FKK, 2009–2012

Fiatal kutatók konferenciája

Tanulmánykötetek 1–4, 2009–2012.

A Fiatal kutatók konferenciája sorozat alapítóiként az volt a célkitűzésünk, hogy lehetőséget biztosítsunk a késő középkorral és a kora újkorral foglalkozó fiatal magyar kutatóknak eredményeik bemutatására, valamint azok szélesebb körben és interdiszciplináris keretek közt történő megvitatására. Kísérletképpen egy olyan rendezvénysorozatot próbáltunk életre hívni, amelynek munkálataiban a konferenciafelhívás megfogalmazásától kezdve az elhangzott tanulmányok írásos változatainak kötetté szerkesztéséig csak fiatal kutatók vesznek részt. 2009 és 2012 közt négy alkalommal rendeztünk szimpóziumot: az első három évben Budapesten, negyedik alkalommal pedig Pécsett. A konferencia írásos anyagát tanulmánykötetekben is megjelentettük, melyek közül az első három (Boccaccio etal.on, EPiKA, Mű & Szerző) a konferenciák után nyomtatásban látott napvilágot, a negyediket, a Mikro&Makro címűt pedig – kivételesen – elektronikus formában tesszük közzé a recitin. Mivel a sorozat e negyedik kötettel véget ért, indokoltnak tűnt, hogy a zárókötettel együtt, egy helyen a korábban megjelent köteteket is újra elérhetővé tegyük.

A fő szervezők-szerkesztők és ötletgazdák mellé az évek során újabb és újabb munkatársak érkeztek, s egyre bővült nemcsak az előadók-szerzők, hanem a szervezők-szerkesztők köre is.

Szerzőink az ország számos egyeteméről és a határon túlról érkező egyetemi hallgatók és doktori címük megszerzése előtt álló kutatók voltak. A szervezők és szerkesztők elsősorban az ELTE, utolsó évben az ELTE és a PTE diákjai voltak.

Itt emelnénk ki és köszönnénk meg a ELTE Centre des Hautes Études de la Renaissance, az ELTE Magyar Barokk Doktori Program és személyesen Horváth Iván, a konferenciák védnökének segítségét.

A konferenciasorozat megálmodóiként, „szüleiként” ezennel szeretnénk köszönetet mondani szervező-szerkesztő társainknak, támogatóinknak és tanácsadóinknak, minden előadónak, elnöknek, érdeklődőnek, kollégának a segítségért és figyelemért, mely a konferenciákat és a köteteket övezte, és kívánunk egyúttal kellemes perceket a tanulmánykötetek olvasóinak.

Lovas Borbála és Szilágyi Emőke Rita

Boccaccio etal.on, 2009

boc

szerk. Dobozy Nóra Emőke, Lovas Borbála, Szilágyi Emőke Rita

ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszék (Arianna könyvek, 2), Budapest, 2009.

EPiKA, 2010

epi

szerk. Dobozy Nóra Emőke, Kiss Béla, Lovas Borbála, Szilágyi Emőke Rita

ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszék (Arianna könyvek, 3), Budapest, 2010.

Mű & Szerző, 2011

musz

szerk. Bartók Zsófia Ágnes, Dobozy Nóra Emőke, Förköli Gábor, Lovas Borbála, Nádor Zsófia, Szilágyi Emőke Rita

ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszék (Arianna könyvek, 4), Budapest, 2011.

Mikro & Makro, 2013

mikromakro

szerk. Lovas Borbála, Nádor Zsófia, Szatmári Áron, Szilágyi Emőke Rita

ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszék (Arianna könyvek, 6), Budapest, 2013.

Tartalom

Vélemény, hozzászólás?