Balogh Magdolna recenziója

december 27th, 2012 § 0 comments

recenzió

Mik­száth Kál­mán és kor­tár­sai: Re­gi­o­na­liz­mus a 19. szá­zad vé­gén a közép- és kelet-európai iro­dal­mak kon­tex­tu­sában. Kál­mán Mik­száth a jeho súčas­ní­ci: Re­gi­o­na­liz­mus v kon­tex­te li­te­ra­túry stre­do­eu­róps­kych ná­ro­dov na kon­ci 19. sto­ročia, szerk. / zos­ta­vi­la Si­pos Szil­via, Bra­tis­la­va, Ha­gyo­má­nyok és Ér­té­kek Pol­gá­ri Tár­su­lás – Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Kul­tú­ra Mú­ze­u­ma, 2011.

Si­pos Szil­via, a Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Kul­tú­ra Mú­ze­u­má­nak mun­ka­tár­sa kon­fe­ren­ci­át szer­ve­zett Mik­száth ha­lá­lá­nak 100. év­for­du­ló­já­ra 2010-ben Po­zsony­ban. A szlo­vák, ma­gyar, cseh és len­gyel ku­ta­tók elő­adá­sa­i­nak szer­kesz­tett vál­to­za­tát köz­li a Mik­száth Kál­mán és kor­tár­sai: Re­gi­o­na­liz­mus a 19. szá­zad vé­gén a közép- és kelet-európai iro­dal­mak kon­tex­tu­sá­ban cí­met vi­se­lő ma­gyar és szlo­vák nyel­vű kö­tet.

A re­gi­o­na­liz­mus fo­gal­ma jog­gal tűn­he­tett ki­emelt szem­pont­nak egy Mik­száth­tal fog­lal­ko­zó ta­nács­ko­zás (és kö­vet­ke­zés­kép­pen e kö­tet) té­má­ja­ként, hi­szen Mik­száth pró­zá­ja va­ló­ban ezer szál­lal kö­tő­dik a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág fel­vi­dé­ki ré­gi­ó­já­hoz. Prob­le­ma­ti­kus­nak tar­tom ugyan­ak­kor, hogy a ki­fe­je­zés je­len­té­sét a ta­nul­mány­írók még sa­ját ma­guk szá­má­ra sem ha­tá­roz­zák meg, s lé­nye­gé­ben ma­gá­tól ér­te­tő­dő fo­ga­lom­ként hasz­nál­ják, an­nak el­le­né­re, hogy a re­gi­o­na­liz­mus je­len­té­se ko­ránt­sem egy­ér­tel­mű. Az iro­da­lom­tör­té­net­ben gyak­ran egy­faj­ta ro­man­ti­kus ere­de­tű gon­dol­ko­dás­mó­dot és vi­lág­lá­tást ta­kar, amely azon a tény­sze­rű meg­ál­la­pí­tá­son ala­pul, hogy egy adott táj­nak, táj­egy­ség­nek, ter­mé­sze­ti kör­nye­zet­nek meg­van a maga erő­tel­jes ha­tá­sa az ott élő em­be­rek men­ta­li­tá­sá­ra, kul­tú­rá­já­ra és élet­for­má­já­ra. A re­gi­o­na­lis­ta író azon­ban nem éri be ennyi­vel, ha­nem a vi­dék, a táj kul­tu­szá­ra ideo­ló­gi­át épít, s az adott vi­dé­ket egy ide­a­li­zált vi­lág csu­pa po­zi­tív ér­té­ket hor­do­zó te­re­pé­nek te­szi meg, nem rit­kán szem­be­ál­lít­va a vá­rost és a vi­dé­ket, s az előb­bi bű­nös­nek te­kin­tett mo­rál­já­val és kul­tú­rá­já­val a vi­dé­ki em­ber „tisz­ta­sá­gát,” rom­lat­lan­sá­gát, er­köl­csi fö­lé­nyét ál­lít­ja szem­be.

A két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban ez a faj­ta re­gi­o­na­liz­mus az eu­ró­pai iro­da­lom­ban fő­ként a fran­cia­or­szá­gi Provance-ot ide­a­li­zá­ló, sőt mi­ti­zá­ló Jean Gio­no mű­vei nyo­mán lett is­mert. Volt en­nek Közép-Európában is meg­fe­le­lő­je: ép­pen Gio­no erő­tel­jes ha­tá­sá­ra bon­ta­ko­zott ki a szlo­vák iro­da­lom­ban az ún. li­ri­zált pró­za, ame­lyet ké­sőbb na­tu­riz­mus né­ven vett szám­ba az iro­da­lom­tör­té­net. Leg­is­mer­tebb kép­vi­se­lői közé tar­to­zott Fran­tišek Švant­ner, Dob­ros­lav Ch­ro­bák, Mar­gi­ta Fi­gu­li és L’udo Ond­re­jov.

Mik­száth ese­té­ben nyil­ván­va­ló­an nem er­ről a faj­ta re­gi­o­na­liz­mus­ról van szó, hi­szen szer­zőnk­től tá­vol állt az ide­a­li­zá­lás szán­dé­ka. Noha két­ség­te­len, hogy Mik­száth szá­mos mű­vé­nek szín­te­re a régi Ma­gyar­or­szág észa­ki, észak-keleti, ve­gyes, több­nyi­re ma­gyar és szlo­vák la­kos­sá­gú ré­gi­ó­ja, amely­hez az író szü­lő­föld­je is tar­to­zott, és az is két­ség­te­len, hogy az ott élő em­be­re­ket Mik­száth ro­kon­szenv­vel áb­rá­zol­ja. A re­gi­o­ná­lis kö­tő­dés­nek az iro­da­lom­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát eb­ben az ideo­lo­gi­kus moz­za­na­to­kat mel­lő­ző meg­kö­ze­lí­té­sé­ben vizs­gál­ja a kö­tet­ben Ala­bán Fe­renc ta­nul­má­nya, amely a táj és az em­ber kap­cso­la­tá­nak jel­leg­ze­tes­sé­ge­it tár­ja fel Mik­száth pa­lóc és szlo­vák té­má­jú no­vel­lá­i­ban. Ér­de­kes a Mik­száth Ga­val­lé­rokját is új­ra­for­dí­tó Ka­rol Wla­chovsz­ky írá­sa: in­for­ma­tí­vak eti­mo­ló­gi­ai fej­te­ge­té­sei az ere­de­ti­leg a ku­no­kat je­lö­lő ’pa­lóc’ nép­ne­vünk szláv (orosz és len­gyel) ere­de­té­ről, va­la­mint en­nek nyo­ma­i­ról a mai szlo­vák hely­ség­ne­vek­ben. Wla­chovsz­ky Mik­száth Felföld‑, Felvidék-értelmezését a ko­ra­be­li és a mai et­nog­rá­fi­ai, po­li­ti­kai, köz­nyel­vi szó­hasz­ná­la­tot össze­vet­ve ma­gya­ráz­za. Elem­zé­sei azt bi­zo­nyít­ják, hogy Mik­száth nem ha­tá­roz­ta meg pon­to­san az ál­ta­la Fel­föld­nek ne­ve­zett vi­dék ki­ter­je­dé­sét, és nem is te­kin­tet­te a szó­ban for­gó te­rü­le­tet ki­zá­ró­lag szlo­vák ré­gi­ó­nak, ugyan­ak­kor a vi­dék meg­ha­tá­ro­zó ele­me a szlo­vák nép volt szá­má­ra. Mik­száth Pa­lóc­föld­je és Fel­föld­je Wla­chovsz­ky sze­rint egy­aránt mi­ti­zált, fik­tív táj, mint aho­gyan fik­tív a pa­lóc és a tót nép is ab­ban a meg­kö­ze­lí­tés­ben, aho­gyan a Mikszáth-művekben meg­je­le­nik, s mint ilyen, ál­ta­lá­no­sít­ha­tó egy et­ni­kai je­len­ség kul­tu­rá­lis je­len­ség­gé ala­ku­lá­sá­nak le­nyo­ma­ta­ként.

Wla­chovsz­kyé­hoz ha­son­ló nyom­vo­na­lon ha­lad Pe­ter Kaša gon­do­lat­me­ne­te is, aki Sá­ros me­gye tár­sa­dal­mi, et­ni­kai és nyel­vi vi­szo­nya­i­nak 19. szá­zad végi té­nye­it veti össze a Ga­val­lé­rokban áb­rá­zol­tak­kal: fel­vil­lant­ja a sá­ro­si al­ré­gió sok­szí­nű kul­tu­rá­lis ar­cu­la­tá­nak vál­to­zó és ál­lan­dó ele­me­it. Pe­ter Kaša el­ső­sor­ban a magyarosítás–elmagyarosodás je­len­sé­gét, és a fo­lya­mat­nak a szlo­vák köz­ne­me­si ré­teg éle­té­re gya­ko­rolt ha­tá­sát vizs­gál­ja pár­hu­za­mo­san az élet­ben és az iro­da­lom­ban. Ta­nul­má­nyá­nak fő mon­dan­dó­ja arra a for­du­lat­ra he­lye­zi a hang­súlyt, amely­nek nyo­mán (a mil­len­ni­u­mi eu­fó­ria el­múl­tá­val) a szlo­vák nem­ze­ti ön­tu­dat egy­re in­kább meg­erő­sö­dött Sá­ros­ban.

Re­gi­o­ná­lis és nem­ze­ti iro­da­lom össze­füg­gé­sé­nek a kö­tet szű­kebb té­má­já­tól tá­vo­labb eső, de igen ér­de­kes as­pek­tu­sát tár­gyal­ja Mi­lan Žitny ta­nul­má­nya The­o­dor Storm (1817–1888) a né­met és a dán kul­tú­ra ha­tár­mezs­gyé­jén cím­mel. Žitny a Storm-kutatás egy so­ká­ig po­li­ti­kai okok­ból el­ha­nya­golt te­rü­le­tét vizs­gál­ja. A né­met irodalomtörténet-írásban ko­ráb­ban ten­den­ci­ó­zu­san el­hall­gat­ták Storm dán kul­tu­rá­lis kö­tő­dé­sit, pe­dig a so­ká­ig dán fenn­ha­tó­ság alatt álló Schleswig-Holsteinben élő Storm­ra (aho­gyan az újabb ku­ta­tá­sok is hang­sú­lyoz­zák) erő­sen ha­tott a dán kul­tú­ra. A ta­nul­mány szer­ző­je meg­koc­káz­tat­ja azt a fel­té­te­le­zést, hogy a ún. dán köl­tői re­a­liz­mus Storm mű­ve­in ke­resz­tül gya­ko­rolt ha­tást a né­met re­a­liz­mus köl­tői irá­nyá­ra.

Né­meth Zol­tán a re­gi­o­na­liz­mus és a ká­non össze­füg­gé­sé­nek kér­dé­sé­ből in­dul ki. A re­gi­o­ná­lis pró­za­iro­da­lom va­ri­án­sai a ma­gyar iro­da­lom­ban című ta­nul­má­nya a kor­társ szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom pél­dái alap­ján meg­győ­ző­en ér­vel amel­lett, hogy nem lé­te­zik olyan spe­ci­fi­kus lá­tás­mód vagy re­gi­o­ná­lis kö­tött­ség, amely va­la­mi­fé­le ál­ta­lá­nos sa­já­tos­ság­ként kap­csol­ná össze egy adott ré­gió iro­dal­mát: a szö­ve­gek ezt nem tá­maszt­ják alá, szá­mos olyan mű­al­ko­tá­sa van a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom­nak, amely ép­pen­ség­gel tá­vol tart ma­gá­tól min­den­faj­ta re­gi­o­ná­lis po­zí­ci­ót. Má­sutt kell ke­res­ni a mik­szá­thi anek­do­ti­kus szer­kesz­tés­mód és a re­gi­o­ná­lis szem­lé­let örök­sé­gé­nek al­ko­tó új­ra­fel­hasz­ná­lá­sát, po­é­ti­kai újí­tá­sát: a szer­ző sze­rint a Bár­ka fo­lyó­irat szer­zői kö­ré­ben. Kiss Ottó, Gre­csó Krisz­ti­án és Kiss Lász­ló ho­zott lét­re olyan új, re­gi­o­ná­lis pró­zai köz­nyel­vet, amely fel­fog­ha­tó a mik­szá­thi szö­ve­gek­kel foly­ta­tott in­ter­tex­tu­á­lis dia­ló­gus­ként. A ta­nul­mány konk­lú­zi­ó­ja sze­rint „[a] Bárka-kör tag­ja­i­nak […] úgy si­ke­rült új­ra­ír­nia és új­ra­ér­tel­mez­nie a ma­gyar pró­za­ha­gyo­mányt, hogy egy au­ten­ti­kus poszt­mo­dern nyelv­hasz­ná­lat ál­tal je­lent meg al­ko­tá­sa­ik­ban anek­do­tiz­mus és re­gi­o­na­liz­mus: a Krúdy-féle nosz­tal­gia, az ör­ké­nyi gro­teszk, a Darvasi-féle lí­ra­i­ság és a hra­ba­li mo­no­lóg ke­ve­re­dik szö­ve­ge­ik­ben a mik­szá­thi anek­do­tá­val. A há­rom szer­ző or­szá­gos je­len­tő­sé­gű si­ke­rei, dí­jai arra utal­nak, hogy mind a re­gi­o­na­liz­mus, mind a mik­szá­thi anek­do­tiz­mus fe­lől meg­újít­ha­tó­nak lát­szik a ma­gyar pró­za­ha­gyo­mány.” (23)

A ta­nul­má­nyok má­sik cso­port­ja a kom­pa­ra­tisz­ti­ka te­rü­le­tén mo­zog. Ha­gyo­má­nyos mo­tí­vum­ku­ta­tás­sal kö­ze­lít Mik­száth­hoz a szer­ző len­gyel­ség­ké­pét, pró­zá­ja len­gyel mo­tí­vu­ma­it fel­vá­zo­ló Csil­la Gi­zińs­ka a Kí­sér­tet Lub­lón, a Besz­ter­ce ost­ro­ma és né­hány el­be­szé­lés alap­ján, össze­vet­ve az azok­ban ki­raj­zo­ló­dó len­gyel­ség­ké­pet a pub­li­cisz­ti­kai írá­sok­ban kör­vo­na­la­zó­dó­val.

Több ta­nul­mány kí­sér­le­te­zik ti­po­ló­gi­ai össze­ve­tés­sel: Mik­száth pró­zá­já­nak pár­hu­za­ma­it ke­re­si a közép-európai iro­dal­mak­ban (a szlo­vák, a len­gyel és a cseh iro­da­lom ke­rül szó­ba egy-egy ta­nul­mány ere­jé­ig). Si­mo­na Kol­ma­no­vá A jó pa­ló­cok és a šu­ma­vai ho­rá­lok című ta­nul­má­nya a 19–20. szá­zad for­du­ló­já­nak cseh re­gi­o­na­lis­ta iro­dal­má­ból Karel Klos­ter­mannt, egy má­sod­vo­nal­be­li cseh írót emel ki, s no­vel­lá­i­nak be­mu­ta­tá­sá­val meg­győ­ző­en bi­zo­nyít­ja, hogy a su­ma­vai cseh–német ve­gyes vi­dék író­já­nak vi­lág­lá­tá­sa és po­é­ti­ká­ja leg­alább két szem­pont­ból – az em­be­ri­es­ség meg­fo­gal­ma­zá­sá­nak mód­ja, va­la­mint az em­ber és a ter­mé­szet szo­ros kap­cso­la­tá­nak be­mu­ta­tá­sa te­kin­te­té­ben – jog­gal ha­son­lít­ha­tó Mik­száth­hoz.

Ami a szlo­vák iro­dal­mat il­le­ti, már ko­ráb­ban is is­mert volt (egye­bek közt Kiss Gy. Csa­ba írá­sa­i­ból, aki­nek meg­ál­la­pí­tá­sa­it Du­sík Ani­kó re­cep­ció­tör­té­ne­ti ta­nul­má­nya idé­zi), hogy Mik­száth po­é­ti­ká­ját és vi­lág­lá­tá­sát nem annyi­ra a kor­tár­sai kö­zött, in­kább a szlo­vák iro­da­lom ké­sőb­bi kor­sza­ká­nak írói kö­ré­ben kell ke­res­ni. Kiss Gy. Csa­ba an­nak ide­jén Mar­tin Ku­kučínt és J. G. Taj­ovs­kyt em­le­get­te Mik­száth le­het­sé­ges szlo­vák ro­ko­na­i­ként. Dana Huč­ko­vá a kö­tet­be­li ta­nul­má­nyá­ban új kap­cso­ló­dá­si pon­to­kat igyek­szik ta­lál­ni a szlo­vák iro­da­lom­ban, el­ső­sor­ban La­dis­lav Ná­daši (Jégé) (1866–1940) és Jan­ko Je­sens­ky (1875–1945) vá­ro­si kör­nye­zet­ben ját­szó­dó pró­zai mun­ká­it véve gór­cső alá, úgy, hogy ki­tér rö­vi­den az előz­mé­nyek­re, a 19. szá­zad harmincas–hatvanas éve­i­nek sza­ti­ri­kus mű­ve­i­re is. A mű­vek a ne­me­si pri­vi­lé­gi­u­ma­ik­kal együtt ta­la­ju­kat vesz­tő köz­ne­mes­ség szel­le­mi és anya­gi ha­nyat­lá­sát mu­tat­ják be. A kis­vá­ro­si éle­tet iro­ni­ku­san áb­rá­zo­ló Vy­hody spo­ločens­ké­ho ži­vo­ta (A tár­sa­dal­mi élet elő­nyei) című Jégé-opus (1889) és Je­sens­ky Ma­lom­ests­ké roz­práv­ky (Kis­vá­ro­si me­sék) (1913) című kis­re­gé­nyei pa­ro­disz­ti­kus ké­pet ad­nak a kis­vá­ro­si lét visszás­sá­ga­i­ról, és ka­ri­ka­tú­ra­sze­rű­en mu­tat­ják be a kis­vá­ro­sok jel­leg­ze­tes fi­gu­rá­it. Je­sens­ky nem­csak az em­be­ri gyar­ló­sá­got fi­gu­ráz­za ki alak­ja­ik­ban, ha­nem a pa­te­ti­kus jel­sza­va­kat han­goz­ta­tó nem­ze­ti ideo­ló­gia idő­sze­rűt­len­sé­gét és ha­mis­sá­gát is, rá­adá­sul nem­zet­kri­ti­kus­ként a szlo­vák­ság hi­bá­it ál­lít­ja pel­len­gér­re, mi­köz­ben ha­tá­ro­zot­tan szem­be­megy a ma­gyar­el­le­nes kor­han­gu­lat­tal.

A kom­pa­ra­tisz­ti­kai elem­zés ér­tel­mé­nek ala­pos fél­re­ér­té­sét pél­dáz­za Elż­bi­e­ta Sza­wer­do ta­nul­má­nya. A len­gyel szer­ző Bo­lesław Prus A bábu című re­gé­nyé­ben ke­re­si (és per­sze meg is ta­lál­ja) Mik­száth Nosztyjá­nak len­gyel pár­hu­za­ma­it a jel­leg­ze­tes ne­me­si fi­gu­rák raj­zá­ban. Azt hi­szem, a ta­nul­mány szer­ző­je nem ve­szi fi­gye­lem­be azt az alap­ve­tő fon­tos­sá­gú tényt, hogy a len­gyel iro­da­lom hely­ze­te a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben alap­ve­tő­en tért el a ma­gyar iro­da­lo­mé­tól (ami­nek hát­te­ré­ben tör­té­nel­mi hely­ze­tük kü­lön­bö­ző­sé­ge hú­zó­dott meg). Noha a re­a­liz­mus tár­sa­da­lom­kri­ti­kai as­pek­tu­sá­nak mind­két iro­da­lom­ban sze­re­pe volt, ez gyö­ke­re­sen más szer­ke­ze­tek­ben va­ló­sult meg. A mik­szá­thi hu­mor és iró­nia szin­te tel­je­sen hi­ány­zik nem­hogy az össze­ha­son­lí­tás­ra ki­vá­lasz­tott re­gény­ből, de a kor­szak, a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­nek egész len­gyel iro­dal­má­ból is, amely – aho­gyan Prus re­gé­nye is – min­de­nes­tül a nem­ze­ti ügyet kí­ván­ta szol­gál­ni, s mint ilyen, szel­le­mé­ben is, hang­vé­te­lé­ben is vé­re­sen ko­moly, ezért nem ál­lít­ha­tó pár­hu­zam­ba a mik­szá­thi sza­ti­ri­kus, iro­ni­kus tár­sa­da­lom­kri­ti­ká­val. Az, hogy még­is pár­hu­za­mo­kat fe­dez­het fel a szer­ző a Noszty és A bábu alak­jai kö­zött, an­nak tud­ha­tó be, hogy – mint a re­a­lis­ta mű­vek ál­ta­lá­ban – ez a két re­gény is a jól fel­is­mer­he­tő és kö­rül­ír­ha­tó, a kor­ban e vi­dé­ke­ken gyak­ran elő­for­du­ló tár­sa­dal­mi tí­pu­so­kat vo­nul­tat­ja fel, ezek egy­más mel­lé he­lye­zé­sét azon­ban nem te­kint­het­jük va­ló­di ti­po­ló­gi­ai pár­hu­zam­nak. Könnyen es­het ef­faj­ta csap­dá­ba, aki kom­pa­ra­tisz­ti­kai elő­kép­zett­ség nél­kül kezd ha­son­ló mun­ká­hoz, és nem gon­dol­ko­dik el azon, mi is va­ló­já­ban az össze­ve­tés ér­tel­me, és hol hú­zód­nak a ha­tá­rai, plá­ne, ha nem is tá­jé­ko­zó­dik kel­lő kö­rül­te­kin­tés­sel a szak­iro­da­lom­ban (saj­nos ezt pél­dáz­za az em­lí­tett ta­nul­mány is, amely­nek hi­vat­ko­zá­sai jócs­kán el­avul­tak (s nem­csak a ma­gyar, de meg­le­pő mó­don a len­gyel szak­iro­dal­mi hi­vat­ko­zá­sai is, ami an­nál is meg­le­pőbb, mi­vel Prus­ról az utób­bi év­ti­ze­dek­ben szá­mos, új szem­pon­tot is fel­ve­tő, fon­tos szak­mun­ka je­lent meg Len­gyel­or­szág­ban.)

Egy erő­tel­je­sebb szer­kesz­tői be­avat­ko­zás ezt a prob­lé­mát épp­úgy ki­kü­szö­böl­het­te vol­na, mint aho­gyan ala­po­sabb egyez­te­tés­sel azt a ter­mi­no­ló­gi­ai zűr­za­vart is meg le­he­tett vol­na szün­tet­ni, amely az itt tár­gyalt nem­ze­ti iro­da­lom­tör­té­ne­tek, ill. tör­té­net­írá­sok el­té­rő fo­ga­lom­hasz­ná­la­tá­ból ered. Ilyen pl. a len­gyel po­zi­ti­viz­mus szak­szó al­kal­ma­zá­sa (amellyel a len­gyel irodalomtörténet-írás ha­gyo­má­nyo­san a 19. szá­za­di re­a­lis­ta és na­tu­ra­lis­ta iro­dal­mat je­lö­li), vagy a Mikszáth-művek ese­té­ben na­gyon fon­tos dzsent­ri, ne­mes­ség, köz­ne­mes­ség he­lyén álló szlo­vák ze­manst­vo (kis­ne­mes­ség, kur­ta­ne­mes­ség) és ze­mi­anst­vo, sl’achta (ne­mes­ség) sza­vak hasz­ná­la­ta.

Alig­ha­nem so­kat emelt vol­na a kö­tet nyel­vi és szak­mai szín­vo­na­lán egy jó ma­gyar lek­tor: a szlo­vák szö­ve­gek ma­gyar for­dí­tá­sa ugyan­is hem­zseg az ér­te­lem­za­va­ró hi­bák­tól. Ezek­ből csu­pán egyet, a ta­lán leg­sú­lyo­sabb fél­re­for­dí­tást emel­ném itt ki Dana Huč­ko­vá ta­nul­má­nyá­nak ma­gyar for­dí­tá­sá­ból. Vi­lá­gos, hogy a szlo­vák ere­de­ti­ben a „pi­ka­resk­nost’ a kar­ne­va­li­zá­cia ze­mi­ans­ké­ho sta­vu” szó­kap­cso­lat a „köz­ne­mes­ség hely­ze­té­nek pi­ka­reszk és kar­ne­vá­li áb­rá­zo­lá­sát” je­len­ti, nem pe­dig azt, ami a ma­gyar szö­veg­ben áll („a ne­mes­ség pi­káns és hu­mo­ros tra­dí­ci­ó­ja” – 101). A to­váb­bi for­dí­tá­si hi­bák tag­la­lá­sá­tól itt most el­te­kin­te­nék.

A kö­tet itt jel­zett hi­bái el­le­né­re is ta­nul­sá­gos ol­vas­mány: aho­gyan ta­lán a fen­ti is­mer­te­tés­ből is ki­de­rült, a 10 ta­nul­mány több­sé­ge ki­mon­dot­tan ér­de­kes, gon­do­lat­éb­resz­tő. Az itt érin­tett kér­dé­sek kö­zül nem egy to­vább­gon­do­lás­ra ér­de­mes, ezért fel­tét­le­nül aján­lom azok­nak, akik Mik­száth mű­ve­i­nek re­gi­o­ná­lis kon­tex­tu­sá­val kí­ván­nak fog­lal­koz­ni.

Summary

The re­cent book is an edi­ted vers­ion of lec­tu­res, which were read on a con­fe­ren­ce on the oc­cas­ion of 100th an­ni­ver­sary of the birth of Kál­mán Mik­száth. The bi­lin­gu­al book is edi­ted by Szil­via Si­pos, and con­ta­ins 10 stu­di­es of Slo­vak, Hun­ga­ri­an, Cz­ech and Po­lish scho­lars.

The­re will be two ma­jor is­sues in the book to be tit­led Kál­mán Mik­száth and his con­tem­por­ari­es. Re­gi­o­nal­ism at the end of the 19th cent­ury in con­text of East Cent­ral Euro­pe­an Li­te­ra­tu­re. The first the­me is the re­gi­o­nal­ism, which se­emed to be an ade­qua­te as­pect of a book in con­nec­ti­on with Mik­száth, who ’s work was in­tertwi­ned in many ways with people and cul­tu­re of the Northern/Northeastern part of old Hun­gary, the so-called „Fel­vi­dék.” It se­emes to be prob­le­ma­tic that the aut­hors use the term „re­gi­o­nal­ism” as if it were imp­li­cit, alt­ho­ugh the term has a li­mi­ted sen­se in the li­ter­ary his­to­ry of a cert­ain trend of ro­man­tic ori­gin, and has noth­ing com­mon with the re­gi­o­nal­ism of Mik­száth. The Hun­ga­ri­an writer pre­sen­ted in his work the people of the Nor­t­hern re­gi­on wit­ho­ut ide­a­li­sa­ti­on, but with warmth and sim­pa­thy. As one of the aut­hors emp­has­i­zes this re­gi­on in Mikszáth’s fic­ti­on is not a real, but a myt­hi­cal world. More stu­di­es deal with the con­nec­ti­on of the re­gi­o­nal­ism and the na­ti­o­nal li­te­ra­tu­re as a whole, or as a ca­no­ni­cal one/canon. The ot­her gro­up of stu­di­es deal with com­pa­ra­ive as­pects of Mikszáth’s work. The aut­hors lo­o­king for pa­ral­lels of Mikszáth’s work in the Po­lish, Cz­ech and Slo­vak li­te­ra­tu­re. Alt­ho­ugh the­re are many prob­lems of trans­lat­ing and us­ing of terms, which ari­ses from the dif­fe­rent us­ing of term in dif­fe­rent li­ter­ary hist­ori­es. The sol­ving of this prob­lem wo­uld be a more strong edi­to­ri­al in­ter­vent­ion to the texts. As­i­de from this the book cont­nets many thought-provoking stu­di­es and the­re­fo­re is worth of read­ing.

No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?