Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások – 2

december 11th, 2016 § 0 comments

reciti könyv

Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások – 2., szerk. Biró Annamária, Boka László, Nagyvárad–Budapest, Partium Kiadó – reciti, 2016.

2015. szeptember 10–11-én zajlott le Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi tanszékének szervezésében az az interdiszciplináris konferencia, melynek válogatott, szerkesztett anyagát tartja kezében az olvasó.A két évvel korábban útjára indított tudományos konferenciasorozat – amely reményeink szerint 2017-ben folytatódik ismét – hézagpótló szerepet kíván betölteni a hazai irodalomtörténeti és kultúratudományi vizsgálódások keretein belül az értelmiség-kutatás mindezidáig feltáratlan, ámde nagyon is összetett, történeti, elméleti és szociológiai kereteket egyaránt igénylő folyamataiban. Kötetünk – a konferenciákhoz igazodva, s az első, hasonló című kötet visszhangján, sikerén is felbuzdulva –, közel 25 előadó tanulmányát nyújtja e témában, a „második felvonás” legjavának eredményeit tehát, eltérő korszakokra, egyénekre és csoportosulásokra, valamint kapcsolati hálókra összpontosító kutatások mentén.

letöltés

impresszum

Értelmiségi karriertörténetek,
kapcsolathálók, írócsoportosulások
2.


Szerkesztette:
Biró Annamária
Boka László

A kötet a Partiumi Keresztény Egyetem és az MTA BTK
Irodalomtudományi Intézet együttműködésében valósult meg.

A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta
nka_logo_2012_rgb

by-nc-saKönyvünk a Creative Commons
Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább!
2.5 Magyarország Licenc

feltételei szerint szabadon másolható, idézhető, sokszorosítható.
Köteteink a r e c i t i honlapjáról letölthetők.
Éljen jogaival!

ISBN 978-615-5478-29-1

Kiadja a r e c i t i,
az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének
tartalomszolgáltató portálja ▶ http://www.reciti.hu
Tördelés, grafika: Vincze Judit

Budapest
2016

Tartalom

Vélemény, hozzászólás?