Tóth Zsombor recenziója S. Sárdi Margit új könyvéről

november 19th, 2014 Tóth Zsombor recenziója S. Sárdi Margit új könyvéről bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

recenzió

S. Sár­di Mar­git, Napló-Könyv: Ma­gyar nyel­vű nap­lók 1800 előtt, Má­ria­bes­nyő, Att­rak­tor, 2014.

A kora új­kor­ban (is) jól be­já­ra­tott, a szer­zői ki­csiny­ség­re al­lu­dá­ló alak­zat­tal él S. Sár­di Mar­git, ami­kor Bod Pé­tert pa­ra­fra­ze­ál­va hang­sú­lyoz­za, hogy írá­sa in­kább jó igye­ke­zet, mint könyv. Noha szim­pa­ti­kus ez a sze­rény­ség és, S. Sár­di Mar­gi­tot is­mer­ve, hi­te­les is, a re­cen­zens a ki­je­len­tést alap­ve­tő­en más­képp íté­li meg. Ugyan­is meg­győ­ző­dé­sem, hogy a 2014-es esz­ten­dő­nek a régi ma­gyar iro­da­lom­ra ref­lek­tá­ló írá­sai kö­zül egyik leg­fon­to­sab­bi­ka ez a könyv. A kora új­kor nap­ló­iro­dal­mát, il­let­ve en­nek az iro­da­lom­nak a sa­já­to­san iro­da­lom­tör­té­ne­ti ér­té­ke­lé­sét el­vég­ző mo­nog­rá­fia leg­főbb je­len­tő­sé­ge, hogy egy év­ti­ze­dek óta el­fek­vő té­má­hoz nyúl hoz­zá ha­tá­ro­zot­tan és hoz­zá­ér­tés­sel. Az utób­bi fél­év­szá­zad iro­da­lom­tör­té­ne­ti ké­zi­köny­vei a kora új­ko­ri emlékirat-irodalom kri­ti­kus ér­té­ke­lé­sét szá­mot­te­vő­en nem vit­ték elő­re. Be­já­ra­tott és in­téz­mé­nye­sen kon­ven­ci­o­na­li­zált igaz­sá­gok is­mé­tel­ge­té­sé­re re­du­ká­ló­dott ez az al­disz­cip­lí­na, amely­ben a nap­ló hol tény­köz­lő iro­da­lom­ként je­lent meg, hol pe­dig egy­faj­ta pró­zai ko­ra­szü­lött­ként, amely majd a ké­sőb­bi ko­rok el­be­szé­lő pró­zá­já­nak lát­vá­nyos mű­fa­ja­it (pl. no­vel­la, re­gény) sej­te­ti, vagy elő­le­ge­zi csu­pán meg. Eh­hez ké­pest S. Sár­di Mar­git köny­ve meg­ala­po­zott el­mé­le­ti szem­pon­tok alap­ján, im­po­záns for­rás­is­me­ret­tel meg­tá­mo­gat­va, ha­tá­ro­zott, egyé­ni vá­lasz­tá­so­kon és dön­té­se­ken ala­pu­ló mar­káns ál­lás­pon­tot ala­kít ki, fel­hagy­va a meg­elő­ző szak­iro­dal­mak kö­vet­ke­zet­len­sé­ge­i­vel és am­bi­va­lens íté­le­te­i­vel. Sa­ját be­val­lá­sa sze­rint fel­tett cél­ja volt, hogy

első íz­ben mo­nog­ra­fi­ku­san össze­fog­lal­ja a nap­ló­iro­dal­mat il­le­tő tu­do­má­nyos né­ze­te­ket, je­lez­ze a meg­ol­dat­lan prob­lé­má­kat, és kí­sér­le­tet te­gyen ezek meg­ol­dá­sá­ra. (5.)

Egy­ér­tel­mű a szer­ző tö­rek­vé­se arra, hogy a kora új­ko­ri nap­lót ne me­rő­ben tény­köz­lő, ese­mé­nyek­ről re­fe­rá­ló tör­té­ne­ti for­rás­ként ke­zel­je, ha­nem (szép)irodalmi mi­vol­tát iga­zol­ja. Hi­szen a szer­ző ér­ve­lé­se sze­rint:

a nap­ló szép­iro­dal­mi­sá­ga nincs össze­füg­gés­ben a meg­örö­kí­tett ese­mé­nyek­kel, és nem kor­lá­to­zó­dik a nyel­vi ki­fe­je­zés vagy a tör­té­net­mon­dás rész­ér­té­ke­i­re: szép­iro­da­lom­má te­szi, hogy a nap­ló­író nem a tár­gyát rög­zí­ti, ha­nem ön­ma­ga vi­szo­nyát a tár­gyá­hoz, te­hát az ön­élet­írás­hoz ha­son­ló­an, de más mód­sze­rek­kel a szub­jek­tum meg­örö­kí­té­sé­vel fog­lal­ko­zik. (11.)

Eze­ket a meg­ál­la­pí­tá­so­kat egy­ér­tel­mű­sí­ti egy ké­sőb­bi ref­le­xió és de­fi­ní­ció: „a nap­ló egy sze­mé­lyi­ség ér­ték­rend­jét fel­tá­ró, szub­jek­tív műfaj(csoport), amely azért szép­iro­da­lom, mert nem a va­ló­sá­got tük­rö­zi. (29.)

Az egy­ér­tel­mű té­zi­sek is vi­lá­gos­sá te­szik, hogy S. Sár­di Mar­git alap­ve­tő­en iro­da­lom­tör­té­ne­ti szem­pont­ból kö­ze­lí­ti meg az emlékirat-irodalom „nap­ló” cím­mel meg­je­lölt kor­pu­szát, és bár ha­gyat­ko­zik más disz­cip­lí­nák (fő­ként lé­lek­tan és nép­rajz) ma­gyar és nem­zet­kö­zi szak­iro­dal­ma­i­ra, fel­tett cél­ja a kora új­ko­ri ma­gyar el­be­szé­lő pró­za szá­má­ra meg­men­te­ni ezt az egy­szer­s­mind ér­té­kes, de nem prob­lé­ma­men­tes kor­puszt és sa­já­tos írás­be­li­sé­get. Cél­ja meg­va­ló­sí­tá­sa ér­de­ké­ben köny­vét ki­lenc fe­je­zet­re oszt­ja, ko­he­rens, szug­gesz­tív és a leg­ap­róbb rész­le­te­kig ki­dol­go­zott nar­rá­ci­ós rend­be szer­ve­zi ér­ve­lé­sét. Ez kis­sé pró­bá­ra is te­he­ti az ár­tal­mat­lan ol­va­sót, aki­nek arra is fel kell ké­szül­nie, hogy a szö­veg­ben lét­re­jött sa­já­tos in­ter­tex­tu­a­li­tás ér­tel­mé­ben és kö­vet­kez­té­ben a szer­ző a 8.5.3‑as al­fe­je­zet­hez uta­sít­ja elő­re vagy vissza. A komp­lex szer­ke­zet azon­ban mű­kö­dik.

S. Sár­di Mar­git fel­ve­ze­tő át­te­kin­té­se az em­lék­írás 19. és 20. szá­za­di meg­íté­lés­ből in­dul ki, majd egy­faj­ta in­ter­disz­cip­li­ná­ris né­zet­ben a re­fe­ren­ci­a­li­tás kér­dé­sét jár­ja kö­rül. Az em­lék­írás gya­kor­la­ta és az iro­da­lom­tu­do­mány kö­zöt­ti össze­füg­gé­sek alap­ján erő­tel­je­sen ér­vel amel­lett, hogy a nap­ló szép­iro­da­lom. A har­ma­dik fe­je­zet­ben az em­lé­ke­zés­ről, il­let­ve az ezt pri­mér mó­don meg­ha­tá­ro­zó pszi­cho­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok ta­nul­sá­ga­i­ról ér­te­ke­zik, az em­lé­ke­zés ter­mé­sze­tét, il­let­ve en­nek sa­já­tos ön­élet­írói és írás­hasz­ná­la­ti me­cha­niz­mu­sa­it szem­léz­ve. Olyan fo­gal­mi ap­pa­rá­tust ex­po­nál (ön­élet­raj­zi em­lé­ke­zet, sze­mé­lyi­ség­konst­ruk­ció, ön­élet­raj­zi el­be­szé­lés), amely a ké­sőb­bi­ek­ben az egyes szö­ve­gek vizs­gá­la­ta so­rán nyer erő­tel­jes app­li­ká­ci­ót.

Ez­zel ala­poz­za meg a könyv egyik leg­rö­vi­debb, de kulcs­fon­tos­sá­gú fe­je­ze­tét, amely az iro­da­lom­tu­do­mány fe­lől fo­gal­maz­za meg, helyt­ál­ló mó­don, hogy az em­lék­írás mi­ként te­szi le­he­tő­vé a sze­mé­lyi­ség­konst­ruk­ci­ót. Azon­ban azt nem le­het szó nél­kül hagy­ni, hogy az el­ső­sor­ban né­met szak­iro­dal­mi tá­jé­ko­zott­sá­got mu­ta­tó dis­kur­zus úgy pró­bál a kora új­ko­ri ma­gyar emlékirat-irodalomhoz re­le­váns ér­tel­me­zői szem­pon­to­kat ke­res­ni, hogy ig­no­rál­ja a régi ma­gyar iro­da­lom né­mely spe­ci­á­li­san e kér­dés­kör­re vo­nat­ko­zó szak­iro­dal­mi té­te­le­it, és in­kább más kor­sza­kok tu­dós ku­ta­tó­i­tól, Z. Var­ga Zol­tán­tól, Szegedy-Maszák Mi­hály­tól stb. köl­csö­nöz bi­zo­nyá­ra hasz­nál­ha­tó fo­gal­ma­kat és ér­ve­ket. Nem len­ne kor­rekt S. Sár­di Mar­git több­nyi­re helyt­ál­ló ér­ve­it ki­fo­gá­sol­ni csu­pán azért mert nem kö­ve­tik az an­gol­szász ér­tel­me­zé­sek ide­vá­gó szak­iro­dal­mi ter­mé­sét, még­is el­gon­dol­kod­ta­tó, hogy a par ex­cel­len­ce, a kora új­ko­ri sze­mé­lyi­ség­konst­ruk­ció vizs­gá­la­tá­ra al­kal­ma­zott, je­len­tős ma­gyar re­cep­ci­ót ma­gá­é­nak tudó „self-fashioning” fo­ga­lom­ról, vagy en­nek tu­da­tos el­uta­sí­tá­sá­ról, eset­leg al­kal­maz­ha­tat­lan­sá­gá­ról mi­ért nem ír. Mind­ezen túl­me­nő­en a fe­je­zet funk­ci­o­ná­li­san il­lesz­ke­dik a könyv ar­gu­men­tá­ci­ós ívé­be, és szak­mai ér­vénnyel is bír.

Az ötö­dik fe­je­zet az emlékirat-irodalom mű­fa­ji ki­dol­go­zott­sá­gát mu­tat­ja be. Nem hall­gat­hat­juk el, hogy emö­gött az el­gon­do­lás mö­gött nyil­ván­va­ló­an egy olyan szak­mai dön­tés áll, amely azt a meg­győ­ző­dést kö­ve­ti, mi­sze­rint a kora új­kor­ban ke­let­ke­zett ego-dokumentumok, te­hát az emlékirat-irodalom na­gyon vál­to­za­tos szö­veg­tí­pu­sa­i­ból össze­ál­ló kor­pu­sza, po­é­ti­kai min­ták vagy mű­faj­kons­ti­tu­á­ló je­gyek alap­ján le­ír­ha­tó, mű­fa­ji rend­szer­be szer­vez­he­tő és ká­non­ba ren­dez­he­tő. Ez­zel az el­kép­ze­lés­sel vagy egyet le­het ér­te­ni, vagy nem. (A re­cen­zens fenn­tart­ja ön­ma­gá­nak a más­ként gon­dol­ko­dás sza­bad­sá­gát, kü­lö­nö­sen ez ügy­ben, de ez nem je­lent olyan­faj­ta el­fo­gult­sá­got, amely a tu­do­má­nyos vé­le­mény­al­ko­tást fa­tá­li­san be­fo­lyá­sol­ná.) Le­het­sé­ges, de ko­ránt­sem ki­zá­ró­la­gos ér­vé­nyű meg­kö­ze­lí­tés­ről van szó, hi­szen jog­gal ké­tel­ked­he­tünk ben­ne, hogy ez a szük­ség­sze­rű­en cson­ka, rend­kí­vül vál­to­za­tos szö­veg­ál­lo­mány fel­is­mer­he­tő és ha­gyo­má­nyo­zó­dó, te­hát ér­vé­nyes po­é­ti­kai min­ták fe­lől mű­kö­dő szö­veg­együt­tes len­ne. S. Sár­di Mar­git azon­ban el­kö­te­le­zet­ten vall­ja e meg­győ­ző­dést, és ez alap­ján hasz­nál­ha­tó rend­sze­re­zést ala­kít ki, amely­nek fő moz­ga­tó­ja a ret­ros­pek­tív és szink­ron ide­jű mű­fa­jok el­ha­tá­ro­lá­sa. A mű­faj­cso­port ere­de­té­nek, mű­fa­ji sa­já­tos­sá­ga­i­nak át­te­kin­té­se „egy lo­gi­ka­i­lag és tar­tal­mi­lag egy­sé­ges, el­lent­mon­dás­men­tes és sza­ba­tos mű­faj­rend­szer és ne­ve­zék­tan” (280.) le­írá­sát tet­te le­he­tő­vé. Ol­va­sók­ként, alig­ha van okunk ké­tel­ked­ni S. Sár­di Mar­git ki­je­len­té­sé­ben.

A so­ron kö­vet­ke­ző fe­je­zet fó­ku­szá­ban a nap­ló áll, en­nek ki­adás­tör­té­ne­té­től a mű­faj vál­to­za­tos meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ig és az ezt kí­sé­rő írás­mó­dok sa­já­tos­sá­ga­i­nak le­írá­sá­ig. Ör­ven­de­tes, hogy Ben­kő Jó­zsef saj­nos si­ker­te­len for­rás­ki­adá­si vál­lal­ko­zá­sát is em­lí­ti a szer­ző. Ben­kőé volt ugyan­is az első do­ku­men­tált kí­sér­let arra, hogy az emlékirat-irodalom szét­szórt, kéz­ira­tos tex­tu­sa­it egyet­len kor­pusz­ban, azaz ká­no­ni egész­ben meg­je­le­nít­ve he­lyez­ze el az (irodalom)történeti nyil­vá­nos­ság ér­dek­lő­dé­si te­ré­ben. Ben­kő for­rás­fel­tá­ró és ‑gyűj­tő mun­ká­ja két­ség­te­le­nül je­len­tős volt, ren­ge­teg for­rás neki kö­szön­he­tő­en ma­radt fenn, vagy szá­mos el­ve­szett for­rás lé­té­ről elő­ször és utol­já­ra ő tu­dó­sí­tott. Azon­ban mun­ká­já­nak tex­to­ló­gi­ai ér­té­ke jo­go­san vi­tat­ha­tó. Az ál­ta­la le­má­solt, a kéz­ira­tos nyil­vá­nos­ság­ból a nyom­ta­tott nyil­vá­nos­ság­ba át­men­tett szö­ve­gek­kel nem­csak a szö­veg­rom­lás fel­is­mer­he­tet­len je­le­it ma­gu­kon vi­se­lő tex­tu­sok ke­rül­tek át, ha­nem olyan vi­tat­ha­tó irodalom- és ká­non­kép­ze­tek is, ame­lyek nem áll­ják ki egy komp­lex iro­da­lom­tör­té­ne­ti kri­ti­ka pró­bá­ját. S. Sár­di Mar­git köny­ve vi­szont nem tesz er­ről em­lí­tést. To­váb­bá kor­rek­ci­ó­ra szo­rul a szer­ző azon fel­té­te­le­zé­se is, mi­sze­rint a Ben­kő ál­tal ki­ala­kí­tott kor­pusz vagy an­nak né­mely ré­szei a Ko­lozs­vá­ri Egye­te­mi Könyv­tár Kéz­irat­tá­rá­ba ke­rül­tek vol­na. Saj­nos nem így van, mert az éle­te vé­gén anya­gi és meg­él­he­té­si gon­dok­kal küz­dő Ben­kő Jó­zsef az össze­gyűj­tött, le­má­solt, gon­do­zott, im­po­záns, 15 fó­lió kö­tet­nyi for­rás­gyűj­te­mé­nyét és sa­ját mun­ká­it is cse­kély áron, va­la­mi 700 fo­rin­tért adta el a Nagy­enye­di Kol­lé­gi­um­nak. A gyűj­te­mény pe­dig utó­lag, saj­ná­la­tos mó­don, el­pusz­tult a kol­lé­gi­u­mot ért tör­té­nel­mi meg­pró­bál­ta­tá­sok és csa­pá­sok kö­vet­kez­té­ben. Né­mely tö­re­dé­ke Ke­re­kes Ábel­hez és gróf Ke­mény Jó­zsef­hez ke­rült, ezek kö­zül pub­li­kál­tak is né­hány szö­ve­get. E tö­re­dé­ke­ket vi­szont ma a Ko­lozs­vá­ri Aka­dé­mi­ai Könyv­tár Kéz­irat­tá­ra őrzi. Hasz­nos lett vol­na Ben­kő te­vé­keny­sé­gé­nek ér­dem­be­li mél­ta­tá­sá­hoz fel­hasz­nál­ni azo­kat a do­ku­men­tu­mo­kat, ame­lyek már az 1790-es évek­ben re­fe­rál­nak Ben­kő pró­bál­ko­zá­sa­i­ról, 1 il­let­ve meg­néz­ni le­ve­le­zé­sét 2 amely nem­csak az Aran­ká­hoz köt­he­tő vi­szo­nyát, ha­nem a Gu­ber­ni­um­hoz in­té­zett ké­ré­se­it is meg­örö­kí­tet­te.

A könyv leg­ter­je­del­me­sebb, egy­szer­s­mind leg­komp­le­xebb és leg­ér­té­ke­sebb ré­sze a nyol­ca­dik fe­je­zet. Meg­győ­ző, re­le­váns és el­mé­lyült gon­do­la­ti struk­tú­rák­ban adja vissza vél­he­tő­leg nem­csak az e könyv el­mé­le­ti elő­fel­te­vé­sei alap­ján pre­fi­gu­rált je­len­sé­ge­ket, ha­nem sok év­ti­ze­des ku­ta­tá­si ta­pasz­ta­lat ér­té­kes ta­nul­sá­ga­it. Noha nem él a ter­mi­nus­sal, S. Sár­di Mar­git a nap­ló­írói ha­bi­tus írás­hasz­ná­la­ti, ön­rep­re­zen­tá­ci­ós és me­di­á­lis jel­leg­ze­tes­sé­ge­it bont­ja ki és ér­tel­me­zi pá­rat­lan gaz­dag­sá­gú pél­da­anya­gon. A nap­ló mű­fa­ji vagy mű­faj­kons­ti­tu­á­ló alap­je­gye­i­től a tem­po­ra­li­tás meg­nyil­vá­nu­lá­sai felé ha­lad, majd a nap­ló­írói ha­bi­tust dol­goz­za fel. Ér­dem­be­li el­len­ve­té­sünk nincs, még ha egy más fo­gal­mi nyelv­re, vagy he­lyen­ként más disz­cip­li­ná­ris kon­tex­tu­sok­ra ha­gyat­koz­tunk vol­na is, hi­szen S. Sár­di Mar­git for­rás­is­me­re­te, il­let­ve meg­lá­tá­sa­i­nak ins­pi­rált­sá­ga alig­ha vi­tat­ha­tó.

A konk­lú­zi­ók tö­mör összeg­zé­se zár­ja a kö­te­tet, amely re­le­váns mó­don idé­zi fel a fej­te­ge­tés fő cél­ki­tű­zé­se­it és meg­va­ló­sí­tott, app­li­kált té­zi­se­it. Az ér­te­ke­ző szö­ve­get hasz­nos füg­ge­lék­anyag egé­szí­ti ki, amely vi­zu­á­li­san is meg­je­le­ní­ti az im­po­záns vizs­gá­la­ti kor­pusz mű­fa­ji, kulturális-felekezeti és tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti be­ágya­zott­sá­ga­it. To­váb­bá bölcs dön­tés­nek te­kint­he­tő, hogy a szer­ző ki­egé­szí­tő bib­li­og­rá­fi­ák­kal is el­lát­ta köny­vét, amely a sze­kun­der iro­dal­mat és a szö­veg­ki­adá­so­kat is át­te­kin­ti. Za­vart okoz azon­ban az, hogy a 2.1. jel­zé­sű szö­veg­ki­adá­sok (!) lis­tá­já­ba a Ko­lozs­vá­ri Egye­te­mi Könyv­tár Kéz­irat­tá­rá­ban őr­zött ki­adat­lan kéz­ira­tok is be­ke­rül­tek. A szerzői-szerkesztői fi­gyel­met el­ke­rül­te, hogy pél­dá­ul Bod Pé­ter Házi di­á­ri­u­ma, amely köz­tu­dot­tan kéz­irat, ott sze­re­pel eb­ben a lis­tá­ban. Nem ke­ve­sebb mint 12 té­tel­nyi kéz­irat sze­re­pel eb­ben a „szö­veg­ki­adá­so­kat” köz­zé tevő fel­so­ro­lás­ban. A könyv cím­lap­já­nak versó­ján ol­vas­ha­tó na­gyon fon­tos be­jegy­zés, mi­sze­rint a szö­veg­ki­adá­sok lis­tá­ja in­ter­ne­ten is el­ér­he­tő a ki­adó hon­lap­ján (www.attraktor.hu), ki­áb­rán­dí­tó: a ki­adó hon­lap­já­ig ju­tunk el csu­pán, a szö­veg­ki­adá­sok lis­tá­ja azon­ban nem vissza­ke­res­he­tő.

S. Sár­di Mar­git köny­vé­nek leg­na­gyobb eré­nye az a ma­ga­biz­tos és ha­tá­ro­zott dis­kur­zus, amely úgy fej­te­get, ér­vel és mu­tat be, hogy nem hagy két­sé­get afe­lől, hogy az ol­va­só­nak egyet kell ér­te­nie a szer­ző­vel. Te­he­ti ezt, hi­szen a szak­ma szá­má­ra köz­tu­dot­tan im­po­záns a pri­mér szö­veg­is­me­re­te. Szak­iro­dal­mi tá­jé­ko­zott­sá­ga is ki­fo­gás­ta­lan, fő­ként, hogy cél­irá­nyos ol­va­sott­sá­got su­gall, amely nem az am­bi­va­lens ’le­he­tő­leg min­den­re’ össz­pon­to­sult, ha­nem elő­re meg­fon­tolt szán­dé­kok és tu­da­tos tervezés-felkészülés alap­ján vá­lasz­tott kö­ve­ten­dő irá­nyo­kat. S. Sár­di Mar­git ezen dön­té­se­it nem is vi­tat­juk, nem is vi­tat­hat­juk. Köny­ve egyik le­het­sé­ges és ér­vé­nyes meg­kö­ze­lí­té­sét adja an­nak, amit emlékirat-irodalom ku­ta­tás­nak ne­vez­he­tünk. Meg­va­ló­sí­tott­nak te­kint­he­tő az az iro­da­lom­tör­té­né­szi el­kö­te­le­zett­ség és iden­ti­tás alap­ján meg­fo­gal­ma­zott szán­dék, mely sze­rint ezt a gaz­dag szö­veg­kor­puszt a há­lát­lan an­cil­la his­to­riae stá­tu­sá­ból igye­ke­zett ki­sza­ba­dí­ta­ni. Iro­da­lom­tör­té­nész­ként köny­ve né­mely rész­le­te­i­vel vi­tat­koz­ha­tunk, de ol­va­só­ként, kü­lö­nö­sen a kora új­ko­ri napló(k) ol­va­só­i­ként, több­nyi­re csak egyet­ér­tő­en nyil­vá­nul­ha­tunk meg. S. Sár­di Mar­git köny­ve mind a szak­ma ki­tün­te­tő, mind az ol­va­só ér­dek­lő­dő fi­gyel­mét két­ség­te­le­nül és jo­go­san ér­dem­li meg.

Summary

Mar­git. S. Sárdi’s book en­tit­led, Di­ary Book: Hun­ga­ri­an Di­a­ri­es Writ­ten Be­fo­re 1800 is a con­sis­tent at­tempt to eva­lu­a­te one of the most sig­ni­fi­cant early mo­dern gen­res, na­mely, the early mo­dern Hun­ga­ri­an di­ary. Sárdi’s analy­sis pro­pos­es an in­ter­dis­cip­li­nary app­ro­ach with the dec­la­red aim of end­orsing the li­ter­ary va­lue and fic­tit­io­us cha­rac­ter of the­se texts of­ten neg­lec­ted or se­ver­ely un­der eva­lu­a­ted by his­to­ri­ans. In do­ing so, she descri­bes a comp­lex struc­tu­re in or­der to dif­fe­ren­tiate and iden­ti­fy all the ra­mi­fi­ca­tions and dis­pa­ra­te va­ri­a­tions of the gen­re. The Di­ary Book com­bi­ning re­mar­ka­bly well the find­ings of se­con­dary li­te­ra­tu­re with the ex­haus­tive know­ledge of pri­ma­ry sour­ces, cons­ti­tu­tes a so­und scho­larly en­de­a­vo­ur me­ant to de­fi­ne and ex­hi­bit the early mo­dern Hun­ga­ri­an di­ary in its proper li­ter­ary and cul­t­u­ral con­texts.

No­tes:

  1. Noha Aran­ka György kéz­irat­ki­adó tár­sa­sá­got is ala­pít, a Ben­kő ál­tal ren­del­ke­zé­sé­re bo­csá­tott kéz­ira­tos kö­te­te­ket, bár be­mu­tat­ja, mint pub­li­ká­lan­dó kor­puszt, még­sem je­len­te­ti meg. 1796-ban Sze­ben­ben je­le­nik meg A Ma­gyar Nyelv­mű­ve­lő Tár­sa­ság Mun­ká­i­nak első da­rab­ja. A ki­ad­vány IX. fe­je­ze­te Ben­kő lis­tá­já­nak bő­ví­tett vál­to­za­ta, amit fura mó­don Aran­ka György szig­nál (sic!). Vö. Az Er­déllyi Kéz-Írásban lévő Tör­té­net Írók­nak uj­jabb és bő­vebb lajst­ro­ma = A Ma­gyar Nyelv­mű­ve­lő Tár­sa­ság Mun­ká­i­nak első da­rab­ja, nyomt. Hoch­me­is­ter Már­ton, Sze­ben, 1796, 178–204.
  2. Ben­kő Jó­zsef le­ve­le­zé­se, szerk. Sza­bó György, Tar­nai An­dor, MTA Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­ze­te, 1988.

Tagged , , ,

Comments are closed.