Dorogi Ilona írása a „Nekünk mégis Mohács kell…” című tanulmánykötetről

december 17th, 2016 § 0 comments

recenzió

Ne­künk még­is Mo­hács kell…” II. La­jos ki­rály rej­té­lyes ha­lá­la és kü­lön­bö­ző te­me­té­sei, szerk. Far­kas Gá­bor Far­kas, Sze­be­lé­di Zsolt, Var­ga Ber­na­dett, Bu­da­pest, MTA BTK – OSzK, 2016.

2015-ben az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár­ban ke­rült meg­ren­de­zés­re az a szim­pó­zi­um, mely­nek cél­ja az volt, hogy a mo­há­csi csa­ta egy sok vi­tát ki­vál­tó ese­mé­nyé­vel, ne­ve­ze­te­sen II. La­jos ki­rály ha­lá­lá­val kap­cso­la­tos je­len­le­gi is­me­re­te­in­ket in­ter­disz­cip­li­ná­ris mó­don át­te­kint­se. A ren­dez­vény nap­ja, au­gusz­tus 29.-e el­len­ke­ző elő­jel­lel ugyan, de a kora új­ko­ri ma­gyar és osz­mán tör­té­ne­lem­nek is ki­vé­te­les nap­ja, hi­szen amel­lett, hogy 489 év­vel ez­előtt ezen a na­pon volt a mo­há­csi csa­ta, 1521-ben Nán­dor­fe­hér­vár, 1541-ben pe­dig Buda is ek­kor ke­rült az osz­má­nok ke­zé­re.

A szim­pó­zi­um elő­adá­sa­it ki­bő­ví­tett for­má­ban köz­re­adó kö­tet­ben kü­lön­bö­ző tu­do­mány­ágak kép­vi­se­lői tár­gyal­ják 12 ta­nul­mány­ban a csa­ta, és ezen be­lül is a fent em­lí­tett téma kér­dé­se­it. A tu­do­má­nyos ülés meg­szer­ve­zé­sé­hez az ap­ro­pót két szom­bat­he­lyi or­vos, Ne­mes Ist­ván és Tol­vaj Ba­lázs fel­ve­té­se szol­gál­tat­ta, amit 2014-ben az Or­vo­si He­ti­lap­ban kö­zöl­tek. (Ne­mes Ist­ván, Tol­vaj Ba­lázs, II. La­jos ma­gyar ki­rály (1506‒1526) holt­tes­té­nek meg­ta­lá­lá­sa: Az 1926-ban írt igaz­ság­ügyi or­vos­szak­ér­tői vé­le­mény elem­zé­se és új­ra­ér­tel­me­zé­se, Or­vo­si He­ti­lap, 1550(2014/12), 475‒480.) A szer­zők sze­rint el­kép­zel­he­tő, hogy 1526 ok­tó­be­ré­ben nem II. La­jos holt­tes­tét ta­lál­ta meg az an­nak fel­ku­ta­tá­sá­ra ki­ren­delt csa­pat. Ezen ál­lí­tá­suk­kal új­ból te­ret en­ged­tek a ki­rály­gyil­kos­ság­ra vo­nat­ko­zó, ko­ráb­ban már több­ször fel­buk­ka­nó összeesküvés-elméletek hí­ve­i­nek. Vé­le­mé­nyü­ket egy ko­ra­be­li le­vél köz­lé­se­i­re ala­poz­va fo­gal­maz­ták meg, me­lyet a ke­re­ső­csa­pat ve­ze­tő­je, Sár­ffy Fe­renc győ­ri vár­ka­pi­tány írt Bro­da­rics Ist­ván kan­cel­lár ré­szé­re 1526. ok­tó­ber 19-én, be­szá­mol­va a holt­test meg­ta­lá­lá­sá­ról és az azo­no­sí­tás kö­rül­mé­nye­i­ről. Azon­ban ké­te­lye­ik meg­fo­gal­ma­zá­sa­kor az or­vo­sok fur­csa mó­don a 16. szá­zad­ban ke­let­ke­zett le­vél­től egy 21. szá­za­di igaz­ság­ügyi or­vos­szak­ér­tői jegy­ző­könyv kva­li­tá­sa­it vár­ták el. A le­vél szö­ve­gé­ben két­ség­te­le­nül van­nak el­lent­mon­dá­sok, ugyan­ak­kor Ne­mes és Tol­vaj is nyil­ván­va­ló­an hí­ján van­nak azok­nak a szak­mai kom­pe­ten­ci­ák­nak, amellyel a mint­egy 500 év­vel ez­előtt író­dott for­rást meg­fe­le­lő­en ér­té­kel­ni tud­nák. Ért­he­tő, ha a prob­lé­má­hoz hoz­zá­szól­ni tudó tu­do­mány­ágak kép­vi­se­lői is hal­lat­ni sze­ret­ték vol­na hang­ju­kat, el­mon­da­ni vé­le­mé­nyü­ket, ki­hasz­nál­va az al­kal­mat arra is, hogy új­ból át­te­kint­sék a mo­há­csi csa­tá­val kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sok je­len­le­gi ál­lá­sát, ahogy ez idő­ről idő­re ko­ráb­ban is meg­tör­tént már né­hány­szor kora új­ko­ri tör­té­nel­münk eme his­to­riog­rá­fi­a­i­lag leg­töb­bet tár­gyalt ese­mé­nyé­vel kap­cso­lat­ban.

A kö­tet né­hány át­fo­gó jel­le­gű írás­sal kez­dő­dik. Tör­té­net­írá­sunk­ban a kö­zel­múlt ku­ta­tá­sa­i­nak ered­mé­nye­kép­pen a mo­há­csi csa­ta és az azt kö­ve­tő idő­szak tör­té­ne­te a ko­ráb­bi­ak­hoz ké­pest ke­vés­bé ne­ga­tív meg­íté­lés alá esik. Úgy tű­nik, hogy ez a tör­té­nel­mi ese­mény, amely­re a pesszi­mis­ta ma­gyar nem­zet­tu­dat ki­ala­ku­lá­sá­nak kez­dő­pont­ja­ként szo­kás te­kin­te­ni, ta­lán még­sem ki­ált­ha­tó ki e ké­sőb­bi fo­lya­ma­tot ini­ci­á­ló ki­zá­ró­la­gos bűn­bak­ká. Be­ve­ze­tő ta­nul­má­nyá­ban Fo­dor Pál tör­té­nész, osz­ma­nis­ta mond­ja el a vé­le­mé­nyét ar­ról, hogy a ko­ra­be­li ma­gyar ve­ze­tő ré­teg ke­vés­bé ma­rasz­tal­ha­tó el a mo­há­csi ve­re­ség kap­csán, mint ahogy azt ko­ráb­ban gon­dol­tuk. A ve­szély­hely­zet­ben eu­ró­pai mér­ték­kel mér­ve is je­len­tős had­se­re­get si­ke­rült ki­ál­lí­ta­ni­uk az osz­má­nok el­len, csa­pa­ta­ink pe­dig meg­pró­bál­tak de­re­ka­san helyt­áll­ni. Eb­ben Pál­ffy Géza is egyet­ért, aki hoz­zá­te­szi, hogy a csa­ta vesz­te­sé­gei ép­pen ezért let­tek annyi­ra na­gyok. Mind­két szer­ző úgy gon­dol­ja, hogy a ve­re­ség ne­ga­tív kö­vet­kez­mé­nyei az új tör­té­nel­mi szi­tu­á­ci­ó­ban csak las­san ala­kul­tak ki. Pál­ffy Géza úgy vé­le­ke­dik, hogy bár két­ség­te­le­nül ne­héz hely­zet­ben volt az or­szág, az még­is ke­vés­bé volt sú­lyos, mint aho­gyan azt ko­ráb­bi tör­té­net­írá­sunk meg­ítél­te. Fo­dor Pál az osz­má­nok szem­pont­já­ból sem tart­ja egy­ér­tel­mű si­ker­nek a csa­tát. Vé­le­mé­nye sze­rint az ké­sőb­bi ha­nyat­lá­suk kez­dő ese­mé­nyé­nek te­kint­he­tő. A ki­rály­gyil­kos­ság te­ó­ri­á­já­ról érin­tő­le­ge­sen szól­va, an­nak le­he­tő­sé­gét a má­sok ál­tal is em­lí­tett, ra­ci­o­ná­lis po­li­ti­kai ér­vek­re tá­masz­kod­va egy­ér­tel­mű­en el­uta­sít­ja. Osz­ma­nis­ta­ként ő az egyet­len szer­ző a kö­tet­ben, aki a szem­ben álló fél for­rás­anya­gát is is­me­ri, de el­mon­dá­sa sze­rint ezek nem visz­nek kö­ze­lebb a ki­rály ha­lá­lá­val kap­cso­la­tos bi­zony­ta­lan­sá­gok tisz­tá­zá­sá­hoz.

Bá­rány At­ti­la fő­leg nyugat-európai le­vél­tá­rak­ból szár­ma­zó új for­rá­sok alap­ján ál­la­pít­ja meg, hogy az eu­ró­pa­i­ak ‒ fő­leg a pápa, az an­go­lok és a por­tu­gál ki­rály ‒ még­sem ma­rad­tak kö­zöm­bö­sek a ma­gya­rok se­gít­ség­ké­ré­sé­vel szem­ben. Ké­szek vol­tak se­gít­sé­get nyúj­ta­ni, el­ső­sor­ban pénz­zel tá­mo­gat­va a hadi elő­ké­szü­le­te­ket. B. Sza­bó Já­nos, az utób­bi idő­ben a mo­há­csi csa­tá­val leg­töb­bet fog­lal­ko­zó ku­ta­tó is­mer­te­ti a ki­rály he­lyét, sze­re­pét a csa­tá­ban. El­mon­dá­sa sze­rint a je­len­lé­te el­en­ged­he­tet­len volt, mi­vel csak az ő sze­mé­lye tu­dott egy­ben tar­ta­ni egy olyan ha­tal­mas, he­te­ro­gén se­re­get, ami­lyen erre az al­ka­lom­ra össze­gyűlt. Emel­lett sok ér­de­kes in­for­má­ci­ó­val szol­gál az ural­ko­dó­ról, ko­ra­be­li fegy­ve­rek­ről, pán­cél­zat­ról, har­ci lo­vak­ról, a test­őrök sze­re­pé­ről és ma­gá­nak a csa­tá­nak a le­fo­lyá­sá­ról ad­dig a pon­tig, ahol má­sok­kal egye­tem­ben a ha­tal­mas tu­mul­tus­ban a ki­rály is me­ne­kül­ni kény­sze­rült.

A mo­há­csi csa­ta a ma­gyar tör­té­ne­lem egyik olyan ese­mé­nye, amely a tár­sa­da­lom leg­szé­le­sebb ré­te­ge­i­ben is ér­dek­lő­dés­re tart­hat szá­mot. So­ka­kat iz­gat a kér­dés, hogy mi ve­ze­tett tör­té­nel­münk so­rán eh­hez a for­du­lat­hoz, amely­nek kö­vet­kez­mé­nye­it tár­sa­dal­munk máig sem he­ver­te ki. Alig van olyan kor­szak az el­múlt csak­nem fél év­ez­red so­rán, ami­kor ez a téma kü­lön­bö­ző in­do­kok­kal ne ke­rült vol­na az ér­dek­lő­dés kö­zép­pont­já­ba, ugyan­ak­kor min­den kor­nak meg­volt a maga Mohács-képe. Csor­ba Dá­vid iro­da­lom­tör­té­nész ta­nul­má­nyá­ban a té­mát pusz­tán a ki­rály ha­lá­lá­ra le­szű­kít­ve, egy ér­de­kes his­to­riog­rá­fi­ai át­te­kin­tést nyújt ar­ról, hogy ho­gyan ér­tel­mez­ték II. La­jos ha­lá­lát az el­múlt év­szá­za­dok­ban, és mi­ként je­lent meg az kü­lön­fé­le iro­dal­mi, kép­ző­mű­vé­sze­ti és egyéb mű­vé­sze­ti al­ko­tá­sok­ban. Se­láf Le­ven­te a né­met iro­da­lom­ban vizs­gál­ja a mo­há­csi csa­ta vissz­hang­ját a csa­tát kö­ve­tő idő­szak­ban.

A kö­tet töb­bi írá­sa a két szom­bat­he­lyi or­vos ál­tal ki­vál­tott vi­tá­hoz kö­tő­dik el­ső­sor­ban, a ki­rály ha­lá­la kap­csán fel­me­rült kér­dé­sek­re ref­lek­tál. A vi­tá­ba be­kap­cso­ló­dó szer­zők, Ka­sza Pé­ter és Sze­be­lé­di Zsolt fi­lo­ló­gus­ként, Ma­gyar Ló­ránt Ger­gely igaz­ság­ügyi or­vos­szak­ér­tő­ként, Far­kas Gá­bor Far­kas és Ma­gyar Lász­ló And­rás pe­dig mű­ve­lő­dés­tör­té­nész­ként fej­ti ki vé­le­mé­nyét. A meg­le­he­tő­sen szö­ve­vé­nyes­nek tűnő prob­lé­má­val kap­cso­lat­ban a vita konk­ré­tu­ma­i­ba nem bo­nyo­lód­nék bele. Ami a ta­nul­má­nyok alap­ján nyil­ván­va­ló­vá vá­lik, hogy a bi­zo­nyí­tás le­he­tő­sé­gei igen­csak kor­lá­to­zot­tak. Sem a ko­ra­be­li for­rá­sok új né­ző­pon­tú elem­zé­se, sem más tu­do­mány­ágak be­vo­ná­sa je­len­leg nem tud vá­laszt adni a fel­me­rü­lő kér­dé­sek­re. Nin­cse­nek tel­je­sen biz­tos vá­la­szok. Bi­zony­ta­lan ál­lí­tá­sok­ra ala­po­zott kö­vet­kez­te­té­sek pe­dig csak a spe­ku­lá­ció szint­jén ma­rad­hat­nak. A for­rá­sok to­vább­ra is in­kább az ál­ta­lá­no­san el­fo­ga­dott ver­zió mel­lett szól­nak, mi­sze­rint a ki­rály me­ne­kü­lés köz­ben a mo­csa­ras víz­be ful­ladt. Nincs olyan újabb for­rás vagy le­let, ami mó­do­sí­ta­na ezen az ál­lás­pon­ton. Rácz Pi­ros­ka ant­ro­po­ló­gus ta­nul­má­nyá­ból, amely a szé­kes­fe­hér­vá­ri ki­rály­sí­rok­kal kap­cso­la­tos ko­ráb­bi vizs­gá­la­tok ered­mé­nye­it összeg­zi, meg­tud­hat­juk azt is, hogy a rom­bo­lás­nak kö­szön­he­tő­en, ami a sí­ro­kat érte, ant­ro­po­ló­gi­ai, il­let­ve ge­ne­ti­kai vizs­gá­la­tok le­he­tő­sé­ge sem áll fenn an­nak tisz­tá­zá­sá­ra, hogy va­ló­ban II. La­jos tes­tét temették‑e el 1526-ban.

Bár egy­ér­tel­mű vá­la­szo­kat nem si­ke­rült adni a ki­rály ha­lá­la kö­rü­li kér­dés­fel­ve­té­sek­re, még­sem volt ha­szon­ta­lan a téma át­te­kin­té­se. A for­rá­sok új szem­pon­tok sze­rin­ti elem­zé­se újabb öt­le­te­ket adott a to­vább­lé­pés le­het­sé­ges irá­nya­i­ra vo­nat­ko­zó­an. Úgy gon­do­lom, ha töb­bet si­ke­rül­ne meg­tud­ni a ki­rály jól be­azo­no­sít­ha­tó sze­mé­lyes tár­gya­i­nak vagy pán­cél­za­tá­nak sor­sá­ról, ta­lán előbb­re le­het­ne lép­ni. Min­den­kép­pen szük­ség len­ne újabb for­rá­sok­ra. Sze­ren­csés mó­don az utób­bi két év­ti­zed­ben el­ér­he­tőb­bé vált szá­munk­ra sok kül­föl­di le­vél­tár anya­ga is, így van rá esély ‒ ahogy azt Bá­rány At­ti­la ta­nul­má­nya is pél­dáz­za ‒, hogy eset­leg elő­ke­rül­je­nek újabb ada­tok.

A ki­vá­ló­an szer­kesz­tett kö­tet ko­moly po­zi­tí­vu­ma, hogy a ta­nul­má­nyok után, idő­rend­ben ha­lad­va köz­re­ad­ják ben­ne a II. La­jos mo­há­csi csa­tát kö­ve­tő sor­sá­val fog­lal­ko­zó, mos­ta­ná­ig elő­ke­rült for­rá­so­kat, köz­tük olya­no­kat is, ame­lyek elő­ször ol­vas­ha­tók ma­gyar for­dí­tás­ban. Így a ki­rállyal kap­cso­la­tos hí­rek ter­je­dé­se, azok ala­ku­lá­sa na­gyon szem­lé­le­te­sen nyo­mon kö­vet­he­tő­vé vá­lik. A for­rás­köz­lé­sek leg­vé­gén, kü­lön sze­re­pel még egy hosszabb ter­je­del­mű for­rás. Ez Ib­rahim Pe­cse­vi pé­csi szü­le­té­sű osz­mán tör­té­net­író kró­ni­ká­já­nak mo­há­csi csa­tá­ról szó­ló rész­le­té­nek új­ra­for­dí­tott, jegy­ze­tek­kel el­lá­tott vál­to­za­ta, amely Fo­dor Pál to­váb­bi hoz­zá­já­ru­lá­sa a ki­ad­vány si­ke­ré­hez. A füg­ge­lék­ben ta­lál­ha­tó még egy bő­sé­ges iro­da­lom­jegy­zék, 42 kép, hely- és név­mu­ta­tó, va­la­mint az an­gol nyel­vű re­zü­mék.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének
tudományos segédmunkatársa
(Közép- és kelet-európai Osztály, Turkológiai Kutatócsoport)

Summary

On 29th Au­gust 2015 a sym­po­si­um was held in the Na­ti­o­nal Szé­ché­nyi Lib­rary in Bu­da­pest. The the­me of the sym­po­si­um was the Batt­le of Mo­hács (1526) and Lo­u­is II Jagiellon’s death. This con­fe­ren­ce pro­ce­e­dings of the sym­po­si­um (“We still need Mo­hács…”. King Lo­u­is II’s mys­te­ri­o­us death and his va­ri­o­us fu­n­er­als) con­ta­ins 12 stu­di­es by the lec­tur­ers, and a lot of his­to­ri­cal sour­ces de­a­ling with Lo­u­is II from the pe­ri­od fol­lo­wing the batt­le. The aut­hors are rep­re­s­en­ta­ti­ves of dif­fe­rent aca­de­mic dis­cip­li­nes. They  re­view the sta­te of re­se­arch in this sub­ject, par­ti­cu­larly exa­mining the unc­lear cir­cum­stan­ces of the king’s death and the iden­ti­fi­ca­ti­on of his corp­se. The main rea­son for or­ga­ni­zing this sym­po­si­um was the sta­te­ment of two Hun­ga­ri­an phy­si­ci­ans say­ing that the dead body which was fo­und was not Lo­u­is II’s corp­se.

Tagged , ,

Vélemény, hozzászólás?