recenzió

Rácz Ildikó Mária. A lét és a szerelem szentsége. Ivan Bunyin művészi világképe. Budapest: L’Harmattan, 2020.

Az orosz irodalom első Nobel-díja Ivan Bunyin nevéhez kötődik. Az elismerést 1933-ban az orosz klasszikus prózai hagyományok folytatásáért ítélték oda az emigrációban élő írónak. Noha az orosz irodalom utolsó klasszikusának nevezett Bunyin jelentős életművet hagyott hátra, népszerűsége és ismertsége hazáján kívül nem vetekszik a 19. század nagyjaival. Ahogy Európa más részein, úgy Magyarországon is csak kevesen ismerik ma Bunyin műveit és munkásságát, életművéről pedig még nem született magyar nyelvű monográfia. Ezt a hiányt pótolja Rácz Ildikó munkája. A lét és a szerelem szentsége. Ivan Bunyin művészi világképe című könyv egyrészt bevezet Bunyin alkotásfilozófiájába, művészi világába és prózapoétikájába, másrészt felvázolja azt a kultúr- és eszmetörténeti kontextust, amelyben az író művei megszülettek, harmadrészt pedig a gördülékenyen fordított szakirodalmi idézetek és hivatkozások segítségével képet alkothatunk a napjainkra új lendületet nyerő Bunyin-kutatás főbb irányairól.

Bunyin életének és munkásságának tudományos feldolgozását kezdetben megnehezítette az a tény, hogy az író hagyatéka szétszórva, különböző országokban volt csak fellelhető. Az emigrációs időszak anyagai például Leedsbe, az egyetem könyvtárának orosz archívumába kerültek. Ugyanakkor az olvadás időszakában a Szovjetunióban már nem volt tiltott Bunyin műveinek publikálása és kutatása. 1956-ban például elkészült egy ötkötetes Bunyin összegyűjtött művei kiadás, majd 1967-ben megjelent a Bunyin-kutatás vezéralakjának, A. Baborekónak a monográfiája. Az életmű tudományos vizsgálata a kilencvenes évektől élénkült újra meg, igaz, azóta sem készült el az író műveinek kritikai kiadása, művészi öröksége még csak különböző teljességű gyűjteményes kötetekben található meg. Természetesen Bunyin életének meghatározó helyszínein (Moszkva, Jelec, Tambov, Orjol, Lipeck) jelentős kutatói központok alakultak ki, ahol a fellelhető levéltári anyagok alapján komoly kritikai-bibliográfiai kutatások kezdődtek. Ezek eredményei fontos monográfiákban (V. Afanaszjev, A. Baboreko, J. Malcev, O. Mihajlov, Sz. Morozov, L. Szmirnova könyvei) jelentek meg, valamint egyre több, Bunyin munkásságának életrajzi vonatkozásait megvilágító, az író körüli emigráns szellemi környezet rekonstruálásához is alapvető forrásként szolgáló visszaemlékezés és levelezés látott napvilágot. A források sorát a bunyini naplók is bővítik. Köztudott, hogy az író egész életében készített feljegyzéseket, ezek tudományos igényű feldolgozása nemcsak a pályakép megrajzolásában segít, hanem a művészetre, alkotása vonatkozó metatextusok lehetővé teszik az alkotói elvek és a megvalósult alkotások poétikájának összevetését.

A Bunyin-kutatás egyik fontos eseménye volt, hogy 2001-ben Szentpéterváron kiadták az I. A. Bunyin: pro et contra (Ivan Bunyin egyénisége és munkássága orosz és külföldi gondolkodók és kutatók értékelésében) (И. А. Бунин: pro et contra (Личность и творчество Ивана Бунина в оценке русских и зарубежных мыслителей и исследователей) című kötet, mely egyrészt áttekintés ad az első kritikáktól a könyv megjelenéséig tartó időszak szakirodalmából, másrészt   tartalmaz egy 2229 tételből álló terjedelmes bibliográfiát. Ennek egyik összeállítója, T. Dvinyjatyina a szerzője egy kétkötetes monográfiának. A 2020-ban megjelent könyv az első átfogó Bunyin-életrajznak tekinthető, melyben a szerző részletesen feldolgozza az ún. párizsi archívum eddig kevéssé ismert dokumentumait is. A textológiai kutatásoknak köszönhetően folyamatban van egy kritikai-annotált digitális életműkiadás, amely filológiai pontossággal szeretné rekonstruálni Bunyin alkotásainak különböző szövegváltozatait. Az Akadémiai Bunyin weboldal (http://ivbunin.ru) egy olyan kutatási projekt, amelynek célja, hogy egy alapvető bázist hozzon létre az író életének és munkásságának tudományos kutatásához, valamint elvégezze a szükséges szövegkritikai és forráskutatási munkát és gyűjtse az orosz irodalom klasszikusával kapcsolatos eseményeket, információkat.

A Bunyin-szakirodalom az életrajz módszeres kutatása, a különböző helyeken található hagyatékok, archívumok bibliográfiai feldolgozása mellett részletesen foglalkozik az író irodalmi kapcsolatainak, a történelmi-kulturális kontextusnak a feltárásával, valamint a különböző reminiszcenciák, allúziók, intertextusok keresésével. A gyakran vizsgált kérdések közé tartoznak a szerző alkotói világszemléletének problémái, a szövegeiben jelen lévő különböző vallási, morális-filozófiai tanítások mibenléte. Emellett természetesen a kortárs kutatásokban fontos szerephez jut a bunyini próza poétikájának, az egyes művek narratív szerkezetének, időkezelésének, nézőpontváltásainak elemzése, műveinek képi világával, tematikus és motivikus vizsgálatával, a műfajiság kérdéseivel, alkotásainak intertextuális vonatkozásaival való foglalkozás.

Rácz Ildikó 2020-ban megjelent A lét és a szerelem szentsége című könyve szervesen kapcsolódik ezekhez a fent ismertetett kutatási irányokhoz. A szerző a magyarországi Bunyin-kutatás meghatározó és elkötelezett képviselője, filozófiai, eszmetörténeti, etikai-esztétikai problémákat aktualizáló monográfiájának jelentőségét az is alátámasztja, hogy munkája, illetve annak egyes részei mind oroszul (Душа обретает плоть. Иван Бунин «Жизнь Арсеньева» Москва, 2021; Иван Бунин. Таинство любви и бытия. Москва, 2022) mind franciául (L’âme prend corps. Ivan Bounine : La Vie d’Arséniev. Paris, 2022) napvilágot láttak.

Rácz Ildikó, ahogy arra az előszóban is rámutat, Bunyin szinkretikus létszemléletéből kiindulva az író művészi világképének, alkotásfilozófiájának megragadásra törekszik interdiszciplináris megközelítésben. A monográfia címe A lét és a szerelem szentsége egyszerre utal Bunyin egyik fontos művére, A szerelem szentségére és a lét, az élet, a természet és a szerelem misztikus-ontológiai összekapcsolódására, amely a szerző értelmezésében Bunyin prózájának lényegi vonásai közé tartozik.

Az öt részből álló könyvben az egyes fejezetek más-más aspektusból közelítenek az életmű egyes darabjaihoz. Az első fejezetek Bunyin életrajzának meghatározó eseményeit és irodalomtörténeti helyét mutatják be, külön figyelmet szentelve a klasszikus orosz elődökkel való kapcsolatának. A klasszikus orosz prózai hagyomány átörökítése című első rész egy, a szakirodalomban is sokszor tárgyalt kérdéskört vizsgál, azt, hogy milyen szerepe van a 19. századi orosz irodalmi örökségnek Bunyin alkotásaiban. Rácz Ildikó Turgenyev, Csehov és Tyutcsev hatását elemző írása érzékletesen mutatja be, miként kapcsolódik Bunyin a realista hagyományhoz, egyúttal miként is lép túl rajta. Bunyin prózájának és Tyutcsev költői világának, filozófiai lírájának összefüggéseit vizsgálva meggyőzően mutatja ki a két alkotó világlátásának rokon vonásait. E párhuzam alapja az a dualizmus, amely a természet látható szépsége mögött rejtett irracionális, romboló erők jelenlétét is feltételezi. A szerző Tyutcsev természetlírájának tovább élését és a csehovi kisepikai formák bunyini adaptációját elemezve nem csupán hatásvizsgálatot végez, hanem filozófiai és esztétikai különbségek kimutatására is törekszik. Így például kiemeli, hogy míg Csehov világában a kérdések többnyire erkölcsi természetűek, addig Bunyin művészete ezeket kozmikus dimenzióba emeli.

Rácz Ildikó multidiszciplináris megközelítésében szerepet kapnak az életrajzi elemek, a hatástörténet, Bunyin önéletrajzi vagy publicisztikai jellegű szövegei és a Bunyin-kutatás mérvadó képviselőinek a meglátásai, de egyúttal a bunyini próza poétikájának mélyebb elemzésére is vállalkozik, így olvashatunk eszmei-stilisztikai, valamint képi, motivikus és kompozicionális sajátosságokról is.

Hasonló megoldással találkozunk a következő részben: Rácz Ildikó egyrészt a bunyini naplóbejegyzések segítségével rekonstruálja az író keleti utazásainak (1903 Törökország, 1907 az arab Kelet, 1911 Ceylon) élményeit, másrészt rámutat arra, hogy az átéltek, tapasztaltak miként reprezentálódnak az egyes szövegek tematikus és motivikus szintjein. A Filozófiai eszmerendszerek találkozása című fejezetben a szerző sorra veszi azokat a gondolatrendszereket, amelyek nagy hatással voltak Bunyin világképére, létszemléletére, valamint tematikusan és poétikailag megtermékenyítették a bunyini művészetet. Ezek közé tartozik például a buddhizmus, a judaizmus, a szúfizmus, a zoroasztrizmus, a hinduizmus és az őskereszténység. Rácz Ildikó külön alfejezetben foglalkozik a tolsztojanizmus kérdéskörével. A szerző naplórészletekre, levelekre, visszaemlékezésekre támaszkodva részletesen bemutatja Bunyin Tolsztoj-képének alakulását, különösen nagy figyelmet szentelve a Tolsztoj megszabadulása (Освобождение Толстого) című könyvnek. Bunyin ebben a munkájában megszabadulásként, mégpedig a haláltól való megszabadulásként értelmezi Tolsztoj szökését. Bunyin sok tekintetben folytatója, más szempontból viszont tudatos kritikusa Tolsztoj etikai és vallásfilozófiai téziseinek. A monográfia ezen része is jól illeszkedik a Bunyin-kutatás nemzetközi irányaihoz, a vallásfilozófiai és eszmetörténeti aspektusok vizsgálatához.

Az egész monográfiára jellemző, hogy az átfogó, az életmű egészére vonatkozó általánosító megállapítások mindig szoros szövegolvasatokkal fonódnak össze. Azt is megfigyelhetjük ugyanakkor, hogy a szerző nem törekszik az egyes művek minden vonatkozására kiterjedő elemzésre, inkább egy-egy szempont mentén interpretálja az adott Bunyin-alkotást. Emiatt vannak olyan művek (köztük A San Franciscó-i úr, A szerelem szentsége, Az éjszaka, Csang álmai, Testvérek), amelyek többször is előkerülnek a monográfiában, azonban mindig újabb és újabb viszonyrendszerbe állítódnak. Így például az egyik legtöbbször értelmezett emblematikus Bunyin-mű, A San Franciscó-i úr című elbeszélés először a tolsztoji és tyutcsevi tradíció jelenléte miatt említődik meg, majd Kelet és Nyugat ontológiai és kulturális szembenállása okán. Rácz Ildikó ezeket a duális oppozíciókat, dichotómiákat mutatja be mind szerkezeti, mind filozófiai/eszmei síkon.

A szerelem nyelvtanától a szerelem szentségéig című harmadik rész középpontjában a bunyini szerelemértelmezés kérdésköre áll, melynek számos vetületével megismerkedhet az olvasó. A bunyini szerelemfelfogás szintén kulturális kontextusba ágyazottan jelenik meg, így szó esik Vlagyimir Szolovjov szerelemfilozófiájáról, az Örök Asszonyi ideáljáról, az archetípusokról, a tudattalan szerepéről. Erósz és Thanatosz alapvető ösztönpárja Bunyin prózájában is tetten érhető. A mélylélektani megközelítés a következő fejezetben (A szerelem mint létértelmezés) is hangsúlyos, a szerző olyan műveket értelmezve vizsgálja a lélektani folyamatokat, mint A szerelem szentsége című kisregény, a Jelagin zászlós ügye, valamint a Sötét fasor novellafüzér szövegei. Az értelmezés során Rácz Ildikó nyomon követi azokat az alkotásfilozófiai, strukturális és poétikai változásokat, melyek jól megragadhatóak a bunyini szerelmi prózában, az 1920-as években keletkezett írásokban. A szerelem olyan erő Bunyin világában, amely mindent áthat és elnyel, ez jelenti az igazi, autentikus, teljes létezést. A pszichoanalízis fogalmainak alkalmazása, a lélektani megközelítés jól illeszkedik ahhoz a diskurzushoz, amely a tudattalan, az emberi sors irracionalitása és a misztikus világértelmezés kapcsolatát vizsgálja Bunyin műveiben. A szerelem működésmódjának feltárásában a pszichoanalízis mellett a természettudomány legújabb felfedezései is megjelennek.

Ahogy a monográfia műelemzései is bizonyítják, a bunyini létszemlélet és művészi poétika fundamentuma az élet felfokozott érzékelése. Bunyin szövegeiben a látvány, az illatok és a hangok különleges szerepet játszanak. Az érzékelés kultusza, az észlelés kitágulása, az átlényegült tudatállapot, a minden létező egységének eksztatikus megtapasztalása pedig számos vonásában emlékeztet a nabokovi világszemlélet legfontosabb sajátosságára, a kozmikus szinkronizációra. Ezt a fogalmat egyébként Rácz Ildikó is használja Bunyinnal kapcsolatban. De tematikus szinten is számos párhuzam fedezhető fel a két alkotó között, elég, ha csak az elveszetett boldogság, az alkotás, a halál és az emlékezet témáját említjük. Bár a monográfia szerzője csak érintőlegesen tér ki ezekre az egybecsengésekre, megállapításai jó kiindulópontját képezhetik egy mélyebb, alkotásfilozófiai és prózapoétikai azonosságokat és különbségeket kimutató összevetésnek.

Rácz Ildikó nagy figyelmet szentel az emlékezet működésének, hiszen Bunyin művészi világa az emlékezet problémája köré szerveződik. Ezt vizsgálja az életmű kitüntetett darabjaként számon tartott Arszenyev élete című regényben, mely 1927 és 33 között íródott. A mű keletkezéstörténetét részletesen tárgyalja az Önvallomás vagy művészregény? című alfejezet. Rácz Ildikó a regény értelmezését szintén körkörösen építi fel, azaz egy-egy kérdés később más megvilágításban, új megfigyelésekkel kiegészítve újra visszatér. Sajnos ennek a megoldásnak vannak hátrányai is, ezek közé tartozik a szöveg redundanciája, egyes megállapítások ismétlődése.

A regény elemzői nem térhetnek ki a műfaji meghatározás problémája elől, hiszen a szöveg számos regényváltozatot játékba hoz. Rácz Ildikó is felveti a mű önéletrajzi olvasatának lehetőségét, illetve a műfaji besorolás kérdését, olyan meghatározásokat megemlítve, mint a regényszerű önéletrajz, elbeszélésfüzér, fiktív önéletrajz, életfolyam-regény, fenomenológiai regény, regény-poéma, emlékezés-regény, beavatás-regény. Bahtyin nyomán az önéletrajzi regénynek azt a sajátosságát hangsúlyozza, amely szerint a szerző az önéletrajzi regényben kívülről, a „másik” szemével szemléli önmagát, idegenként, a „másikként” éli meg magát. Bahtyin az ihletője annak a gondolatnak is, hogy az Arszenyev életét lehet beavatási regényként is értelmezni. Ez a regénytípus egyébként a 20. század elején elsősorban a szimbolisták körében volt népszerű. Úgy vélem, e párhuzam felvetése, az iniciációs regényként olvasás rendkívül termékeny, különösen azt figyelembe véve, hogy Bunyin maga mennyire élesen szemben állt a szimbolizmus esztétikájával és elméletével. A kutatás mára egyértelművé tette, hogy Bunyin alkotói módszere nem csupán a realizmus hagyományához köthető. Műveiben gyakran fellelhetők a szimbolizmus, sőt a misztikus ábrázolás eszközei is. A beavatás módozatait keresi a regény cselekményében Rácz Ildikói is, így elemzésében feltárja, miként szerez testi tapasztalatot a földi létezése során a lélek, „hogy immár egy magasabb tudatszintről, önreflektív módon analizálhassa és interpretálhassa egyrészt a múltban egykor megélt pillanatot, másfelől annak szerepét és kapcsolatát a jelenhez és a jövőhöz, valamint azokhoz az eseményekhez, amelyek az archaikus tudatban emléklenyomatok formájában őrződtek meg” (266). Ez pedig további kutatási lehetőségként felveti a regény olyan korábban megjelent művekkel való kapcsolatát (ahogy azt Hajnády Zoltán is sugallja), mint a Keresztrefeszítés és a Luvers gyermekkora. Mind Belij, mind Paszternak műve is foglalkozik a gyermeki észlelés, a tudat születésének és a felnőtté válásnak kérdéseivel. Rácz Ildikó a kortárs neurobiológiai kutatások eredményeinek megidézésével úgy látja, hogy Bunyin megfigyelései összhangban vannak napjaink tudományos állításaival.

A beavatás mozzanatai a halálhoz való viszonyban is megtalálhatók, a szerző más Bunyin műveket (pl. A szerelem szentsége) is az elemzésbe bevonva érzékelteti a századelőn széles körben ismert freudi gondolat, azaz Erósz és Thanatosz közelségének jelenlétét. A halállal, elmúlással való megküzdés terepévé Bunyin világában is a szerelem és az alkotó tevékenység válik. Erósz és Logosz összekapcsolása pedig még egyértelműbben kiemeli Bunyin és Nabokov világa közti párhuzamokat. A szerző erre részben utal is, amikor az érzékszervi észlelések átadásáról ír Bunyin, Nabokov és Proust műveiben. Bunyin világában azonban az alkotásvágy háttérbe szorítja a szerelmet, az élethez való alkotó viszony válik meghatározóvá: Arszenyev végül élete szerelme helyett az alkotói ihletet választja.

A monográfia mellékletei közé tartozik egy Függelék és egy Index. Az Indexben Bunyin műveinek mutatója mellett név- és tárgymutatót, illetve képjegyzéket találunk. A Függelék az életrajz és a válogatott bibliográfia mellett tartalmazza Bunyin magyarországi fogadtatásának történetét is 1953-ig, az író haláláig. Érdemes lett volna ezt az áttekintést tovább bővíteni, mert akkor kirajzolódna, melyek azok az időszakok hazánkban, amikor megélénkült az érdeklődés Bunyin művészete, prózája iránt.

A monográfia magas szakmai színvonalát a gondosan összeállított jegyzetapparátus, a pontos forráskezelés, az átlátható hivatkozási rendszer és a széles körű szakirodalmi beágyazottság is igazolja. A könyvet igényes tipográfia, gondosan válogatott illusztrációk és átgondolt szerkezeti felépítés jellemzi.

Összegzésként elmondható, hogy Rácz Ildikó munkája nem csupán Ivan Bunyin magyar nyelvű recepciójának mérföldköve, a nemzetközi Bunyin-kutatás szerves része, hanem módszertani példája is annak, miként lehet szakmailag igényesen, egyúttal közérthetően megvilágítani életrajz, alkotásfilozófia, lételmélet és prózapoétika egymást mélyen átszövő voltát.

Аннотация

Первую Нобелевскую премию в области литературы в 1933 году получил Иван Бунин, который был продолжателем русской классической прозаической традиции, но в настоящее время мало известен за пределами своей родины. До сих пор отсутствовало всеобъемлющее исследование его творчества на венгерском языке, и этот пробел восполняет монография Ильдико Рац «Таинство любви и бытия». Книга представляет философию творчества Бунина, его художественный мир и окружающий его культурно-исторический контекст, а также дает представление о современных направлениях международных исследований творчества Бунина.

Разбросанность наследия Бунина затрудняла исследования, но с началом периода «оттепели» в Советском Союзе его произведения стали вновь изданы, и появилась возможность изучать его творчество. В настоящее время его произведениями занимаются несколько российских исследовательских центров, а также ведется работа над цифровым критическим изданием его собрания сочинений. Книга венгерской исследовательницы Рац рассматривает творчество Бунина с нескольких точек зрения: анализирует его связи с классическими предшественниками (Тургенев, Толстой, Чехов, Тютчев), философское и религиозное влияние на его творчество (в том числе буддизм и толстовство), литературные отражения его путешествий по Востоку, а также интерпретацию Буниным любви, которую автор рассматривает с глубокопсихологической и философской точек зрения.

Автор монографии использует междисциплинарный подход: она одновременно применяет методы литературоведения, идейной и культурной истории, философии и психоанализа, подкрепляя свои выводы о мировоззрении и поэтике Бунина подробными анализами произведений. У Бунина любовь предстает как смысл бытия, в его текстах центральную роль играют чувственное восприятие и мистическое единство мира. Книга вышла не только на венгерском, но и на русском и французском языках, что свидетельствует об активном участии автора в международных исследованиях творчества Бунина.

Tagged Bunyin, ontológia, pszichopoétika, Rácz Ildikó Mária, szinkretikus világkép