recenzió

Sadık Müfit BİLGE, Osmanlı’nın Macaristanı: Osmanlı hâkimiyetindeki Macaristan’ın tarihî coğrafyası ve idarî taksimâtı (1526–1718) [Az oszmánok Magyarországa: Az oszmán uralom alatti Magyarország történeti földrajza és közigazgatási szervezete (1526–1718)], İstanbul, Kitabevi, 2010.

Sadık Müfit Bilge az Oszmán Birodalom történetének elhivatott török kutatója. Bár végzettsége szerint nem történész, az egyéni érdeklődés által vezérelt, önszorgalomból írt cikkei, könyvei nyomán ma már elismert kutatóként tartják számon Törökországban. Lelkes érdeklődését az oszmánok történelme iránt minden bizonnyal az is motiválja, hogy egy, a régi, oszmán elithez tartozó család leszármazottja. Nagyapja a szultáni palota vezető tisztségviselői közé tartozott. A családi hagyományok révén a török társadalomnak azon művelt rétegéhez tartozik, amely kitűnően ismeri a török nyelvújítás óta hivatalosan már nem használt arab betűkkel írott oszmán-török nyelvet. Még gyerekkorában elsajátított nyelvismerete miatt ma számos történész diplomával rendelkező kutatónál magasabb színvonalon képes az oszmán levéltári források kezelésére. Meglehetősen széles érdeklődési körébe beletartozik a 15–18. századi oszmán politika-, had-, gazdaság-, közigazgatás- és társadalomtörténet, valamint a Kaukázus története is. Számos tanulmányt és több könyvet is írt ezekben a témakörökben.

A magyar hódoltság története természetesen nemcsak a mi történelmünk, hanem a török történelemnek is a részét képezi. A törökök is végeznek kutatásokat a témában, még ha az nem is tartozik a török történettudomány leggyakrabban vizsgált kutatási területei közé.

Sadık Müfit Bilge könyvének kézbevételekor a magyar olvasót leginkább talán az érdekelheti, hogy miként jelenik meg a magyar–török közös múlt egy török kutató szemszögéből nézve.

A szerző Az oszmánok Magyarországa című könyv első két fejezetében elsősorban a hadi eseményekre, politikatörténetre, diplomáciatörténetre koncentrálva tekinti át azokat az eseményeket, amelyek a közel kétszáz éves együttélést megelőzően és alatt történtek. Az első fejezet még az oszmán hódítás előtti időkkel foglalkozik. Az oszmánok Balkánon való terjeszkedése során a kereszténység védőbástyájaként fellépő középkori Magyar Királyságnak az oszmán seregekkel való első találkozásait írja le. Így többek között szó esik a nikápolyi és a várnai csatáról. Az oszmánok története szempontjából is fontos esemény volt az 1456-os nándorfehérvári ostrom, hiszen ekkor szenvedte el II. Mehmed szultán az első vereségét. A kudarcot nem feledve, a következő hatvanöt évben a Magyar Királyság ellen nem vezettek hadjáratot. Ez az 1521-ig terjedő időszak a kisebb határmenti rajtaütéseket leszámítva a béke időszaka volt.

A második fejezetben kerül sor a török hódoltság idején lezajlott történelmi események áttekintésére Nándorfehérvár 1521-es elfoglalásától az oszmánok történelmi Magyarország területéről való teljes kiűzéséig, azaz az 1718-as pozsareváci béke megkötéséig. A szerző négy korszakra osztja ezt az időszakot. Az első korszak Szulejmán szultán magyarországi hódításainak időszaka, a második a Szulejmán halálát követő viszonylagos békeidőszak és a tizenöt éves háború, a harmadik a zsitvatoroki békekötést követő évek és az 1656-tól a Köprülü nagyvezírekről elnevezett huszonhét éves időszak, végül a negyedik, a török történetírás által a „katasztrófa éveinek” (Felâket Seneleri) nevezett, magyar szempontból felszabadító háborúk időszaka.

Bilge a sorsfordító mohácsi csata kapcsán a következő, számunkra súlyos szavakat fogalmazta meg:

A történelem egyik legsikeresebb, mindössze két órán át tartó megsemmisítő csatájában a magyar sereg súlyos vereséget szenvedett. […] Az 525 éves Magyar Királyság törlődött a történelemből és a politikai térképről.

A fejezet tulajdonképpen egy jól összeállított eseménytörténeti összefoglalás, amelyben zömében a magyar történetírásból is ismert történelmi tények leírásával találkozunk.

A törökök általában hajlamosak erős érzelmekkel közelíteni történelmük egyes eseményeihez. Erre utal az is, hogy a könyvét a szerző annak ajánlójában „a Magyarország meghódítása és megtartása érdekében életét adó több százezer áldozatnak” ajánlotta. Ennek az érzelmi megközelítésnek köszönhetően a kötetben találkozhatunk részrehajló megnyilvánulásokkal, ugyanakkor ezek száma elenyésző. Így például Bilge nem mulasztja el felemlegetni azokat az eseteket, amikor néhány vár visszafoglalásakor a Habsburg csapatok embertelenül lemészárolták az elvonuló törököket. Az ellenfél hasonló cselekedeteire viszont nem találunk példát. Amiatt, mert I. Ulászló és Giuliano Cesarini vatikáni bíboros megszegték a szegedi békét, az író elégedetten nyugtázza kettejük várnai csata során bekövetkezett halálát. Több olyan esetről azonban, amikor a törökök szegték meg a békét, inkább hallgat. Ettől függetlenül mégis elmondhatjuk, hogy Sadık Müfit Bilge megkísérelte objektív módon bemutatni a történteket. Számára a legfontosabb az volt, hogy összefoglalóját magas színvonalon készítse el.

A következő fejezet egy rendkívül sokszínű, információgazdag, a hódoltsági élet szinte minden területével foglalkozó leírás, amelyet a rendelkezésre álló szakirodalom és az ehhez hozzágyűjtött saját levéltári adatok alapján állított össze a szerző. Szó esik benne a tartományok szervezeti felépítéséről, demográfiai kérdésekről, a falusi és a városi életről, a gazdasági helyzetről, mezőgazdaságról, kereskedelemről, kézművesekről, közlekedésről és a katonaság különböző alakulatairól. Megismerhetjük a hódoltság közigazgatási egységeit, a vilájetnek nevezett tartományokat, azok kisebb szervezeti alegységeit, a szandzsákokat és az ezek részét képező kazákat, nahijéket. Az író bemutatja az ott szolgálatot teljesítő tisztségviselőket, a beglerbéget, a defterdárt, a szandzsákbéget, a kádit és a sejhüliszlámot, kitér feladataikra és jövedelmükre is. Megemlíti többek között, hogy a tisztségviselők közül sokan, főleg a kádik, nem egy esetben tudtak magyarul is, és hogy a budai vilájet volt az egyiptomi után a legnépszerűbb hely az állami hivatalnokok körében.

A hódoltság népességéről szólva a számadatokból látható a csökkenés, főleg a 17. században, de az nem volt olyan nagy mértékű, mint ahogy azt korábban vélték. A népességszám csökkenésében a háborúskodások mellett a 17. századi hosszú, hideg telek, az éhínségek és a pestisjárványok is szerepet játszottak.

A lakosság nemzetiségi és vallási összetétele nagyon sokszínű volt. Az itt élők körülbelül kétharmada volt magyar. A többiek a Balkánról érkező bosnyákok, horvátok, szerbek, albánok, kisebb számban törökök és cigányok, oszmán alattvalóvá lett görögök, örmények, dubrovniki kereskedők, valamint Isztambulból, Edirnéből, Szalonikiből, illetve spanyol, német, lengyel területekről bevándorló zsidók voltak. A 17. századi Buda egy zömmel bosnyákok lakta város volt. A különböző vallási felekezetek, muszlimok, ortodoxok, katolikusok, protestánsok és zsidók a vegyes lakosságú városokban egymástól elkülönült negyedekben (mahalle) éltek.

A birodalom gazdasági életében a magyar területek főként a mezőgazdaság, elsősorban az állattenyésztés révén játszottak szerepet, azonban a tizenöt éves háború következtében komoly gazdasági visszaesés jelentkezett, amit tovább fokozott az előző évszázadhoz képest kedvezőtlenebb időjárás is. Számos mezőgazdasági területet legelőként hasznosítottak, mert az állattenyésztés kifizetődőbb volt. Mindezeknek köszönhetően ebben az időszakban gyakoriak voltak az éhínségek.

A városokban a nem muszlimok nem festhették élénk színűre a házaikat, és az nem lehetett magasabb sem a muszlimok házainál. A fazekasok termékei mindig adómentesek voltak, ha áruikat a készítés helyén adták el. Szintén adómentes volt a vásárokra vitt áru, ha azt fejen, vagy háton vitték oda. Képet kapunk a nagyobb vásárok keleties forgatagáról, ahol a birodalom belsőbb területeihez hasonlóan itt is megjelentek a különféle mutatványosok, tűznyelők, bábosok, cigány zenészek és táncosok. A kötetből kiderül, hogy hol készültek a dunai flotta hajói, milyen volt a folyami és a szárazföldi közlekedés, az úthálózat, hányféle kocsit használtak áruszállításra, és ezek között melyik milyen súlyú árut volt képes szállítani. Ennek kapcsán megismerkedhetünk a használatban lévő mértékegységekkel. Szó esik az utak karbantartásáról, amit az útmenti falvak lakói végeztek bizonyos adók elengedése fejében, és a hadjáratok megtervezése során megfigyelhető komoly logisztikai előkészületekről. Végül a várakban élő katonaság csapatnemeinek ismerhetjük meg a feladatait, létszámát és fizetségét.

Az utolsó és egyben leghosszabb fejezetben jutunk el a könyv legfontosabb részéhez. Itt kezdődik el az a történeti földrajzi összegzés, amiről a könyv címében is szó esik. Az itt leírtak pontosan megfelelnek annak a definíciónak, amely szerint a történeti földrajz a történettudomány egyik segédtudománya, amelynek tárgya egy terület adott történeti korban fennálló természeti, gazdasági, társadalmi viszonyainak földrajzi szempontból rendszerezett leírása a források alapján. A földrajzi helyek, amelyek alapján a rendszerezés jelen esetben történt, a magyarországi török hódoltság közigazgatási egységei, azaz a vilájetek és ezek kisebb alegységei, a szandzsákok. A szerző megszervezésük időrendjében veszi sorra a vilájeteket, ezeken belül pedig betűrendben azok szandzsákjait. Ebben a sorrendben haladva egy azonos szempontrendszer alapján összeállított adattárat készített, ami a következő információkat tartalmazza: egy-két mondatban az adott szandzsák földrajzi elhelyezkedését, meghódításának idejét, az adott vilájethez való csatolás évét, vezető tisztségviselői feladatait, jövedelmeit, a fennállása során történt hadi események áttekintését, az adófizető hánéinak, falvainak számát, a nagyobb városainak lakosait, az ott élő vallási felekezeteket, a mahallék, fontosabb középületek, boltok számát, a várak leírását, katonaságuk létszámát, náhijéi felsorolását, timárbirtokai számát, gazdasági tevékenységét és még egyéb adatokat, amik az adott hellyel kapcsolatban a rendelkezésre álló forrásokból, irodalomból kiolvashatóak. Természetesen ezek közül nem esik szó mindig mindenről az egyes szandzsákok leírása során, mindenhol csak az szerepel, amire a szerző adatot talált kutatómunkája során.

A könyvben szereplő rengeteg, többségében magyar helynév esetében zárójelben megtalálható azok mai elnevezése is. Ezeknek a neveknek a helyesírásában néha előfordul egy-egy kisebb hiba, többnyire csak az ékezet elmaradása, de ez elenyésző mértékű. A könyv végén hasznos mellékletként szerepel a budai, a temesvári és az újvári beglerbégek listája, tartalmazva a nemzetiségüket, szolgálati idejüket és az első két lista esetében az oszmán szultánokkal való rokonsági kapcsolatukat, amennyiben volt ilyen. A kötetet irodalomjegyzék, személy- és helynévmutató zárja. Egy ilyen jellegű kiadványban talán hasznos lehetett volna még néhány térkép elhelyezése is.

Mindezek eredményeképpen összeállt egy könyv, amely a maga nemében mind a mai napig egyedülálló. Még soha nem készült más szerző tollából hasonló áttekintés, amely így, összegyűjtve tartalmazza a magyar hódoltság minden egyes szandzsákjáról a vele kapcsolatos eddigi ismereteinket. A szerző a kötet összeállításakor felhasználta az isztambuli levéltárakban összegyűjtött dokumentumokat, a már korábban mások által publikált forrásokat és a témával kapcsolatban megjelent török és nemzetközi szakirodalmat. A bőséges irodalomjegyzékből kitűnik, hogy jól ismeri a magyar oszmanistáknak, történészeknek a korszakra vonatkozó írásait. A nyelvi korlátok miatt azonban főleg az angol, német, francia, illetve török nyelven kiadott munkákat tudta használni.

Summary

The Ottoman Hungary. The historical geography and administrative division of Hungary under Ottoman rule (1526–1718)

Sadık Müfit Bilge is a Turkish researcher of the history of Ottoman Empire. His publication about Hungary under the Ottoman rule summarizes the historical events painting a colorful picture about the life of this area. This is the single book until now collecting all of sanjaks and informations about them on the territory of Ottoman occupation in Hungary.

Özet

Sadık Müfit Bilge Osmanlı tarihinin bilinen araştırmacılarındandır. Osmanlı hâkimiyetindeki Macaristan hakkında yazdığı bu kitabında dönemin tarihsel olaylarını özetleyerek bu topraklardaki hayatın renkli bir tablosunu çizmektedir. Çalışma Osmanlı’nın yaklaşık 200 yıl boyunca Macar topraklarında kurduğu eyaletlerin bütün sancaklarını sıralayıp onlarla ilgili bilgileri bir arada toplayan şimdiye kadar yazılmış tek kitaptır.

Tagged Balkán, hódoltság, muszlim, Oszmán Birodalom, XVI. század, XVII. század