Tóth Kálmán írása a „Nunquam autores, semper interpretes” című tanulmánygyűjteményről

2018. március 14. § 0 hozzászólás

recenzió

Len­gyel Réka, szerk. Nun­qu­am au­to­res, sem­per in­terp­re­tes: A ma­gyar­or­szá­gi for­dí­tás­iro­da­lom a 18. szá­zad­ban. Bu­da­pest: MTA Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­köz­pont Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet, 2016.

A 18. szá­zad iro­da­lom­szem­lé­le­té­nek, a lit­te­rae mi­ben­lé­té­nek meg­ér­té­se szem­pont­já­ból kulcs­fon­tos­sá­gú te­rü­let, a for­dí­tás­iro­da­lom vizs­gá­la­tá­ra ed­dig je­len­tő­sé­gé­hez ké­pest meg­le­he­tő­sen cse­kély fi­gye­lem irá­nyult a ha­zai irodalomtörténet-írás ré­szé­ről. Eb­ben szin­te bi­zo­nyo­san köz­re­ját­szott az ere­de­ti­ség­nek mint a mű­al­ko­tá­sok leg­főbb ér­ték­mé­rő­jé­nek ro­man­ti­kus elve, amely az utó­kor szük­ség­sze­rű­en ret­ros­pek­tív és sze­lek­tív né­ző­pont­já­ból jó­részt ki­ta­kar­ta a nem ere­de­ti­nek te­kin­tett szö­ve­ge­ket.
» To­vább a tel­jes szö­veg­re «