Veres András: A reformtankönyvek internetes kiadása elé

augusztus 22nd, 2015 § 1 comment

autoreferátum [reciti projekt: Reformtankönyvek]

Hol volt, hol nem volt egy­szer, a tör­té­ne­lem egy rit­ka ke­gyel­mi pil­la­na­tá­ban, hogy az ép­pen reg­ná­ló ok­ta­tá­si kor­mány­zat be­lát­ta kom­pe­ten­cia­hi­á­nyát, és a tu­do­mány fel­kent kép­vi­se­lő­i­hez for­dult: fel­kér­te az Aka­dé­mi­át, hogy se­gít­sen az is­ko­lát meg­re­for­mál­ni. En­nek egyik el­ága­zá­sa­ként 1975 au­gusz­tu­sá­ban – ép­pen negy­ven éve – az Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet­ben he­ten (mint a go­no­szok) meg­ala­kí­tot­tuk a Fi­a­tal Iro­da­lom­tör­té­né­szek Kö­rét, és előbb az iro­da­lom­ok­ta­tás hely­ze­tét igye­kez­tünk fel­mér­ni, majd aján­lá­so­kat dol­goz­tunk ki a táv­la­ti iro­da­lom­ok­ta­tás törzs­anya­gá­ra és tan­tár­gyi szer­ke­ze­té­re. Ja­vas­la­ta­ink­kal nem­csak a szak­mai gon­do­kon kí­ván­tunk se­gí­te­ni, ha­nem a tár­sa­dal­mi fel­té­te­le­ken is – pél­dá­ul fel­hív­tuk a fi­gyel­met a pe­da­gó­gu­sok élet­mód­já­ban el­en­ged­he­tet­len vál­toz­ta­tá­sok szük­sé­ges­sé­gé­re: fel­ve­tet­tük töb­bek kö­zött a ta­ná­rok kö­te­le­ző tanóra-számának kor­lá­to­zá­sát, va­la­mint kér­tük a sze­mé­lyes és in­téz­mé­nyes to­vább­kép­zé­sük biz­to­sí­tá­sát. De csak­ha­mar el­un­tuk, hogy az ez­red­for­du­ló le­he­tő­sé­ge­in töp­reng­jünk, ami­kor a ki­áb­rán­dí­tó hely­zet azon­na­li, gyors be­avat­ko­zást kí­ván. Így hát be­kap­cso­lód­tunk az új re­form­tan­terv ki­ala­kí­tá­sá­ba, majd Szegedy-Maszák Mi­hály és én kö­zö­sen pá­lyá­za­to­kat ad­tunk be az új gim­ná­zi­u­mi iro­da­lom­tan­köny­vek meg­írá­sá­ra. 1976 vé­gén meg­nyer­tük a II. osz­tá­lyos, egy év­vel ké­sőbb a III. osz­tá­lyos pá­lyá­za­tot. Utóbb meg­bí­zást kap­tunk az első osz­tá­lyos tan­könyv­re is, amely­nek el­ké­szí­té­sé­be be­von­tuk a klasszika-filológus Ri­to­ók Zsig­mon­dot, a ké­sőb­bi kö­te­tek mun­ká­la­ta­i­ba pe­dig ba­rá­ti tár­sa­sá­gunk tag­ja­it, Szö­ré­nyi Lász­lót, Hor­váth Ivánt, Boj­tár End­rét és Zemp­lé­nyi Fe­ren­cet. Fi­a­ta­lok vol­tunk és am­bi­ci­ó­zu­sak: a kö­zép­is­ko­lai iro­da­lom­ok­ta­tás meg­újí­tá­sá­tól nem­csak a köz­mű­ve­lő­dés szín­vo­na­lá­nak emel­ke­dé­sét vár­tuk, ha­nem a meg­lé­vő iro­dal­mi ká­non át­ren­de­ző­dé­sét és sa­ját szak­mánk tu­do­má­nyos elő­me­ne­te­lét is. 1978 és 1982 kö­zött szü­le­tett meg a há­rom tan­köny­vünk. A könyv­so­ro­zat azért ma­radt cson­ka, mert az idő­köz­ben ki­rob­bant há­bo­rú­ság el­vet­te a ked­vünk a ne­gye­dik kö­tet meg­írá­sá­tól.

Már az új tan­terv is az egye­te­mi ok­ta­tás kon­zer­va­tív ha­tal­mas­sá­ga­i­nak til­ta­ko­zá­sát vál­tot­ta ki. Ek­kor ke­rült be tan­anyag­ként elő­ször (hosszú idő után vagy egy­ál­ta­lán) a Bib­lia, a kö­zép­kor és a ro­man­ti­ka iro­dal­ma, Sten­dhal, Dosz­to­jevsz­kij, Kaf­ka, Krú­dy, Weö­res, Pi­linsz­ky, a je­len­tő­sé­gé­nek meg­fe­le­lő­en Ba­bits, Kosz­to­lá­nyi és Kas­sák, nem is be­szél­ve a kor­társ ma­gyar iro­da­lom­ról. Ha raj­tunk mú­lik, még a pony­va is tan­anyag lett vol­na. Az új tan­köny­vek a meg­szo­kot­tól el­té­rő nyel­vük­kel és szem­lé­le­tük­kel ta­lán még a tan­terv­nél is na­gyobb ri­a­dal­mat kel­tet­tek. Rá­adá­sul a re­form­hoz már ak­ko­ri­ban is hi­ány­zott a szük­sé­ges pénz és idő; a pe­da­gó­gu­so­kat egy­ál­ta­lán nem ké­szí­tet­ték elő az új tan­terv­re és tan­köny­vek­re, s bi­zony mi sem vol­tunk elég­gé fel­ké­szül­tek a di­á­kok szá­má­ra fo­gyaszt­ha­tó stí­lus ki­ala­kí­tá­sá­ban. Hi­he­tet­le­nül gyor­san szü­let­tek meg a tan­köny­vek; mi azt ter­vez­tük, hogy né­hány év­vel ké­sőbb – be­gyűjt­ve a ta­pasz­ta­la­to­kat – ala­po­san át­ír­juk őket. (Még ol­va­sás­ku­ta­tá­si vizs­gá­la­tot is kez­de­mé­nyez­tünk az első osz­tá­lyos tan­könyv fo­gad­ta­tá­sá­ról.) Az át­dol­go­zás­ra saj­nos nem ke­rült sor, a már em­lí­tett el­ked­vet­le­ne­dé­sünk mel­lett a tár­ca kró­ni­kus pénz­hi­á­nya mi­att sem. Kü­lö­nö­sen fájt a má­so­di­kos tan­köny­vünk sor­sa: az il­le­té­ke­sek a kéz­ira­tot túl ter­je­del­mes­nek ta­lál­ták, ezért a szö­ve­get erő­sen tö­mö­rí­te­nünk kel­lett, ami per­sze az ért­he­tő­ség ro­vá­sá­ra ment. A har­ma­di­kos tan­könyv ese­té­ben már el­uta­sí­tot­tuk a rö­vi­dí­té­si igényt.

Nap­ja­ink­ban – ami­kor nem­csak az iro­da­lom, de az írott szó presz­tí­zse is a mély­be me­rült – szin­te el­kép­zel­he­tet­len, hogy mek­ko­ra hír­ve­rés és bot­rány övez­te tan­köny­ve­ink meg­je­le­né­sét. (Akit a rész­le­tek ér­de­kel­nek, utá­na néz­het az aláb­bi dokumentum-összeállításban: Tan­könyv­há­bo­rú. Vi­ták a gim­ná­zi­u­mi iro­da­lom­ok­ta­tás re­form­já­ról a hetvenes-nyolcvanas évek­ben. Saj­tó alá ren­dez­te: Pála Ká­roly. MTA Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­ze­te – Ar­gu­men­tum Könyv­ki­adó kö­zös ki­adá­sa, Bp. 1991.) A re­form el­len­zői a fe­jün­ket akar­ták ven­ni, előbb a Nép­sza­bad­ságban és a Köz­ne­ve­lésben, ké­sőbb a Kri­ti­kában, a Ma­gyar Nem­zetben és az Élet és Iro­da­lomban zá­po­roz­tak a köny­ve­in­ket tá­ma­dó és védő írá­sok. A köz­vé­le­mény ta­nács­ta­lan és meg­osz­tott volt, ahogy az író- és a tu­dós­vi­lág is. Csur­ka Ist­ván cikk­ben tá­madt el­le­nünk, míg Mé­szöly Mik­lós a szo­li­da­ri­tá­sá­ról biz­to­sí­tott. El­len­fe­le­ink kö­zött tud­hat­tuk a pes­ti egye­tem olyan il­luszt­ris pro­fesszo­ra­it, mint Ki­rály Ist­ván, Pán­di Pál és Nagy Pé­ter, ugyan­ak­kor mel­lénk állt az Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet tel­jes ve­zér­ka­ra, Ső­tér Ist­ván­tól Kla­ni­czay Ti­bo­ron át a tan­ügyi re­form­ban kulcs­sze­re­pet ját­szó Sza­bol­csi Mik­ló­sig. Ter­mé­sze­te­sen azon­nal ránk sü­töt­ték az an­ti­mar­xiz­mus bé­lye­gét, de vá­dol­tak a re­a­liz­mus, a né­pi­ség, sőt ma­gá­nak a ma­gyar iro­da­lom­nak le­be­csü­lé­sé­vel is, mint­hogy a ko­ráb­bi gya­kor­lat­hoz ké­pest jó­val na­gyobb te­ret szen­tel­tünk a vi­lág­iro­da­lom­nak. (A maga ab­szur­di­tá­sá­ban jel­lem­ző eset, ami­kor Nagy Pé­ter, aki Sza­bó Dezső-monográfiájával nyer­te el a nagy­dok­to­ri cí­met, sze­münk­re ve­tet­te, hogy Sza­bó De­zsőt nem len­ne sza­bad sze­re­pel­tet­nünk a har­ma­di­kos tan­könyv­ben.) A ta­ná­rok egy ré­szé­nek az oko­zott gon­dot, hogy a mű­vek ér­tel­me­zé­sé­ben előny­ben ré­sze­sí­tet­tük az előt­tük is­me­ret­len poétikai-retorikai szem­pon­to­kat, és igye­kez­tünk mi­ni­ma­li­zál­ni az ideo­ló­gi­ai ma­gya­rá­za­to­kat, hol­ott nem eh­hez vol­tak szok­va. Ma is büsz­ke va­gyok arra, hogy sem­mi­fé­le elvi en­ged­ményt nem tet­tünk sem a hi­va­tal­nak, sem a di­let­tan­tiz­mus­nak. Elő­for­dult, hogy elé­je fu­tot­tunk a ké­sőbb el­fo­ga­dott tu­do­má­nyos fel­is­me­ré­sek­nek – így a nép­köl­té­szet és a köz­köl­té­szet vi­szo­nyá­nak be­mu­ta­tá­sá­ban vagy Jó­kai, Kosz­to­lá­nyi és Kas­sák élet­mű­vé­nek meg­íté­lé­sé­ben. A néha már-már lincs­kö­ze­li han­gu­lat­ban az ok­ta­tá­si kor­mány­zat egy idő után el­bi­zony­ta­la­no­dott, és rá­kény­sze­rült, hogy a mi gim­ná­zi­u­mi tan­köny­ve­ink mel­lett az el­ké­szült új szak­kö­zép­is­ko­lai tan­köny­vek hasz­ná­la­tát is en­ge­dé­lyez­ze a gim­ná­zi­u­mok­ban. Már ak­ko­ri­ban úgy gon­dol­kod­tam er­ről, hogy leg­alább ennyi ered­ményt si­ke­rült így el­ér­nünk: mint­egy köz­vet­ve hoz­zá­já­rul­tunk a köz­pon­to­sí­tott, párt­ál­la­mi egy­tan­köny­vű­ség fel­vál­tá­sá­hoz, az ok­ta­tá­si esz­kö­zök plu­ra­li­zá­lá­sá­hoz.

Le­het, hogy leg­in­kább a leg­ki­vá­lóbb di­á­ko­kat si­ke­rült meg­szó­lí­ta­nunk; ké­sőbb szá­mos if­jabb kol­lé­gám nyi­lat­ko­zott úgy, hogy tan­köny­ve­ink for­dí­tot­ták ér­dek­lő­dé­sét az iro­da­lom­tu­do­mány felé. Sok­szor hal­lot­tam ar­ról is, hogy az egye­te­mi hall­ga­tók na­gyobb ha­szon­nal for­gat­ták őket, mint a gim­na­zis­ták. A mi ere­de­ti el­gon­do­lá­sunk per­sze az volt, hogy a re­form­mal a mé­lyebb iro­da­lom­is­me­re­tet te­gyük ál­ta­lá­nos­sá. De tan­köny­ve­ink fe­le­más­ra si­ke­re­dett be­ve­ze­té­se, majd az iro­da­lom és az ol­va­sás irán­ti ér­dek­lő­dés fo­lya­ma­tos ha­nyat­lá­sa nem iga­zán ked­ve­zett el­kép­ze­lé­sünk­nek. Mint­egy más­fél év­ti­ze­den át kí­sér­tem fi­gye­lem­mel az újabb iro­da­lom­tan­köny­vek meg­je­le­né­sét, és – na­gyon ke­vés ki­vé­tel­től el­te­kint­ve – az ér­ték­vá­lasz­tás és a szak­sze­rű­ség nö­vek­vő de­fi­cit­jét kel­lett ér­zé­kel­nem. Ezért já­rul­tam hoz­zá szer­ző­tár­sa­im­mal együtt 1998-ban, hogy a Kró­ni­ka Nova Ki­adó újra köz­re­ad­ja tan­köny­ve­in­ket, mint­egy al­ter­na­tí­va­ként a töb­bi­vel szem­ben. Szá­mos he­lyen vál­toz­tat­tunk a szö­ve­gen, fő­ként a má­so­dik osz­tá­lyos ese­té­ben, de a leg­je­len­tő­sebb el­té­rés az lett, hogy az I. osz­tá­lyos tan­könyv be­ve­ze­tő el­mé­le­ti fe­je­ze­tét el­hagy­tuk, ön­ál­ló el­mé­le­ti kö­tet­tel vál­tot­tuk fel. Ugyan­ak­kor nem ke­rült sor ra­di­ká­lis át­dol­go­zás­ra, mert ra­gasz­kod­tunk az első ki­adás szel­le­mé­hez és szö­ve­gé­hez, s el­kö­te­le­zett fi­lo­ló­gus­ként ele­ve do­ku­men­tum ér­té­kű­nek fog­tuk fel haj­da­ni mun­kán­kat. Nyil­ván­va­ló, hogy idő­köz­ben a mi né­ze­te­ink is so­kat vál­toz­tak, nem is be­szél­ve az iro­dal­mi élet­ben és rész­ben a szak­má­ban be­kö­vet­ke­ző, egy po­li­ti­kai rend­szer­vál­tás kö­vet­kez­mé­nye­i­vel meg­fe­jelt érték- és pers­pek­tí­va­vál­tá­sok­ról. Az egyes szak­te­rü­le­te­ken igen kü­lön­bö­ző mér­ték­ben ha­ladt elő­re a ku­ta­tás, pél­dá­ul a Mó­ricz­ról vagy Krú­dy­ról való mai is­me­re­te­ink fé­nyé­ben e fe­je­ze­tek bi­zo­nyá­ra ke­vés­bé áll­ják meg a he­lyü­ket, mint az Arany Já­nost vagy Adyt tár­gya­lók. Még­is úgy gon­dol­juk, hogy köny­ve­ink ol­va­sá­sa még ma is ha­szon­nal jár­hat, te­kint­ve, hogy az újra köz­pon­to­sí­tott köz­ok­ta­tás a tan­köny­vi vá­lasz­ték óha­tat­lan el­sze­gé­nye­dé­sé­vel jár együtt. Ezért dön­tött most úgy a tan­könyv­író kö­zös­sé­günk, hogy in­ter­ne­ten, az MTA BTK Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek tar­ta­lom­szol­gál­ta­tó por­tál­ján, a re­ci­tin hoz­zá­fér­he­tő­vé tesszük a Kró­ni­ka Nova Ki­adó gon­do­zá­sá­ban meg­je­lent kö­te­te­in­ket (ter­mé­sze­te­sen a Ki­adó en­ge­dé­lyé­vel, ami­ért itt mon­dok kö­szö­ne­tet). A kö­te­tek pdf-változatának el­ké­szí­té­sét szin­tén itt kö­szön­jük meg Ja­kab Zsolt­nak.

Bí­zom ben­ne, hogy tankönyv-sorozatunknak nap­ja­ink­ban is van, il­let­ve újra van ér­vé­nyes mon­da­ni­va­ló­ja.

Bu­da­pest, 2015. jú­li­us

No tags for this post.

§ One Response to Veres András: A reformtankönyvek internetes kiadása elé

Vélemény, hozzászólás?