Esterházy Pál, 1 – Radványi Orsolya recenziója

december 30th, 2016 § 0 comments

recenzió

Es­ter­há­zy Pál, a mű­ked­ve­lő me­cé­nás: Egy 17. szá­za­di arisz­tok­ra­ta élet­pá­lya a po­li­ti­ka és a mű­vé­szet ha­tár­vi­dé­kén, szerk. Ács Pál, Bu­da­pest, re­ci­ti, 2015.

Az Es­ter­há­zy Pál ná­dor tisz­te­le­té­re ren­de­zett kon­fe­ren­cia (Kő­szeg, 2013. má­jus 22–25.) írá­sos anya­gá­ból ké­szült kö­tet leg­fon­to­sabb ho­za­dé­ka, hogy az élet­mű in­ter­disz­cip­li­ná­ris be­mu­ta­tá­sá­val, az élet­pá­lya kü­lön­fé­le te­rü­le­te­i­nek együt­tes vizs­gá­la­tá­val a ko­ráb­bi­nál sok­kal át­fo­góbb és mély­re­ha­tóbb ku­ta­tá­si ered­mé­nyek szü­let­tek.

A mű­gyűj­te­mény és a kincs­tár ki­ala­ku­lá­sá­nak fo­lya­ma­ta és össze­té­te­le a ná­dor sze­mé­lyi­sé­gé­ről, ér­dek­lő­dé­sé­ről, mű­velt­sé­gé­ről és íz­lé­sé­ről ad sok­ol­da­lú ké­pet, ezért vizs­gá­la­tuk ki­emelt sze­re­pet ka­pott a kon­fe­ren­ci­án. A mű­vé­szet­tör­té­ne­ti ku­ta­tás­nak el­sőd­le­ges for­rá­sai az in­ven­tá­ri­u­mok, lel­tá­rak, vég­ren­de­le­tek, épí­té­sze­ti ter­vek és szám­lák, ezért az ezek­ből ki­in­du­ló és a kü­lön­fé­le gyűj­te­mé­nyi egy­sé­ge­ket (fest­mé­nyek, ős­ga­lé­ria, kincs­tár) elem­ző ta­nul­má­nyok – Bu­zá­si Eni­kő, Mar­git Kopp, Kiss Eri­ka, Mit­ro­pu­los Anna Di­á­na, Szi­lá­gyi And­rás, Mikó Ár­pád, va­la­mint Nagy Le­ven­te cik­kei – ké­pe­zik tár­gyát je­len re­cen­zi­óm­nak. Ezek mel­lett ér­de­mes pár­hu­za­mo­san ol­vas­ni a herceg-nádor mű­velt­sé­gét (Mo­nok Ist­ván és Zva­ra Edi­na), va­la­mint az em­lék­ira­tá­ból és vég­aka­ra­ta­i­ból ki­ol­vas­ha­tó ön­rep­re­zen­tá­ci­ós szán­dé­kot elem­ző cik­ke­ket is (S. Sár­di Mar­git, Uta­si Csil­la), hi­szen ezek vi­lá­gí­ta­nak rá Es­ter­há­zy Pál meg­ren­de­lé­se­i­nek tar­tal­mi hát­te­ré­re, és egy­út­tal se­gí­te­nek azt a szellemi-kulturális ide­át meg­ér­te­ni, ame­lyek a ná­dor sze­mé­lyes vá­lasz­tá­sai mel­lett a ma­gyar­or­szá­gi mű­velt­ség eme­lé­sét cél­zó intézmény-alapításait, kul­túr­po­li­ti­kai tö­rek­vé­se­it ösz­tö­nöz­ték.

Bu­zá­si Eni­kő elő­adá­sá­nak írott vál­to­za­tá­ban a szisz­te­ma­ti­kus, át­gon­dolt gyűj­tői sze­rep for­má­ló­dá­sát vizs­gál­ta, azt, mi­kor, ho­gyan, ki­nek, mi­nek a ha­tá­sá­ra kezd­te Es­ter­há­zy me­ce­na­tú­rá­ját és vá­sár­lá­sa­it egy tu­da­to­san el­gon­dolt Kun­stkam­mer, vagy­is kép­ga­lé­ria fel­épí­té­se irá­nyá­ba te­rel­ni. A szer­ző a kép­tár kis­mar­to­ni el­he­lyez­ke­dé­sé­re, össze­té­te­lé­re és jel­le­gé­re vo­nat­ko­zó, 1687–1721 kö­zött ké­szí­tett in­ven­tá­ri­u­mok alap­ján kí­sé­rel­te meg a ko­ráb­ban Ste­fan Kör­ner és Mar­git Kopp ál­tal pub­li­kál­tak (Ste­fan Kör­ner, Mar­git Kopp, Die Bil­der­wel­ten des Fürt­sen Paul I. Es­ter­há­zy = Ez vi­lág, mint egy kert…”: Ta­nul­má­nyok Ga­la­vics Géza tisz­te­le­té­re, szerk. Bubryák Or­so­lya, Bu­da­pest, MTA Mű­vé­szet­tör­té­ne­ti Kutatóintézet–Gondolat Ki­adó, 2010, 215–248.) pon­to­sí­tá­sát. Vé­le­mé­nye sze­rint a bé­csi Stall­burg min­tá­já­ra el­ren­de­zett kép­ga­lé­ria a ben­ne ta­lál­ha­tó mes­te­rek és – a jel­lem­ző­en olasz, fla­mand és né­met, ki­sebb rész­ben hol­land – fes­tői is­ko­lák te­kin­te­té­ben is a Habs­burg gyűj­te­mé­nye­ket, el­ső­sor­ban Li­pót Vil­mo­sét kö­vet­te. A kép­tár azon­ban az ere­de­ti mű­vek (ori­gi­na­li­ák) mel­lett fel­tű­nő­en sok má­so­la­tot (co­pia) is tar­tal­ma­zott: Bu­zá­si alap­ve­tő­en ezek gyűj­te­mény­ala­kí­tó sze­re­pét vizs­gál­ta. A hí­res mes­te­rek el­is­mert al­ko­tá­sa­i­ról ké­szít­te­tett má­so­la­tok egy fon­tos cso­port­ját al­kot­ták azok a mű­vek, ame­lye­ken az ere­de­ti ala­kok­ban a csa­lád egyes tag­ja­i­nak rej­tett kép­má­sai je­len­tek meg. A má­sik cso­por­tot az ural­ko­dói kép­tár da­rab­ja­i­ról ké­szí­tett rep­li­kák, az ún. presz­tízs­tár­gyak al­kot­ták, ame­lyek a kor­szak gyűj­tői di­vat­já­nak meg­fe­le­lő­en a fő­úri gyűj­te­mé­nyek rang­ját vol­tak hi­vat­va emel­ni, az ural­ko­dó­é­hoz ha­son­ló­vá ten­ni. Bu­zá­si vég­kö­vet­kez­te­té­se sze­rint Es­ter­há­zy Pál gyűj­te­mé­nyé­ben az ud­var felé tá­jé­ko­zó­dó főúr „vegy­tisz­ta rep­re­zen­tá­ci­ó­ját” kell lát­nunk, egy olyan kol­lek­ci­ót, amely­ben a mennyi­sé­gi szem­pon­tok do­mi­nál­tak a mi­nő­sé­gi­ek fe­lett. A kép­tár­nak, mint gyűj­te­mé­nyi for­má­nak a rep­re­zen­tá­ci­ó­ba eme­lé­se azon­ban a ha­zai kör­nye­zet szá­má­ra min­den­kép­pen kö­ve­ten­dő pél­dát je­len­tett, és leg­na­gyobb ér­té­ké­nek ezt tart­hat­juk.

Mar­git Kopp elő­adá­sa a 2010-ben Ste­fan Kör­ner­rel kö­zö­sen írt cik­ké­nek (Kör­ner, Kopp 2010) né­hány ered­mé­nyét ár­nyal­ta. A kép­tár­ban meg­ta­lál­ha­tó gya­ko­ri áb­rá­zo­lá­si tí­pus, a le­vá­gott fej té­má­já­nak elem­zé­sén ke­resz­tül pró­bál­ta meg­ra­gad­ni Es­ter­há­zy Pál frak­nói kép­ző­mű­vé­sze­ti prog­ram­já­nak lé­nye­gét. Meg­fi­gye­lé­se sze­rint a Judit-téma és a le­vá­gott fej igen­csak össze­tett je­len­tés­sel bírt: a főúr me­cé­ná­si te­vé­keny­sé­gé­nek egyik meg­ha­tá­ro­zó mo­tí­vu­ma volt, amely gyer­mek­ko­rá­tól fog­va, a je­zsu­i­ta is­ko­la­drá­ma ré­vén össze­kap­cso­ló­dott Mária-tiszteletével, ugyan­ak­kor a tö­rök fe­nye­ge­tett­sé­get és a ve­ze­ké­nyi csa­tá­ban el­esett csa­lád­ta­gok em­lé­két ápo­ló ős-kultuszt is meg­tes­te­sí­tő szim­bó­lum­má vált.

Kiss Eri­ka az Es­ter­há­zy Pál ál­tal meg­al­ko­tott frak­nói tár­ház tör­té­ne­tét, össze­té­te­lét, a tár­gyak je­len­té­sét a ná­dor in­ven­tá­ri­u­mai és vég­ren­de­le­tei tük­ré­ben vizs­gál­va arra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy azt 1696-ra Pál maga hoz­ta lét­re, így egy­sze­mé­lyes em­lék­mű­vé­nek te­kint­he­tő. Pál tár­há­zá­nak gyűj­te­mé­nye egy­fe­lől a cse­ké­lyebb szá­mú atyai örök­ség­ből, na­gyobb részt az 1660-as évek­től kez­dő­dő­en, tu­da­tos meg­ren­de­lé­sek­kel kez­dett for­má­lód­ni. Vá­sár­lá­sai és meg­ren­de­lé­sei so­rán azon­ban nem újí­tó, ha­nem sok­kal in­kább a ko­ráb­bi ge­ne­rá­ci­ók gyűj­tői szo­ká­sát kö­ve­tő, a luxus-fogyasztásban el­sőd­le­ge­sen rep­re­zen­tá­ci­ós sze­re­pet látó at­ti­tűd jel­le­mez­te.

1660–1696 kö­zött a po­li­ti­kai kar­ri­er és a gyűjtemény-gyarapítás pár­hu­za­mo­san ha­ladt, a ket­tő ál­lo­má­sai szo­ros össze­füg­gés­ben áll­tak egy­más­sal. Vég­ren­de­le­tei alap­ján egy tu­da­tos gyűj­te­mé­nye­zé­si kon­cep­ció bon­ta­ko­zik ki, és a szö­ve­gek vizs­gá­la­tá­val nyo­mon kö­vet­he­tő, ho­gyan vál­to­zik át a tu­laj­do­no­si szem­lé­let fo­ko­za­to­san gyűj­tő­i­vé. Aho­gyan arra Bu­zá­si Eni­kő is fel­hív­ta a fi­gyel­met elő­adá­sá­ban, Kiss Eri­ka is hang­sú­lyo­san fog­lal­ko­zott az 1664-es vég­ren­de­let­ben elő­ször meg­je­le­nő Kun­stkam­mer fo­gal­má­val, a hasz­ná­la­ti és a gyűj­te­ményt al­ko­tó, mű­vé­szi ki­vi­te­lű tár­gyak fo­ko­za­tos meg­kü­lön­böz­te­té­sé­vel. Es­ter­há­zy Pál élen járt egy új, ak­kor még nem lé­te­ző jog­in­téz­mény, a hit­bi­zo­mány (fi­dei com­mis­si­um) meg­al­ko­tá­sá­ban és bir­to­ka­i­ra vo­nat­ko­zó be­ve­ze­té­sé­ben, hi­szen eb­ben lát­ta a csa­lád jö­vő­be­li anya­gi biz­ton­sá­gá­nak zá­lo­gát. A bir­tok és az in­gó­sá­gok ér­té­ke­sebb ré­szé­nek az örök­lés aló­li ki­vé­te­le, va­la­mint a csa­lád rang­já­hoz, tár­sa­dal­mi sze­re­pé­hez mél­tó lu­xus­tár­gyak, a csa­lád em­lé­ke­ze­tét fenn­tar­tó me­mo­ra­bi­li­ák, és a ki­zá­ró­lag mű­vé­szi kva­li­tás alap­ján szer­ve­ző­dő kincs­tár gyűj­te­mé­nyé­nek el­kü­lö­ní­té­se egy­más­sal össze­füg­gő cse­le­ke­de­tek vol­tak ré­szé­ről.

A ná­dor éle­te vé­gén emel­tet­ni kez­dett új tár­há­za a ha­gyo­má­nyok­nak meg­fe­le­lő­en a me­mo­riafamaglo­ria je­gyé­ben ké­szült, azon­ban nem a csa­lád di­cső­sé­gét, ha­nem ki­zá­ró­lag Pál tel­je­sít­mé­nyét hir­det­te. Így jött lét­re a tu­laj­do­nos­ból gyűj­tő­vé váló Es­ter­há­zy Pál Schatz­kam­mere, amely­nek ki­in­du­lá­sa és fó­ku­sza egy­aránt az építtető-gyűjtő her­ceg volt, el­ren­de­zé­sé­ben pe­dig min­tá­ja a bé­csi csá­szá­ri Schatz­kam­mer. Disszo­náns ele­mek is fel­fe­dez­he­tő­ek Pál kincstár-építésében, hi­szen an­nak lét­re­ho­zá­sa az élet­mű vé­gén, nem or­ga­ni­ku­san, ha­nem ret­ros­pek­tív mó­don tör­tént, egy­faj­ta ön­iga­zo­lás­ként, és – Uta­si Csil­la ész­re­vé­te­le sze­rint – tu­da­tos his­to­ri­zá­lás ered­mé­nye­kép­pen ala­kult ki. Más­fe­lől olyan „tre­zor” volt, amely­ben ma­gas mi­nő­sé­gű tár­gyak kap­tak ugyan he­lyet, de el­ren­de­zé­sé­ben meg­tar­tot­ta ko­ráb­bi ar­cha­i­kus szer­ke­ze­tét. Szin­tén Uta­si mu­ta­tott rá arra, hogy a ga­lé­ria to­pog­rá­fi­ai jel­le­gű lajt­ro­mo­zá­sa egy­faj­ta kon­zer­vá­ci­ót, múltkép-teremtést is je­lent, és egy­út­tal Es­ter­há­zy ön­ké­pét is adja. A herceg-nádor nem lép­te át a kor­ban mo­dern­nek szá­mí­tó, a tár­gya­kat tisz­tán esz­té­ti­kai és mi­nő­sé­gi ala­pon ki­vá­lasz­tó, a gyűj­te­mény gon­do­la­ti egy­sé­gét hang­sú­lyo­zó ha­tárt.

Mit­ro­pu­los Anna Di­á­na írá­sa ér­de­kes ki­egé­szí­tést ígér Kiss Eri­ka ta­nul­má­nyá­hoz, amely­ben a frak­nói vár ad­mi­niszt­rá­ci­ó­já­nak, tiszt­ség­vi­se­lő­i­nek min­den­na­pos mű­kö­dé­sé­ről, és a vár át­épí­té­sét sze­mé­lye­sen irá­nyí­tó Es­ter­há­zy Pál te­vé­keny­sé­gé­ről ad ké­pet, még­pe­dig egy, több­nyi­re a tör­té­né­szek ál­tal vizs­gált for­rás­cso­port, a gaz­da­sá­gi ira­tok és szám­lák alap­ján. Frak­nó a tö­rök há­bo­rúk le­zá­rul­tá­val el­ve­szí­tet­te el­sőd­le­ge­sen vé­del­mi sze­re­pét, ezért az 1680-as évek­től meg­kez­dő­dött a vár­nak a csa­lá­di rep­re­zen­tá­ció cél­ja­i­ra job­ban meg­fe­le­lő­vé, ké­nyel­me­seb­bé való át­ala­kí­tá­sa, s az új kincs­tár épí­té­se is.

Szi­lá­gyi And­rás év­ti­ze­dek óta fog­lal­ko­zik a frak­nói kincs­tár vizs­gá­la­tá­val, a kon­fe­ren­ci­át meg­elő­ző­en 2006-ban je­lent meg az Ipar­mű­vé­sze­ti Mú­ze­um­ba ju­tott da­ra­bok­ról írott ka­ta­ló­gu­sa. A ku­ta­tás fo­lya­mán azon­ban az utób­bi évek­ben is ke­rül­tek elő új for­rá­sok, iga­zo­lód­tak be ko­ráb­bi hi­po­té­zi­sek, és ve­tőd­tek fel újabb meg­vá­la­szo­lan­dó kér­dé­sek. E mun­ka 2014-ben is­mét egy ka­ta­ló­gus­ban öl­tött tes­tet, a kon­fe­ren­ci­án a ku­ta­tás leg­újabb ered­mé­nye­i­ről adott te­hát szá­mot, meg­elő­le­gez­ve a nyom­ta­tás­ban meg­je­le­nés előtt álló gon­do­la­ta­it.

Ezek kö­zül leg­fi­gye­lem­re­mél­tóbb an­nak a 140 éve fenn­ál­ló szak­mai köz­hely­nek a tisz­tá­zá­sa, amely a ve­ze­ké­nyi két­da­ra­bos gar­ni­tú­ra meg­ren­de­lő­jé­nek sze­mé­lyé­re vo­nat­ko­zik. Ér­ve­lé­se sze­rint az augs­bur­gi ve­ze­tő mes­te­rek­kel meg­lé­vő sze­mé­lyes kap­cso­la­ta, anya­gi ere­je, a kon­cep­ció szel­le­mi tar­tal­má­nak ki­dol­go­zá­sá­nak foka, hír­ne­ve és be­fo­lyá­sa alap­ján a meg­ren­de­lő sze­mé­lye ki­zá­ró­lag Es­ter­há­zy Pál só­go­ra, Ná­dasdy Fe­renc le­he­tett. A ké­szít­te­tés al­kal­mát a 19 éves Pál nagy­szom­ba­ti ta­nul­má­nya­i­nak be­fe­je­zé­sé­nek meg­ün­nep­lé­se, va­la­mint a ve­ze­ké­nyi csa­ta má­so­dik év­for­du­ló­ja szol­gál­tat­ta.

Es­ter­há­zy Pál mély val­lá­sos­sá­gá­hoz és Mária-kultuszához kap­cso­ló­dó­an kép­ző­mű­vé­sze­ti meg­ren­de­lé­sek egész sora köt­he­tő, Szi­lá­gyi né­hány fon­tos em­lé­ket rész­le­te­sen is ele­mez. Is­mer­te­té­sük he­lyett, vég­kö­vet­kez­te­tés­ként Uta­si egye­ző vé­le­mé­nyét idéz­ném ide, mi­sze­rint a ná­dor szak­rá­lis fo­ga­dal­ma­i­nak, zel­li za­rán­dok­la­ta­i­ban meg­élt Mária-kultuszának nem pusz­tán sze­mé­lyes rep­re­zen­tá­ci­ós, de az or­szág ná­dora­ként gya­kor­la­ti cél­ja is volt: a rá­bí­zott or­szág lel­ki üdve fe­lett ér­zett fe­le­lős­ség­tu­dat­ból fa­ka­dó­an fel­ada­tá­nak érez­te a re­for­má­ció és a tö­rök hó­dí­tás mi­att meg­gyen­gült ka­to­li­kus val­lá­sos­ság meg­erő­sí­té­sét.

Szi­lá­gyi újabb ku­ta­tá­si ered­mény­ként szá­mol be ar­ról a ha­lál­fe­jes gyű­rű­ről, amely­nek fel­nyit­ha­tó fe­de­lén egy Krisz­tus a po­kol tor­ná­cán és egy Ezé­ki­el lá­to­má­sa a meg­ele­ve­ne­dő hol­tak­ról je­le­net lát­ha­tók. Ezt a ha­lál­szim­bó­lu­mok­kal dí­szí­tett gyű­rűt ko­ráb­ban mint mé­reg­gyű­rűt írta le, ám a kő­sze­gi kon­fe­ren­ci­án ar­ról szá­molt be, hogy vé­le­mé­nye sze­rint he­lye­sebb „me­men­to mori”-ábrázolás he­lyett a hit­ve­si hű­ség egy igen rit­ka és kü­lön­le­ges meg­je­le­ní­té­se­ként ér­tel­mez­ni. Meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint a kincs­tár a rep­re­zen­tá­ció egyik esz­kö­ze volt Es­ter­há­zy Pál szá­má­ra, ame­lyet fon­tos ál­la­mi ese­mé­nyek – or­szág­gyű­lés, király-látogatás, ki­rály­né ko­ro­ná­zás, va­la­mint sa­ját rang­emel­ke­dé­se­i­nek – al­kal­má­val, és az ün­ne­pé­lyes­sé­get fo­ko­zan­dó nem mu­lasz­tott el nyil­vá­no­san be­mu­tat­ni.

Ugyan­csak a kincs­tár kap­csán szólt Mikó Ár­pád a Mátyás-hagyomány je­len­lé­té­ről, hi­szen a nagy ural­ko­dó­val össze­füg­gés­be hoz­ha­tó tár­gyak bir­tok­lá­sa a 16. és 17. szá­za­di ma­gyar fő­úri kö­rök­ben ma­gas presz­tízzsel bírt. Bár a múlt­te­rem­tés­ről kü­lö­nö­sen hí­res Es­ter­há­zy Pál kincs­tá­rá­ban több, Má­tyás ki­rály­hoz köt­he­tő tár­gyat is fel­té­te­lez­he­tünk, a for­rá­sok sze­rint össze­sen egy fe­de­les dísz­ser­leg­gel, és az ún. Mátyás-mentével kap­cso­lat­ban élt a re­ne­szánsz ural­ko­dó­hoz kap­cso­ló­dó ha­gyo­mány Es­ter­há­zy Pál ide­jé­ben. Ab­ban, ahogy a men­te ko­ráb­bi bir­to­ko­sa­i­nak sze­mé­lye és ere­det­tör­té­ne­te köré egész csa­lá­di le­gen­da szö­vő­dött, már a gyűj­tő ké­pét lát­hat­juk ki­ala­kul­ni.

Egy má­sik le­gen­dás sze­mé­lyi­ség­ről is szó esett, aki­nek le­het­tek kap­cso­ló­dá­si pont­jai az Es­ter­há­zy csa­lád­fá­hoz, je­le­sül Dra­ku­lá­ról, a ha­vas­al­föl­di fe­je­de­lem­ről. Az ő fel­té­te­le­zett ro­kon­ság­hoz tar­to­zá­sá­ról, áb­rá­zo­lá­sa­i­nak for­rá­sa­i­ról az Es­ter­há­zy ős­ga­lé­ri­á­ban füg­gő egész ala­kos port­ré­ja okán szá­mol be Nagy Le­ven­te. Elő­adá­sát azért is ér­de­mes itt em­lí­te­ni, mert ezen a pon­ton el­be­szé­lé­se össze­ér, il­let­ve ki­egé­szí­ti a Mikó ál­tal em­lí­tett Mátyás-mente le­gen­dá­ját, amely a két csa­lád ro­ko­ni össze­köt­te­té­sét bi­zo­nyí­ta­ná. Ugyan­is Es­ter­há­zy Pál az ál­ta­la írt, ki­adat­la­nul ma­radt ge­nea­ló­gi­ai mű­ben (Si­mu­lac­rum Pan­no­ni­cae no­bi­li­tas) a Hu­nya­di csa­lá­dot két szá­lon is ro­ko­ní­tot­ta a Dra­ku­lák­kal. Mi­u­tán pe­dig az Es­ter­há­zy­ak Ders­ffy Or­so­lya (Pál ap­já­nak első fe­le­sé­ge, ek­ként Oláh Mik­lós esz­ter­go­mi ér­sek lány­test­vé­ré­nek le­szár­ma­zott­ja volt) fel­me­női ré­vén ugyan­csak ro­kon­ság­ban áll­tak a Dra­ku­lák­kal, így ki­mu­tat­ha­tó volt az Esterházy–Hunyadi ro­kon­ság is.

A szerző a Szépművészeti Múzeum főmuzeológusa

Summary

The most im­por­tant achi­eve­ment of the re­cent con­fe­ren­ce ho­no­u­ring pa­la­tine Pál Es­ter­há­zy was the int­ro­duc­ti­on of new find­ings; pre­sent­ing his oeuvre th­ro­ugh in­ter­dis­cip­li­nary stu­di­es and lead­ing to more comp­lex and de­tai­led re­sults by com­pa­ring va­ri­o­us fields of his life’s work.

The de­ve­lop­ment and cont­ents of his pri­vate coll­ec­ti­on and tre­a­sury de­monst­ra­te his per­so­na­lity, in­te­rests, scho­lars­hip and tas­te, the­re­fo­re the study of the­se pla­yed an im­por­tant part at the con­fe­ren­ce.

The re­va­lu­a­ti­on of the re­main­ing sour­ces on his gal­lery est­ab­lis­hed that he fol­lo­wed tra­di­ti­on and the ge­ne­ra­ti­on be­fo­re him when purc­ha­sing and com­mis­si­on­ing paint­ings in the spi­rit and tas­te of the Vi­ennese co­urt. In ad­di­ti­on, Esterházy’s tre­a­sury in Frak­nó, along with most of his de­co­ra­tive art com­mis­sions and his ex­ten­sive lib­rary, can all be cons­idered his self-monuments.

Tagged , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?