Ovi­di­us re­cep­ci­ó­ja áll Len­gyel Réka, Pap Le­ven­te, Czi­bu­la Ka­ta­lin, Ho­vánsz­ki Má­ria és Vá­mos Vi­o­let­ta vizs­gá­ló­dá­sa­i­nak kö­zép­pont­já­ban. Lacz­há­zi Gyu­la, Csör­sz Ru­men Ist­ván, Ker­ti Jó­zsef, Don­csecz Etel­ka, Ba­logh Pi­ros­ka, Tóth Sán­dor At­ti­la, Vad­er­na Gá­bor és Gá­bor Dá­vid Ho­ra­ti­us befogadás- és ha­tás­tör­té­ne­té­hez, Wil­helm Kühl­mann, El­isa­beth Kle­c­ker, va­la­mint Cson­ki Ár­pád pe­dig Ver­gi­li­u­sé­hoz já­rul­nak hoz­zá ku­ta­tá­si ered­mé­nye­ik­kel. Dó­bék Ág­nes és a Buda Attila−Tüskés Anna szer­ző­pá­ros írá­sai mind­há­rom tár­gyalt auc­tor be­fo­ga­dás­tör­té­ne­té­hez kap­cso­lód­nak. Ezek alap­ján meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a kö­tet alá­tá­maszt­ja Ho­ra­ti­us ki­emelt ha­tás­tör­té­ne­ti je­len­tő­sé­gét a kor­szak ma­gyar­or­szá­gi iro­dal­má­ban, hi­szen az ő re­cep­ci­ó­já­val 8 (+2), míg Ovi­di­u­sé­val 5 (+2), Ver­gi­li­u­sé­val pe­dig „csak” 3 (+2) írás fog­lal­ko­zik.

Meg­koc­káz­tat­hat­juk te­hát az ál­lí­tást, hogy ezek az ará­nyok nagy­já­ból iga­zol­ják a kor­szak iro­dal­má­ban va­la­mi­lyen mér­ték­ben já­ra­tos ku­ta­tók (ala­pos mennyi­sé­gi vizs­gá­la­tok el­vég­zé­se nél­kül ki­ala­kult) össz­be­nyo­má­sát. Minden­nek a tu­do­má­nyos igé­nyű alá­tá­masz­tá­sa azon­ban csak mód­sze­res fi­lo­ló­gi­ai és könyv­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok alap­ján vál­hat le­het­sé­ges­sé, eh­hez a kö­tet­ben ol­vas­ha­tó szö­ve­gek csak ki­in­du­ló­pon­tul szol­gál­hat­nak. Ovi­di­us „má­so­dik he­lye­zé­se” a Len­gyel Réka ál­tal idé­zett an­gol­szász szak­iro­dal­mi hi­vat­ko­zá­sok (13−14.) fé­nyé­ben meg­le­pő le­het, hi­szen ezek egy­ér­tel­mű­en a Me­ta­mor­p­hos­es szer­ző­jét te­kin­tik a leg­na­gyobb ha­tá­sú an­tik szer­ző­nek. Úgy tű­nik, a vizs­gált kor­szak Ma­gyar­or­szá­gán Ho­ra­ti­us köl­té­sze­te va­la­mi­lyen ok­ból még­is na­gyobb nép­sze­rű­ség­nek ör­ven­dett az Au­gus­tus ál­tal To­mi­ba szám­űzött fi­a­ta­labb kor­tár­sá­é­nál. A két szer­ző nép­sze­rű­sé­ge össze­füg­gés­ben le­he­tett az is­ko­lai ok­ta­tás­ban be­töl­tött he­lyük­kel, hi­szen „Ovi­di­us ká­ros­nak ítélt ero­ti­kus mű­ve­it nem ok­tat­ták az is­ko­lák­ban, és nyom­ta­tott ki­adá­sa­ik­hoz is ne­he­zen le­he­tett hoz­zá­jut­ni” (18). Ez­zel szem­ben Vad­er­na Gá­bor meg­fo­gal­ma­zá­sá­ban „Ho­ra­ti­us köl­té­sze­te nem­csak po­é­ti­ká­ja mi­att ér­de­kes, ha­nem ez a 18−19. szá­zad for­du­ló­já­nak leg­gyak­rab­ban idé­zett eti­kai köz­hely­tá­ra, mely­nek ér­tel­me­zői is­mer­ték ugyan Ho­ra­ti­us epi­ku­re­us ja­vas­la­ta­it (von­zó­dá­sát az élet apró örö­me­i­hez), ám jó­val fon­to­sabb­nak tar­tot­ták az arany kö­zép­szer­re ve­ze­tő szto­i­kus ön­mér­sék­let el­vét” (283). A pon­tos okok fel­tá­rá­sa itt is to­váb­bi vizs­gá­ló­dá­so­kat tesz szük­sé­ges­sé, a Vad­er­na ál­tal hang­sú­lyo­zott eti­kai szem­pont meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe azon­ban alig­ha­nem vi­tat­ha­tat­lan Ho­ra­ti­us­nak Ovi­di­us elé ke­rü­lé­sé­ben.

A kö­tet­ben a Ver­gi­li­us ha­tás­tör­té­ne­té­hez kap­cso­ló­dó ta­nul­má­nyok szin­te tel­jes mér­ték­ben az Aene­isszel mint epo­szi min­tá­val fog­lal­koz­nak, és csak Buda At­ti­la és Tüs­kés Anna tér­nek ki könyv­tör­té­ne­ti ta­nul­má­nyuk­ban az Ec­lo­gákra és a Ge­or­gi­cára.

Ver­gi­li­us epo­szá­nak ha­tás­tör­té­ne­té­hez kap­cso­lód­nak a kö­tet két né­met anya­nyel­vű szer­ző­je, Wil­helm Kühl­mann és El­isa­beth Kle­c­ker ta­nul­má­nyai, me­lye­ket Don­csecz Etel­ka, Ró­zsa Má­ria és Len­gyel Réka for­dí­tott ma­gyar­ra. Mind­két ta­nul­mány egy ma­gyar­or­szá­gi il­le­tő­sé­gű, né­me­tül író szer­ző, Pyr­ker Já­nos Lász­ló (Jo­hann La­dis­laus Pyr­ker) egri ér­sek egy-egy epo­szát (Tu­ni­si­as, Ru­dolph von Habs­burg) ve­szi vizs­gá­lat alá. A „Pyrker-pör” az 1820−30-as évek for­du­ló­ján fon­tos ál­lo­má­sa volt a ko­ráb­bi több nyel­vű „hun­ga­rus” iro­da­lom­szem­lé­let és a ma­gyar­or­szá­gi iro­da­lom ma­gyar nyel­vű­vé té­te­lé­re irá­nyu­ló tö­rek­vé­sek kö­zöt­ti konf­lik­tus­nak, és az ál­ta­la el­hí­re­sült főpap-költő né­met nyel­vű epo­szai ez­után sem vál­tak tel­je­sen ér­dek­te­len­né a ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten. Mind­ezt meg­győ­ző­en bi­zo­nyít­ja a Tu­ni­si­as-ta­nul­mány for­dí­tó­ja ál­tal az idé­ze­tek­nél fel­hasz­nált 1839-es Ud­vardy János-féle for­ma­hű ma­gyar for­dí­tás. Mind­ez leg­in­kább a Pyrker-művek két­ség­te­le­nül meg­lé­vő esz­té­ti­kai ér­té­ké­vel ma­gya­ráz­ha­tó, mellyel össze­mér­he­tő tel­je­sít­mény a kor ma­gyar nyel­vű eposz­köl­té­sze­té­ben ta­lán csak Vö­rös­mar­ty Za­lán fu­tá­sa.

A Pyr­ker epo­sza­i­ban tet­ten ér­he­tő, fő­ként az Aene­isből való „át­vé­te­lek és ana­ló­gi­ák egye­zé­sei és in­ter­tex­tu­á­lis vo­nat­ko­zá­sai” Wil­helm Kühl­mann sze­rint „nem szá­mí­ta­nak epi­gon­sze­rű iro­dal­mi után­zás­nak, ha­nem az imi­tá­ció és egy­út­tal a tu­da­tos el­té­rés esz­té­ti­ká­já­nak ko­rai hu­ma­nis­ta ér­tel­mé­ben sa­já­tos ere­de­ti­sé­get kép­vi­sel­nek a mű­faj­spe­ci­fi­kus min­ta­szer­zők idé­zet­sze­rű vagy uta­lá­sos tech­ni­ká­já­ban” (216).

A kor­szak epo­szi té­ma­vá­lasz­tá­sá­nak szem­pont­já­ból fi­gye­lem­re mél­tó az El­isa­beth Kle­c­ker és Cson­ki Ár­pád írá­sa­i­ban egy­aránt tár­gyalt Habs­burg Rudolf-téma, amely az Aene­is té­ma­vá­lasz­tá­sá­val mu­tat pár­hu­za­mot, hi­szen ha Ver­gi­li­us műve a Ró­mai Bi­ro­da­lom ere­det­mon­dá­já­nak fel­dol­go­zá­sa (meg­al­ko­tá­sa?), ak­kor az első Habs­burg német-római csá­szár tör­té­ne­té­nek köl­tői el­be­szé­lé­se a sok­nem­ze­ti­sé­gű Habs­burg Bi­ro­da­lom „ál­lam­kö­zös­sé­gi” epo­szá­nak meg­te­rem­té­sé­re tett kí­sér­let­ként is ér­tel­mez­he­tő. Erre a sze­rep­re vi­szont Pyr­ker műve már né­met nyel­vű­sé­ge foly­tán is sok­kal al­kal­ma­sabb le­he­tett, mint a téma Pyr­ke­ré­nél ke­vés­bé is­mert ko­ra­be­li ma­gyar nyel­vű epi­kus fel­dol­go­zá­sa, Pá­ló­czi Hor­váth Ádám Ru­dol­phi­as című köl­te­mé­nye.

A kö­tet­ben a líra és az epi­ka mel­lett a há­rom tár­gyalt ró­mai szer­ző ál­tal nem mű­velt drá­mai mű­nem is sze­rep­hez jut Czi­bu­la Ka­ta­lin ta­nul­má­nya ré­vén, aki Ovi­di­us alak­já­nak meg­je­le­né­sét vizs­gál­ja 18. szá­za­di re­for­má­tus is­ko­la­drá­mák kéz­ira­tos szö­ve­ge­i­ben. Ezek­ben a drá­mák­ban a szám­űze­tés mo­tí­vu­mán ke­resz­tül a po­li­ti­kai ha­ta­lom­mal való össze­tű­zés el­ke­rül­he­tet­len tra­gi­ku­ma fo­gal­ma­zó­dik meg.

Ovi­di­us mel­lett Ho­ra­ti­us alak­ja is meg­je­le­nik mű­ve­in túl­mu­ta­tó mó­don a kor iro­dal­má­ban, még­pe­dig iden­ti­fi­ká­ci­ó­ra al­kal­mas köl­tői sze­rep­min­ta­ként. A mo­dern ér­te­lem­ben vett ma­gyar po­li­ti­kai köl­té­szet meg­te­rem­tő­je, Ba­tsá­nyi Já­nos „szkí­ta Horatius”-ként, míg a köl­té­sze­té­ben a ró­mai elő­kép­hez va­ló­ban ezer szál­lal kö­tő­dő Ber­zse­nyi Dá­ni­el mint „ma­gyar Ho­rátz” ke­rül em­lí­tés­re a ve­lük fog­lal­ko­zó ta­nul­má­nyok­ban. A Don­csecz Etel­ka ál­tal Ba­tsá­nyi jel­lem­zé­sé­re vá­lasz­tott jel­zős szer­ke­zet for­rá­sa a köl­tő ké­sőb­bi fe­le­sé­gé­nek, Gab­ri­ele Baum­berg­nek egy kel­te­zet­len le­vél­tö­re­dé­ke, amely a vizs­gá­lat so­rán al­kal­mas­nak bi­zo­nyul Ba­tsá­nyi iden­ti­fi­ká­ci­ós stra­té­gi­á­i­nak re­konst­ru­á­lá­sá­ra, be­mu­tat­va Ho­ra­ti­us köl­té­sze­té­hez való vi­szo­nyát és a vele való, vé­de­ke­zés­ként hasz­nált tu­da­tos azo­no­su­lást a Martinovics-perben.

Vad­er­na Gá­bor Ber­zse­nyi köl­té­sze­tét vet­te igen ala­pos és el­mé­lyült vizs­gá­lat alá a Horatius-hatás meg­nyil­vá­nu­lá­si for­má­i­nak te­kin­te­té­ben, be­mu­tat­va az ezen je­len­ség ér­tel­me­zé­sé­re tett kí­sér­le­te­ket a ma­gyar irodalomtörténet-írásban, és rá­mu­tat­va Ber­zse­nyi Horatius-követésének meg­ha­tá­ro­zó jel­lem­vo­ná­sá­ra, az imi­tá­ció ku­dar­ca­i­nak az imi­tált for­rás­tól ta­nult esz­kö­zök­kel tör­té­nő el­be­szé­lé­sé­re (304).

Amint arra ko­ráb­ban már utal­tunk, a kö­tet­ben ol­vas­ha­tó ta­nul­má­nyok az iro­da­lom­tör­té­net mel­lett több más tu­do­mány­te­rü­le­tet is érin­te­nek. Több ér­de­kes in­ter­disz­cip­li­ná­ris vizs­gá­ló­dás mu­tat­ja, hogy az an­tik min­ták mennyi­re meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­ség­gel bír­tak a kor­szak eu­ró­pai, így ma­gyar­or­szá­gi kul­tú­rá­já­nak egé­szé­re néz­ve is. Pap Le­ven­te a je­zsu­i­ta ok­ta­tás ha­tá­sá­val ma­gya­ráz­za Ovi­di­us je­len­lé­tét a 17−18. szá­za­di er­dé­lyi ka­to­li­kus tör­té­net­írás­ban, Ho­vánsz­ki Má­ria Ver­se­ghy Fe­renc és Kres­kay Imre heroida-típusú, te­hát ovi­di­u­si min­tát kö­ve­tő köl­te­mé­nye­i­nek ze­ne­tör­té­ne­ti vo­nat­ko­zá­sa­it mu­tat­ja be. Ta­nul­má­nyá­hoz ki­vá­ló mi­nő­sé­gű fénykép-illusztrációk is kap­cso­lód­nak a ze­nész­ként is je­len­tős Ver­se­ghy ál­tal le­jegy­zett kot­ták­ról. Csör­sz Ru­men Ist­ván Cso­ko­na­i­val és a ma­gyar bor­dal­ha­gyo­mánnyal fog­lal­ko­zó írá­sa szin­tén együtt vizs­gál­ja a ko­ra­be­li elő­adá­si gya­kor­lat­ban szo­ro­san össze­füg­gő szö­ve­ge­ket és dal­la­mo­kat. Ba­logh Pi­ros­ka a 18. szá­zad kö­ze­pén Ale­xan­der Gott­li­eb Baum­gar­ten Aest­he­ti­cájá­nak nyo­mán lét­re­jö­vő, ma­gát az ér­zé­ki meg­is­me­rés tu­do­má­nya­ként de­fi­ni­á­ló ant­ro­po­ló­gi­ai esz­té­ti­ka ma­gyar­or­szá­gi kép­vi­se­lő­i­nek szö­ve­ge­i­ben tesz kí­sér­le­tet a Horatius-recepció fel­tá­rá­sá­ra és ér­tel­me­zé­sé­re.

Vé­ge­ze­tül en­ged­tes­sék meg né­hány apró kri­ti­kai ész­re­vé­tel a kö­tet­tel kap­cso­lat­ban. A Kühlmann-tanulmányban a né­met ré­gi­ók fel­so­ro­lá­sá­nál (229) kö­vet­ke­zet­le­nül sze­re­pel­nek né­met és ma­gyar meg­ne­ve­zé­sek, hi­szen ha Sach­sent Szász­földként em­lít­jük, ak­kor Fran­ken Frank­földként, Bayern Ba­jor­or­szágként kel­le­ne hogy sze­re­pel­jen, Le­ip­zig pe­dig Lip­cseként. Hes­sennek, Bran­den­burgnak és Wei­marnak vi­szont va­ló­ban nincs kü­lön ma­gyar meg­ne­ve­zé­se. Ez az apró kö­vet­ke­zet­len­ség ter­mé­sze­te­sen sem­mit se von le Don­csecz Etel­ka egyéb­ként ki­vá­ló for­dí­tá­sá­nak ér­té­ké­ből. Ba­logh Pi­ros­ka szin­tén ki­tű­nő ta­nul­má­nyá­ban is elő­for­dul egy kö­vet­ke­zet­len­ség: a 184. la­pon Ale­xan­der Gott­li­eb Baum­gar­ten má­so­dik ke­reszt­ne­ve a vo­nat­ko­zó 3. láb­jegy­zet­ben a hi­vat­ko­zott mű cí­mé­ben Gott­lobként sze­re­pel.

A Ba­logh Pi­ros­ka és Len­gyel Réka ál­tal szer­kesz­tett ta­nul­mány­kö­tet fon­tos és meg­ke­rül­he­tet­len ál­lo­mást je­lent a tár­gyalt há­rom ró­mai auc­tor ma­gyar­or­szá­gi befogadás- és ha­tás­tör­té­ne­té­nek fel­tá­rá­sá­ban és ér­tel­me­zé­sé­ben. A kö­tet­ben ol­vas­ha­tó ta­nul­má­nyok nem­csak új szem­pon­tok­kal és fi­lo­ló­gi­ai ered­mé­nyek­kel, de in­ter­disz­cip­li­ná­ris nyi­tott­ság­gal és ko­ráb­bi né­ze­tek ár­nya­lá­sá­val já­rul­nak hoz­zá a vizs­gált idő­szak ma­gyar­or­szá­gi iro­dal­má­nak kor­sza­ko­kon át­íve­lő eu­ró­pai össze­füg­gés­rend­szer­ben tör­té­nő meg­kö­ze­lí­té­sé­hez.

Zusammenfassung

Der von Pi­ros­ka Ba­logh und Réka Len­gyel zu­samm­eng­es­tell­te Stu­di­en­band enthält die re­dak­ti­on­ell über­ar­be­i­te­ten Ma­te­ri­ali­en ei­ner Mis­kol­cer Kon­fer­enz aus dem Jah­re 2016. Die Beiträ­ge be­han­deln die Re­zept­ion der drei be­de­u­tend­s­ten Dich­ter des „Gol­de­nen Zeital­ters“ der rö­mis­c­hen Li­te­ra­tur – näm­lich Ver­gil, Ho­raz und Ovid – in der mul­ti­l­in­gua­len Li­te­ra­tur Un­garns im 18. bzw. in der ers­ten Hälf­te des 19. Jahr­hun­derts. Die ein­zel­nen Beiträ­ge sind nach Ent­ste­hung­sze­it der in ih­nen be­han­del­ten Qu­el­len­wer­ke ge­ord­net und be­fas­sen sich in ers­ter Li­nie mit li­ter­aris­c­hen, aber auch mit his­toris­c­hen, phi­lo­lo­g­is­c­hen und äst­he­tis­c­hen Sch­rif­ten. Ge­le­gentlich wird auch auf na­tur­wis­senschaft­li­che Wer­ke hin­ge­wi­e­sen. Der Stu­di­en­band trägt durch die in den Beiträ­gen auf­ge­führ­ten zahl­re­ichen ne­u­en Forschung­ser­geb­nis­se zu ei­nem ti­e­fe­ren Verständ­nis der Li­te­ra­tur di­e­ser Epo­che bei.

Abstract

The vo­lu­me of es­says, edi­ted by Pi­ros­ka Ba­logh and Réka Len­gyel, con­ta­ins the edi­to­ri­ally re­vi­sed ma­te­ri­als of a 2016 Mis­kolc con­fe­ren­ce. The cont­ri­bu­tions add­ress the re­cept­ion of the th­ree most im­por­tant po­ets of the “Gol­den Age” of Ro­man li­te­ra­tu­re, Vir­gil, Ho­race and Ovid, in the mul­ti­l­in­gu­al Hun­ga­ri­an li­te­ra­tu­re of the 18th and the first half of the 19th cent­ury. The in­di­vi­du­al es­says are ar­rang­ed ac­cord­ing to the time of ori­gin of the sour­ce works they tre­at and deal pri­ma­rily with works of li­te­ra­tu­re, but with his­to­ri­cal, phi­lo­log­i­cal and aest­he­tic writings as well. Oc­cas­io­nal re­fe­ren­ce is also made to some sci­en­ti­fic works. The vo­lu­me cont­ri­bu­tes to a deeper un­der­stand­ing of the li­te­ra­tu­re of this epoch th­ro­ugh the nu­me­rous new re­se­arch re­sults pre­sen­ted in the es­says.

Tagged , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?