Szilágyi Emőke Rita recenziója

július 31st, 2014 § 0 comments

recenzió

Kuruc(kodó) iro­da­lom: Ta­nul­má­nyok a ku­ruc kor iro­dal­má­ról és az iro­dal­mi ku­ru­cok­ról, szerk. Mercs Ist­ván, Nyír­egy­há­za, Mó­ricz Zsig­mond Kul­tu­rá­lis Egye­sü­let, 2013 (Mo­dus Ho­di­er­nus, 6).

A Rákóczi-szabadságharc ide­jén egy cseh ke­res­ke­dő jött Ma­gyar­or­szág­ra. Út­köz­ben egy ku­ruc csa­pat­tal ta­lál­ko­zott. Meg­kér­dik tőle a ka­to­nák:
– Mi vagy? Kuruc‑e vagy la­banc?

A jám­bor cseh nem tud­ta kik­kel áll szem­ben; és azt mond­ta ne­kik:
– La­banc!
Erre a ku­ru­cok jól el­ver­ték.
To­vább­ment a cseh ke­res­ke­dő, és most egy csa­pat la­banc­cal ta­lál­ko­zott.
A la­ban­cok is azt kér­dez­ték:
– Mi vagy? Kuruc‑e vagy la­banc?
Most sem tud­ta, kik­kel áll szem­ben. Eszé­be ju­tott az előb­bi csa­pat, te­hát vá­la­szolt:
– Ku­ruc!
Erre a la­ban­cok is jól el­ver­ték, az­tán út­já­ra en­ged­ték.
Ahogy to­vább­ment, megint ta­lál­ko­zott egy csa­pat ku­ruc­cal. Ezek is meg­kér­dez­ték:
– Mi vagy? Kuruc‑e vagy la­banc!
Ne­kik már azt fe­lel­te:
– Ne is kér­dez­zé­tek, csak üs­se­tek! 1

Az idé­zett ado­ma jól szem­lél­te­ti azt a bi­zony­ta­lan­sá­got és fel­old­ha­tat­lan­nak tűnő el­len­té­tet, mely mai na­pig öve­zi a kuruc–labanc ro­man­ti­kus di­cho­tó­mi­át. Nem es­het úgy szó a ku­ru­cok­ról, hogy a la­ban­cok ne jus­sa­nak eszünk­be. Olyan aszim­met­ri­kus el­len­fo­gal­mak­ról van te­hát szó, mint az óko­ri hellén–barbár vagy a késő kö­zép­kor­tól kü­lön­bö­ző alak­vál­to­za­tok­ban meg­je­le­nő keresztény–pogány el­len­tét­pá­rok. Csak­hogy a ku­ruc és a la­banc is alap­ve­tő­en egy­azon nem­zet tag­ja (alap­ve­tő­en ma­gyar) és ugyan­azon fe­le­ke­ze­tek­hez tar­to­zott (ka­to­li­kus vagy pro­tes­táns, de két­ség­te­le­nül ke­resz­tény), ép­pen ezért e ket­tős be­széd­mód ne­he­zen vizs­gál­ha­tó úgy, hogy ne kell­jen szem­be­sül­nünk mai na­pig tar­tó ha­tá­sa­i­val: az el­len­ség­ké­pünk sa­já­to­san úgy ala­kult az el­múlt há­rom­száz év­ben, hogy nincs fel­tét­le­nül szük­ség kül­ső el­len­ség­re. Min­den bi­zonnyal érez­te ezt Mercs Ist­ván is, aki a kö­tet­nek cím­adó kon­fe­ren­ci­át szer­vez­te 2011-ben, majd a kon­fe­ren­ci­án el­hang­zott elő­adá­sok írá­sos vál­to­za­ta­it ebbe az im­po­záns kö­tet­be szer­kesz­tet­te: a ku­ru­cos iro­da­lom­ról szól­ván, an­nak ugyan­is nem csu­pán a ku­ruc kori szi­go­rú­an ku­ruc, ha­nem la­banc kép­vi­se­lő­i­ről is meg­em­lé­kez­tek, s emel­lett a kö­te­tet ol­vas­ván nem csu­pán szink­rón, ha­nem di­ak­rón met­szet­ben is nyo­mon kö­vet­he­tő az iro­dal­mi ku­ruc­ság ala­ku­lá­sa a kez­de­tek­től a 20. szá­zad vé­gé­ig.

A kon­fe­ren­cia ap­ro­pó­ját a maj­té­nyi zász­ló­le­té­tel és a szat­má­ri béke meg­kö­té­sé­nek há­rom­szá­za­dik év­for­du­ló­ja adta. Bár a kö­tet címe azt jó­sol­ja, hogy el­ső­sor­ban iro­da­lom­ról (szép­iro­da­lom­ról) lesz ben­ne szó, már a tar­ta­lom­jegy­zék alap­ján ár­nya­ló­dik ez a fel­te­vés: sok­kal in­kább a lit­te­rae fo­gal­má­val ír­ha­tó kö­rül a vizs­gált kor­pusz. Tör­té­ne­ti, iro­da­lom­tör­té­ne­ti és ze­ne­tör­té­ne­ti ta­nul­má­nyok vál­to­gat­ják egy­mást: ku­ru­cok, ku­ru­cos­ko­dók, la­ban­cok, ku­ruc kor­ban élők, ku­ru­cok­ról írók és ku­ruc té­mát meg­ének­lők mind tár­gyát ké­pe­zik e ta­nul­má­nyok­nak.

Az Elő­szót R. Vár­ko­nyi Ág­nes jegy­zi: mi­u­tán sa­ját el­vá­rá­sa­it a kö­tet­tel szem­ben üt­köz­te­ti a kö­tet­ben fog­lal­tak­kal, fel­te­szi a kér­dést, mely a ta­nul­má­nyo­kat ol­vas­va újra és újra elő fog ke­rül­ni, ti.: „mi a vi­szo­nya egy­más­hoz a tu­do­má­nyos és a mű­vé­szi, iro­dal­mi tör­té­ne­lem­áb­rá­zo­lás­nak.” (7.) A kér­dés ter­mé­sze­te­sen köl­tői, de a kö­tet sok­ban hoz­zá­já­rul ah­hoz, hogy leg­alább a kér­dést komp­lex mó­don kö­rül­jár­juk.

Mint­hogy a ki­ad­vány össze­sen ti­zen­öt ta­nul­mányt fog­lal ma­gá­ba, e re­cen­zi­ó­ban igyek­szem mind­ről rö­vid össze­fog­la­lást adni. Az írá­sok több­nyi­re kro­no­ló­gi­ai sor­rend­ben kö­ve­tik egy­mást, ez alól ki­vé­telt ké­pez tüs­tént a kö­tet első írá­sa: Bits­key Ist­ván amo­lyan má­so­dik elő­szó­ként ku­ta­tás­tör­té­ne­ti szem­lét hajt vég­re, és enu­me­rál­ja a ko­ráb­bi ku­ta­tá­sok főbb kér­dé­se­it, góc­pont­ja­it el­ső­sor­ban a szö­veg­ki­adá­sok men­tén.

A kö­tet első, a ku­ruc (kori) iro­da­lom­ról szó­ló ta­nul­má­nyo­kat tar­tal­ma­zó fe­lé­ben szá­mos szer­ző igyek­szik az „elő­ze­tes tu­dás, azaz előítélet”-en (er­ről bő­veb­ben l. Haj­du Pé­ter ta­nul­má­nyát, 255.) ala­pu­ló kuruc–labanc di­cho­tó­mi­át ár­nyal­ni, oly­kor fel­for­gat­ni, vagy akár le­bon­ta­ni.

Bar­tók Ist­ván je­len írá­sá­ban egy kü­lö­nö­sen el­lent­mon­dá­sos­nak tűnő té­mát bon­col­gat. Cse­te Ist­ván mun­kás­sá­gát an­nak esz­me­tör­té­ne­ti hát­te­rét is­mer­tet­ve mu­tat­ja be, mely ré­vén ért­he­tőb­bé vál­nak a pro­tes­táns és ka­to­li­kus nem­zet­fo­gal­mak 16–17. szá­za­di főbb mo­tí­vu­mai és mó­do­su­lá­sai. A ta­nul­mány­nak kö­szön­he­tő­en az is be­bi­zo­nyo­so­dik, hogy nem­ze­ti iden­ti­tás és fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zás nem fel­tét­le­nül függ össze már a ku­ruc kor­ban sem.

Mercs Ist­ván vá­lasz­tott cél­ki­tű­zé­sé­nek meg­fe­le­lő­en igyek­szik cá­fol­ni azt az ál­ta­lá­nos köz­vé­le­ke­dést, mi­sze­rint la­banc köl­té­szet a ma­gyar iro­da­lom­ban nem lé­te­zik: van, csak ku­ruc­nak hív­ják. A la­banc Ko­há­ry Ist­ván ku­ruc rab­ság­ban szer­zett ver­sei al­kal­ma­sak arra, hogy alá­tá­masszák Bán Imre té­zi­sét, mi­sze­rint „a kuruc–labanc szem­be­ál­lí­tás se­ma­ti­kus fel­fo­gá­sa elég­te­len”, van ugyan­is kö­zös el­len­ség: a tö­rök.

Kő­sze­ghy Pé­ter társadalom- és er­kölcs­tör­té­ne­ti ta­nul­má­nya egy ki­vé­te­les for­rás­ér­ték­kel bíró, 18. szá­za­di per­anya­got is­mer­tet: en­nek egyik fő­sze­rep­lő­je az a Kru­csai Já­nos, aki a per­ben el­ítél­te­tett és ki­vé­gez­te­tett fe­le­sé­gé­nek em­lé­ké­re ál­lít­tat­ta a hí­res Krucsai-oltárt, me­lyet ma is élénk ér­dek­lő­dés övez. 2 Kő­sze­ghy tisz­táz pár ko­ráb­bi té­ve­dést és rá­mu­tat olyan kér­dé­ses he­lyek­re a per le­fo­lyá­sát il­le­tő­en, me­lyek meg­vá­la­szo­lá­sa még ma is za­var­ba­ej­tő fel­is­me­ré­sek­kel jár.

Jan­ko­vics Jó­zsef igen ter­je­del­mes ta­nul­má­nyát egy még an­nál is bő­sé­ge­sebb mel­lék­let­tel lát­ta el, el­já­rá­sa azon­ban tel­je­sen in­do­kolt és he­lyén­va­ló: a rész­ben vagy egé­szen er­dé­lyi szár­ma­zá­sú Beth­le­nek, Vayak és Du­jar­di­nek tra­gi­kus csa­lá­di tör­té­ne­te­it ki­zá­ró­lag a for­rá­sok ala­pos ta­nul­má­nyo­zá­sa után le­het­sé­ges meg­is­mer­ni. A há­rom csa­lád több szá­lon is össze­kap­cso­ló­dott egy­más­sal; Jan­ko­vics fó­kusz­ként Vay Er­zsé­bet sze­mé­lyét je­löl­te ki, s ez a vá­lasz­tás igen ter­mé­keny­nek bi­zo­nyult.

A ma­gyar ká­rom­ko­dá­sok tör­té­ne­té­nek leg­szí­ne­sebb fe­je­ze­te min­den bi­zonnyal a ku­ruc kor­ról szó­ló rész. Szent­már­to­ni Sza­bó Géza ak­ku­rá­tu­san és cif­rább­nál cif­rább pél­dák be­mu­ta­tá­sa ré­vén mu­tat­ja be a ká­rom­ko­dá­sok tör­té­ne­tét a 15. szá­zad­tól a ku­ruc kor vé­gé­ig, ki­emel­ve, hogy bár az volt az ál­ta­lá­no­san el­fo­ga­dott né­zet, hogy a ku­ruc idők­ben fel­erő­sö­dött a ká­rom­ko­dá­si kedv, még­is eb­ben a kor­ban bün­tet­ték leg­in­kább a blasz­fé­mi­át.

Vá­mos Han­na és Va­dai Ist­ván ez­út­tal ed­dig fel nem fej­tett, te­hát ugyan nem is­me­ret­len, csak épp ol­va­sat­lan ku­ruc kori kód­ira­to­kat tör fel és is­mer­tet kö­zös írá­sá­ban a nyá­jas ol­va­só­val. A ta­nul­mány ré­vén nem­csak a kód­fej­tés mű­hely­tit­ka­i­ba nyer­he­tünk be­pil­lan­tást, ha­nem an­nak tör­té­ne­té­re vo­nat­ko­zó­an is ér­té­kes ada­lé­kok­kal gaz­dag­szunk.

Csör­sz Ru­men Ist­ván egy, a Rákóczi-nótával ro­kon, a 18. szá­za­di rebellis-gravaminális ha­gyo­mány­ba tar­to­zó szö­veg­csa­lá­dot is­mer­tet, a füg­ge­lék­ben kö­zöl­ve a for­rás­szö­ve­ge­ket is. A „Nincs be­csü­le­ti a ka­to­ná­nak” va­ri­á­ló­dá­sá­nak főbb irány­vo­na­la­it és al­tí­pu­sa­it egy im­po­záns táb­lá­zat is se­gí­ti nyo­mon kö­vet­ni és el­kü­lö­ní­te­ni.

Végh Ba­lázs Béla cik­ke folk­lór­tör­té­ne­ti össze­fog­la­lás a szat­má­ri svá­bok ku­ruc kori ha­gyo­má­nya­i­ról. Az in­ter­disz­cip­li­na­ri­tást elő­tér­be he­lye­ző ta­nul­mány a szat­má­ri svá­bok kö­ré­ben gyűj­tött há­rom Rákóczi-monda ke­let­ke­zé­sé­ről és kon­ta­mi­ná­ci­ós lét­re­jöt­té­ről szól, s ar­ról, ho­gyan zaj­lott le a kul­tu­rá­lis cse­re a svá­bok és ma­gya­rok közt az 1712-es sváb be­te­le­pí­tést kö­ve­tő­en.

Haj­du Pé­ter írá­sá­val kez­dő­dik a kö­tet má­so­dik fele, mely­ben im­má­ron az ún. iro­dal­mi ku­ru­co­ké lesz az el­sőbb­ség. Nem­csak a vizs­gált kor­sza­kok közt ta­lál­ni egy ki­sebb hi­á­tust, ha­nem az ed­di­gi és ez­tán kö­vet­ke­ző ta­nul­má­nyok fel­ve­ze­té­se és sok­szor stí­lu­sa közt is: a so­ron kö­vet­ke­ző írá­sok több­sé­gé­re jel­lem­ző a szub­jek­tí­vabb fel­ve­ze­tés (a ko­rai él­mé­nyek és elő­íté­le­tek em­lí­té­se), il­let­ve a fil­mes adap­tá­ci­ók­ra való ref­lek­tá­lás.

Haj­du ta­nul­má­nyá­ban azt mu­tat­ja be, ho­gyan ár­nyal­ja Mik­száth a pró­zá­já­ban (el­ső­sor­ban A fe­ke­te vá­rosban) a kuruc–labanc di­cho­tó­mi­át: egy­részt mind­két fe­let in­kább ne­ga­tív sze­rep­lő­ként tün­te­ti fel, mint­hogy a har­cot kép­vi­se­lik a bé­kés épít­ke­zés­sel szem­ben, más­részt de­he­ro­i­zá­ló kri­ti­ká­ját is adja egy­szer­s­mind az ural­ko­dó tör­té­nel­mi nar­ra­tí­vák­nak.

Szi­lá­gyi Zsó­fia iz­gal­mas fel­adat­ra vál­lal­ko­zik ta­nul­má­nyá­ban: egy meg nem írt Móricz-regény re­konst­ru­á­lá­sá­ba kezd Mó­ricz nap­ló­ja, ku­ruc te­ma­ti­ká­jú cik­kei, ver­se és Mó­ricz Vi­rág köny­vei alap­ján. A Két­mé­te­res em­ber két­mil­lió hold­dal azon­ban so­sem ké­szült el: úgy tű­nik, Mó­ricz vé­gül nem ta­lál­ta elég ter­mé­keny­nek a fe­je­de­lem és a ku­ruc buj­do­sók vi­lá­gát ah­hoz, hogy a mű­vet meg is írja – mind­annyi­unk bá­na­tá­ra.

Ka­rá­di Zsolt a nyu­ga­tos nem­ze­dék két, egy­más­tól igen kü­lön­bö­ző ha­bi­tu­sú szer­ző­jé­nek két igen el­té­rő Mikes-recepcióját mu­tat­ja be és ha­son­lít­ja össze: míg Kosz­to­lá­nyi De­zső kis­esszé­jé­ben Mi­kes fáj­dal­mát hu­mor­ba fojt­ja, ad­dig Ju­hász Gyu­la szo­nett­jé­ben a ro­dos­tói buj­do­só ké­pé­ben a köl­tő me­lan­ko­li­kus, ha­lál­vá­ró ön­port­ré­ját fes­ti meg.

Ger­licz­ki And­rás ta­nul­má­nyá­ban azt a kér­dést jár­ja kö­rül, hogy Lacz­kó Géza Rá­kó­czi című re­gé­nye mennyi­re mi­nő­sül tör­té­nel­mi re­konst­ruk­ci­ó­nak. A kér­dé­sek, me­lyek itt fel­me­rül­nek, ter­mé­keny dis­kur­zust al­kot­nak a kö­vet­ke­ző ta­nul­mány­ban fel­ve­tett kér­dé­sek­kel, mely Bán Fri­gyes Rá­kó­czi had­nagy című film­jé­ről mint hi­te­les adap­tá­ci­ó­ról szól. Ha­mar Pé­ter is arra mu­tat rá a tör­té­nel­mi film alap­ve­tő kö­ve­tel­mé­nyei kap­csán, ami a tör­té­nel­mi re­gény­nek is kri­té­ri­u­ma: a kor­do­ku­men­tu­mok és a for­rá­sok szé­les kör­ben való fel­tá­rá­sa és be­vo­ná­sa kor­re­lál­nak a mű hi­te­les­sé­gé­nek mér­té­ké­vel.

Ta­kács Mik­lós Ady ku­ru­cos ver­se­it veti össze azok Ko­vács And­rás Ferenc-féle át­ira­ta­i­val: a vá­lasz­tott ver­sek nem­csak egy­más­sal foly­tat­nak pár­be­szé­det, ha­nem egy­szer­s­mind a ha­gyo­mányt is új­ra­ér­tel­me­zik és ak­tu­a­li­zál­ják a ben­ne fog­lalt kér­dé­se­ket.

Vé­gül, de nem utol­só sor­ban kü­lön ki­eme­len­dő és he­ve­sen üd­vöz­len­dő, hogy a kö­te­tet a szer­kesz­tő el­lát­ta egy im­po­záns kép­tár­ral, név­mu­ta­tó­val és a szer­zők rö­vid be­mu­ta­tá­sá­val. A képi anyag a szem­lél­te­tés egyik leg­ki­vá­lóbb mód­sze­re, így al­kal­ma­zá­sa min­den­fé­le­kép­pen hasz­nos­nak mu­tat­ko­zik; a név­mu­ta­tó pe­dig min­den igé­nyes tu­do­má­nyos kö­tet kö­te­le­ző ele­me – amennyi­ben szak­könyv­ként for­gat­juk e köny­vet, kü­lö­nö­sen há­lás­nak érez­zük ma­gun­kat e fi­gyel­mes­sé­gért.

Az itt is­mer­te­tett kö­tet több mint ki­vá­ló ta­nul­má­nyok­ból álló kon­fe­ren­cia­kö­tet: is­me­ret­ter­jesz­tő és szak­könyv egy­szer­re. Nem ál­lí­ta­nám, hogy aki el­ol­vas­sa, min­dent tud­ni fog a kuruc(kodó) iro­da­lom­ról, sőt: fel­te­he­tő­en több kér­dést hagy az ol­va­só­ban, mint amennyit meg­vá­la­szol. Úgy gon­do­lom azon­ban, hogy a kö­tet szer­zői fon­tos lé­pé­se­ket tet­tek afe­lé, hogy le­szá­mol­va a ro­man­ti­kus sé­mák­kal és a ha­gyo­má­nyos­nak tűnő, ám sok­szor csak év­ti­ze­dek­kel, év­szá­zad­dal ké­sőbb konst­ru­ált kép­ze­tek­kel, va­ló­sabb és hi­te­le­sebb ké­pe­ket nyújt­sa­nak a ku­ruc iro­da­lom iránt ér­dek­lő­dő ol­va­sók szá­má­ra. Aján­lom ezért nem csu­pán a ku­ruc kor ku­ta­tó­i­nak, ha­nem min­den kor­társ ku­ruc­nak és la­banc­nak.

Zusammenfassung

Ku­ru­zen­li­te­ra­tur: Stu­di­en über die Li­te­ra­tur der Ku­ruzen­ze­it und über die li­ter­aris­c­hen Ku­ru­zen, hrsg. v. Ist­ván Mercs, Nyír­egy­há­za, Zsig­mond Mó­ricz Kul­tur­zent­rum, 2013 (Mo­dus Ho­di­er­nus, 6).

Anläss­lich des dre­i­hun­dertjäh­ri­gen Jah­res­ta­ges der Ka­pi­tu­la­ti­on auf der Ebe­ne von Maj­tény und eben­falls des Frie­den von Szat­már wurde 2011 eine be­mer­kens­wer­te Kon­fer­enz in Nyír­egy­há­za ve­ran­s­tal­tet und der Ku­ru­zen­li­te­ra­tur ge­wid­met. In di­e­sen Band wurd­en die sch­rift­li­chen Vers­ionen der Vorträ­ge durch den Kon­fer­enz­ve­ran­s­tal­ter Ist­ván Mercs zu­samm­en­ge­sam­melt und vor­wi­e­gend kro­no­lo­g­isch ein­ge­ord­net. Der Ein­le­i­tung von Ág­nes R. Vár­ko­nyi fol­gen fünf­zehn aus­ge­ze­ich­ne­te Stu­di­en ei­ner­se­its über Ku­ru­zen Jesui­ter, La­ban­zen Dich­ter in Ge­fan­genschaft der Ku­ru­zen, Schimp­fen der Ku­ru­zen, Ge­heimsch­rift der Ku­ru­zen, usw., das heisst über die Ku­ru­zen­li­te­ra­tur. An­der­er­se­its sind hier auch Beiträ­ge über die so­gen­n­an­ten li­ter­aris­c­hen Ku­ru­zen mit­ge­te­ilt: das be­de­u­tet die Li­te­ra­tur der 19–20. Jahr­hun­der­te, die die Ku­ru­zen und die La­ban­zen be­han­deln, zum Be­is­pi­el die Wer­ke von Zsig­mond Mó­ricz oder Kál­mán Mik­száth. Im Band wurd­en grund­le­gen­de Fra­gen aufg­es­tellt be­zi­e­hungs­wei­se es wurde ver­sucht li­ter­aris­che Vor­ur­te­ile ab­zub­a­u­en, wes­halb ich di­e­ses Buch nicht nur den Wis­senschaft­lern, son­dern auch je­dem emp­feh­le.

No­tes:

  1. Te­re­mi nép­mon­da nyo­mán (Ma­gyar re­gék és mon­dák, Len­gyel Dé­nes mon­da­gyűj­te­mé­nye); első ki­adá­sa la­ti­nul: Szir­may An­tal, Hun­ga­ria in pa­ra­bo­lis… (1804), 74. §. Az idé­zett ado­ma köz­is­mert, ha nem is Len­gyel Dé­nes gyűj­té­sé­ből, ak­kor Jó­kai Mór vagy Es­ter­há­zy Pé­ter fel­dol­go­zá­sá­ból, l. Jó­kai Mór, Az ön­kény­ura­lom ado­mái, 1850–1858, s. a. r. Sán­dor Ist­ván, Bp., Akadémiai–Argumentum, 1992, I, 248–249. Vö. Es­ter­há­zy Pé­ter, Har­mo­nia ca­eles­tis, Első könyv, Szá­mo­zott mon­da­tok az Es­ter­há­zy csa­lád éle­té­ből, 22., Bp., Mag­ve­tő Ki­adó, 2000, 22. Es­ter­há­zy ezt a rész­le­tet több­ször is fel­dol­goz­ta, leg­utóbb az Én va­gyok a te című írá­sá­ban.
  2. L. pél­dá­ul a mi­nap tar­tott elő­adást: Ma­c­zák Ibo­lya, A nyír­bá­to­ri Krucsay-oltárról – más­ként, Bu­da­pest, So­phi­anum, 2014. ja­nu­ár 30.
No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?