Ács Pál könyvismertetése

2012. június 7. § 0 hozzászólás

Könyvismertetés

Italy & Hun­gary: Hu­man­ism and Art in the Early Re­na­is­sance, ed. Pé­ter Far­baky, Lo­u­is A. Wald­man, Vil­la I Tat­ti – Har­vard Uni­ver­sity Press, 2011. 1

Azon a na­pon, ami­kor 1994-ben egy reg­gel meg­ér­kez­tem a fi­ren­zei Vil­la I Tat­ti­ba, némi szo­ron­gás­sal ve­gyes ámu­lat­tal sé­tál­gat­tam a dél­előt­ti pá­rá­ban úszó kert­ben. (Min­den­ki is­me­ri ezt az ér­zést, aki va­la­ha is járt már ott.) Egy ele­gán­san nyírt bo­kor mö­gül hir­te­len te­kin­té­lyes, őszes úr ug­rott elő, és si­e­tő­sen ke­zet nyúj­tott: – Mit ke­re­sel itt? – kér­dez­te. Kép­ről is­mer­tem, tud­tam, hogy ő Wal­ter Kaiser, a Vil­la igaz­ga­tó­ja, és azt is érez­tem, hogy ez­út­tal könnyed­nek és ter­mé­sze­tes­nek il­le­ne len­nem, de még­is úrrá let­tek raj­tam a kelet-európai ref­le­xek, és fél­re­ér­tet­tem a kér­dést. – Én va­gyok az a ma­gyar, tud­ja, aki ma ér­ke­zett – he­beg­tem, és rög­vest be­le­fog­tam a tu­do­má­nyos prog­ra­mom is­mer­te­té­sé­be, be­szél­tem a ma­gyar re­ne­szánsz iro­da­lom szép­sé­ge­i­ről, meg ar­ról, hogy ne­künk, ma­gya­rok­nak mi­lyen fon­tos, hogy vég­re itt le­he­tünk, idét­le­nül pró­bál­tam vic­cel­ni, hogy lám megint jön­nek Fi­ren­zé­be a bar­bá­rok a he­gye­ken túl­ról, mint a quatt­ro­cen­to ide­jén, de már nem akad köz­tünk olyan, aki Ja­nus Pan­no­ni­us­hoz len­ne fog­ha­tó. – Azt kér­dez­tem, mit ke­re­sel most itt a kert­ben? – mo­soly­gott – Elintéztél‑e már bent a ház­ban min­dent, amit kell, rend­ben van‑e a szál­lá­sod, megkaptad‑e az ösz­tön­díj­adat? A töb­bi­re is kí­ván­csi­ak va­gyunk per­sze, ké­sőbb, az ebéd­nél el­mond­ha­tod – az órá­já­ra né­zett – nem­so­ká­ra gyü­le­ke­zünk a te­ra­szon, pon­to­san kez­dő­dik, ne kés­sél – bú­csú­zott és elsietett.


» To­vább a tel­jes szövegre «

No­tes:

  1. El­hang­zott áp­ri­lis 26-án, a Bu­da­pes­ti Tör­té­ne­ti Mú­ze­um­ban.
No tags for this post.