recenzió

Domokos Mariann, Mese és filológia: Fejezetek a magyar népmeseszövegek gyűjtésének és kiadásának 19. századi történetéből, Budapest, Akadémiai, 2015 (Néprajzi Tanulmányok).

Domokos Mariann monográfiája sokoldalú képet ad a hazai történeti folklorisztika egyik alapvető, de teljességében még soha át nem tekintett területéről, a 19. századi magyar népmese-kutatásról. A reformkori népdal- és népmeseíró program mintaszerű összefoglalását Gulyás Judit már elvégezte (Gulyás Judit, „mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?”: A népmese az 1840-es évek magyar irodalmában, Bp., Akadémiai, 2010 [Néprajzi Tanulmányok]), a század második felének tanulságait Domokos Mariann immár ennek fényében vizsgálhatta. A szerteágazó témakörök közül szerencsés kézzel választotta ki azokat, amelyek a kötet alapvető fejezeteit alkotják. Így letisztult szerkezetben tekinthetünk erre a részben napjainkig feltáratlan, ráadásul filológiai újdonságok tömegét rejtő anyagra.
» Tovább a teljes szövegre «

reciti könyv

Doromb: Közköltészeti tanulmányok, 4, szerk. Csörsz Rumen István, Budapest, reciti, 2015.

Vajon mit éreztek, akik belülről ismerték a régi populáris kultúrát? Szégyenkeztek avíttas vagy csöpögős olvasmányaik, töredékesen megjegyzett dalaik miatt? Megszólták-e azokat, akiknek a kezében ponyvát vagy verses kéziratot láttak, miközben maguk is rejtegettek ilyesmit? Formálták-e a hagyományt, vagy csak kényszerből közlekedtek a litterae kopott lépcsőházában? Készen vették a szövegeket, piaci ponyvasátorban, avagy költői-írói öntudattal (esetleg iskolai kötelezettségként) fogtak a versfaragáshoz? Lehet-e szellemes egy antik reminiszcencia egy borsodi vőfélyversben, vagy az ilyesmit csak eltévedt, jelentésvesztett kultúrmorzsaléknak tartsuk? Kultúra volt-e egyáltalán mindez, avagy ellenkultúra, ál-kultúra? Értékmentés vagy a szellemi igénytelenség jele?
» Tovább a teljes szövegre «

reciti könyv

Do­romb: Köz­köl­té­szeti ta­nul­má­nyok, 3, szerk. Csörsz Ru­men Ist­ván, Bu­da­pest, re­citi, 2014.

A Doromb sorozat egyrészt katalizátora, másrészt hű tükre szeretne lenni a szakmai diskurzusnak, amely a magyar közköltészetet érinti, bármilyen irányból közelítsenek hozzá a kutatók. Így kerülhet egymás mellé forrásközlés és programtanulmány, tárgytörténeti és műfaji áttekintés, illetve a néprajz, történet- és zenetudomány ide vágó eredményeinek bemutatása. A szerkesztő legfőbb szándéka, hogy a közös megjelenés lehetőségével még ott is párbeszédet kezdeményezzen, ahol eredetileg erre nem volt esély, s a sokfelől érkező tudáselemeket engedje egy közös, de – a kutatott tárgyhoz méltó módon – heterogén, szerves, önszabályozó, akár önellentmondásoktól sem mentes kutatói iránnyá formálódni.
» Tovább a teljes szövegre «

reciti könyv

Do­romb: Köz­köl­té­szeti ta­nul­má­nyok, 2, szerk. Csörsz Ru­men Ist­ván, Bu­da­pest, re­citi, 2013.

Évszázados tapasztalat, hogy a közköltészet végeláthatatlan svédasztalát (netán bolhapiacát?) egyaránt körülállják hivatásos és műkedvelő költők, de „szűrös-gubás emberek” is, s mindenki leemel róla valamit, ami megtetszik neki. Talán le is tesznek ide ezt-azt: a közköltészet új elemeket szívhat magába a szóbeliségből, népdalokból, mondákból, közmondásokból. E kapcsolatrendszer legalább akkora (ha nem nagyobb) értékek közvetítőjévé teszi, mint amikor a műköltészet „háztáji”, gyengécske visszfényeként viselkedik.

A Doromb: Közköltészeti tanulmányok 2. kötete az előzmények szellemében, mégis új irányokból keresi a választ a fentiekre. Ezúttal e hagyomány tág határvidékére kirándulunk: az alkalmi műköltészet, az epigonizmus, a propaganda világába.
» Tovább a teljes szövegre «

autoreferátum

Közköltészet 3: A társadalmi élet költészete. A: Történelem és társadalom, s. a. r. Csörsz Rumen István, Küllős Imola, Budapest, Universitas – Editioprinceps, 2013.

A XVIII. századi magyar közköltészeti sorozat 3/A kötetében olyan versek és dalok olvashatók, amelyek a társadalmi élet és a történelmi múlt témakörét érintik. Az itt közreadott 241 szövegcsalád sokat elárul a közköltészet alkotóiról és befogadóiról. A variánsokban élő, folklór jellegű, ám gyakran konkrét szerzők műveit felhasználó populáris költészet jórészt a XVIII. századi köznemesség mentalitását tükrözi, s fontos szerepet játszott az értelmiség identitásának erősítésében. A történeti tárgyú versek nemcsak a kora újkorról (pl. Mohácsról) szóltak, hanem a kuruc korról is megemlékeztek (Rákóczi-nóta, Bezerédj Imre éneke). A XVIII. század politikai eseményeiről éppígy születtek szerepdalok, szatirikus énekek, nemzetsiratók, agitációs dalok, sőt imaparódiák is, amelyek az uralkodók tetteit kommentálják vagy vitatják Mária Teréziától II. Józsefen át XVI. Lajosig és Napóleonig.
» Tovább a teljes szövegre «

Doromb: Közköltészeti tanulmányok, 1, szerk. Csörsz Rumen István, Budapest, reciti, 2012.

A Doromb tanulmánykötet-sorozat a közköltészet, a populáris irodalom rejtelmes világába vezet. A címet a reformkori debreceni kéziratok hatására, önironikusan választottuk. Nem kétséges: bizony lantról lesz szó e kötetekben, amely csak látszólag „negatív”. Inkább: mezítlábas, fapados, furnértetős, filléres, egyhúrú, alkalmi… Aki lantot pendít, az képes dallamot játszani – aki dorombot, az a dallamnak csak árnyékát, kivonatát, ritmusát, illúzióját. Az egyikük létrehoz, a másikuk felidéz, helyettesít, re- vagy dekonstruál. Egyiküké a Mű, másikuké a szöveg.

A sorozat nyitó darabjának tanulmányai a középkortól a reformkorig sokféle közköltészeti érintkezésekről, háttértudásról, a populáris kultúra irodalmi kapcsolatairól tudósítanak. Talán ízelítőt adnak abból a körforgásból, amely szájhagyomány és írásbeliség, elit művészetek és a köznépi, falusi, mezővárosi, később polgári közösségi műveltség között figyelhető meg. S ne gondoljuk, hogy csak e régi korokban, hiszen napjainkig egészen hasonló folyamatok tartják ébren a populáris kultúrát.

» Tovább a teljes szövegre «

autoreferátum

Haja, haja virágom: Virágénekek Szabó T. Attila gondozásában és bevezetőjével, gond., a CD-mellékletet szerk. Csörsz Rumen István, utószó ifj. Szabó T. Attila, Kolozsvár, Kriterion, 2007.

A virágénekek kérdésével a magyar irodalomtörténet-írásban sokan és sokféleképp foglalkoztak. A fő gond, hogy a virágének egy olyan műfajtörténeti kifejezés, amely a reformáció korában összefoglalóan jelölte a sokat becsmérelt, erkölcstelennek és tilalmasnak kikiáltott dalokat és (mint arra a Balassa-kódex utal) a szerelmi tárgyú, finomabb hangvételű poézist. Mégsincs egyetlen anonim szövegünk sem, amely ilyen címen maradt volna fönn – mindaddig tehát műfaji fantomként tekinthetünk rá.
» Tovább a teljes szövegre «

autoreferátum

Közköltészet, 2, Társasági és lakodalmi költészet, s. a. r. Csörsz Rumen István, Küllős Imola, Budapest, Universitas, 2006 (Régi magyar költők tára, XVIII. század, 8), 746 + VIII l.

Mindig kikerekedett szemmel nézem a Mikrokozmosz – A füvek népe című francia természetfilmet vagy Attenborough Élet a növények között című sorozatát. A gyönyörű képsorok az aljnövényzet élővilágáról szólnak, rovarok és puhatestűek, valamint növények szimbiózisáról. Szabad szemmel alig látható lények és nagyobb, ám figyelemre csak ritkán méltatott társaik együtt alkotnak itt mikrokozmoszt, saját törvényekkel és önszabályozással.
» Tovább a teljes szövegre «