Dobás Kata recenziója

december 15th, 2017 § 0 comments

recenzió

Bé­res Ju­dit, „Azért ol­va­sok, hogy él­jek”: Az ol­va­sás­nép­sze­rű­sí­tés­től az iro­da­lom­te­rá­pi­á­ig, Pécs, Kro­nosz, 2017.

Bé­res Ju­dit a Pé­csi Tu­do­mány­egye­te­men ala­kult bib­lio­te­rá­pi­ás szak­irá­nyú to­vább­kép­zés ki­ta­lá­ló­ja és meg­ala­pí­tó­ja, je­len­leg is a szak fe­le­lő­se. Tu­do­má­nyos mun­kás­sá­gá­ban he­lyet kap a kul­tusz­ku­ta­tás, a nő­i­ség meg­je­le­ní­té­se, il­let­ve a nő­ről al­ko­tott ké­pek a kor­társ szép­iro­dal­mak­ban és el­mé­le­tek­ben, to­váb­bá a tár­sa­dal­mi nem kér­dé­se is. Bé­res leg­újabb köny­ve en­nek meg­fe­le­lő­en olyan el­mé­le­ti meg­ala­po­zott­ság­gal bír, mely­nek se­gít­sé­gé­vel a szer­ző vá­lasz­tott té­má­ját, az ol­va­sást, va­la­mint a bib­lio­te­rá­pi­át is össze­tett szem­pon­tok sze­rint tud­ja vizs­gál­ni. Mind­ezek em­lí­té­se azért is tu­da­tos dön­tés je­len írás­ban, mert az iro­da­lom­te­rá­pia szak­mai meg­íté­lé­se, el­ső­sor­ban iro­da­lom­tu­do­má­nyos kö­zeg­ben, sok­szor ké­tes, il­let­ve még min­dig va­la­mi­fé­le pe­ri­fé­ri­kus té­ma­ként hi­vat­koz­nak rá. Jo­gos le­het az el­ha­tá­ro­ló­dás, amennyi­ben csu­pán di­va­tos ol­va­só­kö­rök­ként te­kin­tünk a te­rá­pi­ás cso­por­tok­ra, va­la­mi­fé­le sza­lon­ese­mény­ként, hi­szen ez eset­ben csu­pán tör­té­ne­ti ér­de­kes­sé­ge le­het­ne az ügy­nek. Bé­res ed­di­gi írá­sai azon­ban ar­ról győz­het­ték meg az ol­va­só­it, hogy a tu­do­má­nyos, el­mé­le­ti kép­zett­ség fel­té­te­le, nem pe­dig kel­lé­ke az iro­da­lom­te­rá­pi­át mű­ve­lő, il­let­ve ar­ról író szak­em­be­rek­nek.

Az sem vé­let­len, hogy a könyv be­ve­ze­tő­jé­ben Bé­res Hélè­ne Cixous-ra hi­vat­ko­zik Al­ber­to Man­guel vagy Ir­vin D. Ya­lom és má­sok mel­lett:

Ci­xo­us al­ko­tói pá­lyá­ján mind­vé­gig je­len volt a szub­jek­tum, a nyelv és az írás-olvasás vi­szony­rend­sze­ré­re fó­kusz­á­ló gon­dol­ko­dás­mód, s né­hány jel­leg­ze­tes, a pszi­cho­a­na­lí­zis szá­má­ra is ki­emelt fon­tos­sá­gú téma (pél­dá­ul apa, ha­lál­ösz­tön, nő­i­ség, zsi­dó­ság). A mű­ve­i­ben meg­szö­ve­ge­zett poszt­mo­dern, de­cent­ra­li­zált szub­jek­tum az em­lé­ke­zés, az el­foj­tott tar­tal­mak, a trau­mák, az azo­nos­ság­za­var és a szelf meg­al­ko­tá­sá­nak vá­gya, a fik­ci­o­na­li­tás és az ön­élet­raj­zi re­fe­ren­ci­a­li­tás tük­ré­ben kör­vo­na­la­zó­dik. Ci­xo­us mun­kás­sá­ga fel­hív­ja a fi­gyel­mün­ket arra, hogy ami­kor ol­va­sunk, fon­tos ta­lál­ko­zá­so­kat él­he­tünk meg, ta­pasz­ta­la­ta­in­kat, él­mé­nye­in­ket, sa­ját éle­tün­ket ke­res­sük a Má­sik írá­sá­ban, meg­ol­dást ke­re­sünk a könyv­ben prob­lé­má­ink­ra, vá­la­szo­kat a Ki va­gyok én? kér­dés­re. (8.)

Az idé­zett rész egyes té­mái szol­gál­tat­ják a ki­in­du­ló­pon­tot Bé­res köny­vé­nek el­mé­le­ti szem­pont­rend­sze­ré­hez (szelf meg­al­ko­tá­sa, ön­is­me­re­ti út stb.), de az ál­ta­la hi­vat­ko­zott szak­iro­da­lom min­dig a gya­kor­lat­köz­pon­tú­sá­got szol­gál­ja. A be­ve­ze­tő­nél azért is ér­de­mes hosszab­ban el­időz­ni, mert az Énről meg­al­ko­tott (ön)kép mel­lett – jo­go­san – a tár­sa­da­lom ál­tal meg­kép­zett Én is he­lyet kap Bé­res­nél. A ket­tőt szo­ro­san össze­füg­gő­nek tart­ja, és eb­ből is kö­vet­ke­zik, hogy ami­kor ar­ról ír, hogy az ol­va­sás meg­íté­lé­se, presz­tí­zse ma sok­kal má­sabb, mint ré­geb­ben, ak­kor ezt nem egy­faj­ta tár­sa­dal­mi ha­nyat­lás­ként fel­té­te­le­zi, amely­ben az Én mint ön­ál­ló en­ti­tás vál­to­zat­lan ma­rad. Így te­hát jog­gal ál­lít­ja, hogy az Én meg­al­ko­tá­sa komp­lex fo­lya­mat, és ha az ol­va­sás, mint az Én ala­ku­lá­sá­ban részt vevő kul­túr­tech­ni­ka vál­to­zik, ak­kor az Én „kör­vo­na­la­zó­dá­sa” is vál­toz­ni fog. A szer­ző vá­la­sza pe­dig nem mo­ra­li­zá­ló, ha­nem el­ső­sor­ban le­író jel­le­gű, és a ké­sőb­bi­ek­ben szá­mos olyan meg­va­ló­sult pro­jekt rész­le­te­zé­sé­re vál­lal­ko­zik, ame­lyek erre a tár­sa­dal­mi je­len­ség­re nem egy­ol­da­lú, ha­nem komp­lex meg­ol­dást kí­nál­nak fel.

Ilyen pél­dá­ul az ol­va­sás­nép­sze­rű­sí­tés kér­dé­se, amely­nek alap­ját az ol­va­só­köz­pon­tú meg­kö­ze­lí­tés­ben lát­ja. Vagy­is a két igény (az ol­va­sóé és az ol­va­sás­nép­sze­rű­sí­tést fel­kí­ná­lóé) együt­te­sen bi­zo­nyul csak ha­té­kony­nak, ahogy azt Bé­res szá­mos pél­dá­val il­luszt­rál­ja is. Eb­ben az ol­va­sás­nép­sze­rű­sí­tést kö­zép­pont­ba ál­lí­tó első fe­je­zet­ben is a fo­ko­za­tos­ság elve ér­vé­nye­sül, a szer­ző az alap­ve­té­sek­től in­dít­ja el a gon­do­lat­me­ne­tét, és a fo­gal­mi meg­ha­tá­ro­zá­sok­tól el­in­dul­va, az ol­va­sás­ta­nács­adás rész­le­te­zé­sén ke­resz­tül jut el a konk­rét ol­va­sás­nép­sze­rű­sí­tő pro­jek­te­kig. Ez utób­bi­ak el­ső­sor­ban nem­zet­kö­zi prog­ra­mok, de a szer­ző ki­tér ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú el­kép­ze­lé­sek­re is (pél­dá­ul: Irány a tu­dás – Sok­szí­nű olvasás- és könyv­tár­fej­lesz­tés Ba­ra­nyá­ban).

A könyv szer­ke­ze­tét kö­vet­ve: a szer­ző ezt kö­ve­tő­en ki­tér a kri­ti­kai gon­dol­ko­dás fej­lesz­té­sé­nek le­he­tő­sé­gé­re az írás és ol­va­sás ál­tal, majd az élő könyv­tár mű­kö­dé­sé­re. Az élő könyv­tár mint ér­zé­ke­nyí­tő mód­szer ér­te­lem­sze­rű­en a kri­ti­kai gon­dol­ko­dás­sal mu­tat szo­ros össze­füg­gést; ez utób­bi fej­lesz­té­se együtt jár az em­pá­tia, az elő­íté­let­csök­ken­tés és a ref­lek­ti­vi­tás fej­lesz­té­sé­vel.

A ne­gye­dik fe­je­zet már szo­ro­san az iro­da­lom­te­rá­pi­á­hoz kap­cso­ló­dik, az ed­di­gi­e­ket tar­tal­ma­zó komp­lex je­len­ség­ként: „A bib­lio­te­rá­pia fon­tos ki­in­du­ló­pont­ja, hogy ön­meg­ér­té­sünk­höz több kü­lön­bö­ző pers­pek­tí­vá­ból ér­de­mes szem­lél­ni a fel­dol­go­zás­ra váró ta­pasz­ta­la­to­kat, ese­mé­nye­ket – eze­ket a kü­lön­bö­ző pers­pek­tí­vá­kat töb­bek kö­zött ol­vas­má­nya­ink kí­nál­hat­ják, és azok az em­ber­tár­sak, akik­kel al­kal­munk nyí­lik az ol­vas­mány­él­mé­nye­ink nyo­má­ban szer­ve­ző­dő ér­zé­se­in­ket, gon­do­la­ta­in­kat meg­osz­ta­ni.” (112.) Bé­res fo­ga­lom­meg­ha­tá­ro­zá­sá­ban az ön­is­me­re­ti mun­ka, a pers­pek­ti­vi­kus lá­tás­mód meg­ta­nu­lá­sa ép­pen úgy he­lyet kap, mint ezek meg­osz­tá­sá­nak le­he­tő­sé­ge má­sok­kal. A bib­lio­te­rá­pia ugyan­is – az ol­va­sás­sal el­len­tét­ben – nem ki­zá­ró­lag, il­let­ve nem fel­tét­le­nül ma­gá­nyos ese­mény, és erre még a ké­sőb­bi­ek­ben vissza­tér­nék. Bé­res a fo­ga­lom min­den egyes pont­ját rész­le­te­sen elem­zi, a meg­ne­ve­zés­től in­dít­va vizs­gá­la­tát. An­nak a – bib­lio­te­rá­pi­ás kö­zeg­ben köz­is­mert – prob­lé­má­nak a le­írá­sá­val kez­di, mely sze­rint a bib­lio­te­rá­pia könnyen össze­ke­ver­he­tő a Bib­li­át kö­zép­pont­ba ál­lí­tó te­rá­pi­á­val, majd rész­le­te­sen ki­tér az egyéb meg­ne­ve­zé­sek­re, a fo­gal­mi ke­ve­re­dés és kon­szen­zus­hi­ány okoz­ta bo­nyo­dal­mak­ra. Mind­ez per­sze rész­let­kér­dés­nek is ér­zé­kel­he­tő, ugyan­ak­kor jól szem­lél­te­ti azt a fe­le­más­sá­got, amely az iro­da­lom­te­rá­pi­á­ról való írást és be­szé­det gyak­ran öve­zi. A fe­je­zet rész­le­te­sen ki­tér a bib­lio­te­rá­pi­ás fog­lal­ko­zá­so­kat érin­tő kér­dé­sek­re, a kli­ni­kai és fej­lesz­tő bib­lio­te­rá­pia kü­lönb­sé­ge­i­re, az exp­resszív és kre­a­tív írás­ra, va­la­mint a ha­tá­sok­ra és él­mé­nyek­re is. A könyv­rész­let itt még – bár szá­mos gya­kor­la­ti pél­dá­val szol­gál – in­kább a kü­lön­bö­ző el­mé­le­ti meg­kö­ze­lí­té­se­ket tár­gyal­ja, s csak a ké­sőb­bi fe­je­ze­tek­ben tér ki ezek gya­kor­la­tá­ra. A gya­kor­la­tot tár­gya­ló, akár eset­ta­nul­má­nyok­ba haj­ló könyv­fe­je­ze­tek már a ko­ráb­bi­ak­ban írot­tak men­tén elem­zik a kü­lön­bö­ző cso­port­te­rá­pi­á­kat. A bib­lio­te­rá­pia mint cso­port­te­rá­pia va­ló­ban nem csu­pán a(z iro­dal­mi) szö­veg ol­va­sá­sa, ha­nem a meg­osz­tá­sok ré­vén sa­já­tos cso­port­di­na­mi­ká­ra is épül. En­nek pe­dig egyik fon­tos sze­rep­lő­je a ve­ze­tő, aki­ről Bé­res is több­ször, több­fé­le for­má­ban ír. A ve­ze­tő sze­rep­kö­re nem ál­lan­dó, jó pél­da erre az úgy­ne­ve­zett ba­ba­vá­ró bib­lio­te­rá­pia, amely a szer­ző irá­nyí­tá­sá­val va­ló­sult meg Pé­csett: „Egy ilyen tí­pu­sú cso­port­ban ért­he­tő­en erős igény van arra, hogy a cso­port­ve­ze­tő is osszon meg sa­ját él­mé­nye­ket és ta­pasz­ta­la­to­kat. Ez ösz­tön­ző min­tát ad a rész­vé­tel­re és az ön­is­me­re­ti mun­ká­ra. A bib­lio­te­ra­pe­u­ta transz­pa­ren­ci­á­ja hoz­zá­já­rul a sze­mé­lyes­ség, a köz­vet­len­ség, az őszin­te, bi­zal­mi lég­kör ki­ala­kí­tá­sá­hoz, s el­en­ged­he­tet­len ah­hoz, hogy a részt­ve­vők nyi­tot­tab­ban áll­ja­nak hoz­zá a köz­ve­tí­te­ni kí­vánt ér­té­kek­hez” (184.).

Az ér­té­kek meg­ha­tá­ro­zá­sa per­sze na­gyon is idő- és tér­füg­gő. Ahogy azt Bé­res köny­ve ele­jén is jel­zi, a tár­sa­dal­mi meg­ha­tá­ro­zott­ság be­fo­lyá­sol­ja azt, ahogy az egyén az Ént el­gon­dol­ja, ami­lyen szem­pon­to­kat és tör­té­ne­te­ket an­nak fel­épí­té­sé­re be­visz, ugyan­ak­kor ez­zel pár­hu­za­mo­san nem csu­pán kí­vül­ről, ha­nem „alul­ról” a(z egyé­ni) ta­pasz­ta­la­tok fe­lől is ér­kez­het­nek te­rá­pi­ás igé­nyek – vagy­is összes­sé­gé­ben en­nek sa­já­tos di­na­mi­ká­já­ról, köl­csön­ha­tá­sá­ról, mint­sem egy­irá­nyú áram­lá­sá­ról ér­de­mes be­szél­ni. A ba­ba­vá­ró cso­port mel­lett a ki­fe­je­zet­ten nők­nek szó­ló bib­lio­te­rá­pi­ák­ból ér­zé­kel­he­tő ez leg­in­kább. Bé­res a Bib­lio­te­rá­pia nők­nek című fe­je­zet ele­jén erre rész­le­te­sen ki­tér: „A nők­nek szó­ló te­rá­pi­ás szol­gál­ta­tá­sok nem­zet­kö­zi pa­let­tá­ját szem­lél­ve el­mond­ha­tó, hogy azok szin­te ki­vé­tel nél­kül kö­tőd­nek olyan irány­za­tok­hoz, ame­lyek a 20–21. szá­zad fe­mi­nis­ta fi­lo­zó­fi­á­ját, iro­da­lom­tu­do­má­nyát és pszi­cho­ló­gi­á­ját meg­ha­tá­roz­zák. Ezek kö­zött van­nak, ame­lyek a te­rá­pi­ás ta­pasz­ta­lat fe­lől fo­gal­ma­zód­nak meg, má­sok in­kább te­o­re­ti­kus irány­ból kö­ze­lí­te­nek a nőiség-problémához, a női lét­hez, s ala­kít­ják az er­ről szó­ló kor­társ disz­kur­zust” (226.).

A kö­tet vé­gén szá­mos mel­lék­le­tet ta­lá­lunk, mind az ol­va­sás­nép­sze­rű­sí­tés­re, mind az élő könyv­tá­ri ka­ta­ló­gus­cé­du­lák­ra akad pél­da, kü­lön ki­eme­len­dő a nők­nek szó­ló cso­por­tok­hoz szó­ló aján­lott ol­vas­má­nyok lis­tá­ja.

Ér­de­mes ki­tér­ni arra, hogy Bé­res köny­ve tu­laj­don­kép­pen mi­lyen funk­ci­ót is tölt be, il­let­ve tölt­het be az iro­da­lom­te­rá­pia ma­gyar nyel­vű szak­iro­dal­má­ban. El­sőd­le­ge­sen ké­zi­könyv­ként tart­ha­tó szá­mon, amely se­gít el­iga­zod­ni nem csu­pán az ér­dek­lő­dők­nek, de a már a bib­lio­te­rá­pia el­mé­le­té­ben jár­ta­sabb ol­va­sók­nak is, to­váb­bá tan­könyv­ként is ki­vá­ló szol­gá­la­tot te­het. Bé­res Ju­dit köny­ve ugyan­ak­kor el­sőd­le­ge­sen nem gya­kor­la­ti ké­zi­könyv, ame­lyet a cso­port­ve­ze­tők fog­lal­ko­zá­sa­ik­hoz öt­let­ként vagy ki­in­du­lás­ként fel­hasz­nál­hat­ná­nak, sok­kal in­kább egy el­mé­le­ti meg­ala­po­zást nyúj­tó, a té­má­ban el­iga­zod­ni se­gí­tő kö­tet­ről be­szél­he­tünk. Az ol­va­sás di­ak­rón vizs­gá­la­tá­ra sem vál­lal­ko­zik a könyv. Ez a szer­zői dön­tés na­gyon sze­ren­csés, hi­szen a téma (kultúr)története egy­fe­lől mo­nog­ra­fi­kus ter­je­del­mű mun­kát igé­nyel­ne, te­hát szét­fe­szí­te­né je­len kö­tet ke­re­te­it, más­fe­lől en­nek már rész­ben szü­let­tek ma­gyar nyel­vű szak­iro­dal­mai is.

Az Azért ol­va­sok, hogy él­jek te­hát na­gyon szé­les és mély me­rí­tés az ol­va­sás té­ma­kö­ré­ből, ugyan­ak­kor a ki­vá­ló szer­ke­ze­ti fel­épí­tés és a fe­je­ze­te­ken be­lü­li gon­do­la­ti ívek át­gon­dolt­sá­ga ke­ret­ben is tart­ja a könyv té­má­ját, min­den al­té­má­nak he­lye és funk­ci­ó­ja van. Bé­res Ju­dit köny­ve hi­ány­pót­ló mun­ka, a bib­lio­te­rá­pia és az ah­hoz tar­to­zó kér­dés­kö­rök el­mé­le­ti meg­kö­ze­lí­té­se­i­nek ki­vá­ló össze­fog­la­lá­sa, amely jó ala­pot szol­gál­tat­hat arra, hogy a bib­lio­te­rá­pi­ás fog­lal­ko­zá­sok komp­lex, a ve­ze­tők­től nagy­fo­kú el­mé­le­ti ref­le­xi­vi­tást igény­lő jel­le­gé­re is rá­irá­nyít­sa a fi­gyel­met.

A szerző irodalomtörténész, muzeológus
(Petőfi Irodalmi Múzeum).

Summary

Ju­dit Bé­res has been do­ing re­se­arch in bib­li­ot­he­raphy for a long time and has made some in­ter­est­ing read­ing promo­ti­on pro­jects in the past few ye­ars. Her book is a gre­at sum­ma­ry of the the­ory of bib­li­ot­he­raphy. It is not pri­ma­rily a hand­book that can be used as a start­ing point or idea by gro­up le­aders for the­ir ses­sions, but rat­her a text­book that pro­vi­des a the­o­re­ti­cal ba­sis for de­a­ling with the to­pic.

Tagged , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?